2010 után újra egymásnak feszült Cipruson két nemzetközi ralisorozat: az interkontinentális bajnokság (IRC) és a közel-keleti bajnokság (MERC). A közös rendezésű futam újfent el-Attija és a Ford sikerét hozta.

Az IRC idei versenynaptárba három olyan futam került, amelyet nemrég még a világbajnokság keretein belül rendeztek, de vagy az FIA rotációs rendszere, vagy egyéb okok miatt kegyvesztett lett. Ezeken a versenyeken lényegesen nagyobb presztizs nyerni, hisz' mindenki szeretne olyan ralilegendákkal egy listán szerepelni, mint Carlos Sainz, Colin McRae, Marcus Grönholm vagy Sébastien Loeb. Ilyen a Ciprus-rali is, ami az IRC szezonzáró, valamint a MERC szezonjának utolsó előtti futamaként zajlott hétvégén.

big2_al-attiyah_cy_75.JPG

Novemberben járunk. Sok bajnokságnak már vége, de abban a kevésben ami még zajlik sem sok kiadó hely maradt. A csapatok egy része elhasználta éves keretét, így nem meglepő, hogy a dupla szorzós IRC-pontok ellenére kevesen hajóztatták el az autót Ciprusra.

A két sorozat két jelenleg legnagyobb alakja, Andreas Mikkelsen és Nászer el-Attija viszont rajthoz álltak a szigeten. Mondhatnánk, előbbi az interkontinentális, míg utóbbi a közel-keleti bajnokságot képviselte a futamon (el-Attijánál ugyan van némi átfedés), két címvédőről lévén szó. A norvég ráadásul mint az idei szezon bajnoka indult, mivel sem Kopecky, sem Hanninen nem nevezett a ralira. Ott volt viszont a szaúdi Jázed el-Ráji, a német Sepp Wiegand, és több régi vb-menő, mint Arai Tosihiro, Andreas Aigner és Armin Kremer. Három magyar páros is rajthoz állt a versenyen. Krózser Menyhért már idei hatodik IRC-futamának indult neki Cipruson, de Vizin László is a negyedik, Bujdos Miklós pedig a harmadik futamon szerepelt a sorozatban idén.

big2_mikkelsen_cy_64.JPG

A péntek esti rövid szuperspeciál célja tulajdonképpen csak a közönségszórakoztatás volt, itt szerzett tekintélyes előnyével Mikkelsen mégis optimistán várhatta a szombati folytatást. A norvég alaposan elverte a mezőnyt, így el-Attiját, aki majd' hat másodpercet kapott a mindössze 3,2 kilométer hosszú pályán.

A ciprusi szakaszokat évek óta vegyes talajon jelölik ki, így a durva murvát itt-ott aszfaltos részek szakítják meg. Ezek a pályák a szokottól valamelyest eltérő vezetéstechnikát igényelnek. A körülményekhez szombaton el-Attija alkalmazkodott a legjobban, akit az ellenfelek balszerencséje segített. Mikkelsen rögtön egy defekttel kezdett a napi első szakaszon, amivel kétperces hátrányt szedett be, a következő gyorson pedig egy másik esélyes, el-Ráji szaladt le az útról, és törte össze a Fiesta RRC-t.

Vasárnap el-Attija másfél perces előnyben kezdet. A második helyről Mikkelsen indította a napot, aki mögött az ekkor már több, mint hat perccel lemaradt Arai állt a harmadik helyen. Az első körben a norvég egyértelmű fölényben volt, és negyven másodpercet dolgozott le hátrányából. Tempófölényét látva akár még szoros is lehetett volna a vége, a második kör első szakaszán azonban egy újabb defekttel újabb két percet bukott.

El-Attija nagyobb gondok nélkül ért be a célba, megnyerve mind a két sorozat értékelését. A második IRC-győzelmét szerző katari fontos pontokat szerzett a közel-keleti bajnokságban, miután több nagy riválisa kiesett Cipruson. Mikkelsen úgy ért be mögötte másodikként, hogy az utolsó gyorson átengedte a vezetőülést navigátorának, Ola Foene-nek, ezzel köszönve meg a sok éves közös munkát. A páros hétéves közös munka után szakít, Foene visszavonulása után pedig Mikko Markkula segíti majd az immár kétszeres IRC-bajnokot.

A három magyar párosból kettő ért célba: Vizin pontszerzőként, a kilencedik helyen, Bujdos pedig tizenkettedik lett. Krózsernak újfent nem jött össze, ő a tizedik szakaszon vitte szalagkorlátnak a Citroënt.

big2_mikkelsen_cy_61.JPGFoene és Mikkelsen

Az interkontinentális bajnokságnak ezzel vége nem csak idén: végleg. Szerettük, követtük, de ennyi volt. Jövőre már a megújuló Európa-bajnokságon figyelhetjük a másodvonal legjobbjait.

A 40. Ciprus-rali végeredménye:

1. Nászer el-Attija, Ford Fiesta RRC 3:16:25,2
2. Andreas Mikkelsen, Skoda Fabia S2000 + 3:35.3
3. Arai Tosihiro, Subaru Impreza R4 + 10:07,1
4. Jarkko Nikara, Subaru Impreza R4 + 12:42,1
5. Sepp Wiegand, Skoda Fabia S2000 + 14:00,6

Fotók: ircseries.com

Címkék: irc merc andreas mikkelsen nászer el attija

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr944886848

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (68) mediabox (37) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (129) Turán Frici (13) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása