Andreas Waldherr, az osztrák raliversenyző szerdán délelőtt halt meg munkahelyi balesetben a műhelyében. Egy javítás alatt álló autó lezuhant az emelőről és összezúzta Waldherr mellkasát. A raliversenyző egyedül volt a műhelyben.

 

Andreas Waldherrt felesége, Gabriele és 17 éves fia, Luca gyászolja, aki apja csapatánál volt autószerelő tanuló.

 

 

Az alsó-ausztriai a 90-es évek eleje óta versenyzett, és 1998 óta ralizott. Andreas Waldherr 2000-ben második lett az Osztrák Dízel Kupában, és majd 2001-ben, 2002-ben és 2003-ban Ausztria leggyorsabb dízeles rali pilótája lehetett.

Andreas Waldherr 72 raliversenyen indult, és három abszolút győzelmet szerzett. Tavaly Raimund Baumschlager mögött Polo S2000-esével a bajnokság második helyét szerezte meg.  

Andreas a pályán is otthon volt. A Dubai 24H-n a dízelek között 2006-ban 3., 2008-ban 9. lett, idén pedig győzelmet szerzett.

Nyugodjék békében!

trolldisc

Címkék: gyászhír waldherr

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr583045910

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szkotti 2011.07.07. 11:22:25

R.I.P.
Élénken emlékszem a félelmetes Golf4 TDI-re, amit a Semperiten láttunk-hallottunk először...

Vajmaci 2011.07.07. 11:52:59

Nyugodjon békében!:S

japverda 2011.07.07. 13:40:15

Nyugodjék békében

ommm 2011.07.07. 18:50:54

Szomorú. Buta egy halál egy autóversenyzőnek. Nyugodjék.

United Steaks 2011.07.07. 19:17:05

@ommm:
Egyébként ez nem biztos, csak nem 43 évesen...
Béke poraira.

huleaks 2011.07.08. 09:11:49

Ugy látom nem csak a trollok kommentjei, hanem a nem tetsző kommentek is ki lettek moderálva.Gratulálok.

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.07.08. 09:25:36

@huleaks: Miért van az, hogy a világon mindenhol egy ilyen bejegyzés után kizárólag részvétnyilvánító bejegyzések vannak?
Bocs, de voltak olyan kommentek, amelyek szerintem tartalmuk, vagy hangvételük miatt egyszerűen nem voltak ide illőek.
Egyébként senki sem lett kitiltva.
11 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) Citroen (14) citroen (53) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása