Az idei svéd kirándulásunk óta a Rallycross EB nyirádi futamát vártam. Igaz, hogy volt közben egy WTCC forduló a Hungaroringen, ami végül simán kiérdemelte a legendás jelzőt, meg néhány RTE futam, ahol indultunk, de Nyirádot nagyon vártam. Hogy mennyire régen voltam a nyirádi katlanban? Legutóbb Ranga László mellett állva néztem versenyt, szóval nem tegnap volt. Nem vagyok naprakész a rallycross-szal kapcsolatban, így meglepett, hogy ott ahonnan annak idején még egy domboldalról néztük a versenyt, most egy profi lelátó díszeleg, de ne szaladjunk ennyire előre.

OZSelöl640.jpg

Mivel Orszi régi barát és a Suzukinkat is ő készíti fel a versenyeinkre, gondoltam segítek neki. Ehhez jó tudni, hogy Orszi néhány évvel ezelőtt kipróbálta ezt a szakágat, azóta pedig jegyben jár a rallycross-szal és fülig szerelmes. Van egy S1600-as Ignis-e, amivel a hazai bajnokságban szép eredményeket ér el, már amikor el tud indulni. A csapata, illetve csapatunk, merthogy mi is az ő színeikben versenyzünk, nyert csapatbajnokságot  és egyre duzzad a versenyzői létszám. Egyébként Orszi jó néhány raliban eltöltött esztendő után váltott szakágat és mára igazi nagykövete lett a rallycrossnak, mindenkit, így engem is, folyamatosan kapacitál, hogy induljak a kupással, mert nagyon király. Indulnék is, csak egyrészt sajnálnám, hogy egyetlen futamon több karosszéria elem sérülne meg a kocsin, mint raliban egy év alatt, másrészt meg úgysem engednének a gyerekek közé, mindenhol máshol, meg elég komoly lóerőhátrányban lennék. Szóval gondoltam, segítek. Végül is van szerelőkesztyűm, pakolásban jó vagyok, kereket cserélni nem nehéz, gondolkozni meg ott van a pilóta. Viszek laptopot is és majd ontjuk a nyirádi híreket, mert úgyis mindenre rá fogunk érni. Mindhárom magyarországi szolgáltató mobilnetéből volt nálunk egy, ki tudja, hogy a Bakony kellős közepén éppen melyiknek lesz kedve dolgozni. Megint elkunyeráltam apóstól a Hiace-t, az megteszi sátor helyett kettőnknek is, mert tettestársnak ezúttal Putyit szerződtettem. Levi és Gergő is jelezték, hogy ők is pénteken este jönnek, a szállásukat hasonlóan oldják majd meg, mint mi. Matracok, hálózsák, mini hűtőszekrény, alkoholos és alkohol mentes italok, némi élelmiszer és egy olajradiátor, amit én erős túlzásnak éreztem a meteorológiai nyár kezdetén, de Putyi ragaszkodott hozzá, úgyhogy bepakoltuk azt is és megindultunk Nyirád felé.

OZSdepo640.jpg

Péntek délután már a depóban sziesztáztunk és figyeltük, ahogy Orszi és még két Zsolti az utolsó ellenőrzéseket hajtják végre a versenyautón, közben dumáltunk. A legérdekesebb arcot akkor vághattam, amikor világossá vált előttem, hogy egy rallycross EB(!) futamra a nevezés alig valamivel drágább, mint az általunk preferált RTE versenyekre. Közben Janiék megérkeztek egy igazi lakókocsival, így az este utolsó fontos pillanatai következtek, ki kellett alakítanunk a végleges felállást, ami a helyünket illeti. Naplemente után hűvösebb lett, egyre gyakrabban nyitogattuk a hűtőszekrényt. Leviék csak éjfél környékére estek be és már esélyük sem volt utolérni minket, viszont felbukkant Mica is. Neki először nagyon megörültünk, később már nem annyira. Mica ugyanis rajong a metálért, különbséget tud tenni egy csomó féle metál irányzat között és külföldre is elutazik egy-egy általa kedvelt folk-metál vagy trash-metál banda koncertjének kedvéért. Van egy Scudója, abban aludt, de csak miután a kempingben leszalagozott négy-ötszáz négyzetméternyi területet a szombaton érkező haveroknak. A kisteherautóban annyi felszerelés volt összezsúfolva, hogy Bear Grylls legalább három, de inkább négy nukleáris holokausztot túl tudna élni ilyen arzenállal. Úgy hajnali fél három körül letettük Micát aludni és mi is nyugovóra tértünk. Kicsit  később arra ébredtem, hogy Putyi tényleg komolyan gondolta ezt az olajradiátor dolgot. Rajtam alsógatya-póló-hálózsák kombó volt és patakokban ömlött rólam a víz, Putyi egy alsógatyában, takaró nélkül hortyogott mellettem. Csendes anyázás közepette lekapcsoltam a szerkezetet és visszafeküdtem. Újabb néhány perc múlva - már világosodott - Mica elkezdte verni az ablakot, olyan kitartóan, hogy mindketten felébredtünk és konstatáltuk a tényt, pont ugyanolyan állapotban van, mint amikor elköszöntünk tőle. Miután mi teljesen felébredtünk, Mica nyomban álmos lett és elment aludni, de negyed óra elteltével egy még nála is rosszabb állapotban lévő osztrákkal tért vissza, aki nem tudott angolul, németül is csak alig és mégis folyamatosan beszélgetni akart, a lábamat simogatta, cigit lejmolt meg ilyesmi. Visszagondolva jó sztori, de akkor, ott egyáltalán nem volt vicces. Összegezve borzalmasan alakult a reggelünk, öröm az ürömben, hogy a többieket vagy nem zavarták az események vagy nem is hallottak semmit. Szerencsére hamarosan továbbmentek mindketten, Putyi szerzett kávét és lassacskán a depó is ébredezni kezdett.

OZSfentről640.jpg

Szombaton az előfutamokkal kezdetét vette a Rallycross EB nyirádi fordulója. Nálunk a fő kérdés az volt, hogy az erre a versenyre betett végáttétel beválik-e vagy este a váltó ki-szét-össze-vissza. Valamelyest ismerve Orszi autósporthoz és munkához való hozzáállását, szemernyi kétségem nem volt azzal kapcsolatban, hogy simán elrontja a szombat esti szórakozásunkat, ha úgy gondolja, hogy egy-két tizeddel gyorsulni tud, ezért nagyon drukkoltam, hogy legyen jó ez a végáttétel. Az előfutamok során egyébként nincs lámpára rajtolás, odagurul öt-hat autó és egyenként elrajtolnak, a cél pedig a minél jobb köridő elérése, ami alapján majd a futamok rajtsorrendjét meghatározzák az arra illetékes sportbírók.

S1600rajt640.jpg

Látványos, de nincs test-test elleni küzdelem, arra csak a futamok és a döntők során számíthat a nagyérdemű. Az előfutamok után több dolog világos lett előttem. A S1600-os kategória eleje annyival van előttünk, hogy nem is látjuk őket. Ez már akkor gyanús volt, amikor a depót körbejárva láttam a csapatok sátrait és felszerelését, az időeredmények pedig igazolták a gyanúmat. A magyar kategóriatársak közül egyedül Luigi tudott villantani egy harmadik időt a második előfutamban, de ő is egy külföldi csapat által felkészített technikát használt ezen a versenyen. Szegény nem sokáig örülhetett, mert a technikai ellenőrzés során a kartervédője nehezebbnek bizonyult a megengedettnél, ezért minden szombati idejét elvették. Este Luigi átjött hozzánk, dumáltunk és látszott rajta, hogy nagyon csalódott, nem szokott gyakran autót bérelni és nyilván szeretett volna kiugró eredményt elérni. Orszit minden futam után kérdezgettem, hogy milyen a váltó,szét kell-e szednünk este és minden alkalommal azt mondta, hogy minden rendben, nem kell cserélni. A három futam közül az elsőre még szombat este sor került, Orszi rajtja parádés volt és kívülről úgy tűnt, hogy az autó nagyon jól mozog, dörzsöltem is tenyerem, este nem kell váltót szerelni. Persze, hogy kellett. Volt nálunk pár tartalék végáttétel, de azok közül egy sem felelt meg a pilótánknak, ami kellett, az a műhelyben volt otthon... Laza négy órás autóút állt valaki előtt, legalább is ekkor így tűnt. Később azonban kiderült, hogy másoknak is haza kellett ugrani otthon felejtett alkatrészekért és vállalták, hogy elhozzák Zsámbékról a mi cuccunkat is, ezer hála és köszönet érte. Orszi, Zsolt, Zsolti és Janesz elkezdték kiszedni a váltót, de Orszi nem engedte addig szétszedni, amíg nincs itt a várva várt alkatrész. Fél egyre meg is jött a cucc, addigra túl voltunk Móni paprikás krumpliján, így a négyek nekiláthattak szerelni. Mi is igyekeztünk segítségükre lenni a bajban és hagytuk őket dolgozni, elmentünk aludni. Putyi már megint bekapcsolta a radiátort, pedig sokkal melegebb volt, mint előző este, de szerencsére idejében észrevettem és szerelni tudtam a merényletkísérletet. Mica több száz méterre tőlünk, nyugodt éjszaka volt kilátásban. Nekünk legalább is. Orsziék hajnal négyre végeztek, feszítettek a sperren is. Reggel azért voltak érdekes arcok körülöttünk:

A warm-up itt a rallycrossban két kört jelent, ami nem sok. Orszi elégedett volt a kocsival, készen álltunk tehát a hátralévő két futamra, nagyon döntőbe akartunk kerülni. Aztán jöttek a további problémák, mégsem ment a kocsi. Jött egy MOTEC-hez értő ember a laptopjával és programozott. Szívesen leírnám, hogy mit csinált pontosan, de fogalmam sincs, a kupás Suzukinál nem használunk ilyesmit. Aztán jött az utolsó futam, nagyot kellett volna alakítanunk a döntőbe kerüléshez. Nem sikerült. Az autó egyre szarabbul ment, nem volt baj az eredeti végáttétellel, egyszerűen lejárt a motor, utólag kiderült, hogy a kompresszió messze alulmúlta az elvárható minimumot. Ez volt a baj, felesleges volt egész éjjel a váltót berhelni. Az autósportban benne van az ilyesmi, de mindig nehéz tudomásul venni, hogy megtörtént. Pont veled, pont akkor, pont ott.

OZSszombat640.jpg

A döntőkben nem voltunk érdekeltek, de természetesen maradtunk, hogy megnézzük azokat, akik igen. Drukkoltunk  Luiginak, Vass Zolinak, Harinak és az összes többi magyarnak. Élveztük a komoly meccseket és sajnáltuk, hogy kimaradtunk ebből. Jó volt együtt nézni tizenegynéhányezer hasonszőrűvel, hogy Nyirád ismét EB futamot kapott és reméljük, hogy 2013-ban is ott lesz az EB naptárában a magyar verseny. 

Címkék: élmény s1600 rallycross nyirád shaperzrally ország zsolt rallycross eb nyirád 2012 ignis s1600

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr174575742

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szkotti 2012.06.13. 11:06:52

Azt sose értettem, hogy ha felmerül egy alkatrész cseréjének szükségessége/lehetősége, akkor miért marad otthon? Főleg, ha a többi verzió mind ott volt.
De költői a kérdés, a saját csapatban is előfordul rendszeresen...
Egyébként meg a ralikrossz jó, és hajrá Nyirád!
1 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) Citroen (14) citroen (53) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (68) mediabox (37) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása