Úgy kezdtük a blogot írni, hogy mi majd aztán jól megmutatjuk, hogy - több év kihagyás után - milyen remek dolog is versenyezni. Aztán mégis úgy alakult, hogy nem mentünk egy métert sem. Nem rajtunk múlt. Pontosabban mégis: nem kötöttünk meg bizonyos kompromisszumokat, így költségvetés nélkül maradtunk. Nem minden baj jön ártalomra: rákaptunk a blogolásra.

Sajnos - menés híján - a miblog vonal visszaszorult, jött helyette egy "szakértői"(?), "hír"(?), vagy "ismeretterjesztő"(?) blog. Ha őszinték vagyunk magunkhoz, jobbára a rali megismertetését és megkedvelését célzó és segítő posztokat írtunk. Igen, tudjuk, sokkal jobb lenne, ha versenyeznénk is.

Most viszont mennünk kell. Szembe jött egy lehetőség, és mi nem térünk ki. Kaptunk egy remek - majdhogynem visszautasíthatatlan - ajánlatot egy kisautóra, ezért el "kell" indulnunk a 15. Mikulás ralin. Ez leginkább belső késztetés, senki sem tart fegyvert a halántékunkhoz, de azt ígértük, hogy megmutatjuk milyen is a rali belülről.

Egy N-s Suzuki Ignisszel vágunk majd neki a Mikulás Ralinak. Az autó felkészülten várja a versenyt, mindössze néhány apróbb, jellemzően logisztikai faladatunk van: nevezést feladni, szállást foglalni, füzetet venni az itinernek. Egyetlen komolyabb kihívással kell megküzdenünk: gumit kell szereznünk! Pályabejáráshoz, és az esetleges havas versenyre téli gumira, a versenyre pedig murvagumira van szükségünk. (Ha valakinek felesleges, jóárasítható 14", esetleg 13"-os murvagumija van, ne tartsa magában!)

És, ha már sokan ott leszünk, tartunk egy kis blogtalálkozót Veszprémben. 

 (Tudjuk. Igen, azt is. Nézd el nekünk légy szíves. Nem vagyunk virtuális tunerek.)

Címkék: mikulás miblog

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr33404801

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SomeSeed 2011.11.25. 13:40:13

Az első Mikulás rallye-n részt vettem. Fehérváron volt és az akkori cégem Mazda furgonjával indultunk. Sokadikak lettünk, de az emlékplakett és az itiner még megvan valahol. :)

sunblind 2011.11.25. 14:12:23

Tegye meg a navigátor, hogy nyom egy dudát, ha meglátja a pálya mellett a digitalsport.hu presents: lőtér grill-t. Meg ha nagyon hasít a verda és belefér az időbe, simán a vendégeim vagytok egy kolbászra.

farönk 2011.11.25. 14:42:04

Nyugi, elnézzük...

Zolus84 2011.11.25. 14:50:10

Kinek pattant ki a fejéből először, hogy az Ignissel versenyezni kell? Természetesen nem titeket bírállak, én is rohadtul örülnék, ha rajthoz állhatnék, még egy kispolszkival is. De aki kitalálta az Ignis rallyautót, az sem volt normális. Az S1600 persze kivétel, de ez az N-es szerintem elég könnyen tetőre rakható. Volt is egy videó a neten, ahol a kézifékes kanyarban tetőre került a kocsi, de úgy, hogy az oldala szinte nem is érte a földet.

SomeSeed 2011.11.25. 15:03:25

@Zolus84: Ó, ne aggódj, én pl. BÁRMIT tetőre rakok, ha kell... :DDDD

hofi601 2011.11.25. 15:16:22

@Zolus84: Azért nagyon sokan tudtak vele igen szépen, és látványosan (!) közlekedni. Én kifejezetten szerettem az Ignis kupát, nagyon sok tehetséges srác ment ott (Gyarmati Ariel, "kis Ranga", és most nem jut eszembe annak az egri srácnak a neve aki Kistarcsai Suzuki színekben ment, és talán nyert is Ignis kupát.) Folyamatosan ment a meccselés, mindenki sietett. Te láttad őket élőben, vagy csak 1-2 videó alapján ítélkezel?
Nekem sem a kedvencem az Ignis, és én sem értettem, hogy mit keres a raliban, de rácáfoltak minden előítéletemre.

McK (törölt) 2011.11.25. 15:54:02

@Zolus84: ez fájt. Komolyan..fizikailag.
Gépeld be mindenki barátjába,hogy Nagyváradi Zsolt.

ommm 2011.11.25. 15:56:22

Ne vegyétek el srácok! :)

Szkotti 2011.11.25. 16:19:01

@Zolus84: "Az S1600 persze kivétel"
Nem. Nagyon nem.
Akinek 2002-ben (Ignis Sport!) az jött, hogy ralivébén kell indítani egy merevhidas telefonfülkét, a Saxo, Corsa, Clio ellen, az nem látta reálisan a világot. Mondjuk ugyanez az ember csinált kitcart a Baleno kombiból, szóval volt ott agyi elborulás azért bőven.
Értem, hogy hozott anyagból dolgozunk, mint a fodrász, dehát mindennek van határa.

Ettől függetlenül a hazai Igniskupások ászai előtt kalap le!

Szkotti 2011.11.25. 16:20:28

Amúgy meg: B4552ÁT0K N3K1 !!!

(a fekete kocsi nem lesz túl fotogén az esti homályban...)

Grafikuszoli 2011.11.25. 16:27:06

Gratulálok, srácok, ez a rajtlehetőség mér nagyon kijárt nektek! Jó szórakozást!

Ignis témához:
Azért ezzel az élére állított, merevhidas telefonfülkével annyira nem szerepeltek gyalázatosan egyik kategóriában sem! Még az is lehet, hogy a merev híd inkább akkor kellemetlen, amikor a fekvőrendőrön áthaladva a hátsó utasoknak leveri az agytörzsét, de ettől függetlenül a pályákon nem hátrány.

Én inkább azt nem értettem, miért az N2-t erőltetik az 1.5-ös motorral a VTi Hondák ellenfeleként, amikor az 1.3-as sem sokkal gyengébb.
Aztán a hondások egészen méltó ellenfeleket kaptak a kupás srácok személyében.

vancello · http://vancello.hu 2011.11.25. 17:06:36

Egyszer volt szerencsém egy Veszprém rally előtti teszten utazni egyben Ötfánál, és hatalmas élmény volt az Ignis. Pedig én közel sem vagyok Suzuki rajongó.

m.blog.hu/va/vancello/image/DSCF4853.jpg

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.11.25. 17:31:23

@sunblind: értjük az üzenetet => csak kolbászolni fogunk :)

@ommm: @vancello: @Szkotti: @Grafikuszoli: Köszi srácok!

@Zolus84: Voltak jópáran, akik meglovagolták emberesen a telefonfülkét.

Szkotti 2011.11.25. 19:27:13

@Grafikuszoli: "Még az is lehet, hogy a merev híd ... a pályákon nem hátrány."
Ezt versenyzős körökben ne hangoztasd, mert kiröhögnek...
Egy Panhard-rudas, terheléstől függően oldalra mozgó, merev hátsó futómű (ami egyik irányba jobban kanyarodik, mint a másikba), nem éppen a kifinomult technika csúcsa.
Csak nézd vissza olyan pilóták nyilatkozatait, akik vezették a kutyaólat, utána meg a Swiftet (Bútor, Ollé), hogy gyakorlatilag ugyanaz a motor, ugyanaz a váltó, ugyanaz a fék mennyivel másabban vislekedik egy független hátsó futóműves bódéban.
Persze, mentek vele jókat, de ez inkábba pilóták alkalmazkodó képességét mutatja.

spapda 2011.11.26. 07:50:10

"Ha őszinték vagyunk magunkhoz, jobbára a rali megismertetését és megkedvelését célzó és segítő posztokat írtunk."

És ez egy nagyon hasznos dolog, szerintem hiánypótló a könnyed, mégis kellő szakmai precizitással megírt ismeretterjesztő blog. A Totalcar többi "leányága" tanulhatna tőletek, mind stílus, mind szakmaiság tekintetében. Szóval hajrá!

gerg0 2011.11.26. 08:19:43

Ilyen Ignis mint ami a képen van nem készült :D Ha van rajta szoknya, akkor tetősín kéne rá ;)

Majd ha rám szakad az otp, a sajátom megkapja az S1600 bodykit-et, tisztességes szélesítéssel, M16 mocival. :) (aztán felébredek...)

Az autóról kaphatnánk majd egy bővebb beszámolót?

(egy Ignis-fan)

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.11.26. 10:49:06

@spapda: Köszi, igyekezni fogunk.
@gerg0: lesz belőle - remélhetőleg - több poszt is. (legalább egy biztosan)
komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) ERC (25) erc (34) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása