A citroenes Chris Meeke kiegyensúlyozott versenyzéssel nyert, a Volkswagennél megmutatták, hogy a háromszoros világbajnokot is meg szabad verni. Turánék a WRC2-ben pontot szereztek.

A Loeb-éra vége óta nem volt még hibátlan éve a Volkswagennek, mutatóba mindig becsúszott egy-egy citroenes győzelem. Idén a Hyundai és Paddon megnyerte azt az argentin futamot, ahol a Citroen egyetlen első helyét szerezte tavaly. Úgy tűnik Meeke mindenképp pótolni szerette volna a trófeát, és végtelenül kiegyensúlyozott versenyzéssel hozta a győzelmet. Csak saját magára lett volna veszélyes, ezért vasárnap beosztotta a technikát. A reggeli Ogier-Mikkelsen helycserét leszámítva semmi sem változott az első tízben.

Izgalmasabb volt a VW háziversenye, ahol nagy meglepetésre Andreas Mikkelsen megverte a regnáló világbajnokot. A sorrend még a wolfsburgi csapat facebookos csapatát is összezavarta, mert rossz sorrendben jelentették meg az eredményt. A volkswagenes brigád behúzta a powerstage-et, ami a híres fafe-i szakasz volt.

Turán Frici és Zsiros Gabi remek versenyzést követően kategória kilencedikként zárta az 50. Portugál Ralit a Ford Fiesta R5-tel, ezzel két értékes pontot szerezve a csapatnak. A magyar páros a négy napos futam alatt végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, még a portugál elnök is kezet rázott velük.

„Nagyon boldogok vagyunk, hiszen, amiért Portugáliába jöttünk, azt megcsináltuk, jó bemutatkozás volt ez a hosszú murvás verseny. A vasárnapi négy gyorsasági szakaszon sikerült tartanunk a szombati ütemet, végig kiegyensúlyozottan autóztunk, a beállítások is kitűnőek voltak. Egy kicsit változtattunk a technikánkon, az időkülönbségeket látva arra törekedtünk, hogy pontosan teljesítsük a pályákat, de nem vállaltunk nagy kockázatot. Összességében a nap végén abszolút 18. helyre hoztuk be a Ford Fiestát, ami úgy gondolom, szép eredménynek számít a hetven fős mezőnyben, főleg úgy, hogy az első napot követően még csak a 34.-ek voltunk. Még fontosabb, hogy WRC2-ben elértük a kitűzött célunkat és odaértünk az első tíz közé, ugyanis megszereztük a 9. helyet a 25-ből. A jó versenyzés mellett, remek élményekkel gazdagodtunk, mindenki profi munkát végzett, a szerelő csapattól kezdve, a támogatóinkon át a szurkolókig, akik a helyszínen buzdítottak minket a négy nap alatt. Mindenkinek köszönjük ezt a nagyszerű hétvégét, reméljük, hogy a következő olasz futamon is hasonlóan szép teljesítménnyel örvendeztethetjük meg a magyar autósport kedvelőket“ – mesél a Portugál Ralin szerzett élményeiről Turán Frici.

Turán Frigyesék még a portugál elnökkel, Marcelo Rebelo de Sousa-val is kezet ráztak, valamint Carlos Barbosa, a Portugál Autóklub elnöke is köszöntötte őket.

20160520202027_img_5025.JPG

„Az elsődleges célunk az volt, hogy minden szakaszt teljesítsünk, az, hogy pontszerző helyen végeztünk, külön öröm számunkra. A 25 fős kategóriából 23-an R5-tel versenyeztek, kiélezett küzdelem volt a négy nap alatt, de nagy neveket sikerült megelőznünk végül, ami nagyon sokat jelent nekünk. A legjobb eredményünk egy 8. hely volt, ami biztató a további világbajnoki futamokra nézve. Sikerült mindenre odafigyelnünk, nagyon egyben volt az autó is, a szerelő csapat is kitett magáért a szervizek alatt. Örülünk, hogy ilyen kiegyensúlyozott teljesítményt nyújthattunk, ami hozzájárult ehhez a remek eredményhez. Köszönjük a szurkolóknak a fáradhatatlan buzdítást, a csapatnak a kitartó munkát és a támogatóinknak, hogy folyamatosan mellettünk állnak“ – teszi hozzá Zsiros Gabi.

Címkék: video portugál wrc portugal seb ogier turán frici zsiros gábor andreas mikkelsen meeke

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr168741862

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Szólj hozzá! hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) Citroen (14) citroen (53) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása