Már korábban is posztoltunk az Eger rallye körül kialakult helyzetről. Itt a folytatás: 

Tisztelt Sporttársak!

Mint mindenki előtt ismeretes, március elején a Laroco MSC, az Eger Rallye rendezője, lemondta a rendezvényt.
 
Az RSB, annak érdekében, hogy a verseny megtartásra kerülhessen, új rendezőt keresett és a szövetség részéről az új rendezőnek minden segítséget megadva, kiadásra került a 2012. évi Eger Rallye versenykiírása.
 
Sajnálattal kell tájékoztatnom a T. Sporttársakat, hogy a tegnapi napon a Gáz 2000 Kft képviselője is - családi okokra hivatkozva - visszavonta rendezési szándékát.
 
Ennek megfelelően az eredetileg tervezett időpontban az Eger Rallye nem tartható meg, az a versenynaptárból törlésre kerül.
 
A Rallye Szakági Bizottság keresi a megoldást arra, hogy egy későbbi időpontban az Eger Rallye megrendezhető legyen.
 
2012. március 20.
 
Botka Endre
mb. szakágvezető sk.
 
------------------------------------------------------------------
 
Reakciók - ha jönnek:
 
Turán Frigyes és navigátora, Zsiros Gábor sajnálatát fejezte ki, hogy a Magyar Országos Rallye Bajnokság első állomását, az eger Rallye-t törölni kellett a versenynaptárból. A futamon még a tavaly év végén használt Subaru Imprezával indultak volna, de a szezonnyitóvá előlépett májusi Bükfürdő Rallye-ra végre hazánkba érkezik a világbajnokságon edződött Ford Fiesta.
 
„Nagyon sok szép emlékünk fűződik az Eger Rallye-hoz. Mindig ez volt az év első versenye, mindig ezt a futamot vártuk a legjobban, és ez volt a nézők által is leginkább fókuszban, rengetegen eljöttek. Nagyon sajnáljuk, hogy most elmarad, mindenki csalódott, a nézők is és mi is, mert komoly edzéstervvel készültünk erre a versenyre. Remélem, az, hogy az időpontját törölni kellett a versenynaptárból, nem azt jelenti, hogy esetleg más időpontban ne lehetne megrendezni, hiszen nagyon jók a pályák és nagyon jó maga a verseny.“  - nyilatkozta Turán Frici.
 
 
 
 

Címkék: orb eger rallye

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr414327772

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

skorpantó 2012.03.20. 10:59:47

MNASZ felgyújt,porig rombol,sóval behint,aztán olyan emberekkel akik valóban dolgoznak a magyar autósportért újraépíteni az egészet.

mondeo_v6 2012.03.20. 11:21:48

ez szomorú.
Sajna a technikai sportok Magyarországon valahogy nem örvendenek nagy népszerűségnek. Médiában alig látni/hallani, lehet pár celebnek kellene valami rallyautót adni és talán akkor felkapnák egy időre.
Szivesebben nézném az OB/EB/VB közvetítéseket a magyar tv-n, mert az ES is csak vb-t közvetít.

TomT 2012.03.20. 12:29:58

kis pontosítás: Gáz 2012.
Vagy még inkább Gáz 2000-től napjainkig.

IV. (Parkoló) Béla · http://aparkolokiralyai.puruttya.hu 2012.03.20. 13:07:37

@mondeo_v6:
Ja, Talmácsi sem elég celeb.
Azért nem ugyanaz végigmenni a Hringen, mint egy Bükkszentkereszt-Bükkszentlászlón.
Tudnál említeni legalább 1 celebet akinek érdemes lenne a technikát a feneke alá rakni, amit lehetőleg nem az első km-en belül tesz hulladékfém értékűvé?

stig 2012.03.20. 14:20:20

akkor még se megyünk...

vagy lehet, hogy holnapi hírek után mégis?

ez hasonlít a gyerekkorunk egyik virágszirom és levéltépegetős játékára, ami átköltve így szól: lesz, nem lesz, lesz, nem lesz...

Lackó325 2012.03.20. 15:38:13

Az MNASZ-t úgy kéne szétzavarni ahogy van, természetesen anyagi felelősségre vonással, akár vagyon elkobzással, a Lakatosékat pedig a pálya környékére sem engedni SOHA! Ők nem a sportért csinálják azt amit, hanem pénzért, nem kevésért, az a hangnem pedig amit a "hangos kocsiból" megenged magának az vérlázító, nem véletlen, hogy nem mer megállni sehol.

SomeSeed 2012.03.20. 15:57:10

Mit mondjak? Pl. hogy a q*rv4 anyjukat? MNASZ tagjait meg kéne kicsit agyalni, hogy elkezdjenek emlékezni arra, mi is (lenne) a dolguk.

T-Maci · http://rallyedream.blog.hu/ 2012.03.20. 18:56:46

@Lackó325: Lakatosnak ehhez már semmi köze. Ő első körben, még azt is mondhatnám, hogy időben lemondta. Hidd el nem kevés pénzt így is beleölt a semmiért..

Andreas_ 2012.03.20. 19:19:07

Nem akarok senkit bántani...!
Rendezőként egy másik futamban érdekelt vagyok...
Nem kevés pénzt rak bele az aki erre adja a fejét, mindenféle haszon nélkül!
Eleinte a sponzorok arra gondolnak, hogy majd egy kis hasznuk keletkezik esetleg az egészből, de ez hamar kiderül, hogy álom csak.
Ha jegyet szeretne szedni azokon a versenyeken ahol eddig nem volt, esetleg kicsit emelni ahol eddig is volt... Na? Ki mit szól?
Rőgtön kapnám az ívet pont azoktól akik most meg azért vannak felháborodva mert törölve lett Eger.
Mondom mégegyszer, nem akarok bántani senkit!
Szépen lehet Egrieknek a forgalmiért menni a szekrényhez és piacra dobni a családi járgányt, a pénzt meg bedobni a perselybe a szervezéshez.
Mert ha jól gondolom bellépőn mindenki spórolt eddig.

baseldon 2012.03.20. 19:43:22

@Andreas_: mi van? most akkor mindenki fektessen be a rallyba, szurkolokent?

TAS 2012.03.20. 21:57:13

Mi lesz így a pénzmosás folyamatával?! Nem megy az autó, nem forog a szponzor pénz, könyvelő nem könyvel trükkösen, no money:D

mondeo_v6 2012.03.21. 08:15:57

IV. (Parkoló) Béla:
Sajna nem tudok olyan celebet ....
Talán a Palik.... Dakarokról többet lehetett hallani, amikor még indultak.
Nem mondom, hogy ez a jó közelítés, de úgy tűnik egy VB-n pontokat elérő magyar versenyző nem eléggé hírértékű a médiának hogy egy szerencsekeréktamás autósműsorba belekerüljön egy rendes közvetítéshez nappal.

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2012.03.21. 08:35:50

@mondeo_v6: Az egész autósport médiamegjelenése kérdést is nagyon újra kell gondolni.

Szkotti 2012.03.21. 09:02:24

Ki mit tud erről?:

Rázsi Botond Eger alpolgármestere nyilatkozott az Eger Rádió honlapjának a versenyről:
Rázsi Botond alpolgármester is nyilatkozott rádiónknak a versennyel kapcsolatban, aki elmondta: Botka Endre ma délelőtt telefonon közölte az önkormányzattal, hogy a március utolsó hétvégéjére tervezett futam lebonyolítását nem tudja vállalni a szervező. Bővebb okot nem jelölt meg, csupán azt tudni ami a levélben is szerepel. Hozzátette: Eger továbbra is várja a rallye mezőnyét. Egy áthelyezett időpont esetén a város továbbra is biztosítja az Infrastruktúrát, a helyet és az erre szánt pénzt.
„Tudtommal a következő verseny is elmarad, hasonló szervezési problémák miatt. Ha jól vettem ki a szervezők szavaiból, azon dolgoznak, hogy esetleg annak a helyére beilleszthető legyen, tehát akár egy pár héten belül is elképzelhető, hogy rendeződik az ügy. Számos kérdés nyitott, amire nincs különösebb ráhatásunk, csupán állunk rendelkezésre.” – mondta Rázsi Botond.

forrás: rallycafe.hu

TAS 2012.03.21. 13:13:19

El tudom képzelni, hogy otthon csücsülnek a srácok és rágják a körmüket :D mi lesz most?! Szegény Talmácsi is aki most debütált volna Egerben, valamelyik árokba vagy gödörbe. :D Szabó Gergő meg mindezen csak kacag ő nyugodtan lavíroz a Román bajnokságba és táncoltatják a szponzorpénzeket és számlákat! Sajnos negálni látszik a folyamat. Ideje elmenni VB-re már akinek futja ugye! Ott lényegesen több lóvét lehet eltakarítani cégekből! Hajrá fiúk! :D

Andreas_ 2012.03.21. 14:07:52

@baseldon: Ne fektess...
Isten őrizz! Az egri futamon hány órán át masíroztak volna előtted az autócsodák?
Mondjuk kimész reggel és estig elmegy előtted 3szor a mezőny. Legyen nettó 4órányi szórakozás...
Keresd meg a legolcsóbb 4órányi szórakozásért fizetendő ajánlatot a piacon és fizesd be a szervezőknek. (koncert, színház, jetsky, gokart, konditerem bár itt te dolgozol :-), falmászás, forma1, motogp, suzuki kupa, stb stb...)
(segítek:egy 2órás koncert ha valamelyik magyar senkiházi megasztár adja akkor is egy 10es minimum)
komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (68) mediabox (37) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (129) Turán Frici (13) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) videó (30) video (421) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása