Ebben az esztendőben a külföldi versenypályák felé fordul Spitzmüller Csaba és Szőke Tamás. A csapat és a páros már tavaly év végén döntött arról, hogy 2012-ben a román rally bajnokság versenyeit látogatják. Közeledik a premier, így érthetően az izgalom is fokozódik a kettősnél. Tavaly az ORB-ben peches esztendőt zártak, de az Aradon elért abszolút bronzérem azért mutatta, hogy jó úton járnak. A Mistubishi Lancer EVO X R4-es gyerekbetegségeit levetkőzve, az új fejlesztésekkel ellátva vágnak neki a nyolc állomásból álló sorozatnak. Egy jól felépített, szakmailag megalapozott szereplésben bíznak Spiciék.DuEn_Eger2011_Spici_etele_01.jpg

 - Egyáltalán nem volt könnyű döntenünk, amikor az ORB-t szembeállítottuk a külföldi lehetőségekkel – fogalmazott Spitzmüller Csaba. – A hazai gazdasági körülmények egyáltalán nem megfelelőek manapság egy ilyen drága sportághoz, esetlegesen, véletlenszerűen pedig nem szerettünk volna versenyezni. Éppen ezért döntöttünk Románia mellett. Én már korábban szerepeltem ebben a sorozatban, nagyon jó tapasztalatokat szerezhettem. Ráadásul tavaly Aradon azt is láttuk, hogy mennyit fejlődött a szakág keleti szomszédunknál. Kétnapos, pörgős versenyeket rendeznek, az előírt szabályokat pedig szigorúan betartják a párosok.  Remek a légkör, kiválóak az aszfaltos és murvapályák, élmény ilyen közegben csatázni. A mezőny is nagyon sokat erősödött, így egyáltalán nem lesz könnyű dolgunk. Elég csak megemlíteni Francios Delecour nevét, akik szintén riválisunk lesz ebben az esztendőben. A francia híresség legutóbb a Monte Carlo Rallyn nyert gyorsasági szakaszt, most pedig a Román Turisztikai Hivatalt reklámozva fog szerepelni a bajnokságban.

DuEn_18VeszpremRallye_Spici_06.JPG

Hosszú, embert próbáló gyorsasági szakaszok várnak Spicékre, valamint sok magyar versenytárs is, hiszen nem csak ők indulnak Romániában a hazai kontinensből. Komoly csata várható már a nyitó versenyen is, amelyet Brassó központtal bonyolítanak le. DuEn_AradRally2011_0060.JPG

- A mi részünkről hatalmas várakozás előzi meg a nyitányt – tette hozzá Szőke Tamás, navigátor. – Az elmúlt hónapokban rengeteget dolgoztunk azért, hogy erre a szintre eljuthassunk. A gazdasági háttér megteremtése mellett marketing oldalról is fel kellett építenünk ezt az esztendőt. Spicivel ez már a második közös évadunk lesz, hiszem, hogy továbbra is olyan szinten tudunk együtt dolgozni, mint 2011-ben. Sőt, talán még jobban is, mert valamennyi feladatunkat tökéletesen kell megoldani ahhoz, hogy eredményesek lehessünk. Aradon megtapasztaltuk, hogy mit nyújt a versenyzők számára egy ilyen romániai futam. Minden egyes viadalra alaposan fel kell készülni, mert komoly kihívások előtt állunk. A magyarországi szabályokkal ellentétben itt limitálva van a pályabejárás. Minden gyorsasági szakaszon maximum háromszor lehet végigmenni. Nagyon pontosan föl kell írni a pályákat, nem lehet fejből autózni, mint sok hazai szakaszon. Remélem, hogy ezzel nem lesz gond, és a terveknek megfelelően minden versenyen a dobogóért leszünk harcban.

A rajt előtti napokban alaposan felgyorsulnak az események a Spici Racing Team Hungary-nál. Az autót gőzerővel készítik, majd matricázzák, hogy a szombati teszten komoly szakmai munkát lehessen végezni. Spitzmüller Csaba és Szőke Tamás ezt egy jó hangulatú, kazincbarcikai közönségtalálkozón mondta el az érdeklődőknek. Az Egressy Művelődési Házban Spici sztorizott a régmúltról, de természetesen a jövő terveit, a romániai feladatokat is elemezték. spici1.JPG

Ezt egyébként a NEO FM-ben is megtette a kettős. Az országos kereskedelmi csatorna is meghívta őket egy beszélgetésre, amelyet a budapesti stúdióban rögzítettek a bajnoki rajt apropóján. A szurkolók március 29-én, csütörtökön hallgathatják meg a műsort, este nyolc órai kezdettel. A csapat ezt már vélhetően csak az interneten keresztül tudja majd megoldani, mert ekkor már Brassóban, a nyitány előtti közvetlen előkészületeket végzik majd. Pénteken ugyanis rajt, méghozzá az első aszfaltos versenyen. Cél az élmezőny, nem csak most, hanem az egész bajnokságban, közte a páros első IRC-viadalán, amelyet júliusban nagyszebeni központtal rendeznek majd meg.

A román rallybajnokság programja:
Tess Rally, Brassó   március 30-31.
Raliul Timisoarei, Temesvár  április 27-28.
Raliul Bacaului, Bákó   május 25-26.
Raliul Clujului, Kolozsvár  június 22-23.
Raliul Sibiului, Nagyszeben (IRC) július 20-21.
Raliul Aradului, Arad   augusztus 17-18.
Raliul Tara Barsei, Brassó  szeptember 7-8.
Raliul Iasului, Jászvásár   október 5-6.

Címkék: mammut spici szőke tamás román bajnokság

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr1004335083

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zsiguli001 2012.03.23. 16:40:18

Remek, hogy Szabó Gergő és Bereczki Norbi mellett Spicit újra Erdélyben láthatom autózni. Szorítunk neked és minden magyar párosnak, akik Romániában indulnak. Amúgy Szabó Gergő már nyert román ralibajnokságot... Most Spicin a sor :)

Bono92 2012.03.23. 16:47:55

Sajnálom, hogy itthon nem fog versenyezni... Amúgy meg nem igazán értem, hogy miért jó neki(k) nem itthon versenyezni, hanem a romániai bajnokságban. Ha egy komolyabb sorozatra jelentkezik, akkor megértem, de így, hogy gyakorlatilag hasonló a két bajnoksàgnak az értéke, nem igazán előre lépés ez.
Benik Balázsról tudtok valamit? Jól eltünt ő is...ahogyan Turi Tomi is, Tagai is...:/

Szkotti 2012.03.24. 12:22:17

@Bono92: Addig míg itthon nincs verseny, addig a román bajnokság igenis előrelépés...

vancello · http://vancello.hu 2012.03.25. 10:25:45

Ez Magyarország szégyene. Megértem azokat, akik nem építenek a hazai versenyekre.

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2012.03.25. 10:32:43

@vancello: ez a döntés sokkal korábbi, mint hogy kiderültek az ORB-vel kapcsolatos gondok.
komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) Citroen (14) citroen (53) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása