Irány a RALLYLEGEND!

rl_hankook2015.png

Csütörtök reggel fél hétkor indultunk Riminibe a szállásra.  A navigátor szerepét én öltöttem magamra az egész hétvége folyamán. Nyolc fős társaságunk egy kisbuszban rótta a kilométereket Szlovénián át Olaszországig. Néhány megálló után délután négy óra körül érkeztünk meg a szállásra, rimini tengerpartjára. A kipakolás után indultunk jövetelünk igazi célja felé San Marinóba, a 13. Rallylegend központjául szolgáló “Rallylegend Village” –be. Míg én az akkreditációmat intéztem, a srácok megvették a hétvégi belépőjüket, ami egy frankó kis karszalag volt. Belépve a Village területére rögtön árusokba botlik az ember, ahol mindenféle rali ereklyéket vásárolhat az erre kiéhezett szurkoló. Beljebb mindenféle raliautó legenda van kiállítva a sátrak alatt. Már javában zajlott a gépátvétel, ahol testközelből veheti először szemügyre az ember a megannyi autócsodát. Azután csak kapkodja az ember a fejét, éppen melyik hírességet látja. Ex-világbajnokok, vb-futam győztesek, és aktuális vb-menők! Fotózkodni is lehet velük, szívesen állnak rendelkezésre. Már sötétedés után kezdődött a rajtceremónia, itt lőttem pár snittet. Latvala, Biasion, Kankkunen és Delecour pár centire gurult el a kamerám előtt! Hatalmas élmény volt. Este még el mentünk Riminibe egy helyi pizzériába vacsorázni. Eredeti olasz pizzát ettünk és helyi sört ittunk.

img_2098meret.jpg

Péntek délelőtt kilenc órakór indult a shakedown, ami fizetős a versenyzők részére így sajnos nem mindenki indul rajta. A pályabírói szigor most nagyobb volt, mint két évvel ezelőtt mikor itt jártam. Mediás mellényben sem állhatunk akárhová, hiába lett volna ott biztonságos.  A shakedown végén beültünk egy kávézóba megbeszélni a további programot. A vár megtekintése mellet döntöttünk. Jó választás volt, aki erre jár ne hagyja ki! A vár tele van szűk kis utcákkal, kis terekkel a régmúltból, maga a történelem. Az utcákon sétálva felfelé mindenféle boltocskák mellet megy el a turista. Itt megannyi magyarral találkoztunk. Otthoni „rali celebjeink” is feltűntek itt nézőként: Varga C. Zoli vagy Turi Tomi - vele fotózkodtunk is itt, köszönjük! Fent a vár fokán elénk tárult a csodálatos panoráma. Nyugat fele a hegyek sokasága, keletre a tenget és a végtelen horizont. Este két szakasz megtekintésére volt lehetőség, mi az első és harmadik gyorsaságit választottuk. A pályához tartva elég hamar útlezárásba futottunk, de sebaj gyalogoltunk egy, másfél km-t. Első megtekintésre egy jobb-bal-jobb kombinációt választottam. Nem volt rossz, de nem az igazi! A második körre egy bal visszafordítót néztem meg. Na ez már adta a látványt, elég jól! A magyar versenyzők is szépen fordultak itt. A szállásra tartva találkoztunk Érdi Tibi bácsival is. (A bácsi nem is a korának szól hanem a legendájának.) Éppen szervizelték a Celicát. Amíg beszélgettünk vele többen dudáltak autóikkal mikor elhaladtak mellettünk, és voltak akik szintén oda is jöttek hozzá fotózkodni, kezet fogi, beszélni. Ő az egyik magyar legenda! Éjjel a szállodában már csak egy gyors zuhany és alvás várt ránk.

img_8863meret.jpg

Szombaton szakadó esőre ébredtünk, így a városnézős programot hanyagoltuk.  A reggeli után még sziesztáztunk a hotelben. Délután kettőkor rajtolt a Piandavello elnevezésű szakasz. Itt volt egy klassz kis ugrató, tavaly előtt már voltam itt. Akkor száraz volt a pálya és igen szépeket ugrottak. Most, hogy esett az eső picivel bátortalanabbak voltak a versenyzők, de azért egy két páros szépet röpült rajta! A második körben végül etap lett ez a szakasz egy számomra teljesen érthetetlen eset miatt. Az előző körben az út szélétől kb. egy méterre lecsúszó Lancia Deltát (ami nem volt látszólag sérült) nem húzták ki a szervezők, és ebben a körben egy Ford Focus WRC  megtorpedózta, megsemmisítve a deltát! Így hát elindultunk az autóhoz. A társaság fele már a kisbuszban várta az indulást mire mi oda értünk. Az utakon hatalmas dugó alakult ki a nézők miatt, eközben a versenyzők csak jöttek és jöttek! Hogy ne tartsuk fel őket mindenki félre húzódott, ki jobbra ki balra, hogy középen felszabaduljon egy plusz sáv. Visszaérve a hotelba megbeszéltük a másnapi programot, utána már mindenki csak a pihenésre koncentrált.

Vasárnap nyolc órakor bepakoltunk a kisbuszba, utána reggeli és indultunk a szakaszra. A parkolótól 2,5 km sétával megközelíthető részt néztem ki magamnak. A szakaszról letérve mintegy 600 méter hosszú erdei szakasz volt, (hegynek fel völgynek le) egy patak átkeléssel amin azért volt egy kis híd segítségül. A társaság vegyes összetételű volt, versenyzők, navigátorok, diák, vállalkozó és végül de nem utolsó sorban két tűzoltó! Nem gondoltam volna, hogy mindenki teljesíti ezt a kis hegymenetet! Rossz szó nélkül jöttek utánam. Ezúton is köszönöm a kitartásotokat srácok! Név szerint (találkozási sorrendben) Gábor, Szimi, Andris, Laci, Olivér,Zoli,Karesz! Sajnos ez a szakasz is etap lett a mezőny közepére és emiatt most sem láttuk a magyar versenyzőket. Elindultuk hegyet mászni vissza az autó irányába, hogy a záró szakaszt ott nézzük meg. Itt a gopróval videóztam és emiatt tudtam szabad szemmel követni a verseny történéseit. Újra bebizonyosodott, hogy sokkal nagyobb élmény élőben látni a versenyt mint egy kis keresőn keresztül! Lehet, hogy a jövőben inkább ezt fogom szorgalmazni... A verseny végén még fel mentünk a várba egyet kávézni, hogy minél erőteljesebb emlékeink legyenek eme csodálatos helyről.

Köszönöm, hogy elolvastad ezt a kis élménybeszámolót ! Nem vagyok újságíró, emiatt nem a verseny tényszerű történéseit írtam le, csak egy pár gondolatomat!  

Köszönet a RallyeDream blognak, hogy ott lehettem!

Tűzkő Márk Gergő

Címkék: video legend wrc gr.b mediabox rally legend TMG rallylens

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr207972305

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

WatchFun 2015.10.18. 06:38:41

Jó kis beszámoló. Mondatvégi írásjelnek meg próbálj meg pontot tenni, így kicsit olyan mintha végigordítanád az egészet.
komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) Citroen (14) citroen (53) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) videó (30) video (421) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása