Meeke biztosan vezet, de a Hyundai ma is rossz hírrel került a hírekbe: Neuville autójából kifogyott az üzemanyag. Közben Turánék már az első tízben.

Úgy tűnt reggel, hogy Meeke továbbra is vért iszik, mert nagyon bekezdett, és tovább növelte az előnyét. Az első három gyorsasági szakaszt - közte a 37,67 kilométerest is - megnyerte, és már perc felett vezetett Ogier előtt. Azt hiszem innentől biztonsági versenyzés lehetett a célja, mert továbbra is az elejében, de nem határon ment, így a nap végére is maradt bő 45 másodperc előnye. Ogier nem panaszkodott, de elismerte, hogy ennél többre egyelőre nem futotta.

Mikkelsen elkezdett egyre agresszívebben autózni, így előre lépett a harmadik helyre, és már csak fél perccel van . Ogier mögött. Latvala pénteki kormány-gondjait megoldották, szépen elkezdett felzárkózni. A legjobb fordos Camilli az ötödik.

day3_beres.jpg

Szombat sem maradt dráma nélkül. A gyáriak közül kiesett a citroenes Lefebvre, és Neuville. Utóbbi egy banális hiba miatt kényszerült ötödik helyről kiszállni a versengésből: elfogyott a benzin az autóból. Szuperralival akár még valamire jó is lehet. Én mondjuk agyvérzést kaptam volna...

13217414_10153671220780678_6859474309184445514_o_1.jpg

Mads Ostbergnek hajtás-gondjai akadtak, és elsőkerekes autóval teljesítette a nap nagy részét. Sordo is lassult, nem tudta tartani a pénteki tempóját, a stabilitás hiányára panaszkodott.

A WRC2 mezőnyét Pontus Tidemand vezeti, Friciék szépen jönnek felfelé. „Nagyon jól kezdtük a mai napot, gyorsról gyorsra haladtunk egyre előrébb és végül sikerült kategória kilencedikként zárni ezt a nehéz versenynapot. Ezek a gyorsasági szakaszok teljesen újak voltak nekünk, ugyanis a 2010-es Portugál Ralin más pályákon autóztunk. Most a bejárások óta és élesben is folyamatosan tanuljuk a pályaszakaszokat és igyekszünk minél inkább tökéletesíteni a technikánkon, hogy egyre rutinosabban versenyezhessünk az ismeretlen terepeken is. A tegnapi kemény beállításokon ma változtattunk, ami nagyon jót tett a Fiestának és a Hankook gumiknak is. Kiegyensúlyozott napon vagyunk túl, remek érzés volt látni a sok magyar zászlót és hallani a buzdítást. Köszönjük mindenkinek, hogy a helyszínen szorítanak nekünk“ – mondja Turán Frici.

„A tegnapi kritikus gyorsasági szakasz után a Ford Fiesta ma nagyon jól teljesített, hibátlan volt az autó, mi is összeszedetten, ütemesen versenyeztünk, ennek köszönhető ez az eredmény. Sikerült egy jó kezdést követően gyorsról gyorsra csökkentenünk a különbségeket, összetettben felértünk a 19. helyre, míg WRC2-ben szépen haladunk a célunk felé, ott vagyunk az első tízben. Bízunk benne, hogy az éjszakára jósolt eső ellenére ott tudjuk folytatni a menetelést, ahol ma abbahagytuk, és ha a szerencse is mellénk áll, egy-két hellyel akár előrébb is léphetünk“ – teszi hozzá bizakodóan Zsiros Gabi. 

Vasárnap pedig Fafe!

Címkék: video wrc latvala portugal seb ogier turán frici zsiros gábor polo r wrc meeke wicoka Hyundai Shell World Rally Team Citroen World Rally Team Volkswagen Motorsport

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr348737370

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Szólj hozzá! hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (68) mediabox (37) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (129) Turán Frici (13) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) videó (30) video (421) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása