Közel száznegyven kilométernyi gyorsasági szakasz várta a mezőnyt a Monte második napján. Ezt a távot egyetlen, félórás, köztes szervizzel kellett megoldaniuk. A délelőtti három pályán még délután is gurultak egyet, de haladjunk sorjában.

75069_576626705684770_1895118480_n.jpg

Az első napon Loeb kiautózott magának közel másfél perc előnyt, ebből lehetett sejteni, hogy nagy rohanás nem lesz a kilencszeres világbajnok részéről csütörtökön, már csak azért sem, mert elsőnek rajtolt, neki kellett takarítania a többiek előtt. A két finn nagyágyútól mindenképpen számítottam valamiféle villantásra, de sem Hirvonen, sem Latvala nem tudott gyorsaságit nyerni délelőtt, sőt Hirvonen a harmadik helyről az ötödikre csúszott vissza ebédidőre. A Volkswagen ragaszkodik hagyományaihoz, ahogy tegnap, úgy ma is Ogier nyerte a nap első gyorsaságiját.

530603_486605791396562_925929701_n.jpg

GY5 Labatie D’Andaure – Lalouvesc (19,08 km): Közel hatszáz méteres szintkülönbség leküzdése volt a feladat ezen a végig felfelé vezető gyorsasági szakaszon, a rajt ennyivel van alacsonyabban a célnál. A gyorsasági első hat kilométere száraz, helyenként jégfoltos volt, nagy része pedig havas, a hőmérséklet mínusz tíz fok volt a cél környékén, de az erős szél miatt mínusz harmincnak érezték a helyszínen tartózkodók. Nagyjából mindenki a szöges gumikra voksolt, hiszen az éjszaka folyamán szép mennyiségű hó hullott a gyorsaságikra, így ezzel nem lehetett variálni. Ogier, ahogyan tegnap, úgy ma is megnyerte a nap első gyorsaságiját és a beíróban elmondta, hogy nagyon élvezte a versenyzést. Novikov jött egy második időt, Loeb csak az orosz mögé érkezett, de az első és a harmadik helyezett közötti különbség alig volt több, mint öt másodperc. Hirvonen nagyon szédült a havon, ezt el is ismerte: „Nincs önbizalmam, főleg a keskeny, szűk részeken veszítek sokat.” A Citroen első számú pilótája csak a nyolcadik leggyorsabb volt ezen a gyorson, az abszolútban pedig Sordo szorongatta, kevesebb, mint öt másodperccel volt lemaradva spanyol. Latvala eltalált egy oszlopot, kapott egy defektet és emiatt bent hagyott jó néhány másodpercet a gyorsaságin, az összetettben Novikov meg is előzte. Eredmények itt.

543995_144965868993195_1898617455_n.jpg

GY6 St. Bonnet – St. Bonnet (25,45 km): Novikov kihasználta, hogy jobb állapotú gumikkal mehetett ki a szervízből és azt, hogy előtte már jó néhány nyomot lefektettek a pályán és megnyerte a Fordnak ezt a gyorsaságit. Már a nap elején elmondta, hogy „Szerdán túl óvatos voltam, de ma támadni és kockáztatni fogok”, ehhez tartotta is magát és mindenkit legyőzött. Végre Ostberg is mutatott valamit a tudásából és második lett ezen a gyorson. Lehet azt gondolni, hogy Ostberg nem érdemli meg az első számú pilóta szerepét az M-sportnál, de itt a Montén a tapasztalat rengeteget és mindent jelent, viszont ebből az első itteni versenyét teljesítő norvégnak nem sok van. Egy percig sem tagadta, hogy mindenképpen végig akar menni, nem fog kockáztatni, de a rengeteg friss havat látva megjött a kedve a versenyzéshez. Szintén a hó segített Hänninennek, aki harmadik időt autózott és így ezen a gyorson három Ford zárt az első három helyen. Loeb húszat kapott Novikovtól és a hatodik lett, de még így is adott négy másodpercet Ogiernak, aki csak a nyolcadik helyen érkezett. Sordo az abszolútban megelőzte Hirvonent, Hänninen pedig Bouffier elé került ez után a gyorsasági után. Eredmények itt.

GY7 Lamstre – Gilhoc – Alboussiere (21,72 km): A szerviz előtti utolsó gyorsaságin sem akadt gyorsabb Novikovnál, igaz, most csak másfél másodperccel előzte meg Ogier-t. Az orosz ezzel abszolútban is feljött a negyedik helyre, megelőzte a gyengélkedő Mikko Hirvonent és a harmadik helyet birtokló Dani Sordo is csak alig több, mint nyolc másodperccel előzte meg a nap felénél. Ogier ezúttal jobb volt Loebnél, de mindössze kilenc tizeddel, így a hátránya nagyjából ugyanannyi, mint a tegnapi nap végén volt. az első hét gyorsasági után majdnem mindenhol jelentős időkülönbségek alakultak ki, kiélezett csatára a harmadik helyért lehetett számítani a továbbiakban. Egyelőre Sordo birtokolja ezt a pozíciót, mögötte Novikov, majd Hirvonen, aki a spanyol mögött 11,7 másodperccel van lemaradva. Eredmények itt.

Az eredménylistát és a nyilatkozatokat böngészve kicsit meglepő, hogy a két ex-Fordos nyelvrokonunk mennyire nem érzi jól magát a Montén. Az utolsó finn, aki igazán jól tudott menni ezeken a gyorsokon továbbra is Tommi Mäkinen marad, aki '99 és 2002 között négy alkalommal nyert a hercegségben. Szintén meglepő, hogy Novikov mekkorát tudott javulni az első napi önmagához képest, de ebben óriási szerepe lehet Francois Delecournak, aki a jégkém feladatait vállalva segíti az oroszt.

150612_576626679018106_81925604_n.jpg

A jégkémek feltalálása a Monte Carlo Rallye-hoz köthető. Annak idején a tehetősebb versenyzők vagy csapatok felbéreltek helyi és/vagy hasonló körülmények között sok tapasztalatot szerzett pilótákat, akik a pályazár előtti utolsó percekben még végigurulnak a gyorsasági szakaszokon. Ilyenkor náluk van a versenyzőpáros itinerének másolata és abban feltüntetik azokat a helyeket, ahol jeget vagy egyéb veszélyt észlelnek. Miután lejöttek a pályáról, kapcsolatba lépnek a csapattal és az itiner oldalszámai szerint bediktálják, hogy hol és milyen veszélyt észleltek. Novikov és az őt körülvevő csapat ezúttal Francois Delecourt szerződtette jégkémnek, ami remek húzásnak bizonyult. A francia 1994-ben nyert már Montét és igazi specialistája az itteni pályáknak és az errefelé jellemző időjárásnak.  Novikov a szervízben külön kiemelte, hogy mekkora szerepe van Delecournak abban, hogy ilyen eredményes délelőttön van túl.

GY8 Labatie D’Andaure – Lalouvesc 2 (19,08 km): Csak, hogy senkine vádolhassa lustálkodással Loeb-öt, ez a nap sem múlt el gyorsasági szakaszgyőzelem nélkül. A raliisten kihasználta, hogy immár nem neki kell a friss hóba lefektetni a nyomokat és hibátlan autózással három másodpercet adott a mögötte érkező Sordónak. A spanyolnak igyekeznie kellett, hiszen a harmadik helye forgott kockán és jól jött ki a dologból, mert húsz másodperc fölé nőtt az előnye az üldözőkkel szemben. Hirvonen itt negyedik lett, Novikov ötödik, kettőjük között három tizedre csökkent a különbség abszolútban, még mindig Novikov volt előrébb. Eredmények itt.

480950_475425215848246_330391493_n.jpg

GY9 St. Bonnet – St. Bonnet 2 (25,45 km): Eddig kellett várnunk, hogy Juho Hänninen  is nyerjen egy gyorsot. Egyelőre ismerkedik a Fiestával, de egy-két gyorsaságin már megmutatta, hogy nem háttal ül a WRC-ben sem. Nagyon drukkolok neki, hogy össze tudja szedni a támogatókat a továbbiakra, mert jelenleg csak a soron következő svéd versenyen való indulása tűnik biztosnak. Hogy Svédországban mire lehet képes, az a jövő titka, de ez a gyors teljesen havas volt, úgyhogy valószínűleg jól megy majd neki ott is. Mögötte Novikov, majd Loeb érkezett. Sordo negyedik időt ért el, így megint tíz másodperc környékére csökkent az előnye Novikovval szemben. Hirvonen kilencedik helyen zárta ezt a gyorsot, így egy darabig biztosan kiszállt a harmadik helyért zajló csatából. Eredmények itt.

396095_330961847010210_1550597649_n.jpg

GY10 Lamstre – Gilhoc – Alboussiere 2 (21,72 km): Újabb Loeb siker a nap utolsó gyorsaságiján. A raliisten fél másodperccel előzte meg Ogier-t, aki továbbra is magabiztosan őrzi második helyét az abszolútban is. Ogier nagyon unja, hogy folyton Loeb-ről kérdezgetik és minden alkalommal elmondja, hogy nem figyeli honfitársát, mert úgysem megy teljes bajnokságot. Latvala összehozott egy harmadik időt, de összességében tragikus napja volt, teljesen formán kívül van, illetve mondjuk, hogy még szokja az új autót. Hirvonen szintén betlizett, pedig ő már tavaly is ilyen autóval versenyzett és a két csapattársa jóval gyorsabb nála. Eredmények itt.

Eddig Loeb (5), Ogier (2), Novikov (2) és Hänninen (1) tudott gyorsasági szakaszt nyerni az idei Montén. Pénteken újabb három gyorsasági szakaszt rendeznek, ez a három pálya egyszer szerepel az útvonallapon. Este már nem Valence-ben, hanem Monte Carlo-ban alszik majd a mezőny, hogy felkészüljön a szombati napra, amikor is három alkalommal kell felkapaszkodniuk a turini hágóra, várhatóan nyakig érő hóban.

Képek: Gregroslon.com, VW Motorsport, Citroen Räcing,Martin Prokop official

Címkék: ford citroen monte carlo monte fiesta wrc latvala hirvonen novikov dani sordo delecour seb loeb ds3 wrc seb ogier rallye du monte carlo hänninen

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr25024571

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vancello · http://vancello.hu 2013.01.18. 02:32:31

Egyszerűen jó érzés ilyen színvonalas összefoglalót olvasni, köszönöm!

Ez a mondat kicsit zavaros viszont: "de itt a Montén a tapasztalat rengeteget minden és ebből az első itteni versenyét teljesítő norvégnak nem sok van."

Castigliano (törölt) 2013.01.18. 22:56:13

Nagyon jók ezek az összefoglalók, szeretek olyan WRC-s cikkeket olvasni, ahol nem csak a versenyzők nyilatkozatát fordítják le magyarra!
Lehet, hogy csak engem zavar, de azokat a piros keretes részeket egyszerűen nem bírom elolvasni, mert kifolyik a szemem :D
Nem lehetne esetleg valami más színösszeállítással leírni a megjegyzéseket?

shaperzrally 2013.01.18. 23:02:24

@Castigliano: Engem is nagyon zavar. Elvileg dolgozunk a problémán, remélem a holnapiban már nem így lesz.
4 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) Citroen (14) citroen (53) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása