Messze van még március 11, de már most fel kell készülnünk rá, hiszen nagyon nehéz helyzetbe kerültünk. Három komoly ralisprint egy hétvégén, ráadásul mindegyik érdekes valamiért! Igazából az lenne a legjobb, ha mindegyiken ott lehetnénk, de ugye ez fizikai képtelenség, így választanunk kell!

Délről északra haladva az első lehetőség a Grepton Kupa Orfűn. A helyszínt nem kell bemutatni, a Mecsek Rallyek kihagyhatatlan pályája. A Grepton kupa, a korábbi évek tapasztalata alapján az ORB tesztversenye és a nyitófutama az ország legnívósabb sprintbajnokságának, a TR Consult Rallye Sprint Bajnokságnak. Komoly csata várható a helyi menők és az ORB versenyzői között. Igazi hardcore fanoknak kötelező!

A következő lehetőség a Tamási Motorsport Egyesület rendezvénye Simontornyán. Már több bajnokságban (Ezerjó kupa, DRT, TME) is bizonyított a helyszín. Igazából nem egy rali pálya, de nagyon látványos és kifejezetten nézőbarát (sőt még barátnő kompatibilis is, mert a csajoknak nem kell erdőt járni, sarat dagasztani, és ha véletlenül unatkoznának egy városban könnyebben feltalálják magukat), kezdő nézőknek is ajánljuk. 

 

A harmadik lehetőség  B-A-Z Rallysprint nyitófutama Parasznyán. A pálya - amit most két irányban is rendeznek - többször szerepelt már a Miskolc ralik programjában. Igazi ralipályáról van szó, hardcore fanoknak kötelezően ajánlott, főleg, akiknek túl messze van Orfű!

Én nem tudok választani. Ti hova mentek? Szerintetek melyik lehet a legjobb?

Fotó: Kacsándi Norbert (Rallye Évkönyv)

Címkék: video baz orfű sprint simontornya

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr304132180

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SRCube 2012.02.20. 19:18:31

Simontornya!

De Miskolc Rallye videó navigátorának hangja és szövege kellene az iGo-ba.

"Okosan, b@zdmeg!" :)))))))

solid01 2012.02.20. 21:00:20

Parasznya, már a helyet is tudom, hová állok !

edeleny beres · https://www.facebook.com/RallyeDream/ 2012.02.21. 00:38:36

@solid01: Ne tartsd magadban! :)
Esetleg össze is futhatunk :D

Yuri Boyka 2012.02.21. 11:40:06

Lassan kinőjük a Full HD-t,a Led-es televíziók és monitorok elárasztották a világpiacot.A három dimenziós tv nézés már nem csak a gazdagok kiváltsága,hanem az egész világon,akár minden lakásban jelen lehetne.
És ennek fényében ilyen pixeles szart ki ne adnék a kezeim közül már ne is haragudjatok meg!

Üdv: Yuri Boyka

Ui: egyébként nem így gondolom,csak olvastam az egyik szemét-blogon kommentbe úgy 3-4 hónapja és most végre kiadtam magamból :)

edeleny beres · https://www.facebook.com/RallyeDream/ 2012.02.21. 18:45:43

@Yuri Boyka: nincs harag, sajna egyik sem a Mi videónk, de én mindenesetre így is nagyon élveztem mindhármat! :))

tánczi 2012.02.25. 15:25:35

Simontornya, Velencétől szívesen vinnék tago(ka)t akik ismerik a helyszínt, mert ezügyben még szűz vagyok!:)

T-Maci · http://rallyedream.blog.hu/ 2012.02.25. 21:54:55

@tánczi: Én jártam már ott többször, ismerem a jó helyeket! Ha gondolod juttatok néhány információt, hova érdemes állni :)

tánczi 2012.02.26. 07:18:51

@T-Maci: azt megköszönöm! :)
(tanczika kukac googlemail.com)
komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) Citroen (14) citroen (53) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) ERC (25) erc (34) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása