A kvalifikációval és egy itthon elképzelhetetlenül nézőbarát gyorsaságival elkezdődött az idei Svéd Rali. Úgy tűnik Loeb ezt is komolyan veszi.

Az FIA hivatalos beharangozó videója

Az egyik kedvenc versenyem a svéd VB futam, pedig még nem jártam ott. Vannak ugyan svéd barátaim akikkel évek óta arra készülünk, hogy együtt nézzük majd "helyi módra" a versenyt (bármit is jelentsen mindez), de idén megint nem jött össze a kirándulás.  Ezt legfeljebb azért sajnálhatom, mert jó eséllyel élesben már nem láthatom Loeböt havon menni. Ha valaki tíz évvel ezelőtt arról beszélt, volna, hogy hiányozni fog neki egy nem északi versenyző a svédországi gyorsaságikról, bizton számíthatott arra, hogy mindenki félkegyelműnek nézi. Addig ugyanis egy-egy nem  északi versenyző dobogója is címlapot ért bármilyen autós újságban, nemhogy a verseny megnyerése. (Most nem kezdeném elmesélni, hogy az átlag svéd hogyan autózik, robogózik, és biciklizik szöges gumival. Amikor először szereztem téli közlekedésükről tapasztalatokat, egyszerűen nem hittem a szememnek.)

Idén mindenki ott van Karlstadban, aki számít. Loeb "levezető"(?) évében nem hagyta volna ki ezt a futamot sem. Teljes a Citroen (Loeb, Sordo, Hirvonen, al-Kászimi), a Ford (Ostberg, Novikov, Neuville, Wilson, Hanninen) és a VW (Ogier, Latvala), legénysége is. A historic mezőnyben örömautózik majd a Petter Solberg is, akinek a felesége navigál majd. Az éles szeműek biztos kiszúrták, hogy Nászer el-Attija a Ford névadó szponzorának ismert arca nincs a listában. betegsége miatt a helyére a fordos főnök fia, Matt Wilson ugrott be. Persze felrobbant az internet, miért nem hívták Pettert. (Kiswilson egyébként a katari versenyző navigátorával fog indulni.)

Shakedown

Múlt héten rohadt meleg volt egész Skandináviában, 10-12 fok volt, és minden olvadt. Január utolsó napján megjött újra a hideg, és a hét elején újra elindult a havazás. A versenyzők sorra twittelték ki a képeket a hóhelyzetről, ami kezdett megnyugtató lenni. Az egy délelőtt leeső 20-25 centi hó tényleg bizakodásra adhat okot. Igen, kellenek a hófalak, legyen mire rátámasztani az autó seggét.

Csütörtökön végre már éles dolgok is történtek Svédországban. Reggel 17, prioritásos versenyző érkezett a kvailfikációs körre. Ennek eredménye csak közvetetten határozza meg a rajtsorrendet, mert a leggyorsabb választhatja először, hogy hányadiknak szeretne rajtolni. (A leglassabb pedig természetesen utoljára.) A havas pályákon nagy jelentősége van annak, hogy kinek kell takarítani a többiek előtt, mert ő általában lassabb.

A kvalifikációt Ogier nyerte, Ostberg, Hirvonen, a svédek titkos reménysége Pontus Tidemand és Hannien előtt. Így a francia szerencseszámát (17) választotta rajthelyeként. 

 

Az első gyorsasági szakaszra immár hagyományosan a néző-kedvenc lóversenypályán került sor. Az eredményekből messzemenő következtetést levonni nem nagyon érdemes, de Loeb megnyerte,de az első tíz között 2,6 másodperc volt csak a különbség.

Results from SS1 - top 10

Pénteken hét gyorsasági szakasz vár a mezőnyre, a nap végén ismét a karlstadi aréna közönsége előtt autóznak. Nagy kihívás lesz a gumik beosztása, mert a szervizpark és a gyorsaságik között száz kilométereket kell etapon autózni a versenyzőknek, és csak bízhatnak benne, hogy az összekötő szakaszok is kellően havasak-jegesek lesznek, hogy ne fogyjon el a szög az abroncsból. (Jut eszembe szervizpark: a Hagfors belfőldi repülőtér ilyenkor azért nem fogad és indít járatokat mert ők a szervizpark.)

 

Címkék: svédország latvala hirvonen swedish rally dani sordo seb loeb seb ogier ms1 vw motorsport polo r wrc VW nasser al attiyah nászer el attija al-Kászimi

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr995069007

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

akiak 2013.02.08. 12:56:25

ezernyi Svéd ralis videó megnézése után is még hihetetlen az a tempó, amit mennek hóban ezek a srácok

J.R.Ewing 2013.02.08. 14:24:23

2013 ralye világbajnok......S.Loeb :))

speed2006 · https://picasaweb.google.com/figlar2006 2013.02.08. 14:48:27

"Most nem kezdeném elmesélni, hogy az átlag svéd hogyan autózik, robogózik, és biciklizik szöges gumival."
Pedig elkezdhetnéd. :D Megér egy misét. Megszoktuk a havat és élvezzük is.
Szerencsére (a verseny szempontjából) megjött a hó is. Bár azóta megint olvad. Most inkább csak jég van. Legalább is délebbre. Éjjel minusz 1-5, nappal +1-4 fok.

Autó-motor doktor 2013.02.08. 18:17:24

Elrajtol: 1-es padló,kettes padló,hármas,kanyarban ahogy csúszik ki az autó,úgy pörög fel a fordulatszám is.Akkor kell szúrni a 4-est,ötöst és ki is mászott a slamasztikából ha minden okés.Ha nem okés,akkor sem szabad két lábbal letiporni a féket a padlólemez alá,plusz kézit rántani,hanem felengedve a gázt(,esetleg ha kell visszaváltva) motorfékezni.Ellenkormányozni kell gyakorlatilag folyamatosa,de leginkább a gázzal irányítjuk az autót.A legroszabb a foltos pálya,amikor nagy aszfalt foltok vannak a pályán a letaposott hó mellett,na az tud meglepetéseket okozni.
komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) Citroen (14) citroen (53) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) ERC (25) erc (34) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (129) Turán Frici (13) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) videó (30) video (421) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása