Azaz az utolsó Rali napok... 

legalábbis a sógoréknál! 

Nálunk Magyarországon már szeptemberben véget ért az Országos Rally Bajnokság (számíthattok majd éves összefoglaló posztra is) a mecseki IRC-futammal, de az osztrákoknál (ÖRM) még egy verseny hátra van. Nem is akármilyen: a valamikori Semperit Rali „utódja”, a 31. Waldviertel Rally következik!

-Ez a rendezvény az osztrákok legismertebb rali versenye. Érdekes, hogy ennek ellenére 2008 óta még sincs jelentős névadó szponzora.  – 

Hogy mennyire népszerű ez a verseny, azt jól mutatja a beérkezett nevezések száma is: bár a legtöbb versenyen (Ausztriában és más országokban is) egyre csökken az indulók száma, ez a Wald4tel Rallyra egyáltalán nem igaz. Most is szinte teltházzal várják a nézőket: 26 külföldi (8 nemzetet képviselve) és 63 hazai páros verseng majd a vegyes talajú futam győzelméért.

Lepold Sportvideo felvétele 2002-ből

Igen, vegyes talaj: az első napon (28-án pénteken) a gyorsaságik 75, míg a második napon (szombaton) 55%-a murva, a másik része pedig aszfalton zajlik majd. A meteorológusok kifejezetten ralibarát időt jósolnak. Péntekre és szombatra is napos, száraz időt jósolnak, 13-17fokkal.

 A két nap alatt 14 szakasz, összesen 172 versenykilométert kell teljesíteni az indulóknak. 6különböző gyorsaságit 2-2 alkalommal teljesít a mezőny, kivéve a Nordring melletti szakaszt, mely 3 alkalommal szerepel a szombati programban. A futam végül a NordRingen zárul, ahol egyszerre 2 autó megy majd egymás és az idő ellen. 

A mezőny két részre oszlik majd: az első csoport, akik a FIA Közép Európa Rally Kupa résztvevői; míg a másik csoportban a „csak” osztrák bajnokságra nevezők találhatóak. 

Egyes rajtszámot az SWRC-menő cseh, Martin Prokop kapta volna, aki a Wales Rali tesztjének szánta ezt a futamot. De S2000-es Fiestáját a múlt hétvégi spanyol rally után eladták, míg az M-Sport WRC-je csak november elejére készül majd el. Ezért nem tud részt venni, az egyébként a győzelemre legesélyesebbnek tartott pilóta.

Így nagy valószínűséggel hazai versenyzőé lesz a győzelem. A legtöbb esélye a többszörös osztrák bajnoknak: Raimund Baumschlagernek és a tavalyi évben kizárásra ítélt Beppo Harachnak van. De indul a CNG-s Mitsubishivel a korábban világbajnokságon induló Manfred Stohl is.

Benik Balázs kétszer nyert az osztrák versenyen

Ami minket a legjobban izgat, az a magyarok szereplése. Már évek óta egyre többen indulnak Hazánkból is, idén szám szerint kilencen:

Botka Dávid (tavalyi harmadik helye után) az előkelő 5-ös rajtszámmal esélyes egy erős dobogós helyezésre is. Botkához hasonlóan Evo IX-es Mitsubishivel indul Rongits Attila, Szabó Zoltán, Elek István és Trencsényi József is. Subaruval vág neki a megmérettetésnek Fisher Dani, Dr. Varga Attila pedig sárga S1600-os Ignisével. 

De ott lesz Hondájával Alberti Szabolcs és Boroznaki Tibor is. Utóbbi a közönség kedvenc típussal, Lada VFTS-el indul majd! Ezúton is sok sikert és szerencsés célba érkezést kívánunk mindegyiküknek!

Rongits Attila évek óta visszajáró vendég

Mint ahogy azt már korábban is írtam, a versenynek nincs igazi névadó szponzora, ezért nem meglepő, hogy a nézőknek belépőjegyet kell váltaniuk a ralira. A 2011-es RallyePass ára 20 euró (átszámítva jelenlegi árfolyamon mintegy 6000 forint). Ez nem kevés ugyan, de ne a hazai fizetésekhez viszonyítsuk és vegyük figyelembe azt is, mit kapunk érte cserébe:  minden szakaszon legalább 2-3, autóval könnyen megközelíthető nézői pont, szuper speciális szakasz, a RallyeBash nevezetű programról nem is beszélve. Itt (St. Leonhard főterén) a Gy7 és Gy10 10. és 11. számú nézői pontjánál hatalmas buli várja a kilátogatókat: élő eredmények, közvetítés, kiállítások, autogramosztások; a versenyt követő este pedig hatalmas party-val csábítják a kikapcsolódásra vágyókat. 

Te mit tippelsz, ki lesz a legjobb magyar? És mennyit áldoznátok belépőre?
Ne tartsátok magatokban, osszátok meg velünk is!

Címkék: manfred stohl

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr163334116

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TWRC 2011.10.29. 11:55:01

Nem tudom hogy ez népszerűbb-e vagy a Jänner, de szerintem kb fej-fej mellett vannak. Ezen még nem voltam, majd jövőre erre is ki kell jutni :D

edeleny beres · https://www.facebook.com/RallyeDream/ 2011.10.30. 00:05:17

@TWRC: szerintem egyértelműen a Janner!
Most értem haza, arról, hogy milyen volt - később olvashatsz majd részletesen is :)

Idén volt szerencsém - életemben először - eljutni mindkettőre, és azt kell mondjam, hogy ha választanom kellene... mindenképp a Jannerre voksolnék, és nem csak a hó miatt!

igor85 2011.10.30. 12:06:23

@edeleny beres: Hello! Esteleg ha van képed/videód a "00"-ás subaruról, el tudnád küldeni? Köszönöm előre is!

oszer85@gmail.com

edeleny beres · https://www.facebook.com/RallyeDream/ 2011.10.30. 13:01:27

@igor85: utánanézek majd!

De volt ahol fotózás helyett inkább a magyar zászlómmal integettem nekik. Viszont arról tuti lesz kép :D

igor85 2011.10.30. 14:14:09

@edeleny beres: Pénteken láttam két srácot, akik lobogtattak egy zászlót a Nordringen egy elág elött,ott azthiszem pont vészvillogóztunk, mert lelötte a turbo csövet, aztán Szombaton a Körgyorson 2 helyen, és a 28 km-es célja elött is.

edeleny beres · https://www.facebook.com/RallyeDream/ 2011.10.30. 17:07:00

@igor85: pénteken nem sűrűn zászlóztunk (bár az első gyors aszfaltos visszafordítójához kitettünk kettőt is) és a Ringet is inkább szombatra hagytuk.

Ott viszont reggel (is) voltunk, és akkor 3 zászló is volt ám: a miénk egy sportbírós bódén, Endréé az alagút bejáratánál és voltak rajtunk kívül más szurkolók is, Ők ugye a korlátra tették, amit valószínűleg egyik versenyző sem látott a pályáról.

A körgyorson a kocsiban maradt... viszont ki volt téve: egy a visszafordítót követő elág elé és az elág után is integettek vele.

Viszont a 28km-esen valószínűleg "találkoztunk": a 3 dobbantós rész elején álltunk, villogtatok is nekünk :)

igor85 2011.10.30. 20:37:15

Igen így megvan. Megnéztem a belsőket és látszik mindenhol! Igazából nekünk csak a pálya szélén lett volna a helyünk, mert rallyongók vagyunk és isteni szerencse hogy előfutóztunk, de most is kirázott a hideg, annyira jó érzés volt hogy szurkoltatok ;-)
komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (68) mediabox (37) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (129) Turán Frici (13) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása