Eddig sokat hallottunk a Volkswagen visszatéréséről a ralivilágbajnokságra: keresik a pilótáikat, S2000-es Fabiakkal indulnak VB futamokon, és persze az autó látványterveit is ezerszer közzétették már. De valamilyen megnézhető, megtapogatható darabot még senki sem látott. Szeptember 12-én azonban véget ért a "Columbo felesége"-korszak, és Frankfurtban leleplezték az első működő prototipust, amellyel megkezdi a VB-s felkészülését a csapat.

A Volkswagen - miuátn sorozatban három alkalommal nyerte meg a Dakar-Ralit - 2013-ban a rali világbajnokság királykategóriájában készül a csúcsra törni. Az új Polo R WRC-t Frankfurtban leplezték le a sajtó képviselői előtt. Februárban kezdék a Polo WRC tervezését, és már be mutatták az első bevethető járművet, amellyel szükséges teszteket teljesíteni fogják. Kris Nissen, a Volkswagen Motorsport-igazgatója nagyon örült, hogy ilyen rövid idő alatt kerékre tudták állítani az autót, és büszke arra, hogy mindezt a Frankfuti Autószalonon tudták bemutatni.

A VW POLO R WRC a Volkswagen az egész világon kapható típusán, a Polon alapul. Egy közvetlenbefecskendezős, turbós 1.6-os TSI motor dolgozik majd benne, melynek legnagyobb teljesítménye 300 lóerő, legnagyobb nyomatéka pedig 350 Nm körül lesz. Kapóra jött a WRC-k motorjára vonatkozó 2011-es szabálymódosítás, amely illeszkedik a VW downsizing filozófiájához. Az erőátviteli rendszer a WRC-kben megszokott: szekvenciális váltó és összkerékhajtás.

Az első kilométereket idén december közepén fogja az autó megtenni, és 2012-ben egy meglehetősen sűrű tesztprogram áll előttük. A VW tesztpilótája, Dieter Depping addig egy Skoda Fabia S2000-est nyüstöl, amelyben a gátlókat, a felfüggesztést és a kormányzást tesztelik. Mivel a Polo padlólemeze a konszern-társ Skoda sikeres S2000-es versenyautójával, a Fabiával megegyezik, ezek az alkatrészek abban könnyen kipróbálhatóak.

És mielőtt jön a duma, hogy semmivel sem mutatnak többet ezek a képek, mint amiket korábban mutattunk, itt a videó a leleplezésről.

Ugye, nem felejtettétek el mecsekralis fotópályázatunkat? Válaszd ki a három legjobbat, töltsd fel, és nyerj! Részletek a facebook oldalunkon.

 

 

Címkék: video wrc vw motorsport polo r wrc

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr943223763

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

savanyúUbulka 2011.09.13. 17:08:11

ez valami kurva szép autó lett.
Azért a beltérre a WRC-ben is megadja a Weltnivo-t a VW

Czet-hal 2011.09.13. 17:13:38

ÖÖÖÖÖ. Na de most akkor a lába között van a műszerfal alsó része? Vagy csak a kép csalóka?

akiak 2011.09.13. 17:49:57

Csalóka a képe, először én is azt hittem, de aztán ha megnézed jobban, az a kardánalagúton van, kb. ahol az autóknak a hamutál

gazserm 2011.09.13. 18:54:37

A videón másik/másmilyen autó látható, teljesen más pl. az első lökhárítójuk. Egyébként jól néz ki a gép, sok sikert nekik!

Czet-hal 2011.09.13. 18:58:30

@akiak: Ja, tényleg ott van, de menet közben ilyen látómezőből kieső helyre pislogni nem biztos, hogy nagyon f@szagányos.

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.09.13. 20:33:46

@Czet-hal: @akiak: Azt a füzetes ember nézi, a pilótának van sajátja a kormány mögött.

Süni25 · http://www.eakft.hu 2011.09.13. 20:53:16

"Mivel a Polo padlólemeze megegyezik a konszern-társ Skoda sikeres S2000-es versenyautójával, a Fabiával megegyezik, ezek az alkatrészek abban könnyen kipróübálhatóak."

Ezt kicsit át kéne szerkeszteni....

Süni25 · http://www.eakft.hu 2011.09.13. 20:55:02

Kris Niessen bukósisakban napozott?? :D :D :D

Czet-hal 2011.09.14. 10:38:00

@B. Capelluti: Ja-ja. Ebben a műfajban csont amatőr vagyok. Na de mit mutat a lenti műszer?
Ha jól látom van ott sebesség fordulatszám, meg egyebek. És akkor odaszól a pilótának: Te Géza nyomd már azt a kib@szott gázt, mert csak 130-cal megyünk ha jól látom, és itt 136-tal kellene menni. Mert ez így nekem mókásnak tűnne. Hö-hö.

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.09.14. 10:42:19

@Czet-hal: a pilótának - különösen egy gyorsaságin - nem információ a sebesség. Neki elég a fokozatjelző és a fordulatszám. A navigátor sem a gyorsaságin nézegeti a sebességet, hanem a két gyorsaságit összekötő etapon, ahol a kresz szabályait be kell tartani.

Szkotti 2011.09.14. 11:44:43

@Czet-hal:"Na de mit mutat a lenti műszer?"
Minden olyat, ami egy versenyautó esetében fontos lehet az üzemállapotot tekintve:
Fordulatszám, olaj- és vízhőmérsékletek, olaj- és üzemanyag nyomások, üzemanyagszint.
Ahogy Capelluti írta, a volánművésznek lényeges infók, mint fordulatszám, fokozat, váltásjelző az neki szem előtt van, a többi infót a naviga kezeli. (és nem km/h-ra az irányadó navigálás szempontjából...). Az elhelyezésnél szempont, hogy minden fényvisznynál jól látható legyen, ugyanakkor ne legyen útban, az alsó elhelyezést pedig a súlypont lejjebb vitelére törekvés is indokolja (ezen lehet csodálkozni, de ha megnézed az újabb fejlesztésű autókat, mindben le került a műszerfal tetejéről). Az utolsó Subaru WRC-ben például a naviga lábtámaszának a tetejére tették...És miért is ne? Látni lehet, útban nincs. Csak a megszokás miatt várjuk a műszerfalat a sofőr elé...

Szkotti 2011.09.14. 11:51:24

@gazserm: Azt azért sejtjük ugye, hogy egy kísérleti fázisban lévő versenyautó külseje változik/-hat a folyamatban lévő kísérletek miatt.
Ettől függetlenül én nem látok eget rengető különbséget a két elem között.
A dizájner megálmodta a lökhárítót a légbeömlővel, a gyakorlati próba meg azt mutatta, hogy kell egy nagyobb luk a fékhűtés miatt, pl. Ezt a modell homologizációs idején belül is meg lehet tenni, csak drága dolog.
De ettől még nem lesz "két teljesen más autó"

gazserm 2011.09.17. 16:42:11

@Szkotti:tudom, én sem úgy gondoltam, hogy teljesen más gép, csak a videón egy korábbi fázisban van még.
16 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) ERC (25) erc (34) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (68) mediabox (37) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (129) Turán Frici (13) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása