Lassító

T-Maci | 2011.05.25.

A napokban újra előkerült a téma: miért kell lassító és melyik az ideális megoldás. Az FIA-nak volt egy olyan szabálya, hogy a gyorsasági szakaszok átlagsebessége nem haladhatja meg a 130 km/h-t. Ezt a szabályt alkalmazták 2005-ben és 2006-ban, amikor két részre szedték a Finn rally leghíresebb gyorsasági szakaszát: Ounipohjat. Idei évtől már ez a szabály nem él, de a köztudatban ez még mindig benne van.  

A magyar pályák adottságai miatt szükséges a lassítók beiktatása. Az ORB versenyein, az RVSZ alapján teherautó gumikból, vagy pántolt, legalább három gumi magasságú személyautó gumikból kell kialakítani, és figyelemfelkeltő módon jelölni kell (pl.: színes anyaggal burkolni). Az RSB engedélyével más anyagból is felépíthető. A lassítók előtt 150 méterrel előjelző táblát kell elhelyezni. Nagyon fontos, hogy a lassító területe nézők elől elzárt terület!

 
Szerepe tehát az a lassítóknak, hogy az adott gyorsasági szakasz átlagsebessége csökkenjen. Fontos, hogy akárhogyan alakítják ki a lassítót, a pálya része, a versenyzőknek teljesíteni kell.

 

Magyarországon általában teherautó gumiból készített lassítók vannak. Lassítóként jól funkcionál, de az autóban nagyon nagy kárt tud csinálni, ami nem is biztos, hogy azonnal előjön.

A személyautó guminak sok esetben nincs visszatartó ereje. Néhányan versenyző sportot űz abból, hogy ezeket a lassítókat szétbombázza. Van olyan bajnokság, ahol a lassítórombolásért büntető másodperc jár: kis hiba (ha csak egy gumiperemnyivel tolja arrébb a gumit) esetén 10 mp, nagy hiba esetén 30 mp a büntetés. Nem jár büntetés akkor, ha nem szándékos és nem jár előnnyel a rombolás. Ezt megítélni azonban nagyon nehéz. 

Külföldön gyakori még a szalmabálából összerakott lassító. Előnye az hogy nagy a visszatartó ereje, hátránya, hogy ha valaki nekimegy, akkor szétesik a bála, és nagyon nehéz összetakarítani és helyreállítani.

Hengerbála

Kocka bála 

Hollandiában hordóból építenek lassító: viszonylag könnyen helyreállítható, visszatartó ereje akkor van csak, ha tesznek bele homokot vagy vizet.

Szintén a Hollandoknál találtam egy extrém megoldást: 

Néhány, a gyakorlatban használt típust leírtam, kíváncsi vagyok a véleményetekre, szerintetek milyen az ideális lassító?

Csak egy dolog nem hagy nyugodni: miért "Markó kereszt"? Nincs köze ehhez Markó Tibinek, a versenyrendezőnek? - B. Capelluti

Találtam egy szimpatikus megoldást, bár a videó nem a legjobb minőségű. A lányeg, hogy a középső elemek vizeshordók, de nincs gumifal, hanem molinó van kitéve. Mondjuk nem tudom, hogy mennyi értelme volt a lassítónak...  - B. Capelluti:

Címkék: video biztonság orb vitaposzt

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr272928180

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Magyar[HUN] 2011.05.25. 11:52:52

Azért a konténereket pöttyet erősnek érzem :)

Halálos_fogkefe 2011.05.25. 13:47:07

@Magyar[HUN]: viszont ott senki nem gondolkozik el azon, hogy "lehet még elfér, aztán maximum lesz egy kis horpadás a kocsin", mert tetőnél kezdve bontja atomjaira a kocsit. szerintem semmivel sem durvább mint egy hegyi szerpentin, vagy a sziklafal.

w a s d 2011.05.25. 13:49:41

Jól sejtem, amit sejtek a "Néhányan versenyző sportot űz abból, hogy ezeket a lassítókat szétbombázza." bekezdés utáni képpel kapcsolatban?:D

Magyar[HUN] 2011.05.25. 14:09:01

@Halálos_fogkefe: Oké,ezzel egyetértek,DE műszaki hiba esetén...Mondjuk a versenyző tudja mire vállalkozik egy verseny előtt...

Szirgyu28 2011.05.25. 14:51:51

Rendesen meg volt tisztelve azok a konténerek :))
Pilótaként a szar is vigyázba állna bennem, ha meglátnék egy ilyet egy padlógázas egyenés végén.

-Dr. Úr, elmehetek? -Nem, elmebeteg! 2011.05.25. 14:52:47

Mi biztonságosabb, 200-al beérni féktávra, vagy kerülgetni óriási, kemény gumikat?
Szerintem az előbbi.

Amúgy a lassító szétbombázásánál ASI-ra kell gondolni, szlalomversenyző bajnok létére komplett gumilassítókat ütött már szét.

Luxusmoszkvicsslusszkulcs 2011.05.25. 15:01:56

A trabis balesetet ahogy nézem az okozta, hogy az autó ráment a gumira ami kirugózva megdobta a könnyű gépet. Nem lenne megoldás a versenypályákon található gumifal szerű képződmény? Derékig érő gumioszlop, hogy ne rá, hanem neki menjenek, személyautó gumiból, mondjuk 2x2-es, vagy 3x3-as "bálákban". Ez elég masszív és nehéz ahhoz, hogy megfogja az autót ha nekimegy, de nem is olyan brutális mint a konténer. Jó, logisztikailag nehezebb, mert kell hozzá egy önrakodó darus, platós teherautó, de szvsz biztonságosabb.

vancello · http://vancello.hu 2011.05.25. 15:39:05

Vigántpetenden bólyák voltak kitéve, mi is elsodortunk egyet kétszer is, kaptunk is érte büntetést, de az autónak nem esett baja. Ha gumikból lett volna kitéve, az biztos nyomot hagy a kasztnin. Mindenki elégedett volt ezzel a versenyzőbarát megoldással.

Grifter 2011.05.25. 15:43:06

Magas, vízzel teli hordó vagy tartály: Komoly sérülést nem igazán tud okozni, elég egyértelmű eldönteni, hogy vki csak hozzá ért vagy nekirongyolt (ha elmozdul/sérül, akkor bünti) és kis felkészültséggel bármikor helyreállítható, bár ha szétkurják, ott vízes marad a pálya, így aki utána jön, azzal ki van baszva.

Mondjuk lehetne kombinálni gumival is: Három gumiba beleállítanak egy 50-es hordót lezárva, tele vízzel. Innen elég jó kompromisszumnak tűni. (ellenál, de mégsem annyira, ráfutni/ellökni nem ajánlott, stb.)

T-Maci · http://rallyedream.blog.hu/ 2011.05.25. 15:49:24

@vancello: a legversenyzőbarátabb megoldás biztosan a bója, de ha nagyon erős szél fúj, akkor már annyira nem jó...

vancello · http://vancello.hu 2011.05.25. 16:02:42

@T-Maci: az lehet...
Az autógumit nem tartom jó megoldásnak, láttam már attól felborulni versenyautót, és ha jól tudom, volt már ilyen lassító miatti műszaki hibából halálos baleset is. A konténert meg inkább nem is kommentálom...

farönk 2011.05.25. 17:53:20

Loeb keményen elszámolta a tapadási együtthatót a satufék és a vizes aszfalt esetén... :-)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.05.25. 18:18:34

A szalmabálák láthatóan tökéletes megoldás. Mi a kérdés?

T-Maci · http://rallyedream.blog.hu/ 2011.05.25. 18:57:36

@atpijkamo: Ha a szalmabálának nekimennek akkor az nagyon könnyen szétesik. Nincs az az ember, aki 1 perc alatt összetakarítja a szalmát és az újat a helyére teszi (ELVILEG minden versenyzőnek azonos pályán kell menni).

]{udarauszkasz 2011.05.25. 19:44:10

Civilben: Hosszu egyenes lejto aljan a korforgalom, piroslampa, rendorauto, falu.
kamion fogyasztasat jol meg tudja dobni...:)

Zola601 2011.05.25. 22:29:11

Sziasztok!

Meglepődtem mikor a barátaim értesítettek arról milyen cikk íródott ezen az oldalon az Én videóm beillesztésével. Örülök, hogy foglalkoznak ezzel az igen kényes dologgal, az 1-ik legnagyobb ellenzője Én volnék a kamion, traktor gumiknak! Amatőr és RTE szinten is folytattam vitákat ezzel kapcsolatban. Sajnos kevés sikerrel. Személy szerint a 3 sorban összefűzött autógumit tartom köztes megoldásnak, mivel ha besokallsz nem 2 kerék majd frontálisan fa lesz belőle, hanem a futóművem kicsit helyrerakja. Ha azon a versenyen ahol 0-ra leírtam az autóm és saját magam, közúti gumiból van lassító, akkor lehet nem kellett volna 0-ról újra építenem egy autót, nem lennének hegek az arcomon és nem küszködnék gerincproblémákkal!!!!!!

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.05.25. 23:35:20

@Zola601: Jobbulást!
Egyébként én sem vagyok lassító fan. (A nem összekötegelt autógumi is durva. Volt olyan R2-es futam, ahol minden lassító közepén és mögött parkolt autó elgörbülve.)

Zola601 2011.05.26. 00:07:32

@B. Capelluti:
Sajnos ez már 2 éve történt, és a gerincem már soha nem lesz 100%! Azért köszi.
Ezért mondtam, hogy az összekötegelt lehet a köztes megoldás, ha csak egymásra van rakva azzal csak több munka van a pályabírónak, mikor pakolgatja a helyére.

GrF 2011.05.26. 11:19:54

A 2011-es FIA szabályzás, és az idei RVSZ sem tartalmaz semmiféle korlátozást a gyorsaságik átlagsebességére vonatkozóan. Az elmúlt években mindig a szabályokra hivatkozva magyarázták a lassítókat! Most nincs szabály, mégis ugyanannyi a lassító, mint tavaly. Miért?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.05.26. 12:04:44

@T-Maci: Most gondolj bele mégegyszer. Mi a gyorsabb, egy új szalmabálát odagurítani, vagy a rommá tört versenyautót elvontatni?

T-Maci · http://rallyedream.blog.hu/ 2011.05.26. 13:20:38

@atpijkamo: oda gurítani még nem nagy gond, ha legalább 3 ember van a lassítónál, de a széthullott szalmát összeszedni nem olyan egyszerű

T-Maci · http://rallyedream.blog.hu/ 2011.05.26. 13:31:00

@GrF: Igazad van, ez van amikor az ember régebbi szabálykönyvet néz (egyedül az amerikai bajnokságra vonatkozóan van ilyen szabály). Köszönöm a figyelmeztetést.

MegaRam 2011.05.26. 20:56:59

Capelluti!

Jól sejted, a Markó kereszt a Tibiről/től kapta a nevét :)

Üdv!

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.05.26. 22:47:19

@GrF: Én gyűlölöm a lassítókat. Azért felesleges, mert mesterségesen egy plusz veszélyforrást hoznak be. (A terelések, buszmegállós lassítók más tészta, szólal semmi bajom)
@MegaRam: Vellkám a blogon!

MegaRam 2011.05.26. 22:49:30

@B. Capelluti: :) Születése óta olvasom, grat, nagyojjó, hajrá, sok erőt hozzá :)

Köszi a sok- sok biztatást :)

Luxusmoszkvicsslusszkulcs 2011.05.27. 11:27:07

@B. Capelluti: Mondjuk ez tök jogos felvetés, hogy minek plusz veszélyforrás. Pályákon a rázóköveknél az a szabály, hogy csak az egyik kerék mehet rá, ha mindkét oldali kerék érinti, az pályaelhagyásnak számít. Ehhez hasonlóan nem lehetne felfesteni a "lassítót", és melléállítani egy versenybírót aki nézi? Festék helyett lehet aszfaltra ragasztható szalagot használni, az gőzborotvával pikkpakk lejön. A bünti meg akkora mértékű mérlegelés nélküli előre kiszámolt idő, hogy ne érje meg levágni, és akkor nincs vita, hogy ki kit miért mennyire büntetett.

T-Maci · http://rallyedream.blog.hu/ 2011.05.27. 11:34:27

Kinek jó a lassító? Versenyzőnek nem, sportbírónak, akinek vissza kell pakolni a gumikat és le kell rajzolni az eseményt azoknak sem. Rendezőnek sem minden esetben jó: vannak ténylegesen veszélyes helyek, amit meg kell lassítani, de néha indokolatlan, plusz veszélyforrás (ez főleg a kisebb versenyeknél van). Talán a nézők (NEM RALIFANOK), akik a baleset és az esés miatt mennek ki...

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.05.27. 12:05:03

@T-Maci: tettem be egy újabb videót, ami egy lehetséges megoldás...

T-Maci · http://rallyedream.blog.hu/ 2011.05.27. 20:43:23

@B. Capelluti: Ez jónak tűnik, és a molinót is el lehet adni :)

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.05.27. 21:07:48

@T-Maci: az én ötletemen fognak a szervezők meggazdagodni ;)

T-Maci · http://rallyedream.blog.hu/ 2011.05.27. 21:32:04

@B. Capelluti: Kérjél százalékot, ha véletlenül bevezetnék :D
komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása