9 szakasz, 150 kilométer, Volkswagen uralom - a magyarok a WRC2-ben két nap után is pontszerző helyen.

A Német Rali második napján épp egy kétnapos magyar bajnoki futam teljes össztávját kellett mintegy tíz óra alatt teljesíteni. A kilenc szakasz között két 40 kilométeresnél is hosszabb volt, de jutott három rövidke super special is.

ap-1pafn4guh2111_sebastien_ogier.jpg

Sebastien Ogier (Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool)

Az első nap után élen álló norvég volkswagenes Andreas Mikkelsen nyerte az első gyorsasági szakaszt (SS6), az élen álló négyesben (Mikkelsen, Ogier, Neuville, Sordo) változás nem történt, a fiúk továbbra is lőtávolon belül voltak egymáshoz, de a legjobb fordos, Ott Tänak már percen kívülre került. A hetedik gyorsasági szakaszt Ogier húzta be, Mikkelsen bennhagyott 5,6 másodpercet hozzá képest, ezzel viszont 0,2 másodpercre csökkent köztük az összetettben a különbség.  

A nyolcadik, 2,87 kilométeres super specialt a francia, citroenes, de ezúttal nem gyári, hanem privát versenyzőként induló Stéphane Lefebvre nyerte, de ezzel nyilván nem borította fel az erősorrendet. A következő "látványszakaszt" ugyanezen a pályán a volkswagenes Latvala nyerte a citroenes előtt. Stéphane mindent erre a hat kilométerre tett fel? A kilencedik gyorsasági után Mikkelsen visszavette a vezetést csapattársától, Ogier-től, de a három tized másodperc minden, de nem sok.

A 10. gyorsasági szakasz a verseny leghosszabbja volt, illetve a mezőny többségének csak lett volna. Ogier kis túlzással agyonverte a mezőnyt, és 13 másodperces előnnyel ismét átvette a vezetést. A versenyben hatodik helyen álló Stéphane Lefebvre azonban súlyos balesetet szenvedett, ami miatt a gyorsasági szakaszt megszakította a versenyigazgatóság. (Lefebvre-t és navigátorát, Gabin Moreau-t súlyos, de nem életveszélyes sérüléseik miatt kórházba szállították, Moreau-t még délután megműtötték.)

Ogier innentől nem engedte ki a vezetést a kezéből, és folyamatosan növelte előnyét Mikkelsen előtt. Megnyerte a 11. és 14. gyorsasági szakaszt is. A 12. és 13. gyorsaságit pedig a hyundaios Neuville nyerte. Ogier a nap végére bő fél perccel vezet, de a 2-4 helyeken tanyázó Mikkelsen, Sordo és Neuville között mindössze négy másodperc a különbség. (A Hyundai a nap végére elfoglalta a 3-5 helyeket.) Az észt Tänak a 12. szakaszon ötödik helyről állt ki, de szuperralival vasárnap folytathatja.

A WRC2-ben  sem volt unalmas a szombat. Armin Kremer a vezető helyről rontott a nap elején, és előnye nagy része szertefoszlott, és a szakaszt megnyerő Lappi 8,4 másodpercre. Lappi viszont innentől kezdve klasszisokkal nőtt a mezőny fölé. (A három rövid super specialt csapattársa, Jan Kopecky nyerte, a többit a finn srác.) Kremer a nap végére a dobogó legalsó fokára szorult.

Turán Frigyes és Zsiros Gábor a Német Rali legnehezebb versenynapját is sikeresen teljesítette a Ford Fiestával, így az összeszokott páros pontszerző helyen folytathatja a versenyt vasárnap.

„Összességében nagyon jó napot zártunk szombaton, bár az első 40 kilométeres szakaszt egy baleset miatt félbeszakították, így ezen nem autózhattunk. A teljesített 8 szakaszon végig jó tempót diktáltunk, nagyon nehéz napon vagyunk túl. Míg a szervizparkban végig szép idő volt, addig a pályákon sajnos szakadt az eső, ami nem könnyítette meg a dolgunkat. A körülmények ellenére jó időket mentünk, jól taktikáztunk, így kategóriánkban a 8. helyen állunk jelenleg. Vasárnap innen vághatunk neki az utolsó négy gyorsaságinak, nagyon szeretnénk megőrizni a pontszerző helyünket” – mondja Turán Frici.

„A verseny előtt leginkább a 40 kilométeres szakaszra készültünk, ugyanis tudtuk, hogy ez lesz a legkeményebb gyorsasági. Mivel az elsőt nem indították el, a másodikra összpontosítottunk, ám sajnos volt egy kis fékproblémánk a 24. kilométertől, emiatt csökkent a tempónk. Az autónkat még szombaton, az esti szervizparkban is sokáig vizsgálták a fiúk, próbálták kideríteni, hogy mi lehet a probléma, mivel ilyen nagyon ritkán fordul elő velünk. Egyébként ettől eltekintve nagyobb technikai hiba nélkül fejeztük be a legnehezebb versenynapot is, vasárnap már csak 4 gyorsasági vár ránk. Reméljük, hogy sikerül megtartanunk a 8. helyünket” – teszi hozzá Zsiros Gabi.

A Német Rali zárónapján tehát a versenyzőknek 4 gyorsasági szakaszt és több mint 59 kilométert kell teljesíteniük.

Címkék: video wrc mikkelsen deutschland rally dani sordo médiabox seb ogier turán frici zsiros gábor mediabox

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr4311069412

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) ERC (25) erc (34) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) videó (30) video (421) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása