Magyarországon kevés legendás kisautó volt az elmúlt húsz év ralitörténetében. Egy fehér kocka Suzuki Gti ilyen. Úgy tűnik, hogy a papírjait felleltük, de a vasat nem találjuk, pedig szívesen mennénk vele jövőre pár versenyt a Historic bajnokságban, mert ahhoz már elég öreg. Meg talán az Eifel Rallye Festival is hívogatóan hangzik. Ha már annyian tervezzük, hogy elmegyünk, menjünk már rendesen.

Miért ez a típus? Mert egy nagyon hálás darab, és nagyon megbízható!

Miért nem építünk egyet nulláról? Mert az nem lenne ugyanaz. Ez az autó - a legendák szerint - Angliában épült, afféle gyári autóként tiszteltük itthon. De ez még nem indokolná a nyomozást. Az már sokkal inkább, hogy Kiss Feri, a kétszeres abszolút magyar bajnok is a "ralikettő" bajnoka lett vele.

Talán majd 15 év után a Subarut is keresni fogjuk. (Ranga Laci Lanciaját minek keresnénk, állítólag Topp Zoliéknál van, de az elfogadható állapotúak közel annyiba kerülnek, mint a közepes Gr. B-s vasak, sok WRC pedig csak szeretne annyiba kerülni.)

A vak is látja, hogy megérett az autó a feltámadásra.

Címkék: projekt suzuki historic kiss feri

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr133174206

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

red87 2011.11.08. 15:27:58

tudomtudom, nem az a darab, de utcainak is szép és jó, egy cimborám autója :) (és az enyém is látható picit :)
www.carstyling.hu/car_shower.php?id=72256

red87 2011.11.08. 15:28:41

@red87: utánakérdezősködök, hátha a GTi guruk közül valaki hallott róla valamit...

Süni25 · http://www.eakft.hu 2011.11.08. 15:39:39

@red87: OFF: angolból nem túl képzett a cimbid... :D :D :D

red87 2011.11.08. 15:48:40

@Süni25: annyi baj legyen, nem az a lényeg :D

balli 2011.11.08. 18:06:31

Az a gyanúm hogy ez nem már lesz meg. :-(
Turi Tomi egykori nagyon N-es autója viszont "él" még.

Én is gondolkodom egy suzuki gti mk1 historic projecten viszont kicsit várnotok kell még, ezek a kocsik jellemzően 86-88-as évjáratúak, érniük kell még.

red87 2011.11.08. 18:12:25

@B. Capelluti: pont ilyen felni már van, pont ilyen autóról, de egyelőre a kocsinak nincs nyoma, úgy tűnik nem sok a remény...

Gyurma73 · https://plus.google.com 2011.11.08. 18:46:50

22.ker Ringló u. ban áll kettő ilyen.

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.11.08. 19:11:40

@balli: Non-HTP kategóriában mehet. (Lásd Mixi Escortja) És nem a gyártási év, hanem a homologizáció éve számít.

porshe 2011.11.08. 19:57:12

az ágyam fölött volt a fenti képeslap és még most is őrzöm valahol, egy emlék arról ami nem is létezett

metalex 2011.11.08. 20:15:39

A lanciat ne is keressétek, az olasz volt, csak a versenyre hozták ide.
Ami Topp Zoliéknál lehet, vagy van, az max az akkori edzőautója lehetett, csak azon volt magyar rendszám.
A Suzukiról meg meg kellene azokat kérdezni, akik akkoriban mentek azzal is.
Pl. Takácsy Pali, Keszler Mátyás.
A Matyinál még lehet, hogymindíg van hozzá alkatrész pécsett (:-) Kasztnit mi is vettünk tőle abban az időben (:-)
Ha megkerestek, beletúrok az emlékeimbe, ki ment még ilyen autóval annak idején, hátha sikerül megtalálni a vasat.
Én nagyon megszerettem, kétszer raktam össze szó szerint kosárból, egyszer totalkar után, három és fél nap alatt, mert csütörtök délután már gépátvétel volt a Budapestre, a Spirálban.
Az az autó mindent kibírt, soha nem volt egy kanyi pótalkatrészünk sem versenyre, de nem is kelett. Egyszerúen nem kell hozzá semmi, ha a verseny előtt normálisan össze van rakva.
Azóta nevetek azon aki lenézi a Suzukit, pedíg az soha nem áll meg (:-)
Forevör Suzuki, Forevör !
Szóval, ha tudok segíteni némi információval dobjatok egy emilt, szívesen segítenék a projektbe, bele neki (:-)

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.11.08. 20:38:08

@metalex: Mél megy mindjárt. Mi gömbölyűvel mentünk R2-ben, és imádtuk. Egyszer nem értünk csak célba, de akkor a csomagtartó ajtaja kivételével minden elem cserés volt :) Na, akkor Matyi "Bácsi" segített a kompatibilis alkatrészekkel. (Mert motorral is volt bajunk bőven)

vancello · http://vancello.hu 2011.11.08. 22:20:13

@metalex: 3 Lancia volt, nem?
@B. Capelluti: remélem, ráleltek, én drukkolok! A kocka Swiftek még nekem is tetszenek.

balli 2011.11.08. 22:35:12

1993 volt az az év amikor Kiss Feriék minden versenyt megnyerve lettek R2 bajnokok ezzel a kocsival R2-ben.
'94-ben már a kadettal mentek R1-ben (nem az volt angol építés?)
ekkor többen is mentek kockával R2-ben, Bútor is ezzel lett a bajnok de ilyennel ment ugyanakkor Szeleczky, Veriga, Grózly, ... Nem tudom kinél futott tovább az ex-marlboros kocsi.
Rendszám segítene, megnézném a fotóimat.

metalex 2011.11.09. 08:26:27

@vancello: De, volt a versenyautó, volt az edző autó, és ha jól emlékszem volt egy utcai. Ezek közül, ha én is jól emlékszem csak az utcain volt magyar rendszám. De ez nem biztos, nagyon régen volt (:-)

deak.atti 2011.11.09. 13:01:56

Hali!

Egy kocka GTi FGG-s rendszámmal ácsorog egy zuglói mellékutcában is, de azzal mintha mennének, változnak rajta a rajtszámok időnként.

Én egy korabeli GTi-ről tudok: az FBC 069 rendszámú, Roger van Kuyk-féle autóról. Kollegám és barátom vette meg tőle, előtte Aral-os támogatással ment R1-ben az autó. Ez a Roger valamiféle tisztségviselő volt az Aral magyar képviseleténél, ezért volt ez a szponzora is vélhetően. Kollegám két évig pályázott és hegyizett a Suzukival, szerzett hozzá olaj- és gumiszponzort, ezért Matador-os reklám volt a kocsin, és kék-fehérből piros-fehér lett. Majd eladta RTE-be, és nem tudunk róla többet. Mentem vele egy félkeményet, kellemes kis gép volt.

DA

deak.atti 2011.11.09. 13:04:56

@metalex:

Üdv!

"Az az autó mindent kibírt, soha nem volt egy kanyi pótalkatrészünk sem versenyre, de nem is kelett. Egyszerúen nem kell hozzá semmi, ha a verseny előtt normálisan össze van rakva."

A fentebb említett barátom a 2 év hegyizést egy generátor felújítással abszolválta. Meg persze fékbetét, és egyéb kopó cuccok, de úgy rendkívüli kiadás csak ez volt neki.

DA

Szacsi 2011.11.09. 22:03:08

@balli:
'94 Bútor : CWG-373
'93 Kiss Feri: két rendszámmal is vannak képek: BAX-916 ez normál rendszám a helyén ill. ADK-666 ez az első lökös vízszintes felületén van kisebb méretű matrica.

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.11.09. 22:04:36

@Szacsi: Tudtam, hogy Rád lehet számítani. :)

Szacsi 2011.11.09. 22:25:52

@B. Capelluti:

Ugyan már, Martin Holmes Rallyvilág '94 ill. Fekete Kálmán Feriről írt könyve meg egy nagyító :)

Ami még feltűnt hogy '94ben Szeló is egy olyan GTi-vel ment, amin elől nem látszik a rendszám szemből. Érdekes egybeesés persze lehet kotta véletlen is.

(továbbá most látom ment valaki egy total-os jelmezű GTi vel de az BAF-037 tehát nem az)

metalex 2012.01.05. 12:23:34

@deak.atti: Na mondtam én ! (:-)
Hiába, japan.

metalex 2013.04.10. 16:00:29

Annyit áruljon el valaki, hogy van-e már előrelépés az autó keresése ügyében.
Meglett ???

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2013.04.10. 16:04:02

@metalex: mérsékelten. Megakadtunk egy kicsit. (Hirtelen fellépő akkut időhiány elvette az erőforrásokat.)

metalex 2013.04.10. 18:38:18

@B. Capelluti: Jó nektek. Máshol a hirtelen fellépő akut tőkehiány veszi el az erőforrásokat.
Szoktam is mondani. Nem keresek rosszul, csak keveset hagynak egy nap dolgozni.
Ne adjátok fel !

metalex 2013.04.11. 08:00:33

@B. Capelluti: Így már értem ! :-)
Az én projektjeim is ezért csúsznak, vagy húsz éve. Soha nem érek rá velük foglalkozni....
komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (68) mediabox (37) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (129) Turán Frici (13) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása