Néhány héttel ezelőtt arra kértünk Benneteket, hogy szavazzatok Michelisz Norbira az év baranyai férfi sportolója választáson. A bama.hu azt írta, hogy "A Dunántúli Napló által szervezett hagyományos Baranya legjobb sportolója szavazáson a tíztagú zsűri már leadta voksait, mostantól kedves olvasóinkon a sor. A végső sorrendet Önök alakíthatják ki - január 31-ig leadott voksokkal."

Február 1-én "Sportlegek: Michelisz, Fáy, kosaraslányok és úszóedző győzött" című írása szerint szavazatcsúccsal lett abszolút győztes Michelisz Norbi. "Nem csak a túraautó-világbajnokságban (és a magyar autósport hírei között) csapott nagy zajt tavaly Michelisz Norbert, a legjobb férfi sportolókról szóló voksolásunkon is kiemelkedő, 7764-es szavazatszámot ért el. Módos Péter ugyan erősen szorongatta (ami egy kiváló birkózótól végül is nem meglepő) a begyűjtött 7089 voksával, de Biczó Bence sem szégyenkezhet a kétezer feletti eredményével."

Így kell nyerni

Ehhez képest a ma azt olvasom, hogy tegnap délután megtartották Dunántúli Napló által szervezett Baranya legjobb sportolója 2010 szavazás díjátadó ünnepségét. Ezen pedig legnagyobb meglepetésemre a férfi egyéni kategóriában nem Norbi nyert. A hivatalos eredmény és végeredmény között van némi különbség:

 

WTF?

Megragadom az alkalmat, hogy ezúton őszinte tisztelettel és nagyrabecsüléssel gratuláljak a Phelps-hez hasonlított Biczó Bencének tegnap átvett díjához!

Számunkra vitán felül áll, hogy Norbi - úgy is mint a szavazás abszolút győztese - a király Baranyában.

Oké, hogy nem vagyok matematikus, de a 7764 és a "kétezer feletti eredmény", vagy 43,1% vs. 12,68% között akkora a különbség, hogy vagy nem lehet igaz, hogy a végső sorrendet az olvasói szavazatok alakítják ki, vagy közben meggondolták magukat. 

Az Új Dunántúli Napló és a bama.hu szerkesztőségének pedig Kilényi professzor úr szavaival mondanék köszönetet: "A játékszabályok menet közbeni változtatása legalábbis nem elegáns." Ha pedig a játékszabályok esetleg nem változtak, akkor egész halkan jegyezném meg, hogy kifejezetten csúnya dolog hazudni. Sportolókkal sportszerűtlenül játszani pedig egyáltalán nincs rendben. 

Update - az alábbaikban az Új Dunántúli Napló magyarázatát változatlanul, szöveghűen olvashatjátok:

"A Baranya megyei napilap, a Dunántúli Napló több mint ötven éve szervezi meg a Baranya legjobb sportolója szavazását. Idén, mint a korábbi években is, első körben egy tíztagú szakmai zsűrit kértünk fel, amelynek tagjai minden kategóriában egy-egy sportoló, csapat, edző nevét adhatták meg. Utána kedves olvasóinkon volt a sor, akik voksolhattak a zsűri által „készített” listára – természetesen a többezer beérkező „kattintás”, levél csak egy szavazatot ért, vagyis gyakorlatilag tizenegyedik zsűritagnak tekintettük a közönséget. Így fordulhatott elő, hogy bár az olvasók szavazásán az autósportrajongók Michelisz Norbertet, a túraautó-világbajnokságon (WTCC) kiválóan szereplő himesházi pilótát repítették az élre (7764 szavazat), végül mégsem ő nyert, hanem valóban csak „néhány centivel” az úszó Biczó Bence (7089), akinek aranyérmet akasztottak a nyakába a szingapúri ifjúsági olimpián. Nem mellékesen a pécsi tehetséget Michael Phelps-hez hasonlítják...
Ezúton is köszönjük az olvasók, szurkolók, sportbarátok szavazatait!
Mayer András, sportrovatvezető"

Már csak három apró megjegyzésem lenne:

1. Esetleg a közönségszavazatok súlyáról megfelelően, és minden szavazásnál illett volna egy összetett mondatban megemlékezni. (Még akkor is, ha ötven éve változatlan rendszerben bonyolítják le a szavazást.)

2. Ha már ilyen tájékoztató az internetes szavazás oldaláról lemaradt, és Michelisz Norbi mindenkinél több szavazatot szerzett, esetleg megfontolásra érdemesnek tartanám a közönségdíj kiosztását.

3. A matek nem csak nekem nem erősségem: az idézett bama cikk szerint Bence nem "néhány centivel" maradt le, ugyanis a közleményben szereplő szavazatszám Módos Péter bírkózó neve mellett szerepelt korábban. Az úszófenomén "sem szégyenkezhet a kétezer feletti eredményével" - írta a bama.hu.

Címkék: dühöngő vitaposzt michelisz norbi

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr872689183

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Javító Zoli 2011.02.25. 09:53:04

Gondolom nincs meglepődve senki, ha azt mondom, hogy nem lepődtem meg. Valamiért a magyar autósport méltánytalanul mellőzött téma mindenhol. Az utóbbi idők két legfeltűnőbb, leglátványosabb bizonyítéka erre Talma és Norbi esete. Ilyen volumenű sportembereknek megalázó az a helyzet, hogy kuncsorogniuk kell a pénzért, versenyzési lehetőségért. Nonszensz, hogy Michelisz Norbinak pénzhiány miatt nincs tesztlehetősége, holott egyértelmű az ebből fakadó hátrány. Nonszensz, hogy Talmácsi Gábornak, aki nem csak egy tehetség a sok közül, hanem már bizonyított VILÁGBAJNOK sportoló, nincs versenylehetősége. És ne is nyissunk vitát arról, ki milyen hülye, meg szerencsétlen urambocsá' elmebeteg. Tehetségek, akik rendkívül méltatlan helyzetben vannak.

Javító Zoli 2011.02.25. 09:59:44

Nem mellesleg gratulálok a díjazottaknak, mert az ő érdemeik is elévülhetetlenek...csak valahogy nem bírtam az előzőt visszatartani.

zoli0724 2011.02.25. 15:04:18

Ez azért egy csöppet érdekes...
De ők voltak hülyék, mert így viszont Biczó győzelmét is beárnyékolja ez a ki is nyert kérdés. Hatalmas baki volt, ilyet nem szabadna megengedni magának egyetlen oldalnak sem.
Gratulálok az összes helyezettnek.

Jólmegmondomén 2011.02.25. 15:13:15

Egyébként meg ki a tököm az a Biczó Bence?

Nomeg ha májkől "kokszolok mint az állat" felpszhez hasonlítják biztosan jó úszó.

Javító Zoli 2011.02.25. 15:16:51

@Jólmegmondomén: egy sportoló...akinek szintén van mit felmutatni. Nem érdemes azt vitatni, hogy megérdemelte-e. Nem is ezzel van a baj.

1kutya 2011.02.25. 15:18:58

ez mekkora b(L)ama:-DDD

Harcimaci 2011.02.25. 15:22:03

Sajnos Magyarországon minden a foci körül forog.:( A technikai sportok meg (talán tudatosan) háttérbe vannak szoritva....

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.02.25. 15:23:45

@Harcimaci: ebben a történetben nincs focista szál. :)

Harcimaci 2011.02.25. 15:29:38

Tudom de a foci az első az úszás a "középmezőny" az autósport csak a megtűrt kategória a média szavazásokon . Egy autóversenyző a médiában nem lehet népszerűbb,mint egy focista vagy tornász vagy úszó. Hány magyar csapat indult nemzetközi szinten raliban? Eredményeikről meg szinte kivétel nélkül csak pozitívan nyilatkozott mindenki.

solid01 2011.02.25. 17:04:53

Uccsó futam, Michelisz Zsírkirály volt!

Mr. Rocketfinger 2011.02.25. 17:35:24

fühhhűűűű ez milyen rajt volt Norbitól. elég jól keni.

jólmegmondomén
ha koxol is, azért azt a napi 6-8 óra edzést 12 éves kora óta, nem kéne lefitymálni.

T-Maci · http://rallyedream.blog.hu/ 2011.02.25. 18:12:23

@solid01: Norbi az utolsó futamon megmutatta, hogy is kell menni! Felejthetetlen, ahogy Talma első győzelme is...

megint 2011.02.25. 22:18:24

Fasznak lehet szavazni ha ennyit ér, elég nagy szavazatgyűjtési akció volt Mihelisz részére, facebookon is nyomták, megérdemelte volna , hogy nyerjen, de gondolom itt is számítanak, hogy ki milyen kapcsolatokat ápol, amúgy meg sztem nyugodtan alszik Norbi ettől még

GiXXXer 2011.02.26. 07:33:36

@Mr. Rocketfinger: 50 évesen meg majd a cipőjét sem tudja megkötni... :) Bár egyenes derékkal is majdnem eléri... :)
komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (68) mediabox (37) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (129) Turán Frici (13) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása