Egy hónapja, hogy a 24 éves olasz Moto Gp versenyző, Marco Simoncelli egy szerencsétlen balestben életét vesztette a malajziai gyorsasági motorkerékpár futamon. Azóta rengeteg megemlékezést olvashattunk róla.

 
Mi a magunk módján szeretnénk tisztelegni az emléke előtt. Szinte mindent megírtak már a fiatal olasz pilótáról az elmúlt egy hónapban, de a ralival való kapcsolatáról, nem sok mindent találtunk. Pedig – sok más motorversenyzőhöz hasonlóan – Ő sem vetette meg a ralit, sőt!
2008 óta a Monza Rally Show állandó résztvevője volt. Először egy Abarth Grande Punto S2000-el indult, és nem is szerepelt rosszul: a 61 célbaérőből a 27. helyen zárt, a S2000 között pedig 6. lett. Navigátora mindvégig a kifejezetten tapasztalt, Guido D'Amore volt.
Az igazi ralifanok számára nem ismeretlen ez a név, a kevésbé rutinosaknak viszont jöjjön egy kis ismertető. Guido legismertebb pilótája Gigi Galli volt! 1998-tól egészen 2005-ig a világbajnokság szinte minden nagyobb kategóriáját kipróbálva (JWRC – S1600as Puntoval, PWRC Mitsubishi Lancerrel) egészen a WRC-ig jutottak, amivel, bár dobogóra nem sikerült állniuk, az előkelő abszolút 5. helyet több futamon is (2005ös német és ausztrál rali) elérték. 
 
2009-ben már 06’os Ford Focus WRC-vel vágtak neki a monzai raliversenynek, ahol ezúttal az abszolút hetedik helyen zártak. 
Emellett még egy aszfaltos olasz versenyen újra a Puntóval álltak rajhoz Simoncelliék. A Ronde Collina Di Cesena Rallyn – több WRC-t is megelőzve – negyedikként értek célba.
 
A tavalyi évben már egy 2008-as fejlesztésű Ford Focussal érkezett a monzai versenyre, amit végül csak a 16. helyen zárt.
Simoncelli – egyik fő szponzorának, a Castrolnak köszönhetően - idén szeptemberben az új Fiesta WRC-t is vezethette. Az ausztráliai rali vb futamot követően közösen tesztelhetett Mikko Hirvonennel. A cumbriai reptéren 50km-en át ülhetett a Ford idei versenyautójának volánja mögött, majd a Greystoke erdőben megnézhette hogyan vezet egy igazi raliversenyző. 
Egyébként a finn Fordos kifejezetten elégedett volt az olasz motoros teljesítményével: „Talán van jövője a WRC-ben a MotoGp után!” – mondta. S hogy ez az állítás mennyire állta volna meg a helyét, sajnos az már sosem derül ki…
 
A hétvégén kerül megrendezésre az idei Monza Rally Show, melyet Marco Simoncelli emlékének szentelnek a rendezők. Az elmúlt években mindig 58-as rajtszámmal induló pilóta tiszteletére, a verseny leglátványosabb részének neve idén Master Show- Marco Simoncelli Trophy lesz!

 
 

Címkék: ford hirvonen monza simoncelli

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr983406163

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) Citroen (14) citroen (53) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) ERC (25) erc (34) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása