Mindig is tudtuk, hogy a csajok a legkeményebbek, és ritkán végeznek félmunkát. Az ukrán playmate és kedvenc svéd szépségünk is ralizott a hétvégén. Meg is lett az eredménye, kinek így, kinek úgy...

micsu_1.png

Menjünk szépen sorban, kezdjük azzal, akinek a legkevesebbet sikerült mennie. A 25 éves Inessza Tuskanova nevezett a jövő hétvégi lett ERC futamra, valószínűleg előtte még tesztelt volna egyet a finnek hagyományos nyitófutamán, az Artic Lapland Rally-n. 

Közszolgálati perceink következnek: ha esünk (mert legalább egyszer a pályafutásunk alatt esünk), akkor nem kapaszkodunk bele a csőbe, nem támasztjuk ki pálcikakarjainkkal a tetőt, mert a mozgási energia ellenünk dolgozik (fizikaórán kulcscsomót vágtak hozzám, ha nem vágtam kapásból, hogy egykettedemszervénégyzet, hát most jegyezzük meg). Ha a helyzet menthetetlen, a pilóta engedje el a kormányt, nehogy ujjait törje a pörgő-forgó   alkatrész, a befelé igyekvő kormányoszlopot sem fogja tudni megtartani, legfeljebb kettős alkartöréssel lesz gazdagabb. Inkább amennyire lehet húzza be a lábait, kezeit tegye keresztbe a mellkasa előtt. A navigátor dolga hasonló: ölelje szorosan magához szeretett itinerét, mert szerencsés esetben tovább tudnak menni, és jó lenne nem eltévedni, és természetesen amennyire lehet, húzza be a lábát. Ha az ülésünk és a HANS (nyakvédő) hiánya engedi, a fejünket is hajtsuk előre. A videón nem a helyes magatartást látjuk!  

A felkészülés annyira jól sikerült újdonsült finn navigátorával, hogy már rögtön a második szakaszon sikerült elszállniuk. A szó szoros értelmében. Egy méretes ugratást követően ugyanis hirtelen túl közel lett a következő jobbos és bár egy pillanatra úgy tűnt menthető a helyzet, az út széli hófal ezúttal (sem) segített az ukrán topmodellen.

424543_471140976278812_1501971663_n.jpg

Azért írtam, hogy ezúttal sem, ugyanis már a versenyt megelőző bemelegítésen is sikerült elásni a Mitsubishit a hóban. Szerencsére egy kalandnál sem sérült meg sem ő, sem navigátora. Sőt... a kalandozások után már készülhettek is a jobbnál-jobb profilképek.

póz.pngPózolj a törött versenyautóddal...

Mint később kiderült, hogy míg a jókedve nem hagyta el Tuskanovát, a jogosítványa viszont igen. Ugyanis a balesetet követően valószínűleg kieshetett az autóból, és talán még mindig ott lapul a hófalban. 

ramona2_1.png

A svéd szőke lányok, Ramona Karlsson irányításával egy svéd ralisprint-szerű futamon indultak el. A verseny egy szakaszból állt, a legjobbak háromszor teljesíthették. A tüzes lányok (tavaly az ausztrál vb futamon porig égett EVO X-es Mitsubishijük), ezúttal típust és kategóriát is váltottak: WRC-be ültek!

431405_592382657445291_485678076_n.jpgSkoda Fabia World Ramona Car

Skoda Fabiájukkal az első körben a 31. legjobb időt teljesítették, majd a következő gyorson majd' tíz másodpercet javítva idejükön - 10 hellyel előrébb végeztek. 

552593_438960186172441_1425806354_n.jpgA lányokat a farkasordító hideg sem tartotta vissza a versenyzéstől

Címkék: finn svéd WRC Tushkanova Artic Lapland Ramona Karlsson Skoda Fabia Mitsubisi

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr365045277

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rocko- 2013.01.27. 17:08:45

a sikítást hiányoltam, de hála égnek pótolva lett egy duckface-es instagrammal.

MintaMókus 2013.01.27. 17:18:40

szerintem nem támasztott a tetőn, csak simán lógott a karja

Mac911 2013.01.27. 18:15:29

Már elnézést, de a fotelből mindenki okos :)
Pont a minap néztem McRae egyik belsőjét és amikor dőltek, Grist is bizony kitámasztott a tetőn! Pedig ő nem volt már akkor kezdő. Ez inkább ösztönös vészreakció lehet, hiszen ha jól be van kötve, akkor meg sem mozdul az ülésben a teste, még ha fejjel lefelé lóg is.

Negrogo 2013.01.27. 18:16:36

borulaskor valo alapszabalyokat en is tudtam de mikor borultam ugy ~90-es tempoval telen meg anno 7 eve mert nem adta ki, megnem mondanam hol volt a kezem! elso alkalommal erre senki nem tud figyelni, masodik meg remelhetoleg sose lesz aki meg rallyzik es lesz meg neki az meg mar rutinosabb lesz a kovetkezovel. egyebet nem tudok a vedelmeben:)

V12 Power 2013.01.27. 21:19:49

Szerintem kár ennyire lefikázni a leányzót, elég becsületesen tolta neki a videót elnézve, bár csak ennyit láttam belőle. A boruláskori szabályok felemlegetése jogos, de pl. Palik sem ismerte, ha megnézitek a régi híres Dakar-borulásos-kézeltörős videót.

MetalBandee 2013.01.27. 21:37:27

Kicsit primitív leszek , szopós annak örül h a 2. szakaszon össze tudta törni az autót.

abes 2013.01.27. 23:33:56

Kapócszsókázni ér? :-D

srank 2013.01.28. 02:24:38

Nem tudjuk ki "volt jóba" a csajjal az autót biztosítók közül, de annyi biztos, hogy ha így utólag belegondol ez volt élete legdrágább szexuális együttlétje a szponzoráltjai közül :D

johnnybee 2013.01.28. 08:56:00

én csak annyit mondok nő kezébe nem kormány való

Csizirájder 2013.01.28. 09:15:35

Ezek a posztercsajokból lett "versenyzők" megölik, megerőszakolják a rock 'n rollt! Walter Röhrl forog a sírjában, pedig a fószer még nem is halt meg! :DDD
Én inkább szégyelltem volna magamat a csaj helyében, hogy a balfaszságom miatt összetörtem egy ilyen drága autót, nem pedig ördögvillát mutatva, hetykén pózoltam volna a kocsi maradványai előtt. Biztos nagy reklámértéke van a szponzorok számára, ha egy ilyen lotyó vezeti az autójukat, de már durva hogy mindenféle senkiházi "hírességet" odaengednek a motorsportba. A motorsporthoz megfelelő alázat, és olyan hozzáállás szükségeltetik a pilóta részéről, amit egy címlaplányból, rádiós/televíziós műsorvezetőből, meg még ki tudja milyen médiaszemélyiségből lett versenyző nem igazán fog tudni. Amúgy minden tiszteletem a női VERSENYZŐKÉ, akiknek valóban a motorsport a mindenük, nem csak divatból, vagy megfelelési kényszerből, puccolásból ülnek a volán mögé (pl. Sabine Schmitz, Vicki-Butler Henderson, stb, stb)!

SemBoga 2013.01.28. 10:03:43

érdekes, ha egy nagymenő szupersztár pilóta csinálja meg ugyanezt, akkor teljesen más a hangnem :)

Szkotti 2013.01.28. 10:55:45

@SemBoga: "egy nagymenő szupersztár pilóta"

1., általában nem örül annak a hírnévnek, amit egy ilyen hiba okoz, így nagyon nem szokták magukat direkt fotóztatni a rommal a hátuk mögött.

2., inkább dühös/elkeseredett ilyen esetben, csak nézd meg Latvalát, amikor az utolsó verseny SSS-én nem ért be a célba, ott sírdogált a kocsi mellett (mondjuk ott azért több minden múlott a hibán, ezért nem túl jó példa)

johnnybee 2013.01.28. 11:51:52

@SemBoga: ugyanezt? ugyan mit?
az ördögvillás pózerkedésre gondolsz? én nem láttam egyik "szupersztár pilótától" se ilyet...
Megaztán nem kilóméterenként törik rommá magukat, pláne nem egy ilyen szimpla jobbosba'!

Luighi 2013.01.28. 11:56:20

A "palikdakarbajnoklacinak" is az törte el annak idején a karját hogy núká't amikor már nem kellett volna?

Luighi 2013.01.28. 11:58:10

@V12 Power: Csak most olvastam, neked is ez ugrott be rögtön ;-)

Pepejoe 2013.01.28. 12:42:12

@Csizirájder:
Tökéletesen megfogalmaztad az első gondolataimat.

Giro 2013.01.28. 12:49:57

Egyértelműen gáz a csaj viselkedése, de nem azért mert nő, hanem mert annyira lejön róla, hogy átlagos vagy inkább az alatti tehetséggel, viszont átlagon felüli pénzzel és támogatókkal a háta mögött „versenyez” (a lá Palik, Baumgartner, meg még sokan mások). Egyedül azokat az embereket sajnálom, akik tehetségesek bár nincs mögöttük háttér, hogy kibontakozhassanak.
Majd kap egy másik autót, indul egy másik versenyen, mert ő olyan cuki.
Érdekes, hogy amikor például Kubica balesetezett, szerintem nagyon kevés ember fejében fordult meg, hogy hű de béna ez a gyerek. Nem csak azért, mert súlyos eset történte, hanem mert alapvetően egy szimpatikus karakter, nem úgy mint ez a divatbaba.

hofi601 2013.01.28. 13:42:32

McRae-t figyeljétek: www.youtube.com/watch?v=kEWS7dltaSs Amíg volt némi esély, hogy megfogja, addig a kormányt fogta, utána felvette a megfelelő testhelyzetet. Mondjuk neki volt lehetősége begyakorolni. :)

((Adam)) 2013.01.28. 13:54:57

@V12 Power: Palik? Nem autóversenyzőkről volt szó? :)

Béza Dániel 2013.01.28. 13:59:44

Előjöttek a kispolgárok.A csaj jó fej, tapossa neki, nem finomkodik, a borulás után is tök nyugodt, szépen kikapcsolja amit ki kell, kiszál kész... nem anyázik, nem sikoltozik, nem spilázza túl a dolgot. Gyanítom a fotel versenyzők nagy része csak remegne mint a kocsonya, utána élete végéig azt mesélné mekkora hős volt, és hogy majdnem meghalt, mikor kétszeres hangsebességgel borult...

Az meg hogy a csajt azért engedték kormányhoz, mert híres, vagy gazdag, vagy valakinek a valakije... Na és? Ha nem őt engedik oda akkor sem ti ülhettek a volán mögé...

Nincs hozzá tehetsége? Na és? Hány embernek van olyan hobbija amihez semmi tehetsége?

nyehehe 2013.01.28. 14:11:17

régen DJ-éskedni mentek a kurvák. Ma már az autósport a menő.
- az őket használó vevőkör más lett :-)

Cecan Basescu 2013.01.28. 15:17:21

@Béza Dániel: Én meg azt gyanítom, hogy az ide kattintó fotelversenyző kispolgárok nagy része, képes lenne ezt a teljesítményt hozni és végtelenül dühítő számukra, hogy tehetséges emberek helyett ez lett az eladható "termék"... Persze ez egy ördögi kör, mert ők is idekattintottak:)

johnnybee 2013.01.28. 15:31:35

@Béza Dániel:
Szerinted jó fej csaj szerintem meg csak egy sekélyes ribanc. Tök nyugodt? Konkrétan fel se fogja hogy olyan technikát vágott haza amiért sokan a fél töküket adnák hogy terelgethessék. A probléma csak annyi hogy ekkora média figyelem kíséri, pedig egy apróbetűs sort sem ér a kiszel naptár hátoldalán ez a teljesítmény.

johnnybee 2013.01.28. 15:39:08

Mellesleg ha szerinted ez vagány, vedd észre egy csimpánz is képes tökig nyomni a gázt aztán az árokban betanított mozdulatokat végrehajtva áramtalanítani a gépet.

Talán még a csücsörítve fényképezés sem haladná meg a képességeit...

Sz.Zoli 2013.01.28. 16:42:22

@Béza Dániel:
Abban igazad van, hogy jól taposta neki - de csak amíg egyenes volt az út. 0:07-nél jött egy enyhébb kanyar, ekkor túl nagyot kormányoz, és innentől kezdve már nem uralja a kocsit, bár meg kell adni, próbál ellenkormányozni.

Így a fotelből nekem az rémlik, régen akkor kapott valaki csúcstechnikát, ha előtte kisebb kategóriában bizonyított. Így több lépcsőn át ment a kiválogatás, biztosítva, hogy a valóban rátermettek menjenek rangos versenyeken.
Nekem nem tetszik, hogy most már ehhez is elég egy csinos pofi.

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2013.01.28. 17:28:27

@V12 Power: a palikos esetet inkább ne emlegessük...
@Csizirájder: szerencsére nem forog, kiváló egészségen örvend.
@SemBoga: ilyent nem csinál (esni esik mindenki, de ez a show elmarad utána.)
@Luighi: pontosan.

victor vacendak 2013.01.28. 17:57:04

@SemBoga: a lelátón és a futam utáni cikk topikjában mindig akkor van a legnagyobb derültség, mikor danica töri a vasat...és nála azt hiszem jelen pillanatban nicns nagyobb sztár a női versenyzók között. szóval, nem teljesen van igazad. a hangnem sosem változik :-D

@Sz.Zoli: igazad van, neked is csak annyit tudok mondani, hogy danica patrick. a kisebb kategóriában sem hagyott nyomot, de már a nagyok közt szerepel 2013-ben.

Csizirájder 2013.01.28. 18:29:57

@B. Capelluti:

Naná hogy jól van Walter bácsi, nem olyan öreg még hogy bekrepáljon. :)
De nem értetted a poént... :) Nem láttad a Ford Fairlane kalandjait? Alapmű. :) 2:26-tól nézd meg ezt a kis részletet a filmből:

videa.hu/videok/zene/ford-fairlane-i-aint-got-dob-gitar-klip-wZ7juvMsERPCwxLR

V12 Power 2013.01.29. 19:11:30

@Make Valamit: Ki állította az ellenkezőjét?
komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása