A Dakar-szervezők a negyedik napra 288 kilométeres, Nascából a Csendes-óceán partvidékére vezető szelektív szakasszal készültek, melyet 429 kilométer összekötő szakasz követett Arequipába. Peterhansel 786 szelektív kilométer után őrzi vezető helyét Nászer el-Attija (ناصر بن صالح العطية, angol átírással Nasser Al-Attiyah) előtt, a quadosoknál pedig továbbra is Patronelli vezet. Ezen kívül semmi sem maradt változatlan.

A harmadik napi befutó után azon gondolkodtam, hogy Nászer leszólt buggyja tényleg ütőképes lehet Robby Gordon narancssárga Hummerével szemben. Egy egyperces győzelem kétszázvalahány kilométer szelektív szakasz után hibahatáron belül van. Azt hiszem az emberi tényező a kérdést hamar eldöntötte, amikor Gordon 29 kilométer után tetőre tette a Hummert. Tudom, hogy lehet eső, lehet hó, és még messze a vége, de a negyedik napi közel hat órás hátrányból jellemzően nem szoktak Dakart nyerni.

602986_473212179404761_1944882413_n[1].jpg

Úgy tűnik, hogy Schlesser és Bruno Sabi után újra felvirradt a buggyknak, mert el-Attija a negyedik szakaszt úgy nyerte meg, hogy csaknem végig a titkos favoritnak kikiáltott, francia Guerlain Chicherit állt az élen. A hajrá viszont remekül sikerült, mert 36 másodperccel gyorsabb volt a katari versenyző Chicerit-nél, és bő egy percet hozott a harmadik helyen beérkező, összetettben azonban továbbra is öt perccel vezető Peterhanselen. Az élbolytól leszakadni látszik az argentin Lucio Alvarez, akinek a 28. kilométernél eltört a felfüggesztése, és három és fél órás hátrányt szedett ezzel össze, és a 67. helyről várja a folytatást. Carlos Sainznak pedig üzemanyag-ellátási gondjai voltak, ami a két órájába került.

Továbbra is lőtávolban maradt a toyotás de Villiers, és a minis különítményből a korábbi motoros győztes Nani Roma és az orosz Leonyid Novickij.

427680_473212176071428_1003393578_n[1].jpg

Szalay Balázséknak viszont jól sikerült ez a nap: idei legjobb eredményüket érték el, és 19. helyükkel feljöttek 21.-nek. Ez közel háromórás hátrányt jelent Peterhaselékhez képest, és az áhított toptíz is vagy másfél órányira van, de ha a ma (és a Selyem-út Ralin) mutatott formájukat tartani tudnák! A harmadik napon nagyot eső Vlagyimir Vasziljev továbbra is versenyben vannak, Szalayék mögött a 22. helyen állnak. A sandlanderes srácok is beértek: a Sebestyén-Bognár páros 88., és az őket segítő Pócsik, Farkas, Szaller trió pedig 89. időt ért el, ezzel pedig csaknem húsz helyet javítva a 93. és 94. helyre jöttek fel. (Horn Alberték az első ellenőrző pont után lerohadtak, elszerelgettek éjfélig, utána továbbindultak, és az 5. napi rajtlistára már rajta vannak.) A részletes autós eredmények itt olvashatók.

A kamionosoknál is felborult minden. Az eddig toronymagasan vezető De Rooynak volt két defektje, eltévedt, ráadásul el is akadt. Még most is ott ülnének, ha nem jön a korábbi ralivilágbajnok Biasion, és rángatja ki onnan.

STACEY-D3.331[1].JPG

A holland nagy szerencséje, hogy a tatrás Loprais sem remekelt, így alig egy perccel vette át összesítésben a vezetést. Elsült viszont a Kamaz-sofőrök lába: az eddig láthatatlan Ajrat Margyejev három perccel csapattársa, Kargyinov előtt megnyerte a szakaszt. A kettes számú ivecós versenyző, Hans Stacy pedig úgy lett harmadik, hogy a felborult Miki Biasiont is mentenie kellett. Darázsiék a 30. helyen rendben beértek, ezzel tizenkét helyet javítva feljöttek a 42. helyre. Eredmények itt.

282921_472973492761963_308713929_n[1].jpg

Csak találgatni lehet, hogy a motorosoknál a címvédő Cyril Despres pihengetett, vagy csak elmélázott, amikor 17 perc hátránnyal a 15. helyen ért célba, amellyel a vezető helyről a harmadikra esett vissza. A napot Despres legnagyobb idei ellenfelének tartott a spanyol Barreda Bort nyerte, aki így már a negyedik helyen áll Husquarnájával. Kiegyensúlyozott teljesítményének köszönhetően viszont élre állhatott a yamahás Pain. Ullevaster dobogós álmai kezdenek szertefoszlani, mert a norvég csak 25. lett ma, amivel bő 24 percet zsákolt be, így bő tíz percre van a dobogótól. Eredmények itt.

2037_473263559399623_1436104830_n[1].jpg

A quadok mezőnyében csak be kellene másolnom a tegnapi bekezdést: az éllovas Marcos Patronelli nyert (már megint), mögötte az összetettben második Husszeini ért célba. Úgy tűnik, az argentin srác más ligában versenyzik, annyira kimagaslik a mezőnyből. Eredmények itt.

Fotó: FREDERIC LE FLOC'H / DPPI (dakar.com),  dakar.huwww.dakar-derooy.comdavid_noya, 

Címkék: carlos sainz nasser al attiyah Dakar Dakar-rali

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr925007213

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

K.teknőc · http://www.homlokzatihoszigeteles.hu/ 2013.01.09. 11:29:00

Nekem Sainz hisztijei nem tetszenek és véleményem szerint jól tette a versenybíróság hogy visszavette tőle az előtte megadott másodperceket! Gordon elég peches, de tudjuk, hogy egy állat, saját magának csinálta a borulást! Hatalmas szerencséje van, hogy így is tudja folytatni a versenyt! Nassernek csak gratulálni tudok, mivel hatalmas tehetség, nagyon jól gondolkodik!

T54-44 2013.01.09. 11:54:48

Jól olvastam, hogy ebben a red bull buggy-ban nyomórudas v8-as motor van? ez valami szabály mint a nascar-ban, vagy miért használnak ilyen 'elavult' technikát?

krutyifix 2013.01.09. 12:17:36

Sanyibácsi évek óta nyavajog a Dakaron... hol kemény az ülés neki, hol meleg van... de még is ott van minden évben

Gabesz_1985 2013.01.09. 13:04:12

A tegnapi Gordonos kérdésre hamar választ adott az élet. Nem lesz könnyű felkapaszkodni a végéről neki, és a nagy sietségben további hibákba futhat bele. Amúgy elég nagy gyökér. Sainz-al tényleg sok a zűr. Alighanem a tegnapi gondok után kihúzhatjuk a végső győzelemre is esélyesek közül. Szerintem a végére Nászer vagy Peterhansel lesz az elején. Mindketten nagyon higgadtan és profi módon vezetnek. De Villiers is ott lehet, de ahhoz történni kell valami rendhagyónak. Persze a sötét lovak is villanthatnak (Chicerit,Novickij).

De Rooy csúnyán felakadt arra dűnére, (az összefoglalóban látszott)nagyon rosszul jött most ki neki a lépés, de szerencséjére az összetettben nem vesztett sokat. Vajon a Kamaz-ok képesek lesznek utolérni az Iveco-kat?

Szalay-ék nagyon szépen mentek, remélem a továbbiakban is tudnak hasonlót produkálni. A többi magyar egység is szépen megy; remélem mindenki beér a célba.

Nagyon színvonalas összefoglalókat írtok, csak így tovább!

Adam-69 2013.01.09. 13:06:32

@T54-44: Megbízhatóság a lényeg,na meg mielőbbi nyomatékleadás.

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2013.01.09. 13:11:26

@T54-44: Igen, ez egy LS7-es blokk, ami öreg konstrukció, mint az országút. Én is @Adam-69: véleményét osztom, bár lehet, hogy van benne valami szabály-okosság is, ezen most még dolgozunk.
@Gabesz_1985: Köszi, mindig jól esik a biztatás!.

Adam-69 2013.01.09. 13:16:04

@B. Capelluti: Talán a szükitőt is jobban birja.Ilyesmi motorja van Szalaynak,Gordonnak,Gadasinnak,Horn Albertnek

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2013.01.09. 13:22:48

@Adam-69: és ezekkel a motorokkal a világ végére el lehet menni.

Adam-69 2013.01.09. 13:26:43

@B. Capelluti: Alberték startlistán vannak:)

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2013.01.09. 13:28:04

@Adam-69: A poszt hajnali kettőkor készült :) Mindjárt javítom.

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2013.01.09. 13:35:07

@Adam-69: Tegnapi eredményüket viszont még mindig nem találom.

Adam-69 2013.01.09. 13:41:42

@B. Capelluti: Tegnap 1.pont után lerohadás,szerelés,éjjfélkor irtak hogy továbbindulnak.Ezek szerint beértek.

nagyonnagyon 2013.01.09. 14:16:43

Peterhansel demoralizáló magabiztossággal kever ott az elején. A 3. már több mint fél óra hátrányban. Kíváncsi leszek :) Attól félek hogy Nasser-t eléri valami gebasz aztán már csak max a dobogó utolsó fokáért lesz igazi harc.

Evil Dragon 2013.01.09. 14:45:38

Hajrá Kamazok,meg hajrá Magyarok! Csak ő végettük nézem,a többiek hidegen hagynak :D

protézisesh 2013.01.09. 15:04:35

@B. Capelluti: az az LS7 van a mostani Corvette-ben is, aztán tudja az Euro-5öt, meg anyámtyúkja...

A farmotoros boxer is szarra való, oszt mégis a mai napig a világ (egyik) legjobb sportkocsiját faragják belőle.

Mazzzzu 2013.01.09. 16:17:36

@protézisesh: háde '06ban vezették be a 'Vette-t ezzel a motorral, de kit érdekel az Euro5 mikor a kamionok olyan gyönyörűen okádják a füstöt :D

T54-44 2013.01.09. 16:49:11

@B. Capelluti: azért furcsa nekem hogy megbízhatobb, mert ezek több alkatrészböl állnak, bonyolultabb felépítésűek,rosszabb konstrukciójúak, mint egy ohc motor, nem? lehet csak hagyomány tisztelés? :)

Mazzzzu 2013.01.09. 17:34:25

@T54-44: nem ezek, tényleg megbízhatóbbak, a sárga new york-i taxit, a Crown Victoriák tuti, amiből van rendőrautó is, meg a legtöbb régebbi mászölkár is ilyen nyomórudas vényóc, ha jól tudom (azthiszem azért mert nem forog annyit, s egyenletesen viszonylag korábban adja az erőt)

mit2domain 2013.01.09. 18:17:21

Hi,
valaki segítsen már nekem egy normális hosszúságú (kb 40-percesek voltak pár éve), angol nyelvű (pl. Eurosport-os) napi eseménybeszámoló YouTube linkjével.

Köszönöm előre is.

Quattroman 2013.01.09. 22:30:04

@T54-44:
egyszerűbbek mint az OHC
ráadásul fogaskerekes a vezérlés, nincs szíjszakadás, láncnyúlás...
mondhatni olyan mint a faék

T54-44 2013.01.10. 11:04:57

értem, köszönöm a válaszokat!

eszgbr 2013.01.11. 07:55:50

Lehet volt már szó róla a blogon, de valaki elmesélné ki is építette ezeket a katari buggykat? Több helyen Red Bull Buggy-ként hivatkoznak rájuk, gondolom ez inkább csak a szponzor miatt van, a Red Bull Racingnek nem sok köze lehet hozzájuk. Amikor Sainzot leigazolták, akkor láttam egy videót a csapatról és úgy tűnt Nasszerék építették az autókat.
komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása