Norvégiában még nem jártam, de a svédeket nagyon bírom. Szerintük a két ország között az egyetlen igazi különbség, hogy Norvégia megfizethetetlenül drága. (Viszonyításként annyira drága a svédeknek, mint nekünk Svédország. Giga méretű C+C áruházak vannak a norvég-svéd határ keleti oldalán, ahová akár több száz kilométert utaznak a takarékos norvégok.) Svéd barátaim szerint minden további nélkül beszélni és olvasni tudnak egymás nyelvén, sőt a norvégot és a nyugat-svédet a pattogós, rideg stockholmi svédet beszélők meg sem tudják különböztetni. Tegyük hozzá, hogy valószínűleg a norvégok mérsékelt rajongással viseltetnek a svédek iránt, volt ott némi nem annyira norvég kezdeményezésre létrejött közös történelem. Mielőtt teljesen off-topicba fordulok: arra akartam kilyukadni, hogy az általam ismert skandináv embereknek nagyon más rugóra jár az agyuk, mint a miénk. Ennek pedig a közelmúltban néhány norvég autóversenyző és kiváló barátai is ismét tanúbizonyságát tették.

Petter_Solberg_Sems2011.png

A Solberg tesók motor show-t szerveztek a Norvég Hadsereg támogatásával. Szóltak néhány barátjuknak, akik szintén eljöttek, és szórakoztattak pár tízezer embert a Telenor Arénában. Szemben a RoC-szal, nem szinkronpályás párharcokat, hanem egy-egybe, együtt rajtoltak a párosok. Jellemzően páros drift-szerű volt a mutatvány, de itt ha valaki jobban helyezkedett, simán elment a másiknak. Sőt, nem éppen ralis stílusban jutott test-test elleni küzdelem is.

pályarajz

Talán a leglátványosabb menet az IRC 2011-es bajnoka, Andreas Mikkelsen a VB-n vitézkedő Mads Ostberg összecsapása volt. Sajnos hivatalos videók nincsenek az eseményről, kénytelen vagyok néhány nézőtérről készült amatőr videót megosztani.

Ostberg Meeke elleni meccse más szemszögből:

Solbergék bohóckodása:

378673_10150412511592983_265634092982_8797610_1712969166_n.jpg

És végül a besztof:

Címkék: video kris meeke petter solberg henning solberg mads østberg andreas mikkelsen

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr293434121

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sunblind 2011.12.03. 19:24:53

... csípem a Pettert. Lepacsiztunk portugáliában. Már rég beszéltünk, lehet, felhívom holnap, hogy miabré van, nem néz-e le mikura.

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.12.03. 19:30:52

@sunblind: Lécci, akkor a mi sátrunkhoz is ugorjatok be! :)
komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) videó (30) video (421) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása