Ma egy olyan sportszakmai kérdést vetünk fel, amely az Országos Rallye Bajnokságban (ORB) induló autók körét, ezzel pedig a mezőny összetételét is befolyásolhatja: Lehet, hogy mindenkinek újra kell tanulni a csoport-besorolásokat?

Mindenki fújja - na jó, nem mindenki, és nem fújja, azt pedig, hogy milyen sportszabály rendezi biztosan nem -, hogy az FIA Sportkódex "J" függelékének 251. cikke szerint az

A-csoportba a "túrakocsikat",

(Tudom, hogy már lejárt a homologizációja, de nekem ez villan be a Gr. A. hallatán - a képet vancello-tól nyúltuk)

"B"-be a nagy túrakocsikat (boldog múlt!) az

 

"N"-be a "szériaautókat" (tudom, hogy köszönő viszonyban nincsenek az utcaival, de a csoport elnevezése sem az!),

(a sértődések elkerülés érdekében az aktuális PWRC bajnok, Armindo Araújo - Evo X)

 

az R-csoportba kell a "túraautókat vagy nagy sorozatban gyártott szériaautókat" besorolni.

A nemzeti szabályok szerint 2010-től az S-csoportba a lejárt homologizációjú és nemzeti homologizációjú vasak tartoznak. Tavaly S-ben mentek (ill. többnyire csak mentek volna) a WRC-k, viszont volt jópár A/8-as, illetve már lejárt Mitsubishi Lancer EVO (III-IX-ig, mindeféle változatban).  A H-csoport pedig lejárt homologizációjú autók csoportja volt, de 2010 óta az ORB-ben ilyen csoport nincs.

Ha megnézzük az osztrák rallye bajnokság (ÖRM) kiírását szembetűnő táblázatot találunk:

Division I
Automobile der Gruppe N + 2.000 ccm und Fahrzeuge der Kategorie S2000 [2000 ccm feletti N-es, és az S2000-es autók]
Division II
Zweiradgetriebene Automobile der Divisionen I, III und IV [Kétkerékhajtású autók az I, III, és IV. Div-ből]]
Division III
Automobile der Gruppen A und N -2.000 ccm (inkl. Klassen R1, R2, R3 und R3T) [A csoport, és 2000 ccm alatti N-es autók, ideértve az R1, R2, R3, R3T-t is]
Division IV
Dieselfahrzeuge (national oder international homologiert) [nemzeti, vagy nemzetközi homologizációjú dízelautók]
Division V
Fahrzeuge der Gruppe H/A und H/N (gemäß techn. Reglement der OSK) [Lejárt homologizációjú A, és N csoportos autók, a nemzeti technikai szabályok szerint]

Ugyancsak izgalmas besorolásokat látunk a Svéd Rallye nevezési listáján (arról nem is beszélve, hogy a nemzeti nevezettek besorolására még várni kell, bár a következő egy hónapban biztosn megcsinálják.)

Hamarosan elválik, hogy más európai országokban, illetve nálunk hogy lesz. Érdeklődéssel figyelem. Hova fér - elfér-e egyáltalán - ebben a rendszerben egy WRC? (A svédeknél el. Azt, hogy hol - mezőnyben, mezőny után, mint tavaly az S-csoportban - fognak menni, nem tudom.)Talán erről is lesz majd szó a rallyesport bizottság mai nyílt szakági értekezletén (nem közönségtalálkozó, hanem kifejezetten munkaértekezlet!).

Te milyen csoportba sorolt vasakat szeretnél látni az ORB futamokon?

Címkék: technika szabályok a csoport orb n csoport h csoport gr.b r csoport s csoport

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr742566802

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GiXXXer 2011.01.12. 15:24:25

A "B-csoport" nem épp a "nagy" túrakocsikról szólt, a Renault 5, Peugeot 205 nem voltak éppen nagyok, és a Quattro is csak életének első 2 évében volt "nagy" kocsi, 84-től már a rövidített verzió volt bevetve (mint sr. Béresé: www.youtube.com/watch?v=Fj1l_6npWfU ). A Group B. lényege az volt, hogy csak nyomokban tartalmazott szériaalkatrészeket, rallycélra épített szörnyek voltak. A most kifutott wrc-k is hasonló céllal jöttek létre, hogy azok a gyártók is szerepelhessenek az élvonalban, akik nem gyártanak A/8-as homologizációhoz szükséges kétliteres, turbós, összkerekes autókat. Azt még halkan megjegyezném, hogy az A és az N csoport között elég keskeny a határmezsgye, egy N-es autóból egy szekiváltóval rögtön A-s lesz, talán azt lehetne mondani, hogy az N, mint Némileg átalakított szériaautók, az A, meg Atommód átalakított szériaautók, bár egy jó A-s autó az már inkább épül... Az R csoport meg az A-csoport részhalmaza, bár az új R4-es kategória meg pont az N4 meg az A8 közé helyezkedik el.
Ha valaki kicsit furcsállaná hogy 4 meg 8 hogy ugyanaz, nagy vonalakban így állnak össze a homológ kategóriák:
N1 - A5 /1,3l, 2wd/
N2 - A6 (incl. R2, s1600) /1,6 2wd/
N3 - A7 (incl. R3) /2l 2wd/
N4 (incl R4, s2000)- A8 (incl. WRC) /2l+ 4wd/

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.01.12. 15:44:29

@GiXXXer: Ezek a hivatalos elnevezések. A közeljövő egyik nagy kérdése, hogy mi lesz a csoportokkal. Az N két évtizede meglehetősen utcai autós kategória volt, meglehetősen szűk mozgástérrel (hátsó ülések, kárpitok, váltó, elektronika, futómű stb.). Ugyanígy A-ban is kevesebb volt a lehetőség. Kis túlzással a B csoport betiltásakor az N csövezett utcai autó volt, és az A is közelebb volt az utcaihoz, mint egy SuperN-es ma.
Egyébként az A és N csoport között zongorázni lehet a különbséget, nem csak a szekis váltón mulik.

Tigrisszív 2011.01.12. 16:04:06

Szeretem a rallyt, de ezek nekem kocka dolgok. Üdvözlök mindenkit egyébként.

burnsie 2011.01.12. 16:15:30

nem kéne ennyit szarakodni.
kéne wrc, ami gyakorlatilag prototípus, mindeki azt tenne bele amit akar (mármint a gyártó)

és kéne a/8, mondjuk 95-ös impreza módra, hülye szárnyak meg elektronika nélkül, csak csússzon az a vas rendesen ahogy kell, és a pilóta dolgozzon.

s2000-nek full semmi értelme, rossz nézni, hallgatni ahogy erőlködnek ezek, az n-et meg kiváltaná ez az a8, ami mondom mindenféle aerodinamika nélkül szaladgálna.
meg lehetne egy 2 kerekes kategória az annyira nem sok pénzzel rendelkező emberkéknek, ott mehetne minden ami első kerekes.

ez az én puritán véleményem...:-))

GregDzsi 2011.01.12. 16:24:16

Outsider vagyok, de érdeklődő. Mondjuk a kategóriák pont nem izgatnak, de ez lenyűgöző sport, az ziher. Pláne a swéd bajnokság: vazze, aki Volvo 940-est tol végig a tundrán, amellé nem ülnék be a szaunába sem, nemhogy a job 1-be:)

GiXXXer 2011.01.12. 16:41:11

@B. Capelluti: persze, hogy nem csak a szekvenciális váltón múlik, de amint egy A-s alkatrészt beépítesz az N-es autóba, rögtön A-ssá válik, jelen esetben a szeki váltó is ilyen. De más okosításokkal is egyből A- csoportba sorolódik az N-es autó.

bizé 2011.01.12. 17:12:21

Mért nem lehet egyszerűen köbcentinként más más kategória? és mindenki úgy tuningol ahogy tud !

balakaa 2011.01.12. 17:48:06

Lehet hogy kis zöldfülű vagyok, de hol az F csoport? Hol a H csoport?

Ez így kissé vérszegény.

vancello · http://vancello.hu 2011.01.12. 18:21:49

Én is úgy nyúltam. :) Bármit vihettek tőlem a szent cél érdekében. :D
Öröm látni, hogy lett ilyen blog, pláne a videónézős holtszezonban!

1977unicum 2011.01.12. 18:44:28

ez egész jó kezdeményezés ! ilyen blog is kell nekünk "hülyéknek" !!!!

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.01.12. 18:51:20

@balakaa: az ORB-ben nincs, és nem is volt F, a H-csoport pedig tavaly óta nincs. A poszt nem is erről szólt, hanem arról, hogy jó eséllyel a elfelejthetjük ezeket a csoportokat, és jönnek az új fogalmak, besorolások. Így - ha megnézed - ugyanabban a divízióban mennek pl. az N3-as vasak és az R3-as gépek.

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.01.12. 18:56:35

@vancello: köszi! Élni fogunk a lehetőséggel.
@1977unicum: Aki a rallyet szereti hülye nem lehet!

Szkotti 2011.01.12. 19:49:10

@B. Capelluti: ORB-ben nincs, de pár éve még Rallye2-ben volt.

Én a kategóriákat meghagynám ahogy nemzetközi szinten vannak, viszont jó volna ismét egy Gr.H, de olyan kikötéssel, hogy nem csak saját idejükben gépkönyvezett autókat lehessen nevezni, hanem homológlap alapján lehessen újként építeni (gy.k.: a H csoportban "új" építésű autó csak VFTS lehetett, a többinek lejárt homologizációjú, de homológ idejében gépkönyvvel rendelkező versenyautónak kellett lennie). Így nagyobb lenne az esély, hogy klasszikus autókat is építenének a benzinvérű rajongók pl. Skoda130Rs, Gr.2 Zsiguli, W353WR, Tabant 800, stb...
Aztán ott van még a pályán bevált S csoport, az meg a biztonsági szabályokon túl "freestyle", "ki mit tud". Az még érdekes volna...

Szkotti 2011.01.12. 19:52:03

@bizé: Úgy eléggé elmenne abba az irányba, hogy aki minden jóságot meg tud venni a gépbe, az az örökös bajnok. Így is a pénzről szól, de a technikai korlátok egyenlő(bb) esélyeket biztosítanak.

Szkotti 2011.01.12. 19:55:40

@GiXXXer: Gr.B: a "nagy"-ot nem is a fizikai méretekre kell érteni. A szabályzatban Grand Touring Car szerepel, a magyar hivatalos fordításban szó szerint "nagy túrakocsi" a kategória megnevezése.

Javító Zoli 2011.01.12. 19:56:47

@bizé: Mert 1:akkor a tuningmájerek meg se állnának az egykori B csoportig (500-600 lóerő) vagy még tovább.
2: az összemérhetőségnek semmi értelme nem volna.

Javító Zoli 2011.01.12. 20:04:05

A "History" vonal kibővítését én is támogatnám a homologizációnak megfelelő "replikák" színrevitelével. Sajnos a magyar rallye-múlt nem tárolt el olyan sok vasat, amiből komoly látványos és változatos kategóriát lehetne összehozni.

1977unicum 2011.01.12. 20:37:36

@Javító Zoli: szia valahol lehetett olvasni olyat hogy a tátgyaltak az okosok a b csoport historycban való versenyeztetéséröl a mai biztonsági eszközök beépitése mellett . én támogatnám a kezdeményezést de ki tudja lesz e belöle valami ... bár aki b csoportot és hasonlo vasakat akar nézni annak ajánlom évente 1x a rally legends elnevezésü versenyt ez ha jól emlékszem oktober környékén van és San Marinoba .

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.01.12. 22:30:59

@GiXXXer: bocs, du. lemaradt: 1400, 1600, 2000, 2000+ a hengerűrtartalom, és elvileg bármelyikben mehetnél 4x4-gyel (ld. Colin Safarin a Subaru VIVIO-val, A5-ben)

@Szkotti: R2-ben eddig sem egészen az FIA kategóriák voltak. Kérdés, hogy az eddig megismert kategóriák nemzetközi változnak-e, és miként.

jürgen baromartz 2011.01.13. 09:14:47

imádom a ralit meg minden, de amiből éppenséggel egy árva szót nem értek az a csoportok kérdése. pedig tényleg nagyon érdekelne hogy mi hogy van, de sehol nem találtam értelmes összefoglalást (ez a post sem az, inkább csak még jobban összezavar)

nyjozsi2 2011.01.13. 09:38:04

Alapvetően kétféle homologizáció létezik elég régóta: N-es és A-s. Minden további csoport (R, WRC, KitCar, stb) ezeken alapul.
A gyártó kérelmezi a homologizációt az FIA-tól, alapból kapnak egy N-es és A-s alap homologizációt. Minden további csoportba való autót akkor lehet építeni az adott kocsiból, ha a homológlapjában vannak kiegészítések, amik az engedélyezett módosításokat tartalmazzák:
- VF: két vagy több beszállító is készíti ugyan azt az alkatrészt, bármelyik lehet a kocsiban
- VP: gyáritól rendelhető "extra"
- VO: csak kérésre legyártott "extra"
- VK: gyári kit, pl ilyen volt annak idején a KitCar, vagy egyben használhattad az összes alkatrészt, vagy egyiket sem
Aztán:
- ER: korábban hibásan megjelentek javítása a homológlapon
- ET: a gyár által az adott kocsihoz kihozott fejlesztések
- ES: a gyár által az adott kocsihoz kihozott kifejezetten sportcélú fejlesztések
Ezekről pontosan meg van mondva, hogy melyik csoportban használhatók.

Nézzük a további csoportokat
R-csoport: bizonyos N-es és A-s kocsikból épülhet (amennyiben a gyár homologizáltatta). Alapvetően: "túraautó" többnyire széria alkatrészekből, turbó nélkül max 2000ccm, kétkerékhajtás.
R1A, R1B, R2B, R2C, R3C: mindegyikhez ccm és minimális tömeg meghatározva.
A homológ lapon VO és VR kiterjesztésekkel szereplő kifejezetten ide engedélyezett alkatrészek használhatók.
Részletesen: http://argent.fia.com/web/fia-public.nsf/C607AC321E6BA198C125780F003E242A/$FILE/260%20(11-12).pdf

R3T és R3D: majdnem minden ugyan az, csak lehet rajta turbó is.

R4
N-es alap homologizáció kell, turbós, a korrigált ccm több, mint 2000, 4wd. N-ből VR, VR4 kiterjesztésekkel, továbbá néhány alkatrész az A-s homologizációból is jöhet.

WRC
A-s homologizációból kiterjesztésekkel jön létre. Pl: Corolla WRC, a kiindulási kocsi egy 1,3-as 2wd Corolla A-s lapja volt, majd kb 2 ujjnyi kiterjesztéssel lett WRC.

S1600
A-s alapkocsi, kiterjesztésekkel jön létre, vagy mindent használsz, vagy semmit.

S2000
N-es alapkocsi, kiterjesztésekkel, vagy mindent használsz, vagy semmit.

fia.com/en-GB/sport/regulations/Pages/FIARallyChampionships.aspx
innen lehet szemezgetni...

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.01.13. 10:15:32

@nyjozsi2: A számból vetted ki a szót! ;) Az FIA meghatározza, hogy N és A csoportban az autón mit lehet változtatni. Az N csoportban sokkal kevesebbet, az A-ban többet. Ezeket az eltéréseket ugyancsak a J függelék (annak a 254 és 255 cikke) határozza meg. (Egyfelől megjelöli, hogy az adott csoportban mit lehet szabadon, vagy meghatározott módon módosítani, másfelől pedig hosszasan sorolja mindazokat, amelyeket tilos. Mindeszt pedig olyan részletességgel, hogy az a "flexibils magyar gondolkodás" számára időnként meglepő.)

Tigrisszív 2011.01.13. 10:55:00

Értem... :D Kis reklámot hadd csináljak (meg az uborkaszezonban nem árt mókázni): c4500.blog.hu/2011/01/12/eloszo_helyett_c4500_intergalaktikus_kezdemenyezes

nyjozsi2 2011.01.13. 11:23:51

@B. Capelluti: 5 évet voltam az ATB-ben még Károly Balázs vezetése alatt, nem lenne vége az "érdekesen" értelmezett eseteknek, ha elkezdenénk sorolni :-)

-Dr. Úr, elmehetek? -Nem, elmebeteg! 2011.01.13. 14:15:08

A csoportosítás csak szar.. A WRC-k eleve nem klasszikusan homológ kocsik.. És akkor hova, melyik kategóriába mennek a VFTS-ek és a régi, dögös raliautók, értsd Escort Cossie, Integrale, stb?

nyjozsi2 2011.01.13. 15:01:58

@-Dr. Úr, elmehetek? -Nem, elmebeteg!: Az általad klasszikus régi autóknak nevezettek a lejárt homologizációjú kocsik. Alapvetően ezek mindig a saját akkori homologizációjuknak megfelelően kell menniük. Pl VFTS az egyetlen B csoportos autó, ami mehet.
Az FIA ezeknek a Historic csoportot adja, nálunk volt erre a H csoport. De amíg Historic autót most is építhetsz, addig itthon a H csoportba csak olyan autó mehetett, aminek volt valaha érvényes gépkönyve Mo-n.
Az egyes ASN-ek (Mo: MNASZ) döntése, hogy engedélyezi-e valamilyen formában a lejárt homológ autókat a saját bajnokságaiban.

-Dr. Úr, elmehetek? -Nem, elmebeteg! 2011.01.14. 15:15:22

@nyjozsi2: Értem! És most pl Egerben azzal a B-közeli Audival melyik kategóriában mentek? Sima H?

nyjozsi2 2011.01.14. 15:21:34

@-Dr. Úr, elmehetek? -Nem, elmebeteg!: Ha az idősebb Béres-re gondolsz, akkor ő a szlovák bajnokságban a szlovák nemzeti szabályok szerint épített/használt kocsival ment.

Az FIA csoportokon kívül az ASN létrehozhat további csoportokat, ezért volt nálunk tavaly pl S csoport, korábban meg H csoport. Az FIA szerinti hivatalos helye a lejárt kocsiknak a Histiricban lenne.

Spiritmonger 2012.01.23. 23:44:26

szerintem is jó ötlet lenne valami szabad kategória, akár így is:
adott köbcenti, súly, bukókeret, oszt ennyi, annyi plusz megkötéssel, hogy egy évet egy motorral ki kell bírni. mindenki csináljon vele, amit tud. a futómű, a hajtás, az építés, a váltó, az elektronika, a fékek, és minden más teljesen szabad választás, sokkal jobb, színesebb lenne a verseny. vagy 10 éve volt 2 olyan futam, ahol a wrc-ket elverte egy sima elsőkerekes gép aszfalton a vb-n.
a b csoport is azért volt jó, mert minimális szabályzás volt benne, ha ez a vonal megy tovább, akkor most ez lenne a fő autósport, nem a forma egy
30 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) Citroen (14) citroen (53) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) ERC (25) erc (34) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (129) Turán Frici (13) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása