Véget ért az új köntösbe bújtatott Európa Bajnokság nyitó futama. A Freistadt környékén rendezett Jänner Rallye minden szurkoló igényét kielégíthette, kivéve azokét, akik a pálya széléről figyelték a ralit. Nem volt jó idő ugyanis.

KopkoJannercél_1.jpg

Serious competition ahead. Idéntől ez az ERC mottója, mert mottóra szükség van, ha az Eurosport valamibe belekezd. Angolul értőknek nem fordítom le, a nem értőknek meg ott a google translator. Annyi bizonyos, hogy a mottónak megfelelő versenyt követhettem figyelemmel. A három értékelésből kettőben is nüanszok döntöttek a végső győzelemről. Nem helyezésekről, hanem a győzelemről és ez így mindig izgalmasabb.

Az abszolult értékelésben Kopecky és Bouffier csatája hozott nem várt izgalmakat. Azaz egészen a tizenötödik gyorsasági szakaszig úgy tűnt, hogy Kopecky idén is megnyeri a Jännert, de ott kapott egy defektet és visszacsúszott a harmadik helyre, fél perccel az éllovassá előlépő Bouffier mögé. Innen még nagyjából hatvan kilométer gyorsasági szakasz volt hátra és ez az előny mindenkinek beoszthatónak tűnt. Csak Kopecky gondolta úgy, hogy érdemes támadni, az utolsó gyorson (Bad Zell – Tragwein – Aisttal, 25km) 10,7 másodperccel kellett volna megelőznie a franciát, hogy visszavegye az első helyet. Ezt sikerült túlteljesítenie, 11,1 másodperccel volt jobb ellenfelénél, így fél másodperccel(!) nyerni tudott. Az osztrákok tízszeres bajnoka Raimund Baumschlager érkezett harmadiknak és ezzel az osztrák bajnokság élére állt a szezon első versenyén. Az ERC pontversenyének állása itt tekinthető meg.

HarrachKereszt.jpgBeppo Harrach (fotó: ERC facebook)

A Production Cup-ban (hagyományos N-es autók és az R4-es változataik) rajtolók közül már az első gyorson elveszítettük a Turán-Zsíros kettőst, két árokba csúszás után a Subaru nem kívánt egy esetleges harmadikat és karosszéria sérüléseire hivatkozva mozdulatlan maradt. Remélem, hogy ez nem veszi el a versenyzőpáros kedvét a további EB futamoktól, hiszen ennél sokkal több van bennük, ezt az SWRC-ben már bizonyították. A PC-ben a lengyel Kajetanowicz és az osztrák Harrach vívtak nagyot, főleg a rali második napján. Szombat reggel Kajto harmincnégy másodperces előnnyel gazdálkodhatott, azonban Harrach gróf jobb lábbal ébredt és iszonyatos tempót diktálva utolérte és megelőzte a lengyelt. Ahogy az abszolultban, úgy itt is az utolsó gyorsra maradt a döntés. Kajtónak négy szekundumot kellett volna ledolgoznia a huszonöt kilométeren, de csak 2,9-et tudott, így Harrach végül 1,1 másodperccel győzött ebben az értékelésben. A harmadik helyen a cseh Jaroslav Orsák végzett, így az eredményhirdetés alkalmával az Osztrák-Magyar Monarchia és a Svejk című alapmű legszebb momentumai sejlettek fel a jelenlévőknek. Mindenképpen meg kell emlékeznem a negyedik helyen célba érkező hatvanhat éves svéd kisnyugdíjasról, akit Stig Blomqvistnak hívnak. Az 1984-es év világbajnoka még mindig gyors, ezt a negyedik helyet ugyanis tizenkét célba érkező páros között szerezte meg, akik közül sokan még ketten együtt sincsenek ennyi idősek. A Production Cup pontversenyének aktuális állása az "ERC Production Cup Drivers" fülre kattintva itt olvasható.

BZZZ.jpgBessenyei - Nyírfás (fotó: ERC facebook)

A 2WD Kupában két magyar páros ért célba. A Bessenyey-Nyírfás-Honda trojka az utolsó gyorson veszítette el a kupa második helyét, de a megszerzett harmadik hely, több, mint reményt keltő a továbbiakra nézve. Lukács Kornél és Mesterházy Márk a hatodik helyen zárták a versenyt és a tapasztalatok mellett értékes pontokat szereztek. A győzelmet végül a hazaiak pilótája Hannes Danzinger szerezte meg egy Renault Clio R3-al. Danzinger fantasztikusan versenyzett, látszott rajta, hogy nem először autózik ilyen pályákon és ilyen körülmények között. A második helyen az olasz Elwis Chentre zárt egy Skoda Fabia R2-vel. A 2WD kupa állását az "ERC 2WD Drivers" fülre kattintva itt lehet megtalálni.

Az Európa Bajnokság következő fordulóját Litvániában rendezik. A Rally Liepaja-Ventspils havas-jeges verseny lesz február 1. és 3. között. A versenyre már december elejétől lehet nevezni és úgy tűnik, hogy Szabó Gergő ismét szerencsét próbál a Baltikumban, de Turánék és Lukácsék nevét is olvashatjuk a verseny folyamatosan frissülő nevezési listáján, amelyet itt lehet megtekinteni. Itt a verseny promó videója:

Címkék: Kopecky ERC Turán Bessenyey Lukács "Csucsu" Kornél Bouffier Janner Rallye Rali Eb

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr155003050

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (68) mediabox (37) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (129) Turán Frici (13) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) videó (30) video (421) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása