mnasz_logo13[1].png

Szakágvezető választás előtt állunk. Pénzes Zsolt programja olvasható a szövetség honlapján. Néhány pontot kiemelnék belőle.

Szándékunkban áll a regisztrált rallyeversenyek számának limitálása, egy átfogó az egész országra kiterjedő rendszer felépítése. Szeretnénk ezen versenyek regisztrációját az év első negyedében elvégezni, és azon csak indokolt esetben változtatni az év során.

A sprintek szabályozásához a jogszabályi háttér már adott, de az alkalmazásával voltak gondok: idén még lehetett szövetségi hozzájárulás nélkül is versenyt rendezni. Szponzortalálkozó, óriásszlalom álnéven sprinteket rendeztek. Olyan hangokat is lehetett hallani, hogy egy-egy sprintet személyes okok miatt tiltottak meg. Ezek elkerülésére kell az átfogó szabályozás és az ellenőrzés. Szükséges a versenyek számának csökkentése is, bőven elég a régiónként hat ralisprint. 

„2013-ban az Országos Rallye Bajnokságban értékelésre kerül minden WRC típusú versenyautó, beleértve az összes évjáratot.”

Eddig is lehetett WRC-vel menni - igaz nem az abszolút bajnoki címért - mégsem tették meg túl sokan. Hogy miért? Azért, amiért csak néhány S2000-es autó volt a bajnokságban: nagyon drága! Körülnéztem egy kicsit a hirdetések között, találtam is egy kiadó 2002-es Ford Focus WRC-t, aminek bérleti díja 120 euró gyorsasági kilométerenként. Evo 9-es Lancert ennek nagyjából feléért is lehet találni. Új generációs WRC bérleti díjáról nem találtam információt, az új ára nagyjából 400-450 ezer euró. Nem gondolnám, hogy ebből túl sok indulna a magyar bajnokságban. Nevezőszám növekedést az hozhat, hogy nyílttá teszik a bajnokságot. 2013-tól betiltják a WRC-ket a cseheknél, talán néhányan eljönnek Magyarországra. A nézőket a látvány hozza vissza a pálya szélére. Tény, hogy a WRC a csúcstechnika, de közel sem biztos, hogy látványosan vezetik, és az sem biztos, hogy olyan egyszerű szponzort találni rá. Új generációs WRC-k megfizethetetlenek, a régiek általában kifutott modellek, importőri támogatást el lehet felejteni, anélkül meg jó autót nehéz szerezni.

DPP_76.JPGVajon hány WRC lesz jövőre a bajnokságban?

 A bajnokságok érdekeit szem előtt tartva rögzíteni tervezzük, hogy 2014-ben ORB licencet azok kaphatnak, akik: 

1. 2011-2013-ban ORB futamon bajnoki pontot szereznek, vagy

2. 2011-2013-ban Rallye2 N-A csoportban pontot szereztek, vagy

3. 2013-ban az RTE N-A  (2000 ccm alatti) géposztályok valamelyikében éves összesített értékelésben a dobogón végeztek 

Jó hír, reméljük működni is fog. Néhány kérdés azonban itt is felmerül: mi lesz azokkal a bajnokokkal, aki 2011. előtt szereztek bajnoki címet, de a fent említett időszakban nem versenyeztek? Mi lesz azokkal, akik csak külföldön versenyeznek? Nagy autóval nem lehet ORB-be jutni?

2013-ra a következő versenyeket tervezzük (ORB, R2: 7verseny, 1 mínuszolás):

március:          Baranya Kupa (R2+Hist)

április:            Eger Rallye (ORB+R2+Hist)

május:             Miskolc Rallye (ORB+R2+Hist)

június:             Bükfürdő Rallye (ORB+R2)

július:              Veszprém Rallye (ORB+R2)

szeptember:    Kassa Rallye (ORB)

október:          Budapest Rallye (ORB+R2+Hist)

november:      Mecsek Rallye (ORB+R2+Hist)

A minuszolás miatt fennáll a veszélye annak, hogy nagyon kevés induló lesz az évadzáró versenyen. Ettől eltekintve szimpatikus a versenynaptár-tervezet, csak remélni tudom, hogy minden versenyt megtartanak. Volt már szó az amatőr versenyekről, remélem az a vonal is folytatódik, ami a Veszprém Rallyen elkezdődött: amatőr betétfutam az ORB, Rallye2 és a Historic mellett. Szerintem ez egy nagyon jó lehetőség lehet, akár kezdő versenyzőknek is.

A programból hiányzik az utánpótlás nevelés kérdése. Utánpótlás nélkül nincs jövője a ralinak! Motiválni kellene a fiatal tehetségeket, hogy Rallye2-ben kezdjék ralis pályafutásukat (természetesen a sprintes alapokat nem lehet kihagyni). A mai trend az, hogy az amatőr sprintek után RTE-be mennek és ott sem tartják be a lépcsőzetesség elvét. Nem túl szerencsés, hogy akár 19-20 évesen közel 300 lóerős Evókkal versenyeznek.

Nyerj Mikulás Rallye nevezést!

Címkék: versenynaptár orb wrc utánpótlás rallye2 RSB MNASZ Pénzes Zsolt

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr714941090

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása