Idén is lesz Örömautózás, melyet négy éve autósportbarátok kezdeményeztek a gyógyíthatatlan betegségben elhunyt fiatal miskolci ralirajongó Kléri Ádám emlékére. A rendezvényen a hazai autósport szakágakból és versenysorozatokból szeretettel látnak mindenkit, aki egy kis autóztatással szeretne élményt nyújtani a gyerekeknek.

A rendezvényt beteg gyermekek számára hozták létre, melyet orvosaik „élményterápiaként” nagyon támogatnak, a kicsik pedig legalább egy napra elfeledhetik gondjukat, életre szóló élményeket szerezhetnek a versenyzők mellett.

Ebben az évben a szombathelyi Markusovszky Kórházban kezelt gyermekek is csatlakozhatnak a Miskolci Gyermekonkológiai Központban és Tűzoltó Utcai Gyermekklinikán kezelt kis betegekhez, így még több izgatott kisgyermek várja ezt a mindig rendkívül élmény dús napot!

Írjátok be a naptárba, hogy idén 2011. május 15-én (vasárnap) 11 órakor lesz az örömautózás

A kicsik még egy vágya teljesülhet azzal, hogy a rendezvény helyszíne idén is a hazai autósport egyik fellegvára az F1-es Magyar Nagydíjnak is otthont adó Hungaroring.

A körönként teljesítendő „versenytáv” teljes hossza: 3592.18 méter lesz. A kis versenyzők vasárnap délelőtt 11 órától kezdhetik meg a körözést a versenyautók jobboldali ülésében.

A szervezők még vasárnapig is szívesen vesznek minden olyan felajánlást mely még szebbé még élménydúsabbá teheti a gyermekek különleges napját.

További információk a http://www.oromautozas.hu/ weboldalon, az info@oromautozas.hu email címen a 06-30/509-51-96 , 06-30/518-92-13 , 06-30/638-68-89 telefonszámokon érhetők el.

Az autóztatók regisztrálása az info@oromautozas.hu e-mail-en történik, ide várjuk a pilóta és az autó adatait és telefonszámot! Az érintett gyerekekkel a kórházak veszik fel a kapcsolatot, a szervezők kérik, hogy rajtuk keresztül jelentkezzenek!

A szervezők szívesen látnak minden autósport iránt érdeklődőt is a rendezvényen, melyre a  belépés ingyenes.

Az esemény facebook oldalát itt találjátok.
 

Címkék: örömautózás

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr312871351

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) ERC (25) erc (34) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (68) mediabox (37) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (129) Turán Frici (13) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása