Ha megnézzük a magyar raliversenyzőket, azt kell észrevennünk, hogy kicsit el vannak késve. A magyar élmezőny nem hamvasarcú törtetőkből áll: Bútor Robi és Herczig Norbi 36, Turán Frici 37, ASI 39, Janika 43 éves. Mindannyian megdolgoztak, és mai napig keményen dolgoznak azért, hogy versenyezhessenek, és nyerjenek. A fiatalok hiányának viszonylag egyszerű oka van: versenyzéshez megbízható háttér és egzisztencia kell, ez pedig itthon hiányzik a huszonéveseknek. Pedig vannak jónéhányan, akik már beköszöntek, "hahó, tehetséges fiatal vagyok", azonban itthon a 90-es évek vége, illetve az ezredforduló után ifjú titán nem robbant be a ralisportba úgy, hogy az élmezőny állandó szereplője maradjon.

21 éves Bútor Robi - önerőből

Hogy kerülnek IRC-s és VB-s csapatok közelébe máshol a fiatalok? Tudatosan keresik őket, és ha megtalálták, még tudatosabban kezdik őket felépíteni. Igen, ez sokba kerül. Vagy mégsem? Hogyan kellene megtalálni az átütő tehetségű gyerekeket? Nem vagyok biztos benne, hogy itt nem lenne viszonylag olcsó, ám annál nagyobb odafigyelést igénylő feladat. 

Magyarországon a ralisportban - ilyen-olyan okokból - nem honosodtak meg a márkakupák. Úgy tűnik, nálunk senki sem vevő 10-20 egyforma (tényleg egyforma!) kisautó pilótáinak öldöklő küzdelmére. Pedig van ahol ez a tehetségkutatás egyik első lépése.

Van ahol nem márkakupa a kiindulási alap. Skóciában 13-16 éves srácok közül keresik a jövő Colin McRae-it. Vezetéstechnikai és elméleti képzést is kapnak, és a legjobb jövő szeptemberben egy junior rali licenceszel fog rajthoz állni 2012 márciusában. A hét fiú és egy lány első alkalommal már egy becsövezett 1000-es Nissan Micrában ülhetett, és idén szeptember 18-án a brit rallycross bajnokság knockhill-i futamán is autóba ül. (Forrás: rallybuzz.com)   

Vannak olyan - komoly autósport-hagyományokkal rendelkező - országok, ahol csaknem mindenki megfordul a márkakupákban. Mai napig nyálcsorgatva nézem a francia ralibajnokságokat, ahol Citroen Saxo-, majd Saxo T4 kupát írtak ki, de jöttek a 206-os Peugeotok, és az utóbbi években a Suzuki Swiftek.

A Suzuki Swiftnél kevés alkalmasabb kupás autó akadna, ezért gyakorlatilag csaknem valamennyi európai bajnokságban van kupasorozatuk. Az osztrákoknál rögtön pályázni is lehet ugyanazokkal az autókkal. Érdekes módon nálunk az Ignis-kupa mégy csak eldöcögött, de a Swift meglehetősen rövid élet után lehelte ki a lelkét. Amit én azért sajnálok különösen, mert tavaly ment ott egy "kisgyerek", aki toronymagasan verte a mezőnyt. Demjén Martin idén viszont csak egy futamon indult, pedig a legjobb korban lenne ahhoz, hogy felfedezzék.

Az is az igazsághoz tartozik, hogy egy-egy villanás, vagy egy kiskategóriás győzelem nem feltétlenül jelenti azt, hogy az ügyes gyerek őstehetség is egyben. Ahhoz azért ennél kicsit több kell. De, hogy kiderüljön, megvan-e ez a több, ahhoz ez is kellene.

Nézzük csak meg, hogy ezt a franciák hogyan is csinálják? Az FFSA, az "ottani MNASZ" nemcsak, hogy keresi a tehetségeket, de fel is karolja őket. Vannak ugye a kisautós márkakupák, ahol viszonylag komoly a merítés. Ha valaki a kupából komolyan kiemelkedik, akkor a hóna alá nyúlnak és segítik egy kicsit. Nem túl sikeres az ebbéli munkálkodásuk, "csak" két Seb-et adtak a rali világbajnokságbak: Loeb-öt és Ogiert. (Korábban szintén sikerült gyári, illetve gyári közeli csapatokhoz igazolnia Nicolas Bernardi-nak, Stephane Sarrazin-nek, Alexandre Bengue-nek.)

Az FFSA úgy döntött, hogy idén két aszfaltos VB futamra befizeti az egyik nagy reménységét, a korzikai Pierre Campana-t. A változatosság kedvéért nem francia autóba (gondolom minek törjék magukat, amikor a PSA csoport "táblás házzal" megy), hanem egy MINI WRC-be.

Hogy mit lehet tudni a srácról? Csak annyit, hogy 26 éves (1985. május 1-én született), éveken keresztül hazai és európai márkakupákban, mint például a Renault Clio Cup (R3) jeleskedett, majd felkarolta az FFSA, és idén az IRC-ben villog. Jól áll a kétkerekes értékelésben, de sokan akkor csettintettek igazán elismerően először, amikor a kiélezett IRC mezőnyben a Korzika Ralin negyedik lett, és megnyerte a kétkerékhajtásúak értékelését. (Mondjuk három évvel ezelőtt a JWRC mezőnyben is dobogós volt az akkor még VB futamnak számító korzikai versenyen, szóval tényleg nem egy nyeretlen kétévesről beszélünk.)

Az FFSA pedig elérkezettnek látta az időt, hogy benevezze a Német Ralira, és persze az otthoni VB futamon is megmérettetheti magát. Ha a projekt annyira sikeres lesz, mint a legutóbbi ugyanilyen alkalommal volt, akkor Campana-nak minden esélye meglesz, hogy állandó résztvevője legyen a VB-nak. 2009-ben Ogier élt a lehetőséggel. 

És Pierre már tesztelte is az autót:

 

 

Amíg a francia srác WRC-t tesztel, addig nálunk egy nevezési díj-elengedési akció sem vetődött fel. Tudom, hogy az MNASZ nincs tele lével, de egy picit jobban törődhetne a tehetségkutatással és -gondozással.  

Ha tetszett, szavazz ránk a Goldenblogon!

Címkék: wrc tehetséggondozás mnasz deutschland rally seb loeb mini wrc ranga lacika pierre campana

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr893132024

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

-Dr. Úr, elmehetek? -Nem, elmebeteg! 2011.08.07. 19:36:36

Sok jóra nem számítok, az MNASZ még Kőváry Barnát is el akarta üldözni..

T-Maci · http://rallyedream.blog.hu/ 2011.08.07. 20:10:21

A Suzuki tehetségkutatásával mi lett???

T-Maci · http://rallyedream.blog.hu/ 2011.08.07. 20:11:27

@-Dr. Úr, elmehetek? -Nem, elmebeteg!: Sajnos az MNASZ-ből sok olyan embert elkergettek/elkergetnek, aki imádja ezt a sportot, és nem üzletet lát benne...

vincent923 2011.08.07. 21:16:21

Mindenütt azt hallottam eddig, hogy az MNASZ-t nem érdekli az autósport, csak a pénz(-mosás/sikkasztás/lopás)
A rali I. osztály is ennek megfelelő színvonallal bír.
Egy túrára vagy sprintre néha többen kilátogatnak.

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.08.07. 21:26:49

@vincent923: ha tudsz valami konkrétumot, az általad említett gazdasági bűncselekményekről, lécci írd meg, ha viszont nincs tutid, kénytelen leszek a kommentedet törölni.

farönk 2011.08.07. 21:37:31

Jól nyomja a srác, sok sikert neki. A hazai motorsportélet rettenetesen zuhan lefele, főleg a pénzhelyzet miatt...

Grafikuszoli 2011.08.07. 21:42:51

Még bele sem olvastam a posztba, nekem is Demjén Martin ugrott be. Idén nem tudom, mibelé és hol megy, de elég meggyőzően terelgette a Mitsubishit az ózdi túrafutamon: amellett, hogy gyakran rángatta a kézit a nézőknek, a mezőnyben az abszolút második helyre lett volna elég az időeredményei alapján... Elég szomorú, hogy ez senkinek nem tűnik fel felsőbb körökben...

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2011.08.07. 21:46:23

Jo magyar szokas szerint megutaltatjuk a fiatalokkal amit szeretnek, aztan csodalkozunk, hogy eltunnek a tehetsegek a sullyesztoben.

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.08.07. 21:57:44

@Grafikuszoli: mi suzukis navigátorok már csak ilyenek vagyunk, ugye? :)
Érdekes, hogy nekünk eszünkbe jut a kisgyerek, de egy R2-es, vagy R3-s szezonravaló nem jut neki. Pedig ha megnézed, semmi extra. Jön befordul és elmegy. Aztán ha odafigyelsz látod a féktávot, a kanyarsebességet és a kigyorsítást. Ügyes gyerek lenne, és elég fiatal ahhoz, hogy megérje felépíteni.

-Dr. Úr, elmehetek? -Nem, elmebeteg! 2011.08.07. 22:41:20

@T-Maci: szégyen az egész, ami az MNASZ körül van az elmúlt pár évben..

Grafikuszoli 2011.08.07. 23:04:39

@B. Capelluti: Időközben informálódtam egy kicsit, és olvastam, hogy Aradon is odatette magát. Tényleg nem lenne rossz helyen nála az a szponzorpénz.

Pipi 2011.08.07. 23:26:21

Pálya ügyben azért Zengő bácsi elég szépen benyúlt Norbi hóna alá viszont... Ő ugye egy szimulátorversenyen kezdte, most meg a WTCC top10ében munkálkodik már...
De azért Makai is elég szépen ki tudott törni onnan.

lokids 2011.08.08. 00:21:48

Meg persze azt sem elfelejteni, hogy nem olcsó az ilyesmi. Megvenni egy használt swiftet tanulni, az is 300K+ és akkor még nem ment egy métert sem (nemhogy meghúzta a tetőn a fényezést). Sokan akik szeretnék ezt csinálni egyszerűen elindulni se tudnak pénz hiányában. Kint azért több a lóvé rá.
Én is nézegettem swiftet amatőrként indulni, elkapott a HÉV, de valószínű belőlem nem lenne profi versenyző, saját szórakoztatásra meg nagyon drága. :(

-Dr. Úr, elmehetek? -Nem, elmebeteg! 2011.08.08. 07:58:09

kizárólag a törés tartott vissza az amatőr bohóckodásoktól idáig

NimrodTheHun 2011.08.08. 09:03:54

Sziasztok!
Gyorsasági ob-n azért van néhány fiatal gyerek, akik elég gyorsnak tűnnek. Sőt azt hiszem autókrosszban is van junior európa bajnokunk, szóval nem olyan reménytelen ez a helyzet.

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.08.08. 09:45:49

@NimrodTheHun: No igen, de a raliban sajnos nem ez a helyzet...

xm95 2011.08.08. 10:46:40

Hali. Én konkrétan Drávucz Olivért és helyzetét ismerem,az állandó sponzor és pénzhiány mellett a be nem tartott ígéretek és kicsinyes féltékenység sem könnyíti meg az útját (erről érthető okok miatt nem írnék konkrétumokat), pedig hozta amit a Suzuki elvárt tőlük. Mégsem ez volt a további irány. Személy szerint ezért kapacitálom őket, hogy jöjjön angliába vagy németországba a tisztább és átláthatóbb körülmények és a jobb lehetőségek miatt.

Szkotti 2011.08.08. 13:08:15

@T-Maci: A válság miatt 2009-ben a Suzuki globálisan kivonult a sportok (nem csak autósport) támogatásából.
A Tenkes csapat saját szakállra még próbálkozott tavaly, de (gondolom) a gyári támogatás elmaradásával ott is lement a függöny.

T-Maci · http://rallyedream.blog.hu/ 2011.08.08. 13:15:50

@Szkotti: A Lendvai Pistikét eleinte nagyon nagyra tartották a Suzukinál. Mehetett valamelyik vb-n is a superspecialon, ha jól emlékszem. Úgy tűnt belőle lehetett volna valami...

Martin a másik ifjú tehetség, aki gyorsasági szakaszt nyert most Arad rallyn, egy EVO 6ossal...

Szkotti 2011.08.08. 13:29:15

A sógoroknál még annyival is megdobták a versengést, hogy a kupa éves értékelésének nyertese a következő évben lehetőséget kapott egy S1600-os autóban. (lásd: Hermann Berger)

Rigghead 2011.08.08. 16:18:21

ideges leszek a témától.

közben Norbira 60 ezer élő és ennél több tv előtt ülő néző volt kiváncsi...

nem csak az MNASZ van benne a zsíros "ne csináljunk komoly versenyt, de nyaljuk fel a pénzt okosba" dologban, főnix mse is olyan hungaroring nyitófutamot rittyentett az idén, hogy csak na! kint voltak vagy 30-an...

el kellene gondolkodni, egy új generációs magyar autósport menedzsment felépítésén, mert ez így nemhogy szégyen, hanem már már szürreális...mondjuk hűen tükrözi, mekkora fosban fetreng ez a szegény ország, de ez nem érdem
komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) Citroen (14) citroen (53) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása