Végre elkezdődik! Ráadásul murvás pályákon. A szurkolóknál jobban talán csak a versenyzők várták, hogy elrajtoljon a rali országos bajnokság, amelynek első versenyét szombaton és vasárnap tartják Bükfürdő környékén.

A Turán Frigyes, Zsiros Gábor kettős a tavalyi világbajnoki szezon után az idén itthon versenyez, és bármilyen csodás volt kilépni a nemzetközi porondra, legalább annyira jó volt a pályabejárás során találkozni a régi ellenfelekkel, beszélgetni, együtt vacsorázni...

2.jpg

„Mindenki nagyon várja már a bajnoki rajtot, így vagyunk vele mi is – mondta Turán Frigyes, aki ugyanúgy Markko Martin csapatával száguld, mint tavaly a vb-n, vagyis maradt a Super2000-es kategóriánál és a Fordnál. – Négy különböző gyorsasági szakaszt teljesítünk a két nap alatt, s ezek közül némelyik kifejezetten kedvez az N-es autóknak. Ám rögtön megváltozik a helyzet, ha leesik az eső, mert lazább talajon talán nem leszünk hátrányban a Super2000-essel. Lesz egy rövid tesztünk pénteken, azután jöhet a verseny. Lélekben már ott vagyunk...”

1.jpg

A viadal érdekessége, hogy az első napon, vagyis szombaton csak délután kezdődik a száguldás – a nézőknek ez annyiból jó, hogy délelőtt végigkövethetik a technikai gépátvételt, a versenyzőknek viszont észnél kell lenni, nehogy túlságosan „ellustuljanak” délutánra.

3.jpg

„Az embernek át kell magát programozni így, hogy délután kezdődik a verseny. Kicsit talán többet kell pihenni és be kell iktatni délelőttre valami sportot. Persze, lehet, hogy erre nem lesz szükség, hiszen az első versenyre készülünk, az adrenalinszint már csak ezért is elég magas. Amúgy a szombat délután érdekes lesz: háromszor megyünk egymás után ugyanazon a pályán, vagyis a nézők szempontjából egy helyre koncentrálódik a raliélmény” – mosolygott Turán Frici, akit természetesen az esélyekről is megkérdeztünk. Azt válaszolta, sok múlik majd a gumikon, de ők ebből a szempontból is felkészültek.

4.jpg

„Próbáltunk nagyon pontos itinert készíteni, bár kissé furcsa volt, hogy ilyen sok lehetőségünk volt a pályabejárásra. Érdekesség, hogy tavaly a vébéfutamokon kettőből kellett felírni a pályákat, itthon viszont kihasználtuk mind a négy lehetőséget Zsiros Gabival – néha egy kicsit soknak is tűnt. Ezek a pályák az eddigi tapasztalatok alapján fekszenek nekünk, úgyhogy talán nem tűnik nagyképűségnek, ha az esélyesek közé sorolom magunkat és pozitívan várom a hétvégét” – folytatta Frici, aki még azt is elmondta: szó sem volt arról, hogy a csapaton változtassanak. 2009 óta versenyeznek együtt Zsiros Gabival, akivel a munkakapcsolat mellett jó barátok is lettek, így fel sem vetődött bennük a váltás gondolata.

Forrás: Just Creative

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr224499043

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Szólj hozzá! hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) Citroen (14) citroen (53) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (68) mediabox (37) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (129) Turán Frici (13) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása