A 44 éves Toshi Arai világszerte ismert figurája a ralisportnak. 1997 óta vébézik, 2000-ben és 2001-ben Impreza WRC-vel versenyzett, két negyedik és egy hatodik helyezést szerzett. 2002-től vesz részt az N-csoportos világbajnokságban (manapság PWRC), melyet kétszer megnyert (2005, 2007) és kétszer lett második (2003, 2004). 

Idén az R4-es specifikációjú ötajtós Imrezával versenyzik. Toshi eddigi sikereit Subaruval aratta, és az ST1 Impreza R4-gyel is erre készül.

Az R4-es autókat az S2000-esek méltó ellenfelének szánják - a hazai tapasztalatok szerint nem is alaptalanul. Az R4-es elvileg a nagyobb turbószűkító miatt erősebb és könnyebb (pl. az oldalablakokat polikarbonátra lehet cserélni) az N-es testvérhez képest. Az R4-es szabályok szerint változtatni lehet a műszerfalon, a futóművön és a kormányoszlopon is. 

Toshiékat itthon valószínűleg nem láthatjuk, terveikben ugyanis a szeptemberi Mecsek Rallye nem szerepel. Japán autó: japán pilótákkal, természetesen japán gumival (Yokohama) versenyeznek.

Az iRally kifaggatta STi N-csoport projektmenedzserét, George Donaldsont, arról az új Impreza R4-ről, amellyel az IRC aktuális futamán, az Azori-szigeteken a Subaru pilótái, Toshi Arai és Fumio Nutahara indultak. Kevés sikerrel, mert Toshinak nem jött össze a verseny, már a második gyorsaságin műszaki hiba miatt kiállt, és Fumio sem alkotott emlékezetest.

Donaldson nem épp szűkszavú, de az nem került szóba, hogy az autó miért szlovák rendszám (KN - Révkomárom) alatt fut.

A megfejtés nem is annyira bonyolult: Szlovákiában van sportrendszám, amely a versenyautók üzemeltetését teszi egyszerűbbé. Ennek - illetve a magyar közlekedési hatóság rugalmatlanáságának - köszönhetően számos magyar versenyautó is szlovák színekben versenyez itthon. Ha nem tévedek, a Tagai-féle Peugeot 207 S2000-nek is azért lett szlovák rendszáma (KN S 035), mert a gyári kitből épített autót itthon nem lehetett forgalomba helyezni. Hogy miért? Mert nincs 2000-es szívó benzines 207 a modelpalettán.

Néhány évvel ezelőtt jogszabályban akarták előírni, hogy minden olyan járműnek, aminek nem a szabvány - "sokbetűsokszám" - formátumu alváz- és motorszáma van, azt új hatósági számmal (a köznyelvben AF szám) kell ellátni. Ez gyakorlatilag az összes itthoni gyári építésű versenyautó elértéktelenedését okozta volna. Méghogy sportrendszám? Évek óta egyik legkomolyabb terve a mindenkori MNASZ-nek, hogy éppen a szlovák minta alapján küzd a sportrendszám bevezetéséért. Egyébként a forgalmiban szerepel a "sportcélú gépjárművé átalakítva", vagy "sportcélú gépjárművé összeépítve" megjegyzés, szóval nem igazán vágom, hogy miért nincs még sportrendszám nálunk. Az anti-szlovákrendszám jogszabályba ez mindössze két mondat és egy ábra lett volna.(Már, ha szükség van rá, és a forgalmiba - és így a járműnyilvántartásba - tett hivatalos bejegyzés nem elég ehhez.)  Ja, meg a regatv.-ben egy másik.

Azóta már nem szlovák rendszámmal fut, de nem is magyarral

Az autót az osztrák Stohl Racing készíti fel és szervizeli, nekik pedig tényeg csak egy ugrás Révkomárom. Így inkább knédlis sztrapacskás szusiról kellene beszélnünk. (Bár nem tudom, hogy mi a tipikus komáromi kaja, szóval itt biztosan hibázok.)

Címkék: irc subaru arai stohl racing sportrendszám

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr853070192

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

metszo_ollo · http://hozamkorlat.blog.hu/ 2011.07.18. 14:24:12

Itt még azt írják, hogy jönnek Mecsekre...

http://www.rallye-magazin.de/index.php?id=d15&tx_ttnews[tt_news]=41031&cHash=48901dcbeb

118 · http://thursdaykings.blog.hu 2011.07.18. 14:24:22

Az R4-es autóban (2-es csop.) ugyanolyan 33 mm-es szűkítő van, mint az N4-esben (3).

Bali01 2011.07.18. 14:29:04

nem csak a sport rendszám miatt menő.hanem mert BÁRMILYEN típusú és hengerűrtartalmú személygépkocsit 350 euróért levizsgáztat,fogalomba helyez,regisztrál,forgalmit és rendszámot ad.

fatia-negra 2011.07.18. 14:41:54

ez egy vicc...

büszkék lehetünk hogy magyar parasztok vagyunk...

1011 éves feudalizmus

@Bali01: :) gondolom a japók is megspórolni akarnak pár jurót:) mondjuk szegények...

FFU 2011.07.18. 14:49:22

@Bali01:

Bali01!
Tudsz erről a sportrendszámos vizsgáztatás dologról többet is? Ha igen, megtennéd, hogy az info kukac kck pont hu - ra írsz róla? Kit car ügy! (kck.hu - t megnézed, látod, mire gondolok.) Előre is kösz'!

TSiga · http://alfaamore.hu 2011.07.18. 15:26:30

Nincs sportrendszámunk,
nincs hobbirendszámunk,
nincs szezonrendszámunk,
Nincs névre fizetett rendszámunk.
Nálunk csak szívás van!!!

Magyarország, én így szeretlek!!!

Lucky Larry Silverstein 2011.07.18. 15:26:58

Cikkíró

Mi köze Révkomáromnak a szlovákokhoz?

Mi köze a knédlinek szlovákiához? Legjobb esetben is cseh, de eredetileg német.

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.07.18. 15:27:16

@metszo_ollo: van ahol olyant írnak, hogy mindkettő Subaru jön ide, máshol, meg hogy mindkettő megy Barumon, megint máshol, hogy Toshi jön hozzánk, csapattársa meg Zlinbe.

@118: Az R4 a J függelék 260 pontja szerint 33 mm. Azb viszont felettébb érdekes, hogy az MNASZ oldalán a J függelék 254. szerint N-csoportra 33 mm van, az FIA oldalán ugyanezen szabály szerint pedig 32 mm.

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.07.18. 15:33:14

@Bathory:

Jelenleg ők osztják arrafelé a rendszámot.

Knédli: Osztrák csapat üzemelteti (Stohl Racing)

Miki WRC · http://evoklub.hu 2011.07.18. 15:41:09

@B. Capelluti: bocs, a 118 én voltam az előbb még a régi nicken. Szóval itt az FIA módosítás, amikor 32-ről 33-ra emelték az N-es kocsik szűkítőjét, 2010. 01. 01-től.

http://argent.fia.com/web/fia-public.nsf/2D67A4879209E88CC12575E0002EF475/$FILE/254%20_09-10_.pdf

(13. oldal lap alja.)

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.07.18. 15:47:14

@Miki WRC: Akkor bocs, benéztem, mert amit találtam a J 254-ből abban még a 33 mm szerepelt ugyancsak az FIA oldalán. A legújabb J 254 egyébként ugyancsak 33mm-t ír, de itt található http://argent.fia.com/web/fia-public.nsf/877F2B248FF95C78C125786400252D9C/$FILE/254%20(11-12)-30.03.2011.pdf

Miki WRC · http://evoklub.hu 2011.07.18. 15:49:39

Tudom hogy alapos vagy :)

A lényeg csak az hogy tavalyhoz képest az R4 ilyen téren nem lett megengedőbb, pedig sokan reménykedtek a 34-es szűkítőben.

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.07.18. 15:51:03

@Miki WRC: Akkor bocs, benéztem, mert amit találtam a J 254-ből abban még a 32 mm szerepelt ugyancsak az FIA oldalán. A legújabb J 254 egyébként ugyancsak 33mm-t ír, de itt található http://argent.fia.com/web/fia-public.nsf/877F2B248FF95C78C125786400252D9C/$FILE/254%20(11-12)-30.03.2011.pdf

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.07.18. 15:52:16

ezek a rohadt mmm-ek írom végig a 32-őt, erre először elbénáztam a váléaszomban. Mindegy, legalább javítottam fent.

-Dr. Úr, elmehetek? -Nem, elmebeteg! 2011.07.18. 15:59:31

@TSiga: ahogy Kedves Ferenc is mondta, el lehet menni

Érdekes 2011.07.18. 17:30:19

@okostojgli: Mit nem mondott fletó te szerencsétlen?El lehet innen menni :D egyébként szánalom ja ami itt van tényleg :D Bár az se jobb, ha egy taliga is rendszámot kap szinte

Nagymedve 2011.07.18. 18:47:47

Stohl Racing???
Kiváncsi vagyok milyen "gyorsítót" használnak.Még kék pirulát is rakhatnak az autójukba:))

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.07.18. 19:48:59

@Nagymedve: Ez egy másik Stohl, aki ráadásul igen jó versenyző.

Bali01 2011.07.18. 20:26:08

@FFU: jövőhéten már otthon leszek,és rákérdek az urad-on,mennyi,meg hogy is megy ez.

skorpantó 2011.07.18. 21:21:11

A jó öreg Rolf Schmidt is ott sertepertélt Janikáéknál.Egy ember biztosan ért az autóhoz:)Mellettünk volt Janiék szervize,rögtön átjött amikor Robiék bejöttek a tűz után.Nagyon jó fej.

Jean-Baptiste Emanuel Zorg 2011.07.18. 22:13:31

áhá, már megint az itthoni autók elértéktelenedése az indok. mint a regadónál. de miért jó nekünk a mesterségesen drága autó, amikor ez nem normális? ja, szóljatok, ez Magyarisztán :D

Tie · http://polisztirol.blog.hu 2011.07.18. 22:34:47

@Bali01: Mármint ez a Stohl Racing brigád? Vagy kicsoda?

ommm 2011.07.18. 22:36:35

@Bali01: Hülyeség. Esetleg akkor, ha megfelel a SZMS (Szlovák Autósport Szövetség) vagy FIA technikai szabályzatának, különben minden hülyegyerek-driftautón lehetne rendszám.

Tie · http://polisztirol.blog.hu 2011.07.18. 22:37:41

@ommm: Oszt a FIA technikai szabályzata mit szól a portálhídhoz? :)

ommm 2011.07.18. 22:39:26

@FFU: Nincs semmi. Ugyanúgy egyedi típusbizonyítványt kell kérni az autóra és benyújtani a tech.dokumentációt, mintha egy vadnat új modellről lenne szó. A trikeosok végigjárták Szlovákiában, de nem volt egyszerű, mert pl. bármikor dönthetnek úgy, hogy a strukturális törésteszthez bekérnek egy példányt.

felszopó 2011.07.18. 22:51:46

STOHL RACING?! ez valami kibaszott vicc? bazmeg.

FFU 2011.07.19. 09:02:53

@Bali01:
Köszönöm a segítséget!

FFU 2011.07.19. 09:04:22

@ommm:
Köszönjük a választ. Akkor be vagyunk keritve - ez se megy. Egy otthon épített kit car-nak, még akkor sincsenek ilyen papirjai, ha az összeépítő 'gyartótól' vette a kit-jét. Basszus!!!

Tomcy 2011.07.19. 10:39:49

Mekkora egy fos országban élünk! Utálom mit a szart!
Rohadna meg az összes politikus!

ommm 2011.07.19. 12:25:09

@FFU: Kérni kérhetsz, a dokumentációt beadhatod, a trike-osok megcsinálták. Vagy le kell vizsgáztatni angliában, németországban, azt már kötelező elfogadnia a szlovák hatóságoknak.
Nem egyszerű a helyzet, a merev britek valahogy mégis megoldották, nem is értem :)

Ramian 2011.07.19. 17:09:06

@Bathory:
Révkomáromnak csak annyi köze van Szlovákiához, hogy az itt élők így különboztetik meg a kettészakadt várost. Révkomárom - Szlovákia, Komárom - Magyarország

-Dr. Úr, elmehetek? -Nem, elmebeteg! 2011.07.19. 19:42:56

Manfred Stohl senkinek se ismerős?
Akkor minek jártok raliblogba?
35 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) Citroen (14) citroen (53) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (68) mediabox (37) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) videó (30) video (421) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása