A tavalyi pécsi versenyen kezdtük ezt a fotópályázatosdit. Azóta rengeteg képet kaptunk, profiktól és amatőröktől egyaránt, de valahogy a mostani pályázatra érkezett a legkevésbé vérpezsdítő anyag. Tudom, hogy idén nyár elejére hozták a mecseki versenyt és a természet sem a legszebb arcát mutatta, tudom hogy már az idei bajnokság sem a legnagyobb létszámú bajnokság és az autókra is a szokottnál jobban vigyáznak a pilóták, de ez most a képek minőségén is sajnos nagyon tükröződik. 

fener.jpg

A Rallye Évkönyv szerkesztői, Szabó-Jilek Ádám és Kacsándi Norbert mellett ezúttal is két külső fotós vett részt az értékelésben. Féner Tamást nem a ralipályák mellől ismerjük, hanem mint érdemes művész, Balázs Béla-, és Kossuth-díjas fotográfust és egyetemi oktatót. Suba Ákost viszont csak azért kell(?) bemutatni, mert autóversenyzése mellett nem mindenki ismerte fotósként.

suba.jpg

Szívem szerint most nem hirdetnék győztest, hanem csak mindenkinek felhívnám figyelmét a képeken elkövetett hibáira, azért hogy legközelebb ne kövesse el ugyanezeket…

Lássuk a zsűritagok értékelését!

051

Attila Egédi (cím nélkül)

KN: Reméltem, hogy valaki fog ilyen képet beküldeni! Nagyon visszaadja az éjszakai verseny hangulatát, nincs túl vakuzva, szépen érvényesülnek a reflektorok és az úton is látszik, hogy menet közben készült a fotó! Az ilyen képek miatt próbáljuk szorgalmazni a fotópályázatainkat! Gratulálok a fotósnak! 

SZJÁ: A személyes győztesem Ez a kép. Utálom hogy a pályázó összefirkálta a képét aláírásával, de az éjszakai versenyzést azért jól visszaadja a kép. Korrekt, színes, szagos kép. Gratulálok! 

035 Örök darab!

Miklós Katona: Örök darab!

FT: Jól érzékelteti a verseny hangulatát, az ilyen jellegű események varázsát, a tájba való beágyazottságot, a szurkolók mozgását, akik szinte részét képezik az eseménynek-látványnak. Persze, ha ez túlzássá válik, a verseny veszélyét is. Persze az ember cirkuszba is azért megy, bevallva-bevallatlanul, hogy hátha mégis csak leesik az a légtornász.

058 Veterán páros

Lázár Gergő: Veterán páros

FT: A versenysportoknál nem szokásos interakció versenyző és néző között. Bár nem tudom, ez itt mennyire szabályszerű, de gesztusként szép. Ráadásul a nagyon nehéz világítási körülmények között még szépen is megoldotta feladatát, érzékeltette a közös erőfeszítést.

057 Egy veterán tanácsai

Lázár Gergő: Egy veterán tanácsai

SÁ: Számomra az Egy veterán tanácsai lett a legjobban tetsző fotó! bár a cím nem annyira lett találó, de nem is ez volt a döntési szempont. Összhatását tekintve mégis ezt a képet választottam, még akkor is ha egy kicsit engem zavar a kép jobb oldalán visszatükröződő sátor. De ezt leszámítva mégis visszaadja a kép a napszaknak megfelelő hangulatot. A szélédőn/üvegen keresztül készült fotók megvalósítása nem könnyű feladat.Itt nem tudom, hogy ennek megvalósítása tudatos vagy véletlen műve, de gratulálok! Itt a különböző fények kellemes hangulatot adnak a fotónak!

031 vihar előtt

Peter Orban: Vihar előtt

SÁ: Vihar elött: a nagylátószög, a középre helyeztett autó és a sötét felhő nagyon jó összhatást ad a képnek( a diszkrét logó a kisbusz tetején, de mégis kissé az összhatást rombolja a kisbusz. Ha már az utómunka segítégül lett hivva, akkor egy esetleges képvágással ez a "probléma" orvosolható lett volna.

SZJÁ: Szinte szeretem ezt a képet. Többször is megnéztem hátha jobb lesz. De nem lett az. A felhőket észrevette és ez jó, a feles szűrőt is tudta használni ez is jó, de az a randa fehér teherautó! A nagy fekete villanyoszlop! Ráadásul minden éles! Elvileg hangsúlyos a kocsi és az égbolt, de itt csak maszatolás van. Ez így nincs rendesen megcsinálva.

008

Balázs Pálfy Bálózs (cím nélkül)

SÁ: A képen attól függetlenül, hogy egy keresztben csúszó autó látható, számomra mégsem elég dinamikus a fotó. Ha a környzetböl több látszódott volna, főként a kép jobb oldalán, az autó eljénél, és úgy esteleg egy panoráma hatást keltő kivágással sokkal jobb eredményt lehetett volna elérni! 

024 Öreglány visszatér

Péter Vildanger: Öreglány visszatér

SZJÁ: Esküszöm értem a koncepciót, szinte jó is, de inkább mégse. Nekem sok az elmozdulás, kevés az éles pont. valahogy olyan semmilyen. Természetesen a profik között is sokan a fél szemüket is odaadnák egy ilyen képért, de nekem se a szög se a túlzott elmozdulás nem jön be.

034 Veterán mennyország

Tamas Sandor: Veterán mennyország

SZJÁ: Hangzatos cím, de ezen a képen mi van? Jópofa ez a gyűrű, de minek is? Azt látom, hogy versenyen vagyunk, mert a szép piros szalag ott a képen, de ezek a fénycsíkok !? Mivel a képen senki sem látszik így akár Loeb is mehetne a képen a Monte-n. Ja, és tolatva hiszen az sem látszana. Szóval ez a nem sikerült kategória.

019 Csinos nózik

Zsolt Kovács: Csinos nózik

SZJÁ:  Ez egy jó kép. Persze csak akkor, ha helyi autókereskedő is fizetett nekünk a megjelenésért. Olyan hangsúlyosra sikerült csinálni ezt a képet, hogy az óvatlan személő először a táblát próbálja megnézni és csak utána keresi az autókat a képen, hiszen ez a fotó mégiscsak raliversenyen készült. Szóval a kép jó csak nem nekünk.

Nyertesünk tehát Egédy Attila, akinek képe az év végi döntőbe jutott. A tíz legtöbb közönségszavazatot kapott kép közül Nikolett Gyenis, Sándor Kiss és Péter Vildanger nyert Rallye Évkönyv ajándékcsomagot, amelyet - hasonlóan a korábbi nyerteseinkhez - Veszprémben vehetik át a Rallye Évkönyv szerkesztőitől. (A részletek miatt keressetek bennünket az ismert elérhetőségeken!)

Remélem, a veszprémi futamra mindenki a jobbik szemét hozza magával és szebbnél szebb képek készülnek majd. A hétvégi versenyhez a téma: A LEGSZEBB. Lehetőleg photoshop nélkül dolgozzatok és ha lehet ne a képre írjátok a neveteket, mert így a zsűri nem tud csak képet értékelni.

Sok jó fotót kívánok a hétvégére!

Az összes pályamű együtt

Címkék: fotópályázat mecsek mecsek rallye

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr74646274

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Abfangjaeger 2012.07.11. 21:55:07

Igaz, hogy a sárga Trabi a környezethez képest állónak tűnik, de a kaszni dőlése és a kis híján leforduló abroncsok sejtetik a tempót. :-)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.07.11. 22:03:09

Tényleg volt pár jó. A sárga Trabi nekem tetszik, de a kivágással igaza van a kritikusnak.

Az előtte levők is nagyon ott vannak, de a 2. nekem kicsit egyszerű :)
2 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) ERC (25) erc (34) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (68) mediabox (37) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (129) Turán Frici (13) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása