Csütörtökön végre pályára tehették Friciék a már nagyon hiányolt Ford Fiestát, megkezdődött ugyanis a Jordán rally „shakedown” szakasza, amely során a versenyzők élesben próbálhatják ki járműveiket és a pályát.

A WRC sorozatban küzdő Solberg, Loeb vagy Raikönnen nyomdokaiban az SWRC mezőny is próbára tehette képességeit az autógyilkos terepen.

Frici és navigátora nagyszerűen terelgették a Fordot a sziklák között annak ellenére, hogy ezzel az autóval még sosem mentek murvás terepen. Pillanatnyi ijedséget csak a motorvezérlő szoftver apró hibája okozott, melyet a szervizcsapat pillanatok alatt orvosolt.

A shakedown lezárultával, az ünnepélyes rajtceremóniának Jerash városa adott helyet, ahol a korábban „állomásozó” római légiósokat rajongók tömege váltotta fel. Friciék első és mindeddig egyetlen magyar csapatként az ősi romok között felállított rajtdobogóról indulhattak el a Synergon Turán Motorsport és az MM-Sport színeiben.

A pénteki napon visszatér a Jordán rally rendes programja, Friciéknek 6 gyorsasági szakaszt kell teljesíteniük, melyből kettő 40km hosszú, így megmutathatják a nemzetközi mezőnynek, mit is tud a magyar csapat.

Címkék: sajtóközlemény jordan rally turán frici zsiros gábor

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr542827641

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Szólj hozzá! hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) Citroen (14) citroen (53) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) ERC (25) erc (34) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (68) mediabox (37) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (129) Turán Frici (13) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) videó (30) video (421) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása