Így nyerj Mikulás Rallye nevezést!

Nyakunkon a verseny, itt vannak az újabb, nézőknek, versenyzőknek szóló hírek.

A vasárnapi versenyen közel 120 versenyautóra számíthatunk, köztük több WRC, S2000-es, R4-es, és szekérderéknyi EVO mellett hegyekben lesznek hátsókerekes autók. Ladák, BMW-k, és persze Páhi Csabi Toyota Gt-je mellett az osztrákok egy veterán Poreschéval, és két 740-es Volvóval alkotják ezt a szekciót.


Tavalyi galériánk

Eddig vakon hittem abban, hogy rendes havas versenyünk lesz, de most nem lennék a versenyzők helyében, amikor gumit kell venni. Lesz hó? Ha igen, mennyi? Kell szöges versenygumi? Esetleg elég egy műanyagszöges utcai? Vállaljunk el egy sima téligumit? És a defekttel mi lesz? Ha nem lesz komoly hó, kijárja-e az eleje annyira, hogy elférjen a murvagumi? Mondjuk sokat megold, ha szűk a költségvetés: a szöges versenygumi felejtős, abból több ralikettes verseny is kijön, ezért a készleten lévő téligumikat és dzsuvára valók kerülnek a szervizbuszba. (Ebben az esetben nyitott, zárt, vagy éppen "bütykös" mintáról sem kell beszélni. Az lesz fent, ami van. És ez teljesen jól is van így!) Nem is tudom, melyik időjósnak hihetek: az egyik szerint szombaton és vasárnap is lesz hó, a másik szerint csak szombaton, és elenyésző mennyiségben. (Egy barátunk veszprémi macskája teljesen meg van zakkanva, ami - szerinte - ilyenkor havat jelent!)

Készülünk pár meglepetéssel, újítással. Rögtön két stratégiai partnerünk is akadt, akikkel az együttműködést most teszteljük.

A belső kamerás felvételeket a Mikulás Rallye-tól kezdve új partnerünk, a Pro-Cam szállítja nekünk. Aki szeretné, hogy megmutassuk mit művelt az autóban, az náluk érdeklődjön. Néhány autóban már bent a kamera, szerintünk lesz mit nézni a verseny után. (Ez nyilván nem azt jelenti, hogy akaratod ellenére valamennyi gyorsodat felpakoljuk ide, hanem azt, hogy pl. a versenyről készülő posztban számítunk rá, és valamelyik gyorsaságidat megmutatjuk olvasóinknak.)

A másik újdonsággal inkább a pálya mellett fagyoskodó nézőknek szeretnénk kedveskedni. A versenyt valamennyi csatornánkon (blog, facebook oldalunk, és twitterünk) élőben fogjuk közvetíteni, és ebben a netrally.hu androidos  eredményközlő appja is a segítségünkre lesz. A RD twitter csatornája ugyanis olvasható lesz ebben az alkalmazásban, ugyanakkor mi is építünk majd az ott olvasható eredményekre.

A versenyzőknek szól a szervező felhívása, amely szerint a nagy számban érkező kéréseknek megfelelően a versenyt megelőzően idén is szerveznek tesztet ahol lehetőség lesz kipróbálni a versenyautókat a rendezvényt megelőzően. A tesztet előzetes regisztráció után, ma (december 7-én)  10 és 16 óra között. (Ugyan a teszt sokszor látványosabb, mint maga a verseny, az nem a nézőknek szól.)

Spontán blogtalálkozóra a Gyártelep gyorson lehet számítani, bár én pont a közvetítéssel leszek elfoglalva, de a brigád nagyobb része fog arra járni. És még az sem kizárt, hogy valamelyiküknél lesz RallyeDream matrica, már, ha a velünk játszó versenyzők hagynak.

A verseny műsorfüzetét itt találjátok. Benne van minden lényeges információ. Mindenek előtt fogadjátok meg a biztonsági tanácsait. biztonság.png

Az első éles autó vasárnap 9:03-kor indul a szentkirályszabadjai gyorsaságin, és 9:31-kor a Gyártelepen. Számoljatok a parkolóhely-kereséssel, és némi gyaloglással, és érkezzetek időben.

A versenyzők kétszer teljesítik a szentkirályszabadjai, és 2+1 alkalommal a Gyártelep elnevezésű (királyszentistváni gyorsasági szakaszt. Szentkirályszabadján talán a legkönnyebben élvezhető rész a repülőtéren lesz, ahol gyakorlatilag kapkodni kell a fejünket, mert nagy területen sokáig és sok autót látunk. Erre a részre a szervezők parkolót is kialakítottak, (Veszprém felől a 8-as útról kell a reptér felé jobbra fordulni.)

Minden évben sokan vannak egy jobbos kanyarban, ahová egy lassítót követő végtelen egyenes után érkeznek az autók. Nekem nem esetem, de annyi ember csak nem tévedhet.

A Gyártelep gyors idén csak nyomokban fog emlékeztetni a tavalyi nyomvonalra, és kétszer rendes körgyorsasági lesz belőle, egyszer, pedig csak simán mennek át rajta. Én vagy egy bukkanós rész választanék (ehhez a 8-as út felől érdemes bejönni a "hullámvasutas" részre, de figyelem, idén fordítva lesz, mint tavaly), vagy egy aszfaltos kombinációt (az nem aszfaltgumival mindig kalandos - irány Királyszentistván, a faluban lesz parkoló is) talajváltásos (aszfaltól dzsuvára, dzsuváról aszfaltra) elágot keresnék (Litér felől, a 72-es útról elérhetőek a parkolók egy hosszú aszfalt után jobbra be az erdőbe részhez).

Érdemes lehet a szervizparkot felkeresni, mert ott jó eséllyel mindenki rá fog érni: egy órás szervizidő lesz az első kör, és 50 perc a második kör után.

 Nyerj Mikulás Rallye nevezést! (És gyorsan szólj nekünk, ha még nincs matricád)

375214_1712768316997_234922767_n[1].jpg

Címkék: video mikulás wrc vfts mikulas rallye mikulás rallye

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr384950480

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Szólj hozzá! hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása