Ott hagytuk abba, hogy Kopecky az első nap utolsó gyorsasági szakaszán átvette a vezetést és úgy térhetett nyugovóra, hogy szombaton nagy csata vár rá a győzelemért. A verseny második napján "mindössze" öt gyorsasági várt a mezőnyre, de a feladat koránt sem volt egyszerű.

Pezsi [640x480].jpg

Húsz kilométeresnél rövidebb pálya csak mutatóban volt ezen a Korzika Ralin, a verseny második napjára egy ilyen jutott, de azt kétszer is teljesítenie kellett azoknak, akik célba akartak érni. A napot éppen itt kezdték, az hetes gyorsasági szakaszt (Carbuccia - Tavera 16,9 km) Kopecky álmosan kezdte és Bouffier ezt kihasználva elhappolta előle az első helyet. Gazdát cserélt a harmadik hely is, hiszen Sarrazin megelőzte az újabb hibát elkövető Breent, utóbbinak ezzel minden esélye elszállt a győzelemre. Ez azért is nagy kár, mert Breen remek formában volt, nagyon jól érezte magát a sziget tízezer kanyarral tűzdelt pályáin. Lukácsék ezen a gyorson is magabiztosan autóztak, jobb időt teljesítettek, mint az addig hazai pályán brillírozó Guglielmi, aki nagy előnyére való tekintettel kiengedett egy kicsit. Kubicáék pedig végül - szemben a tegnapi hírekkel - mégsem folytatták a versenyt.

Következett a nyolcas gyorsasági (Sarrola - Liamone 26,7 km), amelyet élőben közvetített az Eurosport és amelyen megint Bouffier villantott egy leggyorsabb időt. Kopecky közel húsz másodperces hátrányba került, Breen pedig 3,4 másodpercre megközelítette Sarrazin-t, aki tartotta a harmadik helyet. A kétkerekes mezőnyben ezen a gyorson dőlt el a verseny miután az addigi ritmusából kieső Guglielmi összetörte Clioját és rengeteg időt veszített. A 2WD Kupa első helyezése Lukácsék ölébe hullott, Csucsuék köszönték szépen a lehetőséget és az eddigi remek autózást folytatva azon dolgoztak, hogy meg is tarthassák ezt a helyezést.

A szerviz előtt még át kellett száguldani a kilences gyorson is, amely csak egyszer szerepelt az útvonallapon. Kopecky nyerte a gyorsot Bouffier előtt, de igazán jelentős esemény csak egy történt, Breen ugyanis megint gyorsabb volt Sarrazinnél és hat tizedmásodperccel megelőzte a franciát összetettben. Búcsúztunk Manzagoltól úgy, hogy szinte észre sem vettük, hogy kiesett. Mindenki, aki mögötte volt egy hellyel előrébb lépett. A 2WD Kupában Lukácsék előnye két és fél perc volt a második helyezett előtt.

CsucsuMenet [640x480].jpgLukács "Csucsu" Kornél - Mesterházi Márk

Nagyszerviz következett, ahol a Skoda Motorsport szerelői harmadszor cseréltek váltót, negyedszer difit és másodszor lengéscsillapítókat Kopecky autóján, hogy a pilótájuk eséllyel vághasson neki az utolsó két gyorsaságinak a délután folyamán. Mivel ellentmondásos információk érkeztek a várható időjárásról, az éllovasok eltérő beállításokkal gurultak ki a szervizből. Kopecky és Breen esőben bízva puha keverékű abroncsokat kértek (és kaptak is), míg Bouffier száraz időre számítva keményekkel szerelkezett fel.

Kopko szerviz [640x480].jpgSzerelők versenyben az idővel

Először a rövidebbik pálya következett ismét, amelyen ugyan esett az eső, de jóval előbb, minthogy a mezőny odaért volna. A szél tette a dolgát és gyorsan szárította a pályát, azonban még így is sokkal jobban csúszott, mint a délelőtti körben. Bouffier kemény abroncsai beváltak és megnyerte a gyorsasági szakaszt Kopecky és Sarrazin előtt, Breen egy negyedik időre volt képest, amelynek egyenes következménye volt, hogy elveszítette a nem sokkal korábban visszaszerzett harmadik helyezését. Csucsuék biztonságos tempót autózva tartották vezető helyüket a 2WD-ben, Vizin Laci bácsiék eközben a Production Cup ötödik helyét birtokolták.

bouffier_fra_014 [640x480].JPGNagy versenyek specialistája - Bouffier győzött már a Montén és Korzikán is

Az utolsó gyors előtt tehát tizenhárom másodperc volt Bouffier előnye Kopecky előtt, Sarrazin pedig 7,9 másodperc előnnyel volt a harmadik az üldöző Breen előtt. A "négyek" közül először Sarrazin fejezte be a gyorsaságit és az Eurosportos közvetítésben is hallható nyilatkozata szerint mindent kiadott magából. Érkezett Breen, aki ugyan gyorsabb volt Sarrazinnél, de nem annyival, hogy összetettben is elé kerüljön. Sarrazin tehát megszerezte a harmadik helyet, mindössze 3,2 másodperccel megelőzve a remek tempóban autózó, de nagyokat hibázó Breent, akinek a negyedik hely jutott. Hamarosan már Bouffier is megérkezett a gyorsasági szakasz beírójába és hatalmas mosollyal az arcán pattant fel a motorháztetőre, hogy készülhessenek a fotók a diadalmas pillanatról, pedig ekkor még Kopecky a pályán volt. Valószínűleg érezte Bouffier, hogy nem maradt nyolc másodperc a menésében és ezért ünnepelt korábban a kelleténél.Kopecky a gyorsasági első részén próbált támadni, de a Fabia S2000-es egyik üzemanyag-befecskendezője idő előtt feladta a küzdelmet és csak három henger működött, úgy meg nehéz gyorsot nyerni ezen a szinten.

Breen [640x480].jpgBreen szombaton is hibázott

A magyar különítmény remekül helyt állt Korzikán. Lukácsék teljesítménye zseniális, hiszen huszonkét autó rajtolt a kétkerekes kupában - tizenkettő célba is ért - és a Tatai Aréna versenyzőpárosa végig a kategória élmezőnyében autózott. Csucsu és Márk ketten együtt nincsenek annyi idősek, mint Francois Delecour, mégis olyan okosan és éretten versenyeztek, ahogy azt egy Delecour korabeli, tapasztalt rókától várná az ember. Győzelmük egy magyar sikersorozat kezdete, hiszen a Bessenyei - Nyírfás kettős az Azori-szigeteken tudott győzni ebben a kupában és most Csucsuék folytatták a sormintát. A bajnokságot Bessenyei vezeti, a második helyre Lukácsék jöttek fel, több mint ígéretes folytatás elé nézünk az Ypres Rally-n, ahol Bessenyei ismét ott lesz a Hondával. Vizin László és Zsíros Gábor is befejezték a versenyt, a Production Cup ötödik helyéig jutottak és Laci bácsi tovább gyarapította külföldön szerzett pontjainak a számát.

CsucsuMárk [640x480].jpgAkikre büszkék vagyunk...!

Címkék: kopecky jan kopecky erc zsiros gábor vizin vezetéstecnhika korzika rali Korzika vizin lászló Bouffier Lukács Kornél Mesterházi Márk Craig Breen McRash lukács csucsu

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr255306425

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása