Visszatér a hátsókerékhajtás! 

Nincs egy éve, hogy a ezzel a felkiáltással jelentette beToyota Motorsport GmbH (TMG)  hogy hátsókerékmeghajtású R3-as raliautót épít a GT86-ból. Ezzel kíván versenybe szállni Citroen első kerekes DS3-asa ellen, mely jelenleg erőteljesen domináns kategóriájában.

csm_GT86-CS-R3_33d11f8899.jpg

Minden esélye megvan a Toyotának a sikeres visszatérésre, a GT86 kétliteres boxermotorja 250 lóerőjével és hatfokozatú szekvenciális váltójával méltó ellenfele lehet a Citroeneknek. 
Egy évnyi fejlesztés alatt mára sikerült elérni a TMG szakembereinek az 1080kilós minimumsúlyt is.

" Az autó utáni érdeklődés meghaladta várakozásainkat, izgatottan várjuk a vevők és szurkolók első benyomásait" - mondta Nico Ehlert TMG mérnök.

csm_GT8-AngleRear_8335307928.jpg

A Toyota GT86 CS R3 az augusztus végi német ralivilágbajnoki futamon debütál majd, egyelőre még csak előfutóként. Az első benyomásokat követően a gyár mérnökei tovább dolgoznak még a versenyautón, melyet jövő év elejére szeretnének homologizálni. Még nem tudni mennyit kell majd letenniük a leendő vásárlóknak egy CS R3-ért, de a Toyota ígérete szerint "a többi R3-as modellhez hasonló áron" lehet majd hozzájutni.   

10533902_559766854127915_119378856427679859_o.jpg

A német "nullásautót" a többszörös női rali világ-és Európa bajnoknő Isolde Holderied vezeti majd!

10583999_810476518997397_6236876758437490886_n.jpg

 

TMG GT86 CS-R3 Technical Specifications

Motor:

Típus

FA20

Elrendezés

Boxer, flat four

Hengerűrtartalom

1998cc

Teljesítmény

240-250hp

Kipufogó

HJS racing exhaust + exhaust manifold

Üzemanyagtartály 

75ltr FT3 safety cell

Karosszéria:

Kaszni 

Steel monocoque bodyshell and roof ventilation

bukócső

Homologated R3 safety cage

Hajtás:

Típus

Rear wheel drive

Váltó

6-speed sequential

Differenciálmű

Limited slip differential with variable ramp settings

Final drive

Short final drive, options available

Kuplung

Racing clutch and light-weight flywheel

Kormány

JTEKT hydraulic power steering with short ratio

Felfüggesztés:

Típus

Front: MacPherson type

Rear: double wishbone

Lengéscsillapító

Tarmac: Reiger, three-way adjustable

Gravel: Reiger, three-way adjustable

Stabilizátor

Several options

Rims

Tarmac: OZ 7” x 17”

Gravel: OZ 6” x 15”

Fékek:

Elől

Tarmac: 330mm x 30mm

Gravel: 300mm x 30mm

Hátul

Tarmac: 300mm x 10mm

Gravel: 300mm x 10mm

Calliper

Front: Four-Pot

Rear: Two-Pot (by regulation)

Méretek:

Teljes hossz.

Hossz: 4240mm

Szélesség: 1775mm

Tengelytáv: 2570mm

Minimumsúly

1080kg (by regulation)

Címkék: toyota GT86 toyota gt86 R3 TMG

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr536558977

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tirpákium 2014.07.30. 16:49:19

Csak adná az ég, hogy sikeruljon nekik, bár nem hiszem, hogy képesek lennének egy Citroen szintu motorsportos teljesítményre, de imádnám nézni oket.

visszakettopadlogaz (törölt) 2014.07.30. 17:41:51

@Tirpákium: par ev bukdacsolas lesz, de latvanynak nem lesz utolso! :)

Tirpákium 2014.07.30. 19:12:25

@visszakettopadlogaz: Ja, én is erre számítok. Pár évig szabadkoznak majd, hogy miért nem megy, utána meg csinálnak egy kulon csoportot nekik, hogy legyen mit megnyerniuk. De legalább Kubica ongyilkos merényletein kivul is lesz mit nézni a rallyban.

visszakettopadlogaz (törölt) 2014.07.30. 19:16:00

@Tirpákium: jah :D

Amugy egyszer voltam a walesi rallyn vagy husz eve, leulsz a bokorba es aki nagyon gyors az sosem latvanyos, az elhuz elotted, beveszi a kanyart mint egy mernok es go, es kesz. Aki "csapatja" az mindig lassu de jo nezni! :) Lasd magyar ob Cigany a zsigulival. ( ot csak youtubon lattam )

visszakettopadlogaz (törölt) 2014.07.30. 23:18:45

@Tirpákium: kubicarol sosem tudtam eldonteni hogy bator vagy vakmero. Meg az F1 ben ausztral gp n esett egy szepet, abbol gondolhatta volna hogy ez nem a zakopaniai hegyibajnoksag szint. Azert remelem mar tobb kart nem tesz magaban, ha tuleli az aktiv eveit szakkommentatornak jo lesz allitolag jo tesztpilota es humoros.
komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása