A pénteki nap a költözés jegyében zajlott a Montén, de azért versenyeztek is egy keveset. A szervízesek, főleg a nagy csapatok szervizesei, egy munkaverseny keretei között először lebontották a valence-i építményeket, a teljes cuccot teherautókra pakolták, elautóztak a négyszáz kilométerre található Monte Carlo-ba. Ott ismét kipakolás és építkezés következett, hogy este már itt fogadhassák a hercegségbe érkező versenyautókat. Ha valaki látta már, hogy egy-egy vb-futamon milyen palotákat építenek fel a gyári csapatok szervízsátor gyanánt, az tudja, hogy mekkora logisztikai kihívás is ez. Persze, nem kell sajnálni őket, ezért kapják a fizetésüket és a magam részéről meg vagyok győződve, hogy szeretik is amit csinálnak.

379637_446453802074646_1548910410_n.jpgItt már Monte Carloban a parc fermében állva várják a szombati, befejező napot a versenyautók.

A versenyzőkre maratoni hosszúságú etapok és mindössze három gyorsasági szakasz várt pénteken, igaz a gyorsok össztávja (~92 km) így is majdnem megfelelt egy átlagos ORB futam távjának. A dolgukat azonban nehezítette, hogy nem volt javítási lehetőség, ezeket a gyorsaságikat csak egyszer kellett teljesíteni. Mivel mostanra már elég tiszta a kép a helyezéseket illetően – azért a harmadik hely sorsa még erősen kérdéses – nagy butaság lett volna ész nélkül nekiugrani a pályáknak. Nem is kockáztatott sokat senki az élmezőnyből.

537189_521147547915878_495089112_n.jpg

GY11 St. Jean en Royans – La Cime du Mas (33,19 km): Nem volt meleg délelőtt, mínusz tizenhárom fokot mutattak a hőmérők, de legalább a tegnapi viharos szél lecsendesedett, megkönnyítve ezzel a pálya szélén álló nézők életét. A gyorsasági egy völgyből rajtolt, az első hat kilométeren nedves talajon kellett az úton tartani a szöges gumikkal szerelt versenyautókat, de a pálya további része már teljesen havas volt. Ebből kiindulva arra lehetett számítani, hogy a hófalak között felcseperedett skandináv pilóták megmutathatják a a két franciának, hogy hogyan is kell helyesen használni az út mellé kotort havat, de végül Loeb volt a leggyorsabb Ogier meg a második. Sok törleszteni valója maradt Latvaláéknak a következő versenyre, mert oké, hogy a franciák itthon vannak, de hát a hó az itt is hó. Egyébként Loeb és Ogier is úgy nyilatkoztak, hogy sokat tartalékoltak, nem feszegették a határokat és a biztos célba érkezésre koncentráltak. Ezeket a mondatokat meg is jegyezhetjük, innentől kezdve minden gyors végén ugyanezeket fogjuk hallani tőlük. Azért Ostberg mentette az északiak becsületét és autózott egy harmadik időt, amivel az összetettben meg is előzte Bouffier-t, bár a francia beesett és csak a nézők hathatós segítségének köszönhetően tudta folytatni a versenyt. A legérdekesebb párharc a harmadik helyért zajlik, Novikov egy negyedik idővel újabb sikeres támadást intézett Sordo vonalai ellen. A spanyol megforgott és számításai szerint mintegy tizenöt másodpercet veszített emiatt, csak a nyolcadik időt hozta, nyolcat kapott az orosztól. Abszolútban hét másodpercre olvadt Sordo előnye, Novikov meg bőszen fogadkozott: „Támadni fogunk, ez nem is lehet kérdés!”. Sajnos Hirvonen továbbra sem bizonyítja, hogy megérdemli az első számú pilóta posztját a világ legjobb versenyautójában, a világ legjobb csapatánál. Ezen a gyorson csak a hetedik lett – kikapott Latvalától és ami még fájóbb lehet, Hänninentől is, és egyre távolabb kerül a harmadik helyért zajló meccstől. Eredmények itt.

385200_446343385419021_73564522_n.jpgJarmo módosítja, pontosítja itinerét jégkémje információi alapján

Laza hatvanöt kilométeres etap után következett egy félórás szerviz, ahol a pilóták ebédelhettek, a navigátorok meg lemerítették a telefonjuk akksiját, annyit egyeztettek a jégkémekkel. A szerviz után jött egy hetvenöt kilométeres összekötő szakasz a következő gyorsasági rajtjáig, 

GY12 St. Nazaire Le Desert - La Motte Chalancon (22,11 km)

Az eddig látottak közül ez a pálya volt a legnehezebben megfejthető a gumitaktika szempontjából. Minden létező veszély előfordult rajta, hó, jég, nedves út és felhordás, ezek kanyarról kanyarra random módon bukkantak elő. A Citroen és a VW a négy szöges gumival és két tartalék slickkel készültek, a Fordosok szintén, de a csomagtartóba nem slick-et, hanem hógumikat pakoltak. Bouffier hat szögessel indult el a szervízből, Hänninen a két szöges, négy hógumi kombinációra tette a voksát. Ostberg négy szögessel tudta megnyerni a gyorsaságit, de a célban elmondta, hogy volt egy elég meleg pillanat, amikor majdnem az árokban kötött ki. Novikov egy másik Fiestával és szintén négy szögessel második lett és mivel Sordonál tizenhat másodperccel volt gyorsabb, így az orosz megkaparintotta a dobogó legalsó fokát a spanyoltól. A Citroenesek és a Ogier előre szögest tettek fel, hátra slicket és ez sem bizonyult rossz választásnak, mert Hirvonen harmadik lett, Ogier negyedik, Loeb ötödik ezen a gyorson és egyhangúan panaszkodtak a kiszámíthatatlan tapadási viszonyokra. Latvala négy szögessel sem tudta megelőzni csapattársát, hatodik idővel zárta a gyorsot és tovább nőtt a hátránya Hirvonen mögött az abszolútban. Eredmények itt.

166542_10151235838577057_1360401497_n.jpg

GY13 Sisteron – Thoard (36,7 km): A gyorsasági szakasz első húsz kilométere és az utolsó tíz kilométere teljesen száraz, a köztes rész pedig havas jeges. Ennek megfelelően volt is fejvakargatás, hogy milyen gumikkal vágjanak neki a nap leghosszabb gyorsaságijának, a legtöbben keverték a szöges és a slick abroncsokat. Sordo és Novikov küzdelmében most a spanyol aratott részsikert, de Novikov megtarthatta a harmadik helyét, köszönhetően annak, hogy csak 6,9 másodpercet kapott Sordotól. Abszolútban 1,7 másodperc maradt kettőjük között az utolsó nap előtt. Nagy kérdés, hogy ki hibázik előbb kettőjük közül, mert szemmel láthatóan nem bírnak egymással. A gyorsaságit Loeb nyerte, mögötte Latvala érkezett. A VW finnje abszolútban is javítani tudott egy helyet, megelőzte honfitársát Hirvonent, aki túlóvatoskodta a gyorsasági első két harmadát, majd az utolsó lejtős részen nekiállt sietni és szétfékezte a tárcsáit. Csernus dokit rá kellene uszítani egy kicsit szerintem. Innen már a tengerpart felé indultak tovább a versenyautók, 187 kilométernyi autós kirándulás várta őket Franciaország egyik legszebb részén. Este csak a Parc Fermébe kellett beállniuk, az esti nagyszervíz átkerült szombat délelőttre, mivel csak délután indul az utolsó nap. Eredmények itt.

424057_10151454857923083_2135525067_n.jpg

Összegezve a harmadik napot elmondható, hogy biztonsági autózást láttunk az élmezőny nagy részétől, Novikov és Sordo azonban megcsinálták a show-t és tőlük ugyanerre számíthatunk holnap is egészen addig, amíg valamelyikük nem követ el egy nagyobb hibát. Kicsit talán a spanyol van kedvezőbb helyzetben, mert ez az 1,7 másodperc egyáltalán nem nagy hátrány és szombaton Novikov mögött megy majd, így pontosan tudni fog mindenről, amit az orosz előtte csinál majd. Loeb előnye majdnem két perc és holnap még hozzátehet, ha ugyanígy folytatja. Kíváncsi vagyok, hogy az utolsó Turini gyorson megforgatja-e majd az autót, ahogy azt annak idején Panizzitől láttuk Spanyolországban. Tavaly két perc előnnyel érkezett oda, de nem vette a fáradságot ilyesfajta közönségszórakoztatásra.

vw-20130118-9806.jpg

Ha bejön amit az időjósok ígérnek és éjjel 30-50 cm hó hullik a szombati pályákra, akkor bizony többen bajba kerülhetnek. No, nem az első körben, amikor még viszonylag friss a hó, hanem a következőben, amikor a letaposott és megolvadt hó a sötétség érkeztével megfagy és jó állapotú szöges gumikra lenne szükség. Az élmezőny pilótái összesen húsz szögest használhatnak el a verseny folyamán és mivel az idei Montén az időjárás megkövetelte már eddig is, hogy használják a szögeseket, nem tudni, hogy kinek mennyi és milyen állapotú abroncsa maradt ebből a fajtából. Talán viccesnek tűnik a probléma, de számos olyan eset fordult elő a Montékon, amikor valaki azért esett ki, mert nem tudott feljutni egy emelkedőn. Természetesen a csapatfőnökök nem sokat árultak el ezzel kapcsolatban.

Yves Matton (Citroen): A rendelkezésünkre álló új szöges gumik pilótánként változnak. Van akinek négy van és van, akinek kevesebb. Ez nem optimális, mert nyilván nem tudunk minden alkalommal új gumikat biztosítani számukra, de a használtak között sok jó állapotút találhatunk.

Jost Capito (VW): A verseny elejétől arra kértük a pilótáinkat, hogy óvják és tartalékolják a szöges gumijaikat az aszfaltos részeken. Ha megnézik egy-egy pályán a részidőket, akkor jól látszik, hogy ezeken mindig elég sok időt veszítettünk, szóval a pilótáink eleget tettek a kérésünknek. Nem fogok elárulni pontos számokat, de úgy vélem, hogy nem vagyunk rossz helyzetben a holnapi nap előtt.

Christian Loriaux(M-Sport): Nem maradt túl sok, de azt hiszem mindenki hasonló cipőben jár. Szerencsére feltehetjük a használtakat és azok között van néhány, ami jó állapotban van, sőt vannak köztük szinte sértetlenek is. Szerintem minden csapat így van ezzel, így mindenkinek egyformák az esélyei holnap.

A verseny utolsó napján öt gyorsasági szakasz várja a mezőnyt, legalább is a legjobb hatvan párost, mert a többieknek ma véget ért az idei Monte érdemi része. A Col de Turini három alkalommal szerepel az útvonallapon, elsőre világosban majd kétszer sötétben, míg a második Lantosque - Luceram gyorsasági a Power Stage szerepét tölti be. Eddig Loeb (7), Ogier (2), Novikov (2), Ostberg (1) és Hanninen (1) nyertek gyorsaságikat, vagy ha úgy tetszik, akkor a Citroennek van hét győzelme, az M-sportnak négy és a Volkswagennek kettő.

Képek: VW Motorsport, Mikko Hirvonen Official, Citroen Racing, FIA

Címkék: ford citroen vw monte wrc loeb latvala hirvonen novikov ogier sordo rali vb vw motorsport ostberg m-sport rallye du monte carlo

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr245025355

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Locksmith 2013.01.19. 11:27:40

Egy kicsit több sorköz kéne. Ettől így 3 bekezdés után jojózik a szemem.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2013.01.19. 11:40:12

Igen jót tesz a ralinak ez a sok havazás most. Sordo láthatólag be volt szarva, hogy Novikov ott liheg a nyakában. Biztos azt tippelte, hogy mázlija lesz és száraz aszfalton mehet végig.

Keserédes lesz Loeb távozása. Egyrészt jobb lesz, mert végre nem egy ember nyer állandóan. Izgalmasabb lesz, másrészt keserű lesz minden rali, tudva, hogy Loeb legyalulna mindenkit.

atis123 2013.01.19. 11:54:46

Szerintem az ilyen versenyek mutatják meg igazán a rali szépségeit.
"az M-sportnak négy és a Volswagennek kettő." Az volKswagen ha jól tudom, egyébként jó cikk, köszi.

Quattroman 2013.01.19. 17:07:57

@atis123:
hogy neked se legyen igazad, nem volKswagen, hanem VolksWagen

eszgbr 2013.01.19. 17:12:10

Novikov, Hänninen, Latvala kiestek

eszgbr 2013.01.19. 21:31:38

bréking: törölték az utolsó két gyorsot, Loeb nyert
7 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) Citroen (14) citroen (53) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) ERC (25) erc (34) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (129) Turán Frici (13) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása