Turán Frigyes és Zsiros Gábor az SWRC világbajnokságról tesz egy kis hazai kitérőt a szeptember 9-11 között rendezett pécsi 45. Mecsek Rallyen, amely a sportág történetében először IRC futamnak számít. A kis világbajnokságnak nevezett Intercontinental Rally Challange a Nemzetközi Autósport Szövetség (FIA) által életre hívott verseny olyan versenysorozat, ahol a kedvezőbb feltételeknek köszönhetően a fiatal tehetségek is kibontakozhatnak.

Friciék számára nosztalgikus élmény lesz a verseny, mivel a Mecsekben többször is győzelmet arattak. Most azonban elsődleges céljuk, hogy látványos csatákat vívjanak a közönség örvendeztetésére, hiszen a rajongók támogatásából a nemzetközi futamokon is rengeteg energiát merítenek.

Csak, hogy legyen elképzelésünk, mire számíthatunk így kezdődött az idei IRC szezon

„Nagyon jó lesz, ha egy futam erejéig is, de hazai közönség előtt versenyezni. Rengeteg támogatást kapunk a szurkolóinktól. Nagyszerű érzés, amikor érezzük, hogy mennyien állnak mögöttünk és megoszthatjuk velük a sikereinket. Az pedig külön öröm, hogy pont a Mecsek rallyn vehetünk részt, hiszen nagyon élvezetes pályáról van szó. Sok kellemes emlék fűz ide, több kategóriát végig küzdöttem a szerpentineken. Azt megígérhetem, hogy látványosan fogunk autózni, és azon leszünk majd, hogy mindenki nagyon jól szórakozzon.” – mondta Turán Frigyes.

A Ford Fiesta S2000 a finn futam előtt új motorral gazdagodott, így Pécsre ereje teljében érkezik. Vele pedig egy igazi legenda is jelen lesz, Markko Martin az MM-Sport csapat igazgatója, ötszörös világbajnoki futamgyőztes pilóta. A hétvége legnagyobb meglepetése azonban a közönségtalálkozó lesz, ahol bárki testközelből találkozhat kedvenceivel, mielőtt azok tovább folytatnák a nemzetközi menetelést.

Mégis kikkel kell majd Friciéknek megküzdeniük?

Abban biztos vagyok, hogy a komplett magyar élmezőny a skalpjukat akraja majd. De itt lesz csaknem mindenki, aki az S2000-es mezőnyben számít. Más fordos legénységtől nem igazán kell szerintem tartaniuk, de a skodások: Andreas Mikkelsen, Toni Gardemeister, vagy éppen a VBn is ellenfél Kruuda és Gassner melett itt lesz Freddie Loix és Jan Kopecky is. A peugeotos brigád sem gyenge: Guy Wilks, Brian Bouffier, Bruno Magalhes, Thierry Neuville mind letették már a névjegyüket. Jönnek majd a Protonok is, PG Anderssonnal és Giandomenico Bassoval.

Az R4-es autók közül leginkább a subarus Toshi Arai-ra leszek leginkább kíváncsi.

Az eddig ismert nevezések:

Entrant / Nevező Driver/Co-Driver
Versenyző/Versenyzőtárs
Nationality
Nemzetiség
Vehicle / Jármű
Harrach Beppo (AUT) Harrach Beppo AUT Mitsubishi Evo IX 
Schindlbacher Andreas AUT
Mauffrey Eric       (FRA) Mauffrey Eric FRA Renault Clio
Houssin Gaetan FRA
BRONKART (BEL) Bronkart Renaud BEL Toyota Yaris
Victor Martine LUX
FAZZA Team (ARE) Alketbi Rashid ARE Skoda Fabia S2000
Alkendi Khalid ARE
Bouffier Bryan (FRA) Bouffier Bryan FRA Peugeot 207 S2000
Panseri Xavier FRA
Peugeot Sport Portugal (PRT) Magalhäes Bruno PRT Peugeot 207 S2000
Grave Paulo PRT
Skoda UK Motorsport (GBR) Mikkelsen Andreas NOR Skoda Fabia S2000
Floene Ola NOR
Albertini Stefano (ITA) Albertini Stefano ITA Renault Clio
Scattolin Simone ITA
Heloise Johan (FRA) Heloise Johan FRA Subaru Impreza WRX STI
Gorczyca Thibault FRA
TGS Worldwide Ou (EST) Gardemeister Toni FIN Skoda Fabia S2000
Suominen Tapio FIN
PreisRoboter.de (DEU) Herbold Felix DEU Ford Fiesta S2000
Kölbach Michael DEU
Skoda Sweden (SWE) Sandell Patrik SWE Skoda Fabia S2000
Parmander Staffan SWE
ME3 Rally Team (EST) Kruuda Karl EST Skoda Fabia S2000
Jarveoja Martin EST
Team ARAI (JPN) Toshihiro Arai JPN Subaru Impreza
Moscatt Dale AUS
Skoda Auto Deutschland GmbH (DEU) Kahle Matthias DEU Skoda Fabia S2000
Göbel Peter DEU
Skoda Auto Deutschland GmbH (DEU) Wallenwein Mark DEU Skoda Fabia S2000
Kopczyk Stefan DEU
Marco Tempestini (ITA) Tempestini Marco ITA Peugeot 207 S2000
Pulpea Dorin ROU
Jean-Michel Raoux (FRA) Raoux Jean-Michel FRA Renault Clio
Magat Laurent FRA
Michael Kogler (AUT) Kogler Michael AUT Renault Clio Maxi
Heigl Jürgen AUT
Peugeot UK (BEL) Wilks Guy GBR Peugeot 207 S2000
Pugh Philip GBR
Peugeot Team BELUX (BEL) Neuville Thierry BEL Peugeot 207 S2000
Gilsoul Nicolas BEL
Proton Motorsports (MYS) Basso Giandomenico ITA Proton Satria Neo S2000
Dotta Mitia ITA
Proton Motorsports (MYS) Andersson Pergunnar (PG) SWE Proton Satria Neo S2000
Axelsson Emil SWE
Red Bull Skoda (AUT) Gassner Hermann Jun. DEU Skoda Fabia S2000
Wüstenhagen Katharina DEU
BFO Skoda Rally Team BEL Loix Freddy BEL Skoda Fabia S2000
Miclotte Fréderic BEL
Skoda Motorsport CZE Kopecký Jan CZE Skoda Fabia S2000
Starý Petr CZE
Starieva Ekaterina BGR Starieva Ekaterina BGR Citoen C2
   
Martevo Kft. (HUN) Aschenbrenner (ASI) György HUN Mitsubishi Lancer Evo IX
Pikó Zsuzsa HUN
Maximmun Racing Team (HUN) Kazár Miklós HUN Mitsubishi Lancer Evo IX
Percze Nándor HUN
Procelero Sportegyesület (HUN) Hozmann László HUN Renault Clio Maxi
Kertész Krisztián HUN
2010 Dunlop Rallye Team Kft. (HUN) Botka Dávid HUN Mitsubishi Lancer Evo IX
Szenner Zsolt HUN
Synergon Turán Motorsport (HUN) Turán Frigyes HUN Ford Fiesta S2000
Zsíros Gábor HUN
Krupa SE (HUN) Várkonyi Szabolcs HUN Honda Civic Type-R
Cser Mónika HUN
M3 Autó Kft /Team Butor Robi (HUN) Bútor Róbert HUN Peugeot 207 S2000
Bacigal Igor SVK
M3 Autó Kft –
Citroen-MHH Rally Team
(HUN) Krózser Menyhért HUN Citroen DS3
  HUN
Speedy Motorsport (HUN) Szíjj Zsolt HUN Renault Clio
Nyírfás Julianna HUN
Xlavina-Pap Motorsport (HUN) Pethő István HUN Mitsubishi Lancer Evo IX
Rubóczky Attila HUN
Ranga Motorsport Kft. (HUN) Ifj. Ranga László HUN Mitsubishi Lancer Evo IX
Benkő András HUN
Synergon Turán Motorsport (HUN) Vizin László HUN VW Polo S2000
Csökő Zoltán HUN
Synergon Turán Motorsport (HUN) Puskádi János HUN Honda Civic Type-R
Gódor Barna HUN
Skoda Rally Team Hungária (HUN) Herczig Norbert HUN Skoda Fabia S2000
Benics Kálmán HUN
Peugeot-Total Hungária Rally Team (HUN) Ifj. Tóth János HUN Peugeot 207 S2000
Tagai Róbert HUN
Hadik Autósport Egyesület (HUN) Hadik András HUN Subaru Impreza
Juhász István HUN
Maxx Rally Team (HUN) Kakuszi Zsolt HUN Ford Fiesta S2000
Kakuszi Csaba HUN
Top-Cars Rallye Team –
Topp Autó 2010 Kft.
(HUN) Ranga Péter HUN Mitsubishi Lancer Evo IX
Fehérvári Csaba HUN

Frici, Gabi, tegyétek oda magatokat, ahogy szoktátok! 

Te kinek szurkolsz? A magyarok odaérhetnek az elejébe?

 

Ha tetszett a poszt, nyomj egy like-ot, oszd meg barátaiddal és kommenteld. Ha pedig eddig még nem tetted meg, szavazz ránk a Goldenblogon:

Címkék: irc mecsek rallye turán frici zsiros gábor

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr163155659

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AiFerkó 2011.08.15. 18:52:30

Nem kötekedésből mondom, de az IRC-hez az FIA-nak nincs sok köze, hiszen ezt a sorozatot a Eurosport hozta létre. Nem is szerepel az FIA versenynaptárban.

AiFerkó 2011.08.15. 18:53:28

Még annyit, hogy persze szépen megvannak az FIA-val is, hiszen több futamuk is egyszerre FIA európa bajnoki futam és IRC verseny is.

datacom 2011.08.15. 21:25:08

Kötelezőőőőő! Milyen érdekes, hogy a születésnapom környékén lesz a verseny :-) Tiszta ajándék...

tánczi 2011.08.15. 22:06:05

@G. Capelluti: ha kilácc majd a szetted mögül, menni fog.:)

tánczi 2011.08.15. 22:06:49

@B. Capelluti: Detecttel koptatjuk a gépet szombaton.

GiBR 2011.08.15. 22:37:41

Bár jó messze van, de én is a Mecsekben fogok szülinapot ünnepelni :)

GiXXXer 2011.08.16. 06:32:34

@B. Capelluti: videjózni biztosan! Olyan vargagixxxer videó fog készülni, hogy a fületek is kettéáll majd! :D

Mr. Jerkow 2011.08.16. 07:55:56

Videózni jó, csak remélem a Csíííz nevű majom társulat az idióta és gyermeteg parappázással meg parádézással mellőzi magát most kivételesen. Gyűlölöm.

Mr. Jerkow 2011.08.16. 08:38:44

Továbbá azt is merem remélni, hogy 3 csepp eső miatt nem lesz etap - ahogy azt megszokhattuk. Talán ezek a fiúk nem alibiznek annyit, hogy megijednek az esőtől, illetve nem adót csalni használják a sportot, tehát remélem mégegyszer, hogy nem lesz etap!

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.08.16. 08:45:11

@Mr. Jerkow: Én is abban bízom, hogy minden percnyi pontossággal, és úgy fog működni, ahogyan az az időtervben szerepel.
14 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) videó (30) video (421) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása