Jó verseny volt az Országos Rallye Bajnokság negyedik futama, a Veszprém Rallye, és mi is nagyon  jól éreztük magunkat. Pedig pár nappal a verseny előtt ez reménytelennek tűnt, amikor betörők elvitték G. Capelluti fotós-szetjét. Egy nappal később már látszott nem csak az, hogy megyünk, hanem hogy lesznek fényképeink is. Köszönjük a Camera Kft.-nek, hogy egy Canon szet biztosításával lehetővé tette a fotózást!

Úgy kezdődött, hogy G. Capellutit - egyebek mellett - serlegeitől, fotós cuccától, kisfiát pedig a perselyében tartott aprópénzétől szabadították meg a betörők. Először édesapánk Sony Alpha szetjével pattant vonatra édesanyánk. Ekkor már tudtuk, hogy ott leszünk. Anyu még nem ért Pestre, amikor a totalcaros fiúk hívtak egy jó hírrel: Szabó-Jilek Ádám fotós, és nem utolsó sorban ralibarát tud segíteni a fotós-cucc hiányon. Volt nagy meglepetés, hogy Ádám közbenjárására a Camera Kft. a hétvégére egy Canon 50D-t, két objekítvet és vakut biztosít. Én viszont csak akkor sírtam el magam, amikor a minolta-sony fórumos fiúk meglepetéséről hallottam: megjelentek, hoztak magukkal kölcsönbe egy Minolta Dynax 7D-t, és nem utolsó sorban egy Villám McQueen perselyt a kis Capellutinak. Jut eszembe: a legnagyobb serleg megmaradt, mert arra a gyerek vigyázott.

Miután pénteken Ádám odaadta a felszerelést, G. Capelluti ahelyett, hogy a versenynézést (mikor, melyik gyorsot, honnan nézzük) tervezte volna, inkább a Canont tanulmányozta, így rám maradt volna ez előkészítés. (Azért csak volna, mert öcsém fotós cimboráival Sólyt nézte ki az első napra.)

G. Capelluti összes

Kicsit rohanós lett a dolog, de épp odaértünk a Sólyra, így rögtön azzal kellett szembesülnünk, hogy Asiék nem értek ki a gyorsról. A céltól közelítettük a pályát, és egy bátorságpróbás helyet találtunk magunknak.

Egy balos utáni végtelen egyenesnek volt egy bukkan-bukkan dob része, majd lefelé és 100 B3 belüldob volt a belátható.

Tánczika fotói Sólyról

Az első körben az elejéből szemre-érzésre Bútor, Herczig, Jani és Balog Jani jött a legjobban. Kakusziék és Elekék jobb első defekttel érkeztek.

 

Még a mezőny fele sem ment le, amikor jött a hír, hogy a Gy2-n Bútorék Peugeotja nem szól szépen, majd három perc múlva hívtak, hogy lángol a kocsi. Nem telt el sok idő, és megtudtuk, hogy az autó porig égett. A fekete füstjét a sólyi gyorsaságin is látni lehetett.
Krózser Menya és Ollé Sasa nem középszerűen siettek, és hasonlóan meggyőző volt Bessenyei Zoliék produkciója. A gyors közben átsétáltunk egy másik helyre, ahonnan a mezőny végét és az S-csoportot néztük meg. Emlékezeteset csak Bujdos Miki és az IFA-zöld Volvo alkottak. A második körre újra a cél felé találtunk jó helyet magunknak.

 A Gy1-en Herczig, Bútor (+03"6), Janika (+04"4), Balogh Jani (+07"1), Kazár Miki (+08"1); Spici (+08"6), Pethő (+10"9), Botka Dávid (+13"6), Hadik (+14"2), Matics Misi (+15"9) volt az első tíz versenyző sorrendje. Az 5. kategórában Menya 0"9-cel verte Ollét. Az állás - miután Bútorék tüze miatt az etap lett - nem változott a Gy2 után sem.

A második körben az eleje keményen ment, és - anélkül, hogy az időket ismertük volna - látszott, hogy Menya és Sasa hatalmas küzdésben voltak. A C2R2-es brigádból megint csak Bessenyei és Zagyva Lali emelkedtek ki.

A Gy3-at is Herczig nyerte (05'27"8), tőle Janika hajszállal (+00"4) lemaradva, majd Spici (+04"9), Kazár (+07"5), Elek (+08"3), Botka Dávid (+11"4), Pethő (+11"7), Hadik (+12"1), Matics (+13"3), Trencsényi (+14"6) követte. Összetettben Balog Jani kicsit visszaesett. Ollé 6"5-öt adott Krózsernek, az R2-esk párharcában pedig két nyert gyorsaságival Zagyva Lali vezetett Bessenyey előtt.

 

 



A Gy4-en Herczig Norbert (08'06"8), Janika (+02"5), Elek (+05"8), Kazár (+06"4), Pethő (+07"3), Botka (+07"9), Balogh Jani (+10"2), Spici (+10"8), Osváth (+11"7), Hadik András (+14"4) volt a sorrend. Így négy gyors után Herczig, Jani, Kazár, Spici volt az összetett sorrend. Krózser odavert Ollénak így átvette a kategóriában a vezetést, Zagyva pedig tovább növelte alőnyét Bessenyeyvel szemben.)

 

Amikor hazaértünk láttam, hogy a Gy5-nek (harmadik Sóly) nincs eredménye. Kiderült, hogy a versenyigazgató a nagy por miatt a mezőnyt a 21-es rajtszámú versenyzőtől nem két percre, hanem három percre rajtoltatta, ezért a Felügyelőtestület a gyorsasági - amellett, hogy megjegyezte, hogy a versenyigazgató döntése elhibázott volt - eredményeit azzal az indokkal, hogy sérült a versenyzők esélyegyenlősége, törölte. Szerintem pedig a Felügyelőtestület döntése volt elhibázozzott. A versenyigazgatói döntés sem a kategóriák sorrendjét, sem pedig az abszolút sorrendet nem érintette. A gyorsasági törlése viszont mindenkinek rossz volt, aki sietett, ezért meggyőződésem, hogy a versenyzők esélyegyenlőségét jobban sértette az FT döntése. Letolod azon a rohadt gyorsaságin, ing gatya rohad, örülsz az eredménynek, majd látod, hogy bocs, ez meg sem történt. (Ha még közben a nagy sietségben oda is verted az autót, lesz nagy öröm és bódottá!) Nekem a Felügyelőtestület indokolása sovány, ha kimutatják, hogy a 3 percre rajtoltatott versenyzők adtak maguknak egy percet az előző körökhöz képest, elhiszem, de így komoly kétségeim vannak. Arról nem is beszélve, hogy elvogadva az FT érvelését, el kellene venni minden időt, amikor az előttünk rajtoló kiesett, és por nélkül megyünk. Érdekes, hogy ha egy gyorsot húsz percre megállítanak, senkit sem zavar, hogy a gumik kihülnek, és valóban érinti az esélyegyenlőséget. És, ha a szélirány, vagy -erősség megváltozik? Vagy leszakad az eső? Legfeljebb az lett volna elfogadható, hogy a hárompercre rajtoltatott párosok megállapított időt kaptak volna. Kinek volt jó ez a döntés?! 

Vasárnap hajnalban keltünk, és a kislődi gyorsaságit vettük célba, ahol a célhoz közel (és az út mellett) találtunk helyet. Láttuk a ralitúrás mezőnyt, és vártuk az ORB-s brigád maradékát. Köztük Asiékat, akik szombaton még úgy tervezték, hogy a szuper-rali szabályok szerint folytatják. Kiderült azonban, hogy itthon mást jelentenek a szuper-rali szabályok, mint a VB-n. Nálunk ugyanis a versenybe visszaálló páros teljesítménye nem értékelhető, vagyis legfeljebb szórakozásból lehet "visszaszállni" a versenybe. Így Asiékat nem láthattuk. (Vasárnap Osváthékkat is csak a pálya szélén, ők is onnan nézték a versenyt, miután a törölt Gy5-ön feladták.)

A Gy6-on Kazár (09'24"6), Herczig (+01"2), Botka (+04"6), Janika (+04"9), Elek (+05"5), Spitzmüller (+08"1), Balogh Jani (+10"7), Pethő (+12"7), Hadik (+14"6), Matics (+18"6) volt az első tíz sorrendje. Összetetben Herczig, Jani, Kazár, Spici, Botka, volt a sorrend, de csak az első három volt igazán szoros. Krózser adott Ollénak közel fél percet, így az előnye kezdett magabiztossá válni. Bessemyey pedig 1"4-gyel verte Zagyvát, de így is 14"4-re volt tőle.Az ORB mezőny eleje nagyon komolyan jött. Sajnos Spiciék eldobták az EVO X-est, megállították a gyorsaságit. Ekkor úgy döntöttünk, hogy átmegyünk Vigántpetendre, hogy ott megnézzük a mezőny elejét. Ez sajnos nem igazán jött össze, mert a sajtóbelépő ellenére a nézői parkolóig kellett elmennünk, ahonnan meglehetősen sokat kellett gyalogolni a célig, ráadásul minden óránk szerint még így is lett volna időnk a rajtig, de Herczigékkel a stop (beíró) után találkoztunk. Így gyakorlatilag sikerült odaérnünk arra a lukra, amit Kislődön hagytunk.

Kislődön Kazár (08'09"8), Jani (+00"7), Herczig (+01"3), Elek (+02"7), Botka (+09"8), Balogh (+11"6), Pethő (+13"1), Hadik (+15"6), Matics (+16"9), Trencsényi (+19"5) volt a sorrend. Összetettben csak az első három versenyző, Herczig, Jani és Kazár voltak 20"-on belül. Krózser közel 10-et adott Ollénak, így az előnye már 40" felett volt, Bessenyey pedig 11,5-re faragta a hátrányát Zagyvával szemben.

Vigántpetenden meglepetésre Elek ment abszolút időt (05'18"1), Jani (+00"5), Balogh Jani (+00"6), Kazár (+00"9), Herczig (+01"4) volt az első öt, és ezzel Balogh Jani is felért összetettban az ötödik helyre. Krózser Menya most csak 1"8-at adott Ollénak, és Bessenyey is csak 0"5-öt Zagyvának.

Szentkirályszabadján Kazár (09'12"4), Herczig (+06"1), Elek (+08"7), Jani (+09"3), Pethő (+09"4) volt a sorrend, Balogh Janiék 0"2-hátránnyal visszacsúztak Pethő mögé hatodiknak. Krózser megint adott Ollénak, így 50" fölé nőtt az előnye. Zagyva viszont 7"1-et adott Bessenyeinek, és 18"1-re növelte az előnyét.

A második körre visszamentünk Kislődre, de most a rajt felől támadtunk. Besétáltunk olyan két kilométert, egy J2 ötödikes kanyar utáni egyenesben álltunk meg, ahol - akinek még volt - húzta a hatodik fokozatot. Herczig mellett BessenyeyZolit kell kiemelni, akik szemre valóban kimagaslóan küzdöttek.

A második Kislődön Herczig (08'02"0), Kazár (+03"7), Botka (+06"5), Jani (+07"6), Balogh Jani (+08"0), Pethő (+09"4) sorrend jelezte a harcot. Ezzel Kazár feljött másodiknak, és bíztató Balogh-Pető magánverseny is kialakult. (Most éppen Balogh volt elől) Krózser és Zagyva is nyerte a gyorsaságit, így a párharcok eldőlni látszottak.

A második Vigántpetenden Kazár (05'14"2), Hideg (+04"1), Herczig (+04"8), Pethő (+04"9), Trencsényi (+06"0) volt az eleje. De hová tűnt Balogh Jani? Sajnos tető. Így Abszolútban Pethő feljött az ötödik helyre. Az összetett eleje annyiban változott, hogy a harmadik Janika után mindenki percen kívül volt Herczighez képest. Az R2-eseknél Bessenyey egy kicsit faragta a hátrányát Zagyvával szemben, de így is csaknem 20"-ra volt a győzelemtől.

Az utolsó gyorsra visszamentünk a célhoz közeli részre, ahol a mezőnyt Botka Dávidékat néztük, majd indulás Veszprémbe.

Az utolsó gyorsot Kazár Miki nyerte (08'00"1), Herczig (+08"3), Elek (+08"7), Janika (+10"1) és Botka Dávid (+10"8) előtt. Így a versenyen újabb futamgyőztest avattak, Herczig Norbi a négy ORB futam negyedik győztese. Krózser Menya elspórolta az utolsót, így "csak" 47"1-gyel nyerte a kategóriát. Már éppen temettük volna Bessenyey esélyeit, amikor kiderült, hogy az utolós gyorsaságin 21"-et adott Zagyvának, és így a végelszámolásban 1"3-mal behúzhatta a győzelmet. Azt nem tudom, hogy Zagyvával mi történt, de az a küzdelem tanári volt!

Tanulság? Van bőven: látszik, hogy a mezőny eleje nagyon kiegyenlített. Négy futamon négy győztes. Nem is emlékszem, hogy mikor volt ilyen utoljára itthon. Kis kategórában is lehet látványosan autózni (Krózser, Ollé, Zagyva és Bessenyey megmutatták), és késhegyre menő küzdelmet vívni. Csak néhény kivánságom lenne: legyen nagyobb mezőny, és tessék hagyni versenyezni, aki akar. 

Címkék: veszprém kazár janika bútor robi krózser menya herczig norbi kakuszi bros ollé sasa

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr803058579

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) ERC (25) erc (34) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (68) mediabox (37) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (129) Turán Frici (13) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása