Immáron másodjára rendezték meg Észak-Magyarországon a Karácsony Rallysprintet, s bár most hó nem volt, látványban nem volt hiány!

SCP_7889.jpg

Fotó: nyirseghir.hu / Csáki Szilárd

A BAZ Megyei Rallysprint Bajnokság után, az év végéhez közeledve lassan szokássá válik még egy utolsó, karácsonyi buliversenyt tartani. A tavalyi vasgyári verseny után idén egy teljesen új helyszínen, a máriapócsi RabócsiRingen mehettek még egy utolsót a sprintesek.

IMG 9152

A Borsod megyei pilóták szempontjából nem volt éppen a legjobb döntés a távolabbi Nyírségben kiválasztani a pályát, de így legalább az ottani versenyzők is lehetőséget kaptak a legális ralizásra, nem beszélve arról, hogy akik nagyon akartak, azok bárhonnan eljöttek. 

A nevezési listára sem lehetett panasz, ugyanis az teljesen betelt, több induló már nem tudott volna részt venni a futamon. Ez a szombati nap be is bizonyosodott, a verseny végére már erőteljesen besötétedett (fotózási szempontból mondjuk napközben sem volt sokkal világosabb.) Hetekkel az esemény előtt még sokan bíztunk benne, hogy a tavalyi versenyhez hasonlóan, idén is kegyes lesz hozzánk Holle anyó és rendesen megrázza majd dunnáját. Viszont ahogy közeledett a szombati nap, úgy egyre biztosabbak lehettünk benne, hogy nem lesz hó és még valószínűleg szárazon sem fogjuk megúszni.

IMG 9453

Utóbbi be is következett, kisebb-nagyobb intenzitással jóformán egész nap hol esett - hol zuhogott az eső. Ennek következtében a nagyrészt aszfaltos pálya annyira csúszott, mint a jég! A teljesítendő táv 12 km-volt, 4 alkalommal 3-3 kört várt az indulókra. Az első gyorson még némi murvás rész is akadt, ez azonban olyan rossz minőségű lett, hogy a további 3 alakalommal már nem kellett teljesíteni. 

IMG 9475

A RabócsiRing aszfalcsíkján szinte minden megtalálható volt, tempós egyenesektől a nyújtott driftes kanyarokon át, a lassabb visszafordítókig. Az indulókat ismerve nem volt bennünk kétség, tudtuk, hogy ez nem lehet rossz móka. Sajnos nézőkből - nagy valószínűséggel a kifejezetten zord időjárásnak köszönhetően - nem sok volt, abban viszont biztos vagyok, hogy akik mégis kilátogattak, azok nem bánták meg! Rengeteg Lada, BMW-k, Opelek és Mitsubishik köröztek szinte megállás nélkül.

IMG 9499

Egyszerre 3-3 autó volt a pályán, így nem ritkán láthattunk utóléréseket, előzéseket is.
A csúszós út már a bemelegítésen is "áldozatokat" követelt, két Ladás páros is megkísérelte a Varga Cigány-féle kompakt zsiguli átalakítást, de teljesen leutánozni egyiküknek sem sikerült igazán.

IMG 9636

A rengeteg eső miatt nem kis tócsák - vízátfolyások is nehezítették az amúgy nem olyan hosszú pályát. Kisubiék Ladájukkal megkísérelték a lehetetlent is: egy visszafordító egyenes előtt megforogtak, és ha már úgy is szemben álltak a párhuzamos úttal, gondolták tolatás nélkül átvágnak az előttük lévő tócsán, hogy minél kevesebb időveszteséggel folytathassák a versenyt. Elviekben akár ez még működhetett is volna, csak épp azt nem tudták a "fedélzeten" lévők, hogy jó 60-70 centi víz vár rájuk, így Lada helyett inkább egy másik orosz csodagépezetre, a Kurszkra lett volna szükségük a kitűzött cél teljesítéséhez.

SCP_7830.jpg

Fotó: nyirseghir.hu / Csáki Szilárd

Befelé még egészen jól haladtak, de kifelé már csak külső segítséggel tudtak közlekedni. A versenyautóból pedig csak ömlött a víz... némi "szárítás" után nem sokkal később viszont már újra a pályán verették tovább.

SCP_7842.jpg

Fotó: nyirseghir.hu / Csáki Szilárd

A verseny egyébként egy-két kisebb szüntet leszámítva kifejezetten pörgős volt. A gyorsok első körét általában mindig meg-megtisztelték a versenyzők, aztán egyre jobban belejöttek! Voltak, akiknek ez jóformán a nap végére sem sikerült, s csak pörögtek - forogtak, mint mezőn a trágyázógép (ahogy egyik fotós cimborám mondaná); de ez kevésbé volt jellemző. A legtöbben az idővel mit sem törődve, csak a nézőknek autóztak.

A RaliTúra bajnokságból jól ismert, közönség kedvenc Sipos Zoltán (Compact BMW) és Jobbágy Péter (Lada VFTS) szinte egész nap keresztben autózott, volt, hogy még egymás mellé is beültek, hogy leellenőrizzék, nem megy-e esetleg a másik 100 méternél többet egyenesen :) Azért az amatőrökre sem lehet panasz, inkább bele sem kezdek a szépen autózók felsorolásába, hiszen jóformán mindenki csak a látványra koncentrált.

IMG 0077

Eközben a sorozat egyik ifjú tehetsége, Csomós Mixi hibátlan autózással - jóval erősebb autókat is maga mögé utasítva - megnyerte a futam abszolút értékelését! Higgyétek el, érdemes lesz odafigyelni jövő évi teljesítményére. Kíváncsian várjuk!

Fotó: nyirseghir.hu / Csáki Szilárd

A verseny végére, a közel 50 indulóból 35-en fejezték be a 4. futamot is. 

Tóth István és a ZTVmotorsport kommentár - és egyben zene - nélkül videója!

Összességében - bár teljesen átáztunk és emiatt a végére már nem kicsit fáztunk is - szerintem mindenképp megérte ellátogatni a II. Karácsony Rallysprintre! Ez egy igazi buliverseny volt, arról szólt, amiről egy ilyen csapatásnak szólnia kell: az örömautózásról - mellyel a pilóták nem csak maguknak és utastársuknak, hanem nekünk nézőknek is nagy örömet ajándékoztak így az ünnepek előtt! Köszönjük szépen, jövőre remélhetőleg újra ott leszünk!

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr913473699

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Holdkóros Tónyó 2011.12.18. 20:15:16

Miért kell minden rally videót szájbakúrt paraszt-teknóval elbaszni? Gyász.

srank 2011.12.18. 20:27:16

kovi-tól tanulták ő meg a pornó alá tesz "zenét" kb. egy szinten van mindkét filmes majom ...

z.fuse 2011.12.18. 21:08:09

én is rühellem,főleg ha ilyen szar dicso-csárdás van alatta,akkor meg végképp...

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.12.18. 21:15:27

@Holdkóros Tónyó: @srank: @z.fuse: a videó hozott anyagból van, mi is a pure sound hívei lennénk.

edeleny beres · https://www.facebook.com/RallyeDream/ 2011.12.19. 14:21:16

@Holdkóros Tónyó: @srank: @z.fuse: @Gzula[HUN]: fiúk!
Mára elkészült Zemplén TV-s barátaink videója is, természetesen mindenféle zene nélkül!

Bele is tettük a posztba, bízom benne, hogy elnyeri tetszéseteket! :)

georgefinal 2011.12.19. 17:42:12

@Holdkóros Tónyó: @srank: @z.fuse: Ájmszorri srácok! Nem paraszt-teknó... Global Underground, de ez részletkérdés. Legközelebb nem lesz alatta muzsika. Már feltölteni zene nélkül nem szeretném, de ha gondoljátok az is megoldható :) Lehet fikázni a szarfelbontású részeket is... azt én is fikáznám, de nem volt sajnos technika... viszont a jeleneteket nem akartam kihagyni a videóból.

edeleny beres · https://www.facebook.com/RallyeDream/ 2011.12.19. 18:11:49

@georgefinal: jól tetted, hogy nem hagytad ki! Videózni még mindig jobb lehetett egy fokkal, mint fotózni ebben a sötétben...
9 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) Citroen (14) citroen (53) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) ERC (25) erc (34) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása