Rengeteget dobhat a sorozat népszerűségén és piaci értékén, ha a lengyel elkötelezi magát. Talán éppen ezért nem siet a bejelentéssel.

RobertKubica.jpg

Robert Kubica ott lesz az ERC soron következő futamán, amelyet a Kanári-szigeteken rendeznek. Az autosport.com saját forrásaira hivatkozva azt állítja, hogy nemcsak itt, hanem további versenyeken is látjuk majd az egykori Forma1-es pilótát. Biztosnak csak a kanári-szigeteki verseny és a lengyel hazai futama, a Rajd Polski tűnik, amit szeptemberben rendeznek majd. A DTM-szerződés nem jött össze a lengyel ásznak, ralizni nagyon szeret és tud is, a magam részéről szeretettel várom!

KubicaC4.jpgTavaly majdnem nyert a Rally du Var-on egy C4 WRC-vel

A cikk szerint Kubica egy speciális sebességváltóval szerelt Citroën DS3 RRC-vel indulna csatába, hogy a sérült jobb kezével is megfelelően tudjon váltani. A különleges sebességváltót még az FIA-nak is jóvá kell hagynia, de a Citroën szerint ezzel nem lesz gond, mert ebből semmilyen előnye nem származik majd Kubicának, sőt, a váltás sebessége nem éri majd el a jelenleg is homológ váltóét. Mivel az RRC-k között ez a legritkább típus – nem is nagyon tudunk olyan autóról, ami magánkézben lenne –, azonnal a Citroën Sport vezetőjét kérdezték a hírrel kapcsolatban. Yves Matton csak azt volt hajlandó elismerni, hogy Kubica valóban ott lesz Gran Canarián, de nem is tagadta az együttműködéssel kapcsolatos találgatásokat: "Valóban folynak egyeztetések Roberttel, a tárgyalások jól haladnak, talán a jövő hét elején már egy bejelentéssel szolgálhatok”, majd hozzátette, hogy „Roberttel csak a raliról tárgyalunk, a Citroën WTCC autójának fejlesztésével kapcsolatban nem”. Erre az utóbbi kijelentésre én semmiképpen nem vennék mérget…

RK2010Singapore.jpgKubica a 2010-es Szingapúr GP-n, még Renault alkalmazottként

Így vagy úgy, egy versenyen vagy a teljes szezonban az ERC mezőnyében tudni egy Kubica szintű autóversenyzőt, mindenképpen nagy dolog lenne. A rali és a Forma 1 népszerűsége az utóbbi néhány esztendőben össze sem hasonlítható és ezt a sorozat promóterei is pontosan tudják. Az Eurosport – francia cég lévén – jó kapcsolatokat ápol a francia autósport képviselőivel, így a Citroënnel is, biztos, hogy mindenben segíteni fogják Kubicát, ha úgy dönt, hogy az ERC-t választja. 

DTMkubica.jpgJanuárban tesztelhette a Mercedes DTM versenyautóját, de nem írt alá szerződést


Fotók a facebookról

Címkék: eurosport citroen robert kubica wtcc európa bajnokság Kubica ERC RRC

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr465110886

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lackosor6 2013.03.02. 18:22:19

Nem akarok semmit elkiabálni, de én a magam részéről megnéznék egy Citroen WTCC csapatot Loeb-bel és Kubica-val! :)
1 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) Citroen (14) citroen (53) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása