Ugyan nem rali, de engedtessék meg, hogy néha beszéljünk kicsit más szakágakról is. Ez például a bloghoz úgy kapcsolódik, hogy nekem ez is gyerekkori álom. Volt szerencsém menni a gyorsasági szakágban és minden perce fantasztikus élmény. Különösen, amikor mezőnyben kell vívni. Arról se feledkezzünk meg, hogy a túrakocsi világbajnokságon van magyar érintettség is. Ráadásul nem Baumgartner Zsoltika szintjén, hanem egy igazi autóversenyző révén, aki tudásának és tehetségének megfelelő bajnokságban szerepel.

Brno 2010

Tehát a hétvégén végre elindult az új WTCC szezon is és már arról is megkaptuk korábban a híreket, hogy a tavalyi utolsó futam győztese, Michelisz Norbi a Seatot BMW-re cserélte. Először nem éreztem bölcs döntésnek a tavalyi év alapján. Igen ám, de kihagytam a számításból, hogy - amint a videóban is mondja az angol kommentár - "brand new cars, brand new rules". Itt is bevezetésre kerültek az 2.0 literes szívók helyett az 1.6 turbós motorok.

Gyorsan a tények. Sajnos Norbi az első, curitibai versenyen nem tudott ott lenni, ezért csak találgathatunk, hogy mire lesz elég az új autó. Nos, az időmérőkön kiderült, hogy a TDI motoroknak már nem terem babér, a Cruze-flotta magasan a mezőny fölé nőtt.
 
WTCC 2011, Curitiba - 1. futam
Igen, Chevrolet "egy-három"... A legjobb BMW-t csak az 4. helyen intették le. A futam egyébként túrakocsizásból tananyag lehetne. Érdemes megnézni, hogy Coronel és Poulsen mit művelnek egymással 11:40-től.
Aki nem ismeri a szabályokat, elmondom, hogy számomra két igazi szépsége van a WTCC szabálykönyvének. Az egyik a hendikep rendszer, ahol "büntető súlyt" osztanak a jó eredményért cserébe. És ott van még az "utolsó pár előre fuss"! Vagyis a második futamhoz az első futam 1-8. helyezettjei fordított sorrendben állnak fel a rajtrácsra. Coronel remekül kapta el a kialvó lámpát, kísértetiesen emlékeztetett Norbi kiváló makaói rajtjára. És itt jön mindannyiunk - legalábbis a Michelisz-drukkerek - számára a jó hír, Tom Coronel tudta tartani a tempót a kékekkel. Persze Coronel nem Michelisz és fordítva is igaz, de bizakodásra adhat okot, hogy teljes mértékben partiban volt a dobogóért, sőt a futamgyőzelemért.
 
WTCC 2011, Curitiba - 2. futam
Én már nagyon várom Zolder-t, ahol valószínűleg már Norbinak is szurkolhatunk.

Címkék: chevrolet bmw poulsen wtcc váltott cruze tdi baumgartner michelisz curitiba zolder michelisz norbi coronel

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr622764726

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

crix 2011.03.23. 14:06:38

hajrá hajrá Norbi
Nem akarjátok kitenni a közvetítés időpontját? :)

spal 2011.03.23. 15:27:30

Nem akarok kedvet szegni, de mint sportág kedvelő, zavar pár dolog. A pontatlanság elsősorban.

Ha már a szabály emlegetés téma, akkor nem ártana nagyjából, legalább a futam alatt elhangzókat helyesen beépíteni a szöveg környezetbe.

A kvalifikáci 2 részből áll, az első részben két dolog dől el:
-ki az a 10 aki mehet majd még egy "kört" az első verseny pozícióiért
-és a második verseny fordított rajt sorrendjét --10. lesz az első--
és aki nem jut tovább az mindkét versenyen 11 és így tovább helyről rajtol, akit pedig hátra sorolnak, az mindkét versenyen hátulról kezd.

És szerintem piros betűvel kéne hirdetni , hogy lesz módunk ITTHON szurkolni Norbinak és a csapatnak --Marakesh helyett Hungaroring--

Nem kötözködésnek csak finomításnak

G. Capelluti 2011.03.23. 15:48:55

@spal: És még mennyi minden van abban a szabálykönyvben...
Véletlenül sem szabályismereti posztról van szó. Kettőt kiemeltem, ami szerintem leginkább szolgálja az esélyek kiegyenlítését futamról futamra. Ezeket is csak nagy vonalakban, nem szó szerint idézve. Ennyi történt, nem több.
Sajnálom, hogy e kettő között nem volt az időmérő lebonyolítására vonatkozó passzus, ez pedig benned hiányérzetet ébresztett.
A sorozat hivatalos honlapján e percig még jelent meg hírként, csak pletyka szintjén kering a neten. De valóban, vannak ilyen lapértesülések.

Köszönjük a finomítást.

!Maddest! 2011.03.23. 21:49:07

Idéntől nem fordítják meg az első 8-at az első futam után szerintem spal arra célzott. Ez tavalyig így volt de idéntől egy (véleményem szerint) nagyon bugyuta rendszerre lett lecserélve.

G. Capelluti 2011.03.23. 21:57:54

@!Maddest!: Mondjuk azt tényleg nem egy jól sikerült módosítás... :-(

Javító Zoli 2011.03.24. 10:40:33

@G. Capelluti: Ellenben kifejezetten rossz :-)
A Hungaroringes pletyka terjed már kb. két hete, hátha igaz a dolog. De tény, amíg nem hirdetik ki hivatalosan, addig nincs magyar verseny.
Az eredetire reagálva: A mostani versenyből én is azt olvastam ki, hogy a BMW pariban lehet a mezőny elejével, tehát vélhetően a technika nem lesz akadály. A szerencsefaktor viszont....reméljük Norbinak több fog jutni idénre.

G. Capelluti 2011.03.24. 10:52:38

@Javító Zoli: Fene se tudja. Szerintem abból nem állt rosszul Norbi. Viszont több szitunál éreztem, hogy nem teljesen jogosan kapott büntiket a "névtelen magyar" srác a nagyokkal szemben. Ez talán már változni fog.

Halkan jegyzem meg. A büntetéseket nem érzem igazán egységesnek a WTCC-ben. Sokszor túlreagálnak klasszikusan túrakocsis szitukat, sokszor meg semmit sem tesznek durvuláskor. És azt sem érzem mindig, hogy a valódi bűnös kapná a büntit.

Javító Zoli 2011.03.24. 11:00:59

@G. Capelluti: Erre is értettem, mikor a szerencsére céloztam. Mikor a bíróknak "ballábbal fölkelős" napjuk van, akkor ki van benne egy kis vizsgálandóban?! Naná, hogy Norbi!
Jó, tudom! Mi Őrá figyelünk, a vele történtek maradnak meg. Tavaly szinte a teljes mezőny keveredett kétes (és kétesen megítélt) szituációkba, de nekünk a mi fiunk baja fájt.
És a szerencséhez hozzátartozik az elrontott rajt, elfüstölt technika is...tavaly azért kijutott Norbinak bőven. Ha szigorúan a menet közben nyújtott teljesítményt/köridőket nézzük, akkor Norbinak kijárt volna a bajnokság végére legalább egy 4.-6. helyezés. A 9. hely nem igazán tükrözi a srác képességeit.
8 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) videó (30) video (421) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása