Keddi posztunk után csak nem tudunk leszakadni az öregvasas versenyzésről.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy, bár magam a mind újabb és újabb technikák, technológiák felhasználásának elkötelezett híve vagyok, mégis valami igazán mélyről fakadó csodálattal és tisztelettel tekintek a régi idők mementóiként szárnyaló, fantasztikus gépcsodákra és természetesen az azokat hajtó kompetítorokra.

Mondják, a Historic egy más világ, hogy itt az autókat még "vezetni" kell, meg, hogy valójában EZ volna a férfiak játéka és, hogy itt ismét összetart a mezőny, versenyezni pedig valódi felüdülés itt. Ez mind együtt igaz, amit mi sem bizonyít jobban, mint, hogy itthon sorra épülnek a szebbnél szebb, jobbnál jobb autók, lassan bővül a mezőny is, mi pedig ismét hevesen lengethetünk pálya széléről közös, hazai ralis-félmúltunk egy-egy nagy alakjának is. A kép egyre színesebb, így az Old Timer Expo aktualitását kihasználva - a teljesség igénye nélkül, de a legnagyobb tisztelettel - igyekszünk ehelyütt megszólaltatni a magyar mezőny egy-két oszlopos tagját, akik nagy örömünkre válaszaikkal megtiszteltek.

Elsőként az egri szezonnyitó győztesét, Wirtmann Ferencet kértem, meséljen pár szóban pályafutásáról, terveiről, a historic-érzésről és a nagybetűs FORD-ról!

1973-ban kezdtem versenyezni navigátorként egy Fiat 125 Speciálban, de már ebben az évben indultam vezetőként egy 850-es Fiat-tal. A kis Fiattal tudtam riogatni a zsigulisokat, de soha nem bírta ki a versenyt. Még voltak próbálkozásaim Wartburg-al, de eredményes versenyzésem "csak" 1976-tól lett (húúúúúúúúú de rég volt!). Aztán jöttek a gyönyörű zsigulis évek. A túrában (rali 2) nagyon kemény harcok folytak, voltunk sokszor 40-en is a kategóriában és csak az első 3 mehetett fel az első osztályba! Ide datálódik a "KAMIKÁZÉ" kategória! Ha feljutó voltál, még egy évet versenyezhettél és ha akkor is helyen voltál, de nem mentél fel 1-ső osztályba, ki kellett hagyni egy évet! A rali 1-ben aztán mentünk széria Ladával, gr.1/b Ladával, gr.2-1300 cm3, majd az akkori csúcs jött, a Lada VFTS. Válogatott versenyzőként a BBK futamain, a Mitropa kupa futamain és sok meghívásos nemzetközi versenyen vettünk részt!

1988 ban navigátorommal, Schneer Lászlóval abbahagytuk versenyzői pályafutásunkat és üzleti vállalkozásba kezdtünk, amit a mai napig is együtt csinálunk. A baráti kapcsolatunk még 1957-re nyúlik vissza, mikor megismerkedésünkkor jól megvertem. 18 év kihagyás után, mikor életre hívták a historic rallye-t úgy döntöttünk, hogy a magunk örömére újra kezdjük egy Ford escort-tal, és azért ezzel a tipussal mert annak idején mindig egy ilyen autót szerettünk volna, mert úgy gondoltuk, hogy ezzel legyőzhettük volna a Ferjáncz Attilát. Mindenki őt akarta legyőzni!

Nem is a megmérettetés miatt kezdtünk históban versenyezni, hanem rali nélkül egyszerüen nem élet az élet! A 18 év kihagyás után, mikor elrajtoltam az első gyorsaságin én elsírtam magam és olyan érzés volt, mintha soha nem is szálltam volna ki a versenyautóból úgy visszajött minden egy pillanat alatt! Egyszerűen BOLDOGOK voltunk! Hogy miért histo és miért Ford Escort? Mert ezt az autót vezetni kell, kuplungolni kell, 4 sebességes, szinkronos, nincs turbó, nincs osztómű, nincs computer, nincs szervó és utcai gumival kell menni! A válad és a karod leszakad mire a célba érsz, de nagyon jóóóóóóóóóó! Az autóm 1968 gyártmányú, 150 lóerős, 2 weber, 2000 cm3. Nagyon jó kis autó, de észnél kell lenni vele, mert hátul hajt és könnyen lehet seggel az erdőbe repülni!

Egyébként a históban egy nagyon jó társaság van, nincs vita és a versenyzők beszélnek egymással! Szerintem elérhető 5 éven belül, hogy legalább 40 induló legyen a histó mezőnyében! Mi szeretnénk idén egy új autóval is indulni, ami 3 évig készült! Ez is egy Ford Escort mk1, de Cosworth motoros és nagyon huncut. Ez turbó motoros, szekvenciális váltós, 18-as kerék. Olyan, mint egy kis WRC, csak két kerék hajtású. Jó játék lesz!! 

Azt hiszem, hogy mindannyiunk nevében mondhatom, hogy azt a Cosworth-lelkű szörnyeteget mi is türelmetlenül várjuk! További sikereket kívánunk!

A következő interjúalanyom több évtizedes pályafutása alatt igazi közönség kedvenccé vált. Keze alól versenyzők sora került ki, és neve szinte összeforrt sokat próbált fehér Escorjával. A mindig vidám, mindig egy új viccel megtámadó Ördögh Mixit kérdeztem a 30-sok évéről, jelenéről és idei terveiről.


1975-ben 17 évesen kezdtem versenyezni, de 12 éves koromban határoztam el, hogy raliversenyző leszek.

Sikerült, ez lett az életem, sőt mindent a versenyzésnek köszönhetek. Az elmúlt 36 év minden perc ajándék volt számomra. Mindenkinek köszönöm, aki hozzájárult!
Én már tudom, hogy ha valamit nagyon szeretnénk, és mindent megteszünk érte, megvalósul, még, ha elérhetetlen álomnak tűnik is...

A Historic bajnokságban való indulás gondolata régen foglalkoztatott már, hiszen rajongok az öreg járgányokért, sőt gyűjtöm is Őket, de csak most vált alkalmassá, korát tekintve, az én hű társam, a Ford Escort XR3i, Akinek az idei a 21-ik versenyszezonja rali I. osztályban. Igaz a döntés meghozatalában sokat nyomott a latban, hogy ez évtől az ORB-ben kötelező a Hans, aminek használatához biztonsági övet és bukósisakot is újat kellett volna vennünk.
Fantasztikus a légkör itt a Historicban, mintha legalább 30 évet visszamentünk volna az időben, nagyszerű legendás versenyzőtársak, csodálatos versenyautók!

Sok autóval versenyeztem, de a leghűségesebb és talán a legszeretetreméltóbb a Ford Escort XR3i. Ő 1984-ben látta meg a napvilágot és biztos nem sejtette, hogy 1990-ben új életet kezd...

Hihetetlen, hogy mit kibír! Megerősített karosszériája Bilstein futóművön nyugszik, 1600-as motorja széria, 105 lóerős. 

Az utolsó kérdésedre:
Ilyen még sosem volt, vezetjük a lategóriánkat! Szeretnénk minél több futamon indulni és célba érni, akkor a végén még az is lehet, hogy poharat kapunk... :)

Nagyon köszönjük és kívánjuk, hogy még vagy 36 évig a ralipályákon láthassunk!

A D3-as kategóriában szereplő, Opel Kadett C GTE versenyautót hajtó Kalapács Zsolt is megtisztelt bennünket. Sárga-fekete színben pompázó, 200 LE-s versenygépük igazi legenda!

Hogy miért OT?

Nem szeretem a modern, túlbonyolított dolgokat, így az elektronikával tönkretett vezetési élményt sem.

Tulajdonképpen versenyautóban nőttem fel. Igaz nem az enyémben, de amikor a közelében voltam órákat tudtam ücsörögni benne.

Később valahogy úgy alakult, hogy versenyautók közelében voltam. Építettük az autókat, és jártuk a versenyeket.

Miért Opel? Az első kocsim – mint minden rendes embernek -Trabant volt. Az óta viszont csak Opelok. Így maradt az Opel.

Köszönjük és további sikereket kívánunk!

Végül, de nem utolsó sorban az ifjabb generáció képviselőjét „kaptam mikrofonvégre”. A valódi rali-famíliából származó Felián Ákos ugyancsak hosszú kihagyás után szállt ismét vissza a küzdelmekbe.

Nálunk családi hagyomány a raliversenyzés, hiszen édesapám 1975-1992-ig volt válogatott keret tag a rali elitjében.

 


Jómagam 1991-ben kezdtem versenyezni (gokart, Opel Astra Kupa, Tereprali és aztán rali 1. osztály). 2000-ben mentem utoljára rali 1 osztályban egy Skoda Felicia Kit-carral, mellyel az A/5 kategória 2. helyén végeztem. 2001-től 2007-ig elegem lett a pénz, pénz, pénz versenyzésből, és elkezdtem építeni a saját kis életemet. 2008-ban egy régi barátom (Kövesdán András) hívott, hogy menjünk segíteni szervizelni a Porschéját a rali pályákon. Ekkor jött egy régi álmom, hogy András akkori navigátora nem tudott eljönni a Belga Ypres Historic Rallye-ra és beülhettem a Porsche 911-be navigálni. Ebben az évben még mentünk Finnországban (Lahti), Olaszországban (Alpi Orientali) és a Mecsek Rallyen együtt.

 

2009-ben úgy döntöttünk, hogy nekem a kormánynál van a helyem, és 3 versenyre egy Porsche 911 Turbót béreltem, mellyel sajnos csak egy versenyen tudtunk célba érni ahol - Szlovéniában - a második helyen értünk be. 2010-ben folytatódott a Porsche őrület....

 

Az év második felében egy Ford Escort MK1 RS2000-es ízig vérig versenyautót építettünk át homológ (Historic szabályoknak megfelelőre) versenyautóvá, és a 2010-es magyar Historic EB-n rajthoz álltunk, és a magyar értékelés abszolut 3. helyén értünk vele célba!
Az autóban a tél folyamán teljesen új szív került, és ezzel olyan 180 lóerő körüli lett a versenyparipa, a súlya 975kg.

 

Sikerült a támogatóinknak köszönhetően igazi versenygumit is vásárolnunk, mely a Historic bajnokság legjobb gumija, "ő" pedig a Michelin TB15 (20/53 R13). Az idei terveink egyenlőre csak a magyar bajnokság összes versenyére vonatkozik, de azon dolgozunk, hogy egy-két Historic Eb futamra is eljussunk. A Magyar Historic Bajnokságban szeretnénk felérni a dobogó legmagasabb fokára! Szeretnénk megköszönni a támogatóinknak és a szerelő csapatnak, h egy ütőképes MK1-est kapunk a versenyekre.

Ha úgy gondolod, szívesen bemutatjuk az autót közelebbről is, h érezhesd, h milyen egy 1968-as évjáratú versenyautó. Köszönjük a megkeresést, és várunk minden kedves olvasót és szurkolót a versenypályákon.

 

 

 

Nagyon köszönjük és élni is fogunk a felajánlott lehetőséggel, hogy egy poszt keretében bemutathassuk olvasóinknak az MK1-es érzést! További sikereket kívánunk a következő futamokra!

Ma délben a Millenáris Velodromban felvonulás, régi autókkal, motorokkal. Lesz ott histós Skodájával Sándor István a régi volános ruhájában, erdetei sisakjában. Tessék kimenni!

Címkék: ford historic mecsek rallye

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr812822798

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szkotti 2011.04.14. 11:54:16

Részemről imádom a régi, karburátoros, hátulkaparós, olajat icipicit csippentő versenyautókat. Ha egymás mellett áll egy WRC és egy igazi, vérbeli Gr2 v. Gr4 öreg vas, biztos, hogy az utóbbit nézem meg előbb.
Az, hogy valaki van olyan "elmebeteg" (értsd jól), hogy egy 600-as Pukiból szélesített raligépet épít, az csak jóember lehet.
Minden tiszteletem az uraké, akik ilyen szinten megépítik, üzemeltetik, és időnként szépen lógatják őket!
Éljenek soká ők is , meg a kategória is!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.04.14. 13:58:38

Azt az XR3i-t elfogadnám :) Egyik kedven Escortom. Mondjuk a régebbi MkI, MkII is kemények :)

Hurri Kán 2011.04.14. 16:07:41

Jó képek, élvezetes írás... Egyre jobb ez a blog, további jó munkát a szerzőknek és sok olvasót!

TSiga · http://alfaamore.hu 2011.04.14. 16:21:53

Amikor régen rallyra jártam, akkor a WRC-k csak elhúztak. Ováció Mixinek, a VFTS-eknek és a Trabiknak jutott! Ezek az igazi "veterán" versenyautók, ahol a soför vezet és nem az elektronika. Éljen az igazi rally! Éljen a kategória! (Éljen a cseresznye!)

Pengő 2011.04.15. 15:59:30

Egy autó, egy hely, egy idő. Mindössze másodperc töredék időkülönbség. A linkben szereplő képet hasonlítsátok össze az utolsó előtti képpel. nogradrallye.com/index.php/kepek2/image?format=raw&type=orig&id=14676
komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) ERC (25) erc (34) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (68) mediabox (37) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (129) Turán Frici (13) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása