A tatabányai események ismeretében gondolom, nem mondok újat azzal, hogy iszonyúan vártuk az ózdi fordulót. Tudtam, persze, hogy nem lesz egyszerű. Voltak halvány emlékeim a sátai gyorsaságiról, ahol még Trabival mentünk valamelyik világháború előtt, de egyrészt akkor én navigáltam, másrészt tényleg nagyon rég volt. Az idénynyitó sikersztorija után nagyjából egy napos program volt az autó felkészítése a borsodi pályákra. Lettek új fékek és betétek, állítottunk futóművet és legfontosabb fejlesztésként felkerült egy RD matrica a motorháztetőre. Még mosóba is elvittem.

Péntek délután indultunk, Zoli akkorra tudta le a melóját. Lacika szombat reggelre ígérte magát, az ő munkaideje mostanság kicsit hosszabb az átlagosnál. Szilvásváradon foglaltam szállást, egyszerűen parádés a hely. Ezúttal a család is a szervizbusszal utazott – költséghatékonyság, ugye – és a szombati pályabejárás alatt remekül érezték magukat a Szalajka-völgyben. Reggelre terv szerint megérkezett Lacika és kettesben átléptük Heves és Borsod határát, hogy felvegyük az itinerünket és megkezdjük a pályák felírását. A királdi körgyorsaságival kezdtük. Nem találtuk túlságosan nehéznek, csak az útminőséggel voltak problémáink, de végtére is ez rali és nem kívánságműsor, ott kell menni, ahol kijelölik a pályát. Már itt is feltűnt a kanyarok kigumizásának hiánya, minden gyanús helyet jól felírtunk magunknak, nehogy beleszaladjunk egy kellemetlen meglepetésbe. Amikor letudtuk a minimálisan kötelező három kört, átgurultunk a Sáta-Ózd gyorsasági rajtjába, ahol tízórai szünetet tartottunk. Hamarosan Andrisék csatlakoztak, megvitattuk a WTCC hungaroringi futamát és folytattuk a munkát. Ez a pálya az igazán tökös gyerekek pályája, igaz, hogy csak hét kilométer, de minden van benne. Az első harmada tempós-bevállalós-teligázas-beláthatatlan kanyarokkal les áldozatra, a második harmad átlagsebessége kisebb, visszafordítókkal tűzdelt szakasz, az utolsó harmad meg olyan mint az első. A kanyarok belső íve itt sem volt kigumizva, lassítók csak jelképes számban, szóval ha valakinek nincsenek helyén a golyói szíve, ide inkább ne is jöjjön, mert csak leégetni tudja magát. Zoli közben megérkezett a városi stadionhoz a szerelvénnyel, levette a versenyautót a trélerről, a trélert berakta a kijelölt helyre és ránk várt, hogy induljunk a gépátvételekre. Mivel még maradt egy kis időnk, újra elindultunk a pályák felé.

Utoljára ellenőriztük a felírtakat és legalább Zoli is megnézhette az Északi-középhegység két ralipályáját közelebbről. Az adminisztratív átvételen a sorban állás közben elfogyasztottam egy somlói galuskát, tehettem, itt minden Lacika feladata. A verseny előtt híre ment, hogy az itteni rendőrök razziát tartanak majd a versenyen, emiatt sokan aggódtak is. Az ózdi rendőrség azonban nem szívatni akarta az RTE versenyzőit. Az admisztratívon egy egyenruhás rendőr elkérte minden pilóta jogosítványát és ellenőrizte, hogy érvényes-e, a technikai gépátvételen pedig az autók papírjait ellenőrizték. Persze, volt aki háborgott emiatt, de sokkal könnyebb volt így, mintha vasárnap a verseny közben kezdik kiszedni az autókat. A razzia átfogó ellenőrzés nyilván nem a helyi rendőrség ötlete volt, de kultúráltan oldották meg a feladatot, ebből is látszik, hogy a városnak már egy évtizede tényleg fontos a rali.

Délután az ózdi stadionban a szokásos prológot rendezték, a mezőny kiegészült egy Audi S1-el és egy Opel Asconával, azaz a Béres família ismét bizonyította, hogy mennyire fontos nekik a raliszerető közönség. Nemcsak ők, hanem a teljes mezőny igyekezett kiszolgálni a lelátók népét, ki több, ki kevesebb sikerrel. Miután itt végeztünk, betettük a parc fermébe az autót, jó éjt kívántunk neki, néztük egy darabig a hátsókerekes varázslókat, majd elindultunk Szilvásvárad felé. Hibátlan vacsorát ettünk az egyik fogadóban, majd hazasétáltunk és a kertben beszélgetve megpróbáltunk ráhangolódni a másnapi versenyre, ebben segítségünkre volt a Feritől, itteni házigazdánktól kapott finom házipálinka. Sajnos, megint volt köztünk, aki nem tudta tartani a mértéket, de ez legyen az ő baja.

Vasárnap nem kellett nagyon korán kelni, mindenki ki tudta pihenni az előző nap fáradalmait. Zoli elvitt minket a parc ferméhez, majd elindult a szervízparkba, helyet keresni és előkészülni az érkezésünkre. Az első gyors előtt gyorsan feltettük a puha keverékű Yokohamákat, tankoltunk és megindultunk Királd felé. A körgyorson egész jól átjöttünk már elsőre, de látszott, ezúttal nem fogjuk megszorongatni a GTI-ket. Jó volt látni a sok nézőt a pálya mellett és még jobb volt látni, hogy mennyien integetnek nekünk. Imádjuk a kocsinkat, de tudjuk, hogy az átlagos ralinéző simán lemond száz kupás Swiftről egyetlen VFTS-ért, most mégis rengetegen szurkoltak, integettek kimondottan nekünk, pedig nem nagyon mentünk keresztbe, úgyhogy ezt az vadiúj RD matrica hatásának tudom be, elvégre a facebookon már több mint hétezren vagyunk.

 

A második gyorson aztán jött a baj. Mindjárt az első lassítóba sikerült beleakadnunk, ezen annyira meglepődtem, hogy teljesen kiestem a ritmusból, dekoncentrált lettem. Hallottam, hogy Lacika beszél mellettem, de nem nagyon figyeltem rá, kanyar közepén kérdeztem vissza, hogy ez akkor most mi, meg hasonlók. Aztán jött egy másik is. Mármint lassító. Későn fékeztem, szétbombáztuk, nem akarom túlmagyarázni, mindenki láthatja a videón. Akkor azt hittem, hogy a kocsinak nincs eleje, láttam elrepülni az indexet és a lökhárító darabjait, utólag visszanézve viszont már nem tűnik olyan rettenetesnek. Elment a futómű is. A szervízben Zoli és Lacika visszaberhelték a lökhárító megmaradt darabjait, a rendszámunkat a záróautó hozta, Andrisék szervízesei pedig beállították a futóművet, amit ezúton is nagyon köszönök nekik.

Innentől már nem volt kivel harcolnunk, így a célba érés lebegett a szemünk előtt, nem kockáztattunk. A második körgyorsra kiért a család és a barátok is. Versenyautóból látni, ahogy a két éves kislányom nekünk csápol a pálya szélén, na az a priceless, minden másra meg ott a MasterCard. Az utolsó királdi gyorson berajtoltatták elénk Árpiékat, hamar utolértük őket, de nagyon sportszerűen, az első lehetséges helyen el is engedtek minket. A sorrend ekkor: Alfiék, Andrisék, Krisztiánék, mi és Árpiék voltak, ez nem is változott a továbbiakban. Furcsa volt, hogy ezúttal nem kell harcolnunk, főleg a tatabányai meccs után, ahol megizzasztottuk egymást Krisztiánékkal. Élveztük ugyan, hogy a versenyautóban ülünk, próbálgattuk az autót, de kicsit unatkoztam így. A hatodik gyorsasági után megvártuk egymást és a végeredmény szerinti sorrendben – elöl a három GTI hátul a két kupás – autóztunk a célba. Ez mostanra hagyomány lett.

Ezzel a negyedik hellyel továbbra is második helyen állunk a bajnokságban. Andrisék öt ponttal vezetnek előttünk, Krisztiánék egy ponttal vannak mögöttünk. Alfiék az itt szerzett tíz pontjukkal a negyedikek, Árpiék az ötödikek.

Ha nem jön közbe semmi, akkor Esztergomban ismét ott leszünk, addig is nyomjatok egy tetszik/like gombot a facebookon nekünk is: facebook.com/shaperzrally 

Címkék: rte shaperzrally ozd rali

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr874532945

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.23. 18:47:39

Azért remélem nem lett nagy kár az autóban :)

shaperzrally 2012.05.23. 20:08:18

@ColT: Egy lököst biztosan vennünk kell.

Grifter 2012.05.23. 23:43:23

A videókból az jött le elsőre, hogy kishazánkban aszfalton is lehetne tereprallyt rendezni...

barumka 2012.05.24. 08:39:50

Van egy gondolatom, és ettől nem tágítok. Nem aza fontos hogy milyen a kocsi, hanem az, ki ül benne. Számomra a ladák már lefutott gépek. Pontosan azért, mert rengeteg épül belőle, több milláért, de csak nagyon kevesen tudják úgy kezelni, ahogy kell, és kezelték régebben. S kupásokról csak annyit, hogy sokkal látványosabbnak tűnik egy ilyen "lélekvesztővel" a határon autózni, mint az vöftivel. Nagyváradi, Asi, Keller és még sorolhatnánk a jobbnál jobb pilótákat, akik maradandót alkottak az igazi rallyfanok szívében. Mert én úgy gondolom, nem az a rallyfan, aki a csak a neki tetsző típust figyeli, hanem azokra figyel, akik bármivel jól mennnek. Nem beszélve a költségekről, melyek olyan ötöd áron vannak a Suzinál, mint egy ladánál.

KAWAszaki 2012.05.24. 14:24:58

Szépen legombáztad... de nem baj, kitartás! Legközelebb.

f3nyv3s3rd0 (törölt) 2012.05.24. 20:55:02

ülj bele és próbáld meg gyorsabban ;) nem fog menni..

alfasamu 2012.05.25. 17:16:30

Háromból három lassító... Most vagy nagyon "bátor" vagy, vagy ezt még gyakorolni kéne!

alfasamu 2012.05.26. 17:39:15

@B. Capelluti: Az jó, mert az már egy fél győzelemmel felér! :-)

red87 2012.05.29. 14:37:04

Kiváló kis jármű ez, meg jó csapat! Hajráhajrá!
komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) ERC (25) erc (34) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (68) mediabox (37) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (129) Turán Frici (13) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) videó (30) video (421) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása