Ma reggel beütött a mennykő: elmarad az Eger Rallye. Bár a hír nem volt teljesen előzmény nélküli, mindenképp fájt. Több fórumon is a sportvezetők fejét követelték a szurkolók (FB oldalunkon is akadtak moderátori feladatok.) Csak meg kellene kérdezni az ügyről az MNASZ elnökét, Gyulay Zsoltot. Némi habozás után felhívtam. Készségesen állt rendelkezésemre egy rövid telefoninterjúra.
 
RD: Kinek a döntésén múlt, hogy a március végi egri futam elmarad?
Gyulay Zsolt: Azt kell, hogy mondjam, hogy a rendezőkén. Úgy tűnik, hogy rali-specifikus probléma a futamok megrendezésének bizonytalansága. Pénzszűke miatt a bejáratott bajnoki futamok is bizonytalanok. A verseny eredeti rendezője néhány hete bejelentette, hogy nem tudja a versenyt megrendezni. Ezt követően a rali szakág vezetése úgy vélte, összefogással még ilyen rövid idő alatt is megrendezhető a verseny. Időszűke és pénzügyi természetű nehézségek okán végül ez nem sikerült.

Fotó: Magyar Hírlap

RD: Mi lesz a többi futammal? Az MNASZ honlapján lévő versenynaptárban nem szerepelnek az ORB futamok.
Gy.Zs.: A helyzet több mint aggasztó. Teljes a bizonytalanság. A rendezők nehéz anyagi helyzete miatt nem lehet semmi biztosat tudni. Az MNASZ az erdőgazdaságokkal, a közútkezelővel. és a rendőrséggel is felvette kapcsolat annak érdekében, hogy ezzel is segítsen a rendezőknek. Hangsúlyozni kell, hogy korábban a rendezők ilyen segítséget nem kaptak, ennek ellenére mégis nagyon nehézkesen haladnak a dolgok.
 
RD: Terítették-e a rendezők a lapjaikat? Lehet-e tudni, hogy hol mennyi hiányzik?
Gy. Zs.: Nincs erre vonatkozó információnk. Hangsúlyozom, hogy az MNASZ eddig sem rendezett, és nem is szándékozik versenyt rendezni. Herczig Norbi mai nyilatkozatával egyetértve úgy vélem, hogy a rali szakágban is valódi összefogásra van szükség. Az elnökség egy éve nem tudott szakágvezetőt kinevezni, mert egy jelölt sem rendelkezett a szükséges támogatással ahhoz, hogy ki lehessen nevezni. Volt olyan eset, amikor a jelölésre jogosultak fele sem tett javaslatot a szakágvezetőre. Azt hiszem, változtatni kell a hozzáálláson. Ez a ralisport elemi érdeke.
 
RD: Mégis, milyen vezetője legyen a szakágnak?
Gy.Zs.: Figyelj, az elmúlt év során soha nem állt a többség egy ember mögé. Én csak azt szeretném, hogy legyen megfelelő támogatottsága, legyen legitim.
 
RD: A Mecsek IRC, azért ugye biztos?
GY.Zs.: Tavalyi Mecsek Rallye kifizetései sincsenek még lerendezve. Nagyon problémásnak tűnik az egész, és amíg van tavalyi tartozás, addig nincs miről beszélni. Meg kellene találni a megoldást. Akár a Mecsek eddigi rendezőjével, akár más módon. Pécs városa egyébként teljes mellszélességgel a verseny mellett áll.
 
RD: Ha már jövőidőről beszélünk: van az MNASZ-nek utánpótlás-programja?
Gy.Zs.: Utánpótlás koncepció csak gokart szakágban van, ahol életkori sajátosságok miatt valódi utánpótlás-sportról beszélhetünk. Olyan – egyébként irigylésre méltó – megoldások, mint amelyek a Franciaországban, a Benelux-államokban, vagy a világ más részein működnek, jelenleg nem kerülhetnek szóba. Az MNASZ-nek nincs anyagi eszköz egy-egy tehetséges fiatal versenyző felkarolásához, menedzseléséhez. Jelenleg a szövetség fenntartásának és működtetési feltételeinek biztosítására törekszünk. Sajnos más helyzetben vagyunk, mint a francia szövetség.

Címkék: orb mnasz eger rallye

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr814329055

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SomeSeed 2012.03.20. 23:38:51

Pofám leszakad, hogy Gyulaitól ilyet kell hallani, illetve olvasni. Szóval, az MNASZ-nek semmire nincs "kerete", semmit nem tud csinálni, nincsenek koncepciói, vagy vészforgatókönyve, összefogni a szövetséget szintén képtelen, utánpótlás szöveg mese habbal. Pár haver csemetéjét rendezgetik, oda bekerülni halandónak gyakorlatilag lehetetlen. Azzal van tehát az MNASZ elfoglalva - és ebben ki is merül a tevékenysége-, hogy a saját semmirekellő, mihaszna, vízfejű működését biztosítsa. Eszem megáll. Zsolt bazmeg, nem sírni kell, hogy nincs összetartás, hanem dolgozni kell azon, hogy össze legyen fogva a szövetség. Nem ez lenne az MNASZ feladata, a kutyaúristenit???

Ehh, jóccakát...

Suna bácsi 2012.03.20. 23:46:42

Ez kurva jóóóóóóó :-)))))))
A MNASZ-nek nincs semmire pénze, csak önmaga működtetésére. Magyarul a vezetők és titkárnők kifizetésére. Slussz...
Eeeez igen.
Gazdasági, (sport)marketing és szimplán (sport)szakmai oldalról is hatalmas gratula és háromszoros HURRÁ eme páratlan teljesítményhez a MNASZ-nek!

Hurrá, Hurrá, Hurrá!

SomeSeed 2012.03.20. 23:48:30

@B. Capelluti: Jó, hogy kiszedted a sötétzöld csávó kommentjét, már majdnem válaszoltam neki, de így akkor nem kell kitiltanod örökre... :DDDDD

0Peti0 2012.03.20. 23:54:27

@Adalberto Gellenzeeri: Te beverted a fejed? Ülj le egyes!

SomeSeed 2012.03.20. 23:57:17

Elolvastam még egyszer, hátha valamit félreértettem, de nem, meg látom Sunabá is nagyjából úgy értette, ahogy én. Hogy idézzem egyik kedvenc képregényrajzolóm szövegét: Engedje meg, hogy aztakurva.

Tényleg jóccakát, de előtte egy felest bedobok a hűtőből (Ja-ja, a kinderpingvin mellett van :D)...

0Peti0 2012.03.20. 23:58:09

Az MNASZ tevékenysége a sport iránt sajnos 1-2éve tényleg a 0-val vetekszik!

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2012.03.21. 00:31:48

@SomeSeed: a másik megoldás az lett volna, hogy válaszolok, és akkor magamat is banolni kellett volna.

Tökösmákos 2012.03.21. 02:33:54

Rally ide??? Év végére tankolni se fogunk tudni, jövő nyárra meg már kajálni se !
Eladták az országot a fejünk fölül, mi meg hagytuk ! MEGÉRDEMELJÜK !

madbalee 2012.03.21. 06:25:27

Ha nincsenek/ nem lesznek futamok,akkor mi van a csapatokkal? Mit fognak csinálni? Környező országokban nyomják csak, vagy nekik is annyi?

Poita not Peter! 2012.03.21. 06:27:34

Azért az tényleg vicces, hogy a szövetségnek csak önmagára van pénze...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.03.21. 06:32:44

@0Peti0: Nem ez lenne az első ilyen szervezet itthon, ami csak úgy van...

*azta* 2012.03.21. 07:38:18

Talmácsival így mi lesz?... (ami valahol poén - egyszer beült egy csapatba, ami az utolsó pillanatban megszűnt. Most beül egy raliautóba - az egész szakág megy a levesbe... (amúgy őszinte rajongója vagyok!))

Mindenden tiszteletem a versenyzőké! azt gondolom viszont, hogy oly sok pénzt forgatnak ebben a sportban így vagy úgy, csodálkoznék, ha sok futam bukna el, vagy egy egész évad.

tomwar 2012.03.21. 08:08:06

TAO
A penztelenseg egyik oka...

Szűcslaci 2012.03.21. 08:17:21

A nyolcvanas években már licences versenyző voltam - akkor még MAMSZ volt a szövetség neve. De csak a neve változott az idők során - illetve vele a feladatok száma is csökkent - mivel a motorosok különváltak. nagy reményeim voltak, mikor Ferjáncz lett az elnök. Részt vettem pár közgyűlésen, szakággyűlésen - nem kívánom többször. Itt nem a tortán marakodnak, hanem a pilótakekszen. De ölni tudnának - és átvitt értelemben meg is teszik. Nem csak a rallyban - más szakágak sem különbek. Szlovákiában harmada a licencdíj, fele egy nevezés, mégis működnek a dolgok. Nálunk az autósportot évtizedekre előre felélték a tuggyukkik. ( első licencemre hosszasan várakozva is ugyanaz a tuggyukki reszelgette e körmeit rám sem hederítve mint manapság) Hajjaj, kiküldetések, hotelek, utazások - hol vagytok? Két versenyzővel nyolc fős delegáció, meg egy megfigyelő? Élet-halál urai, elbasztátok, na.

Zuzzant 2012.03.21. 08:43:39

Valaki mondja már el, minek az MNASZ?

Nem rendez semmi versenyt, nem támogat senkit, és tökre nem érdekli, hogy beág-e az ország, ha esetleg elmarad az IRC??

Tényleg pártkatonák pozícióba helyezése a megoldás (MNASZ, MLSZ stb.) ?

STi 2012.03.21. 09:16:53

Na szépek vagytok! Takarodjatok! Menjél Te is inkább vissza evezni, mert ez egy szar amit csináltok! A versenyzők meg persze összefognak hát most nincs mire elírni azt a raklap számlatömböt! Ezzel ők is részesei ennek a szép bulinak.

A kézilabdát meg a focit bezzeg lehet nyomatni... Konkrét számok: Női Nb2 kézicsapat évi 11 millió állami támogatás? Győr ETO focicsapat kispados alapfizu 5-10 ezer euro per hó meg az éves büdzsé súrolja az egy milliárdot? Hát ebből olyan rallybajnokságot lehetne rendezni meg fiatal tehetségeket világszínvonalra juttatni, hogy még matricák se kellenének az autókra. Az MNASZ miért nem tud pénzt szerezni? Hát ez egy olcsó sport úgy néz ki (focihoz képest). Persze a túrát meg a sprinteket lehetetlenítsétek még el és akkor jó lesz! Torgyán is megmondta: "Mongyon le!"

barumka 2012.03.21. 09:24:54

Azért nincs rally hazánkban, mert ellopták az oda szánt pénzt, ezért a sponzorok már szarnak rá. Nem is lesz addig rendes bajnokság, míg enm egy rallyt szerető gárda fogja irányítani a magyar autósportot. Lelkes amatőrök kellenének, fizetésért, nem számlázásért cserébe. Takarodjanak a vezetők a segítők, és mindenki aki most a magyar autósport közelében van.

edeleny beres · https://www.facebook.com/RallyeDream/ 2012.03.21. 09:30:00

@Szűcslaci: jó az a pilótakekszes mondat, besírtam :)

A szlovák módi is nagyon jó példa, gondoltam már rá én is, hogy szentelek neki egy posztot (idén is tárt karokkal várják a magyarokat/lengyeleket - velük van közös futamuk is, velünk már nincs se közös se Eger...)

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2012.03.21. 09:31:19

Az az érdekes, hogy tavaly többször elmondták a pécsi IRC rendezői, hogy megvan a megfelelő keret a versenyre és az utolsó pillanatban beugró szponzoroktól érkező pénz még bőven nyereségessé is teszi a versenyt. Akkor most még milyen számlák nincsenek kifizetve? Egyébként, ha az idei futamot nem tudjuk megrendezni, akkor legalább egy évtizedig felénk se fognak szagolni!

barumka 2012.03.21. 09:31:45

@edeleny beres:A Szlovák, Lengyel, Cseh bajnokság, már a Magyra nézőket is elcsábítja. Ezt is elérték ezek a hozzá nem értő senkik!!!

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2012.03.21. 09:41:05

@STi: ahogyan arra @tomwar: utalt, itt a társasági adó szabályok változása tett be. A látványsportokba (amelyeket te említettél, azok annak számítanak) kedvezőbben lehet pénzt költeni, mintha hirdetnél egy autóversenyen. Na, ezért megy mindenki azok felé most.

Szűcslaci 2012.03.21. 09:45:26

@barumka: Azért ez nem egészen kerek így. Mint köz(tudott), remek mosógépek vannak az autósportban. És ha szűkül a feketegazdaság, akkor kevesebb jut oda is. Lopott autók, fiktív számlácskák, fehér por és zöld fű szegélyezi a magyar autósport bizonyos köreit. Olyan, hogy szponzor, ritkább, mint a varkály ( a varjú és a harkály keveréke). Jenőbéla ad papíron húszmillát, a valóságban pedig csak kettőt. A csapat meg addig darálja a papírokat, míg kijön a helyes végeredmény. Csakhogy már az a kettőmilla sincs mindig.

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2012.03.21. 09:50:29

@barumka: szerintem ezt a színvonbalbeli különbség érte el. Merthogy miért nem megy egy rakás tehetséges versenyző?

Hadd ne kelljen nekiállnom sztorizni, hogy életünk első mikulás ralija után az autón lévő két cég közül az egyiket még decemberben megkereste egy ORB-s brigád egy "látatlanban sokkal jobb ajánlattal", hogy több másik hirdetőnk azért szállt ki, mert fosott attól, hogy trükközünk, és inkább más sportágba tették a pénzüket. (Pedig elégedettek voltak az együttműködéssel, egésze addig, amíg fel nem hívták őket és egy olyan ajánlatot kaptak telefonon, amire rögtön felhívtak, hogy akkor a szerződésből hátralévő részt rendezik, de a közös tervekre vonatkozó egyeztetéseket tárgytalannak tekintik, mert nem akarják, hogy rossz fény vetüljön rájuk. Elképzelni sem tudom, hogy mivel keresték meg őket. Pontosabban elképzelni még csak tudom...)

edeleny beres · https://www.facebook.com/RallyeDream/ 2012.03.21. 09:57:04

@B. Capelluti: @barumka: és az a durva, hogy ott sokkal kevesebb autó indul, mint itthon bármikor is (jó, Arad ellenpélda).

A látványsportágat én is fel akartam vetni, írjunk ki Mi is népszavazást! :D

Egyetért-e Ön azzal, hogy látványos sport a rali? Hát akkor legyen is benne a kiemelt látványsportágak között! :)))

Nem azt mondom, hogy dől a lóvé, de érezhetően több áramlik a csapatok felé, mióta megkapták ezek a sportágak ezt a kedvezményt.

Dragon.22 2012.03.21. 10:05:36

MNASZ-től hányni tudnék... Pár éve a Pannónia-Ringen NMASZ autós OB egybekötve az osztrák Histo-Cup-al... Na ki szedett belépőt a kapunál? Természetesen az MNASZ... Agyon is vágták a hülyeségekkel a Histo-Cup-ot ami előző években ingyenes volt és látványos, az mnasz rendezvényével ellentétben!

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2012.03.21. 10:08:13

@Dragon.22: Az MNASZ nem szedett belépőt. Max. a magyar rendező. (Az MNASZ nem szervez ugyanis versenyt, és a belépőjegyekkel sem foglalkozik...)

KalJack 2012.03.21. 10:10:20

Nincs ebben az egész történetben semmi meglepő. Ez is csak hűen tükrözi az országban uralkodó általános állapotokat! Olyan szinten süllyedünk lefelé mint még soha...

Dragon.22 2012.03.21. 10:14:26

Foci??? Hagyjuk már! Milyen sport az, ahol a "szurkolók" összeverik az ellenfél "szurkolóit" és romba döntik a fél várost ha épp nem nyer a csapatuk? Milliárdokat ölnek a fociba, de eredmény sehol! Törvény meg látvány sport ide vagy oda, a foci egy kalap szar! De támogatni kell, mert ott biztos több pénzt lehet lenyúlni, mint az autósportban.

Dragon.22 2012.03.21. 10:20:18

@B. Capelluti: Akkor miért az MNASZ volt megjelölve szervezőként? pannonia-ring.com/index.php?popup=0&id=56&item=calendar_menu&year=2009&org=154
Linkek -> Szervezők menü...

Yuri Boyka - a kivert kutya 2012.03.21. 10:26:56

Azt úgy kell csinálni,hogy felpörgeted tiltásig,ott tartod a fordulatot tiltás közelben brümmögtetve,aztán olyan 1-2000 között a lehető legfinomabban elindulni és halk motorral kb hússzal döcögni.

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2012.03.21. 10:30:45

@Dragon.22: Kérdezd meg a Pannonia Ringet. Annak a versenynek a rendezője a HB ASE volt. Itt a 2009-es AGYB versenynaptár és eredménylista.

stig 2012.03.21. 10:38:13

@B. Capelluti: esetleg a problémák feltárása érdekében ti is megtehettek annyit, hogy írtok egy, akár több részből álló, cikket arról, hogy is megy ez itt kishazánkban, illetve mondjuk pl Szlovákia, Ausztria, Németország, Franciaország, Anglia, és Finnország határain belül.

Gondolok itt arra, hogy az adott ország nemzeti szövetségének a működését leírjátok, hogyan épül fel, kik választanak, kiket, kik jelölik, honnét, miből vannak a források, kinek kell beszámolniuk a tevékenységükről, mennyire nyilvánosak az adatok, stb, stb, stb.

És utána végigvenni egy-egy helyi bajnoki futam megszervezésének a módját, tehát mikor kezdik a szervezést, hányan csinálják, honnét van a forrás, milyen költségeik vannak, mennyi a nevezési díj, a biztosítás, mik azok a szabályok, előírások amiksegítik egy futam megrendezését.

Szerintem ebből lehet a legtöbbet "tanulni". Persze kérdés, hogy akar e tanulni az akinek kellene...

És az egészet valamilyen összehasonlítható formában közölni. Pl. egymás alá írva, egy-egy témában a tényeket.

stig 2012.03.21. 10:51:14

Addig ez is marad a rendszer, amíg a sok nemzeti érzelmű focibarát ott van ahol.
Belegondol vki abba, hogy az az 500 millió amit a felcsúti akadémia kapott TAO-ból, az pl nem az államhoz kerül, így, az államnak ennyivel kevesebb pénze van, amit hogy hozza a tervezett éves hiányát be kell szednie máshonnét, illetve nem ad másoknak támogatást?
És ez csak egy a sok közül.
Gondolom focira 2-3 md ft elment simán ilyen címen.
Így támogatás nuku másoknak, mert nincs pénz.
Máshol.

Példa: az egiyk nagyvállalkozó azt mondta, hogy az ő cégeinek a TAO-jából származó összegre lehet jelentkezni, hogy szétosszák közöttük. Mármint az űn. "látványsportágak" között. Végül mindenki megkapta amit kért (!!!), és a vállalkozó a helyi sajntóban hozzátette, hogy lett volna még forrás, de csak ennyi kértek. Ha jól emlékszem 2 milliárd ft volt amit kiosztottak.

Persze, hogy ez hog ymegy, hogy van e ennek valami számonkérési metódusa azt nem tudom, de gyanítom nincs. Gondolom az ilyen jellegű támogató meg "örömmel" adja az ígyis-úgyis befizetendő adóját olyan célra amiből majd valamilyen módon előbb-utóbb úgyis profitálni fog...

Ja, hogy a többi sportág, esetleg az állam, és "a zemberek" lyukas zsebbel tengetik életüket mert nincs pénz. Hát kérem, tetszettek volna, átgondolni, ki mit mond...

toto92 2012.03.21. 10:52:05

Jóindulattal is maximum koca rallye fan vagyok, de az MNASZ féle "nem csinálunk semmit, nem is akarunk, egyelőre azon vagyunk minden erőnkkel, hogy működni tudjunk" álláspont priceless. Mi a jó büdös fasznak vannak akkor, ha az egy szem napirendi pont Titkárnő Évike fizetésének előteremtése?

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2012.03.21. 10:55:48

@toto92: nem egészen. Amit a szakág évek óta csodaszerként kért, - nagy melóval - megvalósult. Erre kiderült, hogy mégsem mindenható csodaszerek.

stig 2012.03.21. 10:56:33

@B. Capelluti: köszi, remélem lesz is belőle valami vaskos anyag.

Csak utána ezt MINDEN olyan fórumon közzé kell tenni, kiküldeni, posztolni, ha kell többször ahol olyanok vannak akik hátha észbe kapnak, hogy hoppáááá...
vagy elküldeni a többi autósportos fórumra, összefogni velük és a versenyzőkkel, szervezőkkel bárkivel akikben van/maradt még annyi hogy tenni is tudnak a sportágért, és akár "forradalmat" csinálni velük közösen.
Mert ha tényleg csak arra van pénz, hogy a szövetséget fenntartsák, akkor mit lehet veszíteni???

joetaylor 2012.03.21. 11:10:11

Íroszágban sem népszerű a rallye. Szinte senkit sem érdekel és a magyar emberek nagy részét sem. Sok rallye rajongót ismerek és az éves bevételüket tekintve ők a társadalom szegényebb rétegét képviselik. Nem hiszem, hogy a magyar motorsportba fektetett pénz jó reklám lenne bármelyik cégnek.

isti77 2012.03.21. 11:11:38

Már többen, többször mondták kis hazánkkal kapcsolatban, hogy "az utolsó kapcsolja le a villanyt".
De itt egyre több helyen lekapcsolják már most, pedig még itt vagyunk.

MegaRam 2012.03.21. 11:20:04

@B. Capelluti: Nem mindenható, ez tény, viszont a megújítás remek eszközei lehetnének - ha élne velük a szakág. A nagyobb baj az, hogy hiába van meg a lehetőség, mégse lépett senki. Ez pedig leginkább a szakértelem hiányára utal.

Sokaknak fel kéne fogni,hogy egy szakág terelgetése igenis komoly sportszakmai munka.
Az elnökség pedig ne sportszakmázzon, hanem sportpolitizáljon - ez a hozzáállás szerintem Zsolttól igenis helyén való.

skip 2012.03.21. 11:39:28

@Szűcslaci: ahogy mondod, a rali felső szintje megélhetési sportág. Nem az versenyez, aki a legtehetségesebb, hanem az, aki a legjobb a számlamanőverekben. Más szóval: ez egy konkrét pénzmosoda, az autóversenyzés csak mellékesen van jelen. A húsz milla-két milla tökéletesen megállja a helyét.
Ilyen "versenyzéshez" történő asszisztáláshoz pedig tökéletes az MNASZ.

deak.atti 2012.03.21. 11:57:55

@stig:

Szia!

Megoldás: rallye-rajongó (ne adj' Isten, versenyző) miniszterelnök kell, az összes focipályát felszántani, búzával bevetni, hogy haszna is legyen, a megmaradt milliárdokat meg a rallye-ba ölni. Csak az a baj, hogy az is kézen-közön eltűnne, mint a fociba fektetett pénz. Ne hidd, hogy csak a rallye a pénzmosoda ... Közeli ismerős lány dolgozott néhány éve egy cégnél, amely szponzorált Suzuki Ignis-eket. Egyszer megkérdezte a főnököt, hogy mi is ez a szponzorálás? Válasz: "Ne firtasd, abból van a fizetésed!" ...

Amúgy hogy szép lassan sorvad el(sorvasztják?) a magyar rallye, az már tavaly is látszott. ORB-ben 40-50 autó indult, Rallye2-ben 25 (sem)? Még a WRC időkben 100-120 autó ment csak ORB-ben, Rallye2-ben meg 40-50 !!! Ráadásul annyira kidekázott költségvetéssel, hogy még egy árokba csúszás se fért bele, az első 10 autó után mindenki megtisztelt minden kanyart a pályán. Ráadásul, amit még nem értek: top csapatoknak 180 ezer + ÁFA a nevezés, de még a végének is 100 + ÁFA? Nem gondolják, hogy a kevesebb több lenne? Volt olyan Historic futam, ha jól rémlik, akkor a 2 évvel ezelőtti Mecsek, ahol kerek-perec megmondták a versenyzők, hogy 70+ ÁFA-ért garantálnak 20 autót a rajthoz, ha több, akkor csak ötöt. Leengedték a nevezési díjat, ott volt a 20 autó. Szlovákoknál valami 200 euró egy nevezés. Ott ki tudnak jönni belőle? Másik: tavaly együtt néztem Hajtós Péterrel (a 2005-ös Histo bajnok!) a Historic EB futamot Orfűn. Elmondta, hogy megkereste az MNASZ-t, hogy előszedi a Wartburgot erre a versenyre, de ne kelljen egy évad-záró versenyért egy egész éves licencet befizetnie a pénztárba. A választ abból sejtheti mindenki, hogy nem indult végül ...

Szóval, kedvenc sportunk haldoklik, és sokan a saját vezetőségéből elég sokat tettek azért, hogy ez így legyen... :o(

DA

dr. trafik nomac 2012.03.21. 11:59:55

@joetaylor: Meglehet, en csak azt tudom, hogy egy masodosztalyu autocross versenyen, a vilag vegi kisfluban, akar 3000 fizeto nezo siman van, a szervezok sajat penzbol csinalnak mindent, namost melyik elsoosztalyu foci meccsen van ennyi fizeto nezo ?

SomeSeed 2012.03.21. 12:00:49

@skip: Mit gondoltok, külföldön ez másképp van? Brit online sportmagazinban nyilatkoztak olyat, hogy a WSBK-ban csak 1-2 csapat NEM pénzmosoda, WTCC-ben detto, sőt az F1-es kiscsapatok is rosszul járnának többségében egy teljes pénzügyi átvilágítás esetén.
Egyetlen kurva nagy különbség van az ottani és az itthoni helyzet között: Ott nem akarnak SZINTE MINDENT elcsalni-lopni-sikkasztani, hanem hagynak a kecskének is, míg itt bárki alól bármikor kirántják a szőnyeget 5 forintért is.

El kell fogadni sajnos, hogy teljesen mindegy, milyen sportág, mindenhová ragad a mocsok is. Levakarhatod ezerszer, majd ezeregyedszer megint ragadni fog. Ha az egyik szakágban nagyon tisztogatsz, majd ragadnak máshová, de a "tisztított" szakág meg is fog szűnni, az ziher. Mert - ki kell mondjuk, magunknak ne hazudjunk - a sportot a fekete pénzek, a lopás, csalás és sikkasztás lehetősége tartja életben. Ahonnan többet lehet lehúzni, ott jobban is megy.

superfrog 2012.03.21. 12:17:47

én csak két dolgot mondok, persze a tévedés jogát fenntartom!
1., már az mindent elmond, hogy Gyulai Zsolt vezeti az mnasz-t. értem én hogy ha jó segget nyalok akkor bármihez érthetek, csak úgy néz ki ezt senki nem veszi észre.
alibi állás a korábbi bajnoknak (mint sportolót mélységesen tisztelem és becsülöm !!)
2., régen versenyeztem, mára azt mondhatom, vagy 3-4 éve pécsen voltam utoljára. nézni sem megyek. mai mezőny nagyja nem versenyző, hanem gazdag ficsúr, aki úgy tud vezetni, mint egy átlag 20 éves srác, ha siet a WC-re.
és az egész annyira magyar, nem a hatékonyságon javítok, hanem emelem az árakat azt jó napot. aztán meg nézek bután, hogy miért nem jön senki. ha egyszer úgy adódna, hogy annyira tele a bukszám, fel sem merülne hogy itthon induljak :(((

Negrogo 2012.03.21. 13:06:08

Mar nem azert de nem fog hianyzoni. Az eger rally volt az amire mindig kimentem de kb utoljara 2007-ben. Mar akkor is dog unalom es szar volt. Nagyreszben vezetni igazan nem tudo, etterem, benzinkut tulajdonosok bohockodasa mar jo par eve ez. Nincs izgalom benne se hataron autozas, nem veretik neki mert nem merik es/vagy feltik az autot, java reszt amugy is orrtolosak vannak a mezonyben.

bucbuc 2012.03.21. 13:37:45

Egy dolog biztos, a nyugdíjemelés, minden más szétrohadhat az országban.

tempi 2012.03.21. 14:12:44

@bucbuc: Én megértem ,és te megfogod.Ez nem ide vágó téma ne a nyugdíjasokat basztasd.

tempi 2012.03.21. 14:14:17

Szomorú ez ma Magyarország minden megy a levesbe .Vajon a gazdaság turizmus mennyire érzi meg ezen is elkel gondolkodni.

moto2 2012.03.21. 14:18:00

bucbuc! Melyik nyugdíjjasnak emeltek?
Ne keverd a kakit, így is büdös.

2012.03.21. 14:33:17

A technikai sportok mennek a levesbe Magyarországon, ez már akkor is látszott mikot Baumgartner Zsolti F1-nevezését mindenki lehurrogta.
Kerékpár? Nincsen senki, Bodrogi Laci elment franciaállampolgárnak, mert Magyarországon nincs szakmai háttér.
Salakmotor? Tavaly nem tudtak előtremteni 4-5 millió forintot Miskolc város vezetései a Speedway csapatnak, így nem tudtak indulni a lengyel ligában. De persze a Diósgyőr néger focistáinak bármikor van 100+milliója.
Hegyiversenyek? Volt Visegrád, nem is oly rég még Pécs és Parádsasvár. Ma már sehol nem rendeznek futamokat.
Rally? Látjuk... Talán a kis bajnokságok fenn tudnak maradni, de max. mint komoly versenyként.
A technikai és motorsportoknak akkor lenne értelme ha az emberek és szponzorok érdeklődését fel tudnák kelteni irántuk, ez az állam feladata lenne első körben. Nézzük meg a túraautózást az utóbbi 1-2 évben, Zengőék nagy nehezen, de önerőből kijutottak a vébére, mennyivel nőtt azóta a túraautózás utáni érdeklődés? Robbanásszerűen.
Kérdem én hogy SZÉP-kártyával (vagy minek hívják) miért nem lehet kedvezményes belépőt kapni motorsport-eseményekre (hamár úgyis szednek belépőt)? Vagy az MNASZ és állambácsi miért nem támogatja a családokat hogy látogassanak el egy-egy versenyhétvégére? Értem én hogy ezen sportágaknak is önnfentartónak kéne lenniük (amúgy a focinak is), de amíg nincs irántuk érdeklődés addig az állam felügyelete és pénze nélkül max. elhalnak. Nem több pénzre lenne persze szükség, hanem értelmes rendeletekre és az eddig rendelkezésre álló kereteket értelmesen kellett volna elkölteni.

barumka 2012.03.21. 15:00:30

@Szűcslaci: Ezt én nem mertem így leírni :-)
Lehet az olyan országban, ahol kevesebben indulnak, az összes pénzt a rally versenyzésre költik, és az a kevés pilóta versenyezni akar. Sok helyen van tehetségkutatás, nálunk az sincs. Azt nem nevezem annak, hogy egy régi neves versenyző fiát egy boksz bajnok tréningezi erőnlétileg, és azt sem nevezem annak, hogy a csapból is ő folyik. Pedig tőle lenne több olyan pilóta, akik már letettek az asztalra valamit. De lehet hogy befektetésileg ez a felkapott, jobb lesz.

deak.atti 2012.03.21. 15:00:33

@Bermuda:

Szia!

"Zengőék nagy nehezen, de önerőből kijutottak a vébére, mennyivel nőtt azóta a túraautózás utáni érdeklődés? Robbanásszerűen."

Turánék is mentek a VB-n. Használt ez valamit a magyar rallye-nak? Szerintem semmit ... Az, hogy idehozták a WTCC futamot, amelyre ingyen be lehetett menni, azt ne vedd alapnak: majd ha fizetni kell érte 15-20 ezret/fő, akkor nézd meg, hogy hányan lesznek a lelátón. Akár név szerint is összeírhatod, a mezőnyben induló Michelisz és Wéber ellenére. Még emlékszem, mekkora égés volt, amikor C-csoportos autókat hoztak a Ringre a 90-es években, és jó ha 5 ezren kimentek megnézni. Máshol meg tömött lelátók előtt ment a dolog.

A kis bajnokságokkal meg az a bajom (RTE, sprintek), hogy deklaráltan utánpótlás nevelés lenne a célja, erre EVO IX-ekkel megy az eleje. Hogy Lada kupa, meg E30-E36 kupa, az oké, ezek relatíve megfizethető autók, mennek is velük szépen, bevállalósan, de honnan a jó fenéből van pénz túrában sokmilliós Mitsu Lancerre? Nem az irigység beszél belőlem, csak nem értem. Nem is olyan régen még Rallye2-ben előírás volt, hogy max. 1600 köbcentis autókkal lehetett indulni, pontosan az utánpótlás jellege miatt. Ott a Civic VTi volt a legkomolyabb autó. Rallye túrában meg mennek N4-es Lancerekkel ...

DA

2012.03.21. 15:22:32

@deak.atti: A rally-túra már rég nem utánpótlás vagy hobbi-bajnokság, az ORB-vel konkurál. S ha megszűnik az ORB akkor az ott menők is vagy külföldön vagy a rally-túrában kötnek majd ki.

SomeSeed 2012.03.21. 15:38:12

Egyébként egy kérdést hadd tegyek már fel, kérem nem besértődni: Mégis mi az, aminek JELENLEG vonzania kéne a közönséget a rally futamokra? De őszintén... És úgy kérdezem ezt, hogy szeretem a rally-t (meg úgy általában a technikai sportokat).

2012.03.21. 16:02:15

@SomeSeed: Látvány. Tele van látványra menőkkel a mezőny. Csak amíg apunak fontosabb hogy hétvégén pihenjen meg másod-állást vállaljon, addig nem fogja kivinni a kislurkót a pálya mellé a futamra. A kislurkó meg nem fog apunak könyörögni hogy vigye ki, amíg ott van a számítógép.

superfrog 2012.03.21. 16:05:22

@SomeSeed: ott a pont ! hát semmi sem vonzó. nagy költségek, belépők a semmiért. az igazi versenyzők zöme vagy befejezte/szünetelteti a versenyzést, vagy külföldön megy. érdekes hogy a túra és Mészáros Iván meg lassan 20 éve fejlődik. és ott jobban mennek a dolgok. most már csak mint a gondok okozójának kell kikiáltani az RTE-t és jól tönkretenni.
az mnasz ugyanazt csinálja amit az okos politikusaink, pökhendi nagypofájú, beképzelt alakok, akik nem értik hogy ők 'szolgálnak' egy ügyet, nem pedig a passat szelet fújják. amíg ez nem megy, és nem lesz változás a fejekben, addig nem tudom mit akarunk. még mindig azt képzelik az a rally fejlődése ha drágább autók indulnak. pedig lehetne komoly bajnokság akár 30-40 ignissel is, ha azt olyan suhancok kezébe adnám.....
anno a sok tákolt 2107-essel olyan hangulatot nyomtak a srácok, megállt az élet is. ma meg jönnek a taxis fiúk....
drága lett és nézhetetlen :((

Dragon.22 2012.03.21. 16:05:29

@Bermuda: Mikulás rallye-n sajnos a látványra menők kb a mezőny 5-6%-t tették ki. :( Volt 1-2 ember aki ey kicsit elrakta a autót, de a zöme íven autózott sajnos. (a vigándpetendi aszfaltos szakaszon)

superfrog 2012.03.21. 16:11:34

@Bermuda: ha szerinted tele van a mezőny látványos, tökös gyerekekkel, akkor valószínűleg nagyon fiatal vagy, és nem láttad mondjuk 1995-ben a mezőnyt. vagy 93-ban. mondjuk az akkori A/6-os géposztályt (A-s 21074 hegyek)
én láttam és nem tudom,most sírjak vagy röhögjek :(((

2012.03.21. 16:20:38

@deak.atti: Ezen a Turánékon kicsit elgondolkodtam, de azért nem hiszem hogy az ő szereplésük a vb. "másodosztályában" olyan nagy dolog lett volna és nem is volt túl jól lekommunikálva. Ez persze csak az én véleményem, rallys berken belül mindenki tudott róla, csak pont ez a baj, hogy ezek a rallys berkek nagyon belterjesek, azon kívűl (az a maradék 8-9 millió ember) semmit nem tud arról hogy mi van ma a magyar autósportban. Zengőékről tudnak, Turán Friciről nem.
@superfrog: Nyílván, ezt mindig lehet mondani hogy régen jobb volt, mert tényleg jobb volt, de a mai mezőnyre sem lehet szerintem panasz. Persze, ma már a többségnek fontosabb az eredménye, minthogy hogy megy végig a pályán, de ez sport és csak másdolagosan show, nem ölheti mindenki a pénzét színtiszta bohóckodásra, ezt el kell fogadni. S tartom magam ahhoz hogy az átlagembernek ez még mindig nagyobb élmény lenne mint vasárnap délután beülni a tévé elé és megnézni a Formula1-t.

SomeSeed 2012.03.21. 16:42:37

@Bermuda: Miféle látvány? Egyrészt lásd Dragon válaszát feljebb. Másrészt csak a legkeményebb szurkolói mag megy ki KIZÁRÓLAG az autók miatt... Ha azt akarja bárki is, hogy oda apu kilátogasson a kisfiával, vagy egy családi program legyen aznapra, akkor nem mehet az, mint ami most megy. Én is szívesen kivinném mind a két fiamat, de nem viszem. Nem kell, hogy az ott lévő "közönségről" bármilyen példát vegyenek. Mert a néhány normális, igazi szurkolótól eltekintve a többi néző kocsmában (vagy ki tudja, hol) érzi magát, iszik, hangoskodik, kötekedik, szemetel, kis híján oldalba hugyoz, sorolhatnám. Ki a f@sz kíváncsi így az egész műsorra? Meg utána a mocsokra, amit otthagynak maguk után?

2012.03.21. 17:47:10

@SomeSeed: Hát ebben sajnos tökéletesen igazad van, nem tudok ellentmondani, amit nagyon sajnálok, hogy tényleg ilyenek a magyar nézők, sok futamnak focimeccs hangulata van. Viszont a tavalyi Mecsek rally úgy gondolom némileg ellen-példa az összképet tekintve. Ott is jelen volt persze sok barom, de a jó mezőny rengeteg szurkolót csábított ki ami némileg pozitív irányban felhígította a szurkolótábort. Nekem felüdülésként hatott az a verseny a többi ORB futamhoz képest.
A baj az hogy ilyen MNASZ melett esély sincs a pálya melletti viszonyok javítására. Ha ez a szervezet intézi a magyar rally ügyeit, akkor továbbra is "arrébvándorolnak" maguktól a gumik és farönkök, továbbra is ilyen lesz a szurkolók viselkedése, továbbra is tartani kell attól hogy egyszercsak lángra robban valahol az erdő. Egy francia, német vagy angol rally futamon a hatóságnál kötne ki a szurkolók többsége ilyen viselkedéssel, ezen csak az MNASZ vagy a szervező tud változtatni (illetve a hatóságok).

"Miféle látvány? Egyrészt lásd Dragon válaszát feljebb. Másrészt csak a legkeményebb szurkolói mag megy ki KIZÁRÓLAG az autók miatt"
Engem is, mint szerintem a szurkolók többségét a fater vitt ki életem első rallyjára. Nem hiszem el hogy a mai kissrácokat ne érdekelné az autósport vagy hogy nekik ne lenne látványos megnézni egy versenyt 5-15 évesen. Továbbra ia a családon és barátokon keresztül lehet legegyszerűbben és legsikeresebben új szurkolókat toborozni.

Mr. Jerkow 2012.03.21. 18:39:15

@Bermuda: Jó sok barom volt Pécsett, mert ennyi részeget egy kupacon már rég láttam. Undorító.

Épp az idén lenne 20. éve, hogy versenyekre járok. A kezdeti őrült lelkesedésem totális érdektelenséggé fajulásának rengeteg oka van.
A helyzet az, hogy meg sem érint, hogy nem lesz verseny, sőt előreláthatólag bajnokság sem lesz az idén. Inkább egyfajta perverz örömet érzek. Örülök, hogy a sok alibista sinautózó pózembernek nem lesz miből adót csalni. Végre kibújt a szög a zsákból. Nem lehet egy életen át a kanyarokban elöblögetve közlekedni a saját - vagy haveri céges szponzor dekoros autóval. Évekkel ezelőtt is voltak már gondok ezzel, meg lehet nézni A+++++fit és a diósdi csodaműhelyt, ahova kiszállt az APEH és csak az üres csarnokot találta a több százmilliós adótartozás fejében. Vagy ott volt O++é, aki úgyszintén százmilliókkal adós feketelistán volt. Ezek tagadhatatlan tények. Kevés volt az olyan versenyző aki tényleg az autózás élményéért versenyzett és odatette magát. A sok RSB-s, vén, hozzá nem értő, korrupt, kettősmércés, rendszerváltás előtti kövület, pozícióhajhász dilettáns ingyenélő, pénzleső vezetésről még nem is beszéltem.
A versenyek hangulata is haza lett vágva a kezdetben rengeteg aztán egyre kevesebb, de állandóan jelen lévő részeg surmó néző miatt. Böfögés hányás, cigi, káromkodás, lakossági techno bömböltetés, sör és a jó öreg tahó szotyizás - mint népi sport- na én erre nem vagyok kíváncsi.
Úgyhogy én nem bánom, nem fog hiányozni az ORB. Lesznek helyi libakergetők, 1-2 VB meg belefér a költségvetésembe, úgyhogy nem maradok valós küzdelem, durrogás és gumifüst nélkül. Mindemellett még megmarad a szépreményű újrakezdésnek is az esélye, lehet naivan álmodozni, hogy itt majd összefogás és forradalom lesz. Elárulom, nem lesz, mert marakodás lesz a koncokon, és még nagyobb leépülés, de egy napon talán mégiscsak felfelé ível majd, valahogy.

R.I.P. ORB.

Zsolt.hatkilenc (törölt) 2012.03.21. 19:40:19

Viktor új pesti olimpiai parkja 1%-ából tíz évig mehetne a rali ob, de mindegy. Szerencse, hogy a fia nem űrhajós akar lenni. :-(

superfrog 2012.03.21. 19:52:28

@Bermuda: tudod sztem meg nem nézni kell, hogy megy végig valaki a pályán. aki igazán tud vezetni, az eleve látványosan megy. nem akarok neveket mondani, mert tuti kimaradnak páran, aztán sértegetném ok nélkül őket. akkor lassú a látványos autózás, ha: rossz gumi miatt csúszkálsz,
ha kézifékkel, meg 'rángatással' akarsz csúszni. lehet emlékezni Ragnotti-ra, aki a bajnoki címért harcolt, és hogy ment. igen látványosan is lehet valaki gyors, csak akkor oda tehetség kell. és direkt nem magyar példát hoztam a korábban említett okok miatt. ugyanazokat az arcokat látom, akik 16-17 éve még belemondták a pofámba, hogy kuss én akarok versenyezni nem ők, úgyhogy vagy tetszik vagy húzzak el az édes.....
csak most úgy tűnik túl sokan elhúztak........

Zsolt.hatkilenc (törölt) 2012.03.21. 19:54:39

@Mr. Jerkow: igen, igen, már közel az a pont, ahonnan csak felfelé visz az út.

Kis ideig még eltökölnek itt az én-nem-tehetek-semmiről-az-előttem-lévők-b@szták-el semmirekellő emberek, aztán hátha jön a tisztítótűz.

Nem baj, nem kell nekünk rali (sem), lényeg a foci.

Vagy tíz éve volt szerencsém a szép emlékű, azóta szintén történelem San Remo ralit élőben látni, bizony a magyar viszonyok köszönő viszonyban sincsenek (sem voltak?) hozzá képest. Pedig nem volt rongyrázás, semmi, csak vérprofizmus ezerrel, 0 külsőség mellett. Nem is értettem hogy lehet, hiszen azok olaszok?! Nem volt magát kiskirálynak képzelő rendező, amitől a falra tudnék mászni, nem volt levevés mindenhol ezerrel. Életre szóló élmény volt, az biztos.

Most meg megint készíthetem az útlevelem, ha meg akarok nézni egy futamot. Nem WRC-t, IRC-t, csak "sima" bajnokit. Sírni tudnék. :-(

misinator 2012.03.21. 20:24:56

@Mr. Jerkow: Versenyző ismerősöm mondta - évekkel ezelőtt - hogy ötből három versenyző fél lábbal a börtönben van a pénzügyei miatt...

Úgy látszik, a rali is hű tükre az ország morális, társadalmi gazdasági stb. állapotának.
Nem politizálni akarok, de tessék tudomásul venni: MINDIG a törvényi keretek határozzák meg, hogy mi történik egy országban.
Mindig.

nikó 78 2012.03.22. 00:09:45

Nagyon régen nem láttam élőben ORB-s futamot,viszont azért jó tíz évvel ezelőt sokfelé elmentünk rallyt nézni.Másod, harmad osztályú versenyeken, jópár haver ismerős indult,komoly gépekkel, természetesen mind kocka volt.Amikor hét közben esténként lehetett innen onnan hallani sírni a váltót,üvölteni a motorokat akkor azért még a szomszéd néni is tudta, hétvégén futam lessz.Kb 5 éve az utolsó haver is eladta a vasat, nem lehetett bírni a költségeket.Utánpótlás nincs.Pedig jó dolog volt kimmenni szurkolni. Amikor kiszáltak, sajnáltam, hogy nincs már kinek szurkolni. Most meg olybá tünik, nem lessz hova kimenni, pedig idénre a Mecsek be volt tervezve.Elképesztő!!!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.03.22. 04:59:46

@Zsolt.hatkilenc: csak minek koltsunk hulyegyerekek dzsemborijara?

Landulum 2012.03.22. 12:08:26

A megoldás nagyon egyszerű: legyen a licensz egyenesen 2MFt (navigátornak is!!!), a nevezés minden futamra szintén 2MFt. Így annak a 3-4 sikeres párosnak aki ezzel a költségvetéssel is elbír - már elég olcsón le lehet zárni a pályákat arra a pár percre.
Hajráá MNASZ! Benned van!! Meg tudod csinálni!!!

MegaRam 2012.03.22. 16:58:57

Na ez a kemény (főként az interjú olvasását követően (stat: Gyurma)):

2011.04.14.: 76 jogosultból 64 szavaz, 34 Cselényi 30 Botka, megbízzák Endrét

2012.03.22.: 54 jogosultból 28 szavaz, 10 Cselényi, 18 Botka, kinevezik Endrét.

RD: Mégis, milyen vezetője legyen a szakágnak?
Gy.Zs.: Figyelj, az elmúlt év során soha nem állt a többség egy ember mögé. Én csak azt szeretném, hogy legyen megfelelő támogatottsága, legyen legitim.

SomeSeed 2012.03.26. 13:56:57

Srácok, most olvasom, hogy a Mecsek rally-n nem lesz IRC és Európa kupa futam? Itt a sajtónyilatkozat:

"Tisztelt Sporttársak és Sportbarátok!

Legnagyobb sajnálatunkra a 46. Mecsek Rallye státuszából kénytelenek vagyunk töröltetni az IRC és az Európa Kupa futamot.

Azért kényszerültünk e lépés megtételére, mert ebben a válságos gazdasági helyzetben ez idáig nem látjuk biztosítva sem szponzori, sem egyéb forrásból a verseny igen magas anyagi fedezetének előteremtését és az IRC sorozat rendezőjét, illetve a sorozat résztvevőit nem lehet további bizonytalanságban tartani a pécsi futam megrendezését illetően.

A bejelentett 46. Mecsek Rallye Historic Európa-bajnoki és ORB futam lesz, az eredetileg bejelentett időben, 2012. június elején. Természetesen idén is számítunk Pécs város és az MNASZ segítségére a rendezvény létrejöttében, úgy ahogy ez a tavalyi évben is megtörtént.

Ezúton is megköszönjük kitartó támogatóinknak és szponzorainknak, hogy hozzájárultak rendezvényeink sikeres lebonyolításához.

J-Group Fotoprint Kft., a verseny rendezője"

Tényleg annyi a hazai motorsportnak... Tököm tele van már azzal, hogy a "válságos gazdasági helyzetre" való hivatkozással már bármilyen aljasságot legitimálni lehet akkor is, ha a dolog hátterének semmi köze a válsághoz...

Alfonz83 2012.03.26. 15:17:58

Üdv Mindenkinek!
Ebben az országban csak rossz irányba tudnak változni a dolgok, ha egyáltalán változnak! Annak idején 19 évig voltam sportbíró, de 1999-ben etikai okok miatt tele lett a hócipőm a díszes társasággal és abba hagytam. Azóta is áldom az eszem, mert már régen megütött volna a guta, ha még lenne közöm ehhez a hányinger intézményhez. Tényleg csak arról szól az egész, hogy néhányan jól elvannak a más pénzéből, és ha valakinek nem tetszik valami, gondoskodnak róla, hogy ne is legyen beleszólása semmilyen formában semmibe!
79 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) Citroen (14) citroen (53) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása