Na, nem mintha eddig nem ő lett volna. Félgázzal is hozta a kötelezőt, szülővárosában lett világbajnok, zsinórban kilencedszer. Nincs itt semmi látnivaló kérem szépen. 

De most tényleg, komolyan! Tegye fel a kezét, akit meglepett a hétvégi francia rali eredménye. Na ugye...
Azért összességében ennyire nem volt unalmas a hétvége, sőt!

KRS még haza sem ért Franciaországból, de a videóját már el is küldte nekünk!

Aszfaltos futamról lévén szó nem kvalifikációs szakaszt, csupán shakedownt tartottak csütörtökön, melyet Dani Sordo nyert meg, jelezve, hogy a Mini is készen áll a harcra. Késő délután már a verseny eredményébe is beleszámító városi gyorssal indult a futam. A "nagyok" nem erőltették meg magukat, a szakaszgyőztes Neuville lett, Loeb csupán a 7. helyen zárt - de hátránya még így is csupán 1,6 másodperc volt.

527579_415570335159407_859559850_n.jpg

Az igazi megmérettetés azonban csak pénteken kezdődött, 7 szakaszból négyet Loeb - hármat pedig Latvala nyert. Összetettben a francia vezetett 13 másodperccel Latvala, bő fél perccel Hirvonen és Solberg előtt (akiket ekkor még csupán 7 tized különbség választott el!).
Ötödikként Sordo zárt, Őt Neuville és Ostberg követte.

Szombaton a verseny leghosszabb napja következett, 8 szakasz, melyek közül a legrövidebb 10 a leghosszabb 43,5(!) kilométeres volt. A Hirvonen és Solberg közötti nagy csata a dobogó legalsó fokáért nem sokáig tartott, ugyanis utóbbi már a napi első, 18km-es szakaszon hibázott. Nem is kicsit, egy balosban az útról a szőlőtőkék közé hajtott és egy villanyoszlopig le sem vette lábát a gázpedálról (de erről már beszámoltunk korábban itt - belső és külső felvételek tömkelegével.)

552475_416351461747961_199202875_n.jpg

A következő, közel 44 km-es szakaszt Loeb nyerte, Latvala 18 másodpercet kapott, összetettben pedig így már fél perc feletti lemaradása volt. Ezen a gyorson Násszer esett... és mivel két néző is könnyebben sérült, így utána a többieknek már etap lett - ahogy a napi 4. szakasz is, melyet elvileg a 'túl sok néző miatt' töröltek (innen-onnan olyan hírek is érkeztek, miszerint egy részeg csoport nézeteltérésbe keveredett a helyi szervekkel és emiatt kellett - biztonsági okokból kivenni a szakaszt.)

A nap végére remek kis csata alakult ki a 4-5-6 helyen állók között, Ostberget - Sordo 4,1 másodperccel, míg Sordót - Neuville 3,9 másodperccel követte.

A verseny befejező napja a szombatinál lazábbnak ígérkezett, a leghosszabb 17,5 km-es gyors mellett csak egy 8 és egy 5 kilométeres pálya várt két-két alkalommal a még versenyben maradtakra. 
Viszont az éjjel leesett az eső, ami némiképp izgalmasabbá tette a napot: ahol Tanak megforgott, ott Novikov be is esett - és a pályára visszajövet forgott egy párat a vizes füvön, jól megkergetve egy-két fotóst, rendezőt. De nem csak itt hibázott az orosz pilóta, a fotós-kergető akcióját megelőzően például egy kukoricásban aratott Fiesta WRC-jével. 

Az első háromban már nem történt sok változás, Loeb nem akart kockáztatni és valószínűleg Latvala is beérte az ezüstös pozícióval. Kicsit hátrébb azonban még mindig nagy csata dúlt a negyedik helyért. Sajnos Sordo kormányösszekötő-hiba miatt kiállni kényszerült (vasárnap napközben nem volt szervizlehetőség), de Neuville nagyon belehúzott és 6 szakaszból ötöt a leggyorsabbként teljesített. A maradék egy gyorsot Tanak nyerte, pont azt, amelyikért plusz pontot is osztottak neki :)

603281_416921225024318_1106699179_n.jpg

A versenyt végül simán nyerte Loeb, ezzel bezsebelve zsinórban 9. világbajnoki címét is! Naphosszat ragozhatnánk mekkora dolog is ez, de tényleg rendkívüli/egyedülálló, mondhatni emberfeletti. Csak szuperlatívuszokban írhatunk róla. Mellette a Citroen is újra bajnok lett, ezen a versenyen már matematikailag is bebiztosították konstruktőri világbajnoki címüket.

Hazai közönség előtt, Loeb szülővárosában, zsinórban kilencedjére megnyerni a rali vb-t... felbecsülhetetlen érzés lehet. Ahogy mondani szokás, minden másra meg ott a mászterkárd :) 

Címkék: francia citroen világbajnok Loeb KRS Petter

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr874826709

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sebessegmanias 2012.10.09. 14:46:56

A Loeb. :) Vagy inkább AAA Loeb?

Zotyó 2012.10.09. 15:28:45

Rendszám helyett miért a rajtszám volt mindegyik autón?

T-Maci · http://rallyedream.blog.hu/ 2012.10.09. 16:21:51

@Zotyó: Könnyebb beazonosíthatóság miatt. Pl.: gyorshajtásoknál a versenyzőknek tudják küldeni a csekket nem a bérbeadónak!

tök mindegy 2012.10.09. 18:33:20

tényleg, Schumacher egy páncser,
V. Rossit már említeni sem merem, mert az annyira balfék, hogy csak két kerék jutott neki... :-(

H_M_CS 2012.10.09. 20:50:26

Azért a "Schumacher csak a vízhordója lehetne" feliratú TC link egy kicsit erős volt. Kéretik visszavenni az arcból és kéretik nem összemérni az összemérhetetlent.

edeleny beres · https://www.facebook.com/RallyeDream/ 2012.10.09. 21:38:13

@tök mindegy: @H_M_CS: azt hiszem - ha vettétek a fáradtságot és - végigolvastátok a posztot, sehol sem találkoztatok Schumacher nevével, Rossiéval meg pláne nem (egyébként egyáltalán nem tök mindegy, mert Ő ralizik is néha és nem is rosszul!).

Szóval kéretik a TC címért és ajánlóért nem a Rallye Dream Blogon reklamálni :)

Pedig azt még bele sem írtam egyébként,hogy ezzel Loeb lett minden idők legsikeresebb autóversenyzője. e
Ez pedig akár tetszik, akár nem - most már tény.

Tommi 2012.10.09. 22:00:52

Nem száll harcba a tizedikért. :-(

CsGabesz 2012.10.09. 22:25:36

A verseny tényleg fantasztikus volt, nem beszélve a helyiek hangulatáról! Loeb tényleg egyedülálló teljesítményt ért el a motorsportban! Sajnálom, hogy befejezi a rallizást. A cikkhez azért az hozzátenném, hogy Haguenau inkább kisváros, a maga 35000 lakosával. (Nagyobb mint pl. Gyöngyös)

Miki WRC · http://evoklub.hu 2012.10.09. 23:16:13

Megtisztelő, hogy az írás mennyire emlékeztet a saját cikkeimre :) www.wrchirek.hu

Pas de probleme 2012.10.09. 23:47:40

@CsGabesz: Na így azért nem egészen stimmel. Rossinak is 9! :-) Agostininek 15, Ángel Nietonak 13. Mondja a Wiki.

Pas de probleme 2012.10.09. 23:48:40

Ja, el is felejtettem mondani. Loebnek nagy respekt. De akkor is Schumi a király - és ... csessze meg a Mercedes!

edeleny beres · https://www.facebook.com/RallyeDream/ 2012.10.10. 00:11:52

@Miki WRC: sok rali vb-s cikket olvasok, köztük több német nyelvű oldalt is (motorline,rallye-magazin).

De mégiscsak arra emlékszik a legjobban az ember, amit magyarul olvashat :)

@Pas de probleme: Valahogy úgy érzem, hogy az általad felsorolt triumvirátus egyike sem küzd a világ legsikeresebb autóversenyzője címért ;)

Nekem is hiányozni fog Schumi, de Loeb még jobban :(

GiXXXer 2012.10.10. 01:39:24

Azért bárki bármit is mond: ZSINÓRBAN kilencszeres. Ezt lesz nehéz überelni! Utoljára Solberg tudott VB lenni 2003-ban, de akkor Loeb még zöldfülű volt, ahogy a Citroen is. 2004-től pedig nincs ellene orvosság.

Talán Agostinivel lehet egy lapon említeni, senki mással. Az autósportok világából pedig SENKIVEL. Egyelőre... :)

H_M_CS 2012.10.10. 09:01:51

@edeleny beres: egy percig sem vontam kétségbe Loeb nagyságát. És mivel a TC-ről navigáltam ide de csak itt lehet komentelni, ezért itt reklamáltam. Bizonyára nagyobb befolyásod lehet rájuk, mint nekem.

gombgéza 2012.10.10. 20:03:03

"Na ki a király ?"
Vakok között félszemű a király.
komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) ERC (25) erc (34) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (129) Turán Frici (13) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása