Az állás az első nap után, Ford-Citroen 1:0
Bár az elmúlt években sem maradtunk Monte Carlo - i izgalmak nélkül, azért mégiscsak a világbajnokság futamai között az igazi helye eme legendás futamnak. 


 

S, hogy mitől is olyan legendás?! Ez már az első nap eseményeiből is hamar kiderült.
2 szakasz 2 körben, és egy teljes Magyar Országos Rali Bajnoki verseny teljes távja. Mindezek csupán az 1. napi kihívásai a versenynek (és még lesz 4 másik is)!

A futam a nyitó forduló leghosszabb (majd’ 37km-es) szakaszával vette kezdetét szerda délelőtt. Az első pálya eredményei a papírformának megfelelően érkeztek: az ötszörös Monte győztes Sebastien Loeb nyitott a legjobb idővel. Némi meglepetésre Őt csupán 1 másodperccel lemaradva a Mini gyári pilótája, Daniel Sordo követte.

A képet innen szedtük: André Lavadinho; http://www.flickr.com/photos/bestofrallylive 

Harmadikként Loeb újdonsült csapattársa, Mikko Hirvonen végzett. A legjobb Fordos Latvala lett, hátránya már 20másodperc feletti volt, Őt követte az ugyancsak Fiestás Petter Solberg.
A S2000-ek versenyében (SWRC) a tavalyi győztes, Bouffier kezdett. Peugeotjával az abszolút 9. helyet futotta, 2,7 másodperccel megelőzve márkatársát Arzenót, 10el pedig az újdonsült VW-pilótát, Sebastien Ogiert (aki az év elején még „csak” egy S2000-es Skoda Fábiával versenyezhet.)
A PWRC mezőnyben már ekkor elég nagy különbségek alakultak ki, ugyanis a lengyel Mitsubishis Michael Kosciuszko már több, mint egy percet adott az olasz Bertellinek.

Míg az első szakasz – kis részét leszámítva - többnyire száraz volt, a második gyorson már igazi Monte Carlo Ralis körülmények vártak a mezőnyre: száraz, hó és „természetesen” jég! Bár ez a pálya rövidebb volt az előzőnél, mégis meghaladta a 30km-t is. Az igazi és sokat látott ralifanok tudhatták előre, hogy – ahogy azt már megszokhattuk – az idei Monte is nagy gumilutri lesz, de arra nem sokan fogadtak volna, hogy már a második gyorson kezdetét veszi az orosz rulett!


www.gregroslon.com csodálatos képe, ami jól mutatja a váltakozó körülményeket! 

A két nagy gyári csapat némileg eltérő taktikát választott, mely elsőre nem is tűnhet annyira másnak, ugyanis mindkét (azaz pontosabban mind a 4) autóban 2-2 szöges pótgumit rejtett a csomagtartó. A különbség csupán a fent lévő kerekek keverékében volt: míg a Citroenek keményebbet választottak, a Fordosok szuperlággyal hajtottak ki a szervizparkból. A két szakasz közötti összekötő útvonalon (etapon) mindenki nagy kerékcserébe fogott, hisz jégkémeiknek hála (akik nem sokkal a szakasz rajtja előtt még egyszer letisztázzák a versenyzők itinerét és jelzik az esetleges változásokat – amikből itt nem volt hiány, hiszen még száraz körülmények között készítették az indulók feljegyzéseiket) már tisztában voltak azzal, mi vár rájuk a szakaszon.

Sokaknak biztosan érthetetlen lesz, de a profik már csak tudják a tuti: bal előre és jobb hátulra mentek a szögesek, míg az ezzel ellentétes oldalon maradtak a már használatban lévő abroncsok. A Citroenesek eleve így tervezték használni a gumikat, míg Latvala csupán új csapattársának, Petter Solbergnek köszönhetően választotta ezt a taktikát. S Petter miért volt olyan biztos a dolgában? Azért, mert tavaly Németországban már bevált nekik ez a trükk, amikor is DS3 WRC-jükre ugyancsak átlósan tettek fel száraz és vizes gumikat, ami utólag igencsak jó megoldásnak tűnt!


Petter nem árult zsákbamacskát!

A Ford immáron első számú pilótája, a finn Latvala csöppet sem bánta meg, hogy idősebb és egyben tapasztaltabb csapattársára hallgatott: ezen a szakaszon bő 20 másodperces hátrányából több, mint fél perces (!) előnyt kovácsolt Loebbel szemben!


Nem csak Ő volt azonban piszkosul gyors, a Skodás Ogier ugyanis abszolút 3. időt futott S2000-es autójával, maga mögé utasítva a komplett gyári Citroen csapatot is! Felmerülhet a kérdés, hogy vajon milyen időt ment volna egy gyári WRC-vel?!
A versenyben eddig második Sordo kissé odacsapta Minijét egy betonhídnak, de összetettben még így is dobogóközelben maradt.

A két szakasz közti szervizpark után újra az előző két gyors várt a mezőnyre. A 3. szakaszon újfent Loeb diadalmaskodott, Latvala viszont kifejezetten sokat gyorsult; önmagához és Loebhöz képest is. 38 km után csupán 4 tizedmásodpercnyi(!) különbség volt kettejük között, szemben a reggeli több, mint 20 másodperccel.
A gyors pozitív meglepetése Neuville 5. ideje volt, szurkolói ekkor még bizakodhattak benne, hogy végre magára talált a fiatal belga; de sajnos ez a remek forma a következő pályán egy vezetői hibával véget ért, ahogy számára azáltal maga a verseny is.
A harmadik szakasz után nem történt semmi jelentősebb változás az összetettben. Nem úgy, mint a vízválasztó negyedik után!

Történt ugyanis, hogy Latvala szokásához híven újra megborította Fiestáját. Egy jobbos kanyarba túl nagy tempóval érkezett és a jégen megcsúszva a jó három méteres partoldal mellé lapjával beborította versenyautóját. Bár a személyzet szerencsére nem sérült meg, sőt még a technika sem hullott darabjaira, abból a helyzetből már nem volt visszaút. Se a versenypályára, se a versenybe. Az immáron Rali2-nek nevezett (korábban szuperrali) lehetőség hiányában (mindig az épp aktuális rendezők dönthetik el, hogy igénybe veszik – e) sajnos már holnap sem állhatnak vissza a már ma kiesett versenyzők.

 


A szakaszt egyébként megint Loeb nyerte, összetettben előnye így már kifejezetten megnyugtató volt (egy perc felett). Ogier újra villantott egyet, 6. idejével összetettben egészen a 4. helyig lépett előre.

A közel 50 éves – alkalmi Fordos – Delecour pedig a tavalyi verseny után újra odatette magát és egy 2. időt hasított (bár kilométerenként így is megkapta a maga másodpercét Loebtől.)

A nap pozitív meglepetése a Proton Satria Neo S2000-es volt. Bár az egyikket Basso már az elsőn megtépázta (kiszakította a komplett bal első futóművét), a másik „sárgaság” pilótája, Per-Gunnar Andersson viszont kifejezetten egyenletesen és jól ment. A nap végére egészen az abszolút 10. helyig autózta magát. A kérdés csupán az, vajon kibírja-e alatta – az egyébként eddig elég megbízhatatlan – technika.

Összetett állás az első nap után:
1. Sebastien Loeb – Citroen DS3 WRC 1.30.30,1
2. Daniel Sordo – Mini Cooper WRC + 1perc 4,2 mp
3. Petter Solberg – Ford Fiesta WRC + 1 mp
4. Sebastien Ogier – Skoda Fabia S2000 + 1 perc 15,9
5. Novikov – Ford Fiesta WRC + 5,4 mp
6. Mikko Hirvonen – Ford Fiesta + 3,5 mp

(A különbségek az egymás közötti differenciák!)

Összességében egy igen mozgalmas napot zárt a Monte Carlo Rali. Holnap ugyancsak érdekes penzumnak nézünk elébe, 2*3 szakasszal és 130km-nyi gyorsaságival.
Bár Loeb előnye első pillantásra soknak tűnhet, Monte Carloban szakaszról-szakaszra változhat a helyzet, arról nem is beszélve, hogy a verseny egészen szombat délelőttig tart még!

Tartsatok velünk továbbra is!

További képekért KLIKK IDE

Címkék: video gumi monte wrc loeb carlo latvala szöges mgr

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr573582467

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

skyrangr 2012.01.19. 17:38:35

nálam mind a négy keréken az van ;)

Feketelaszlo (törölt) 2012.01.19. 21:25:23

Na, nálunk biztos ugranának bírságolni a rend őrei egy ilyen átgumizós akció után (egy tengelyen eltérő abroncsok).

tiramiska 2012.01.19. 22:21:10

Jah, én is felkaptam a fejem, amikor ezt a témát taglalták a tv-ben.... pedig elég fáradt voltam..majd egy órás csúszás....

Aszállító 2012.01.20. 12:31:26

Tegyük hozzá, ez a gumizás utcai autón semmit nem ér!
5 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) Citroen (14) citroen (53) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (68) mediabox (37) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (129) Turán Frici (13) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása