A bajnok akkor nyer, amikor kell. Peterhansel feltámadt, az autósoknál az összkerékhajtásnak terem csak babér, a kamionosoknál újra Kamaz az élen, a quadosoknál megint más nyer, de Patronelli növeli az előnyét összetettben. És a legfontosabb: hová tűnt Nászer el-Attija (ناصر بن صالح العطية, angol átírással Nasser Al-Attiyah)?

A Dakar egy pihenőnap után a 9. szelektív szakasszal folytatódott. A napi szakasz a kamionosok kivételével közel 600 kilométer hosszú volt (a teherautós mezőnynek "csak" 293). Hogy érzékeltessem a távot a kamionosoknak csak Fehérgyarmatig kellett versenytempóban elmenni egy földúton, a többieknek vissza is kellett menniük Budapestre. Mindezt 100 km/h átlagsebesség felett. Emellett még 358 kilométeres összekötő szakasz is várt a mezőnyre. Van még valaki, aki nem érti, hogy mi ebben a sport?

Az autósoknál ez a nap a Miniké volt. Már a szelektív szakasz kezdetétől domináltak, és a buggyk közül csak Chicherit tudott velük menni. A hatodik ellenőrző pontnál a dél-afrikai toyotás De Villiers állt az élen, nyakán a Minikkel, és eddigre a legjobb kétkerék hajtású autóval versenyző az ötödik Gordon volt, Chicherit és el-Attija elkezdett leszakadni.  

Ezt követően a szakasz éllovasának elfogyott a szerencséje, bezsákolt egy tíz percet valahol, és így már senki sem ronthatta el a Minik napját. Mondhatjuk, hogy a korábbi motoros bajnokok napját, ugyanis Nani Roma nyerte a szakaszt, és Peterhansel pedig második helyével 49 percre növelte az előnyét összetettben De Villiers előtt. Csak nekem hiányzik innen valaki?

Photo

Az eddig igencsak lőtávolban második helyen álló Nászer el-Attija viszont amellett, hogy egész nap nem igazán ment neki, folyamatosan tíz-tizenkét perc körüli hátrányban autózott az elejéhez képest, a cél előtt négy kilométerrel azonban megállt alatta az autó. Tönkrement a vízpumpája, ezért fel kellett adnia a versenyt. A másik, élmezőnyben autózó buggy, Chicherit-vel csak egy kicsit járt jobban, hiszen egy odavert első futómű- és fékjavítás után végül másfél órás hátránnyal célba ért. 

Photo

Szalay Balázséknak is kijutott a jóból. Honlapjuk szerint megint elszállt a kormányszervójuk, ezért körülbelül 260 kilométert tettek meg anélkül. A fiúk az 52. helyen értek célba, de mivel ezúttal is sok volt a kieső, az a furcsa helyzet állt elő, hogy még így is előrébb léphettek az összetettben, és így a 26. helyen állnak. „Már reggel láttuk, hogy volt egy kis olajfolt az autó alatt, de akkor még azt hittük, hogy csak túltöltötték a fiúk. A szakasz elején négy vetélytársunkat megelőztük, de ők mind visszaelőztek, amikor félreálltunk a kormányszervó hibája miatt. Elfolyt az olaj, úgyhogy időről időre kénytelenek voltunk megállni és utántölteni” – mondta Balázs. Bunkoczi Laci azt is elárulta, honnan volt utánpótlás: „A két szakasz között megálltunk egy lerakatnál és vettünk vagy tizenkét liter szervóolajat különböző kólás flakonokba, hogy tudjunk utántölteni. A második szakasz felétől már húsz kilométerenként megálltunk, de a végén már nem volt értelme, mert ahogy öntöttük az olajat felül, úgy folyt ki alul. Attól kezdve a szakasz maga volt a pokol...”

A Sandlander csapata is célba ért. A Sebestyén-Bognár páros 80., a Pócsik-Farkas-Szaller trió pedig 81. lett. Ezzel összetettben a 74. és 75. helyen állnak.

Összetettben Peterhansel vezet tehát De Villiers, Novickij és Roma előtt. Lehet eső, lehet hó, de ez ez előny több mint megnyugtató.

A kamionos mezőny alaposan átrendeződött. A vezető De Rooy alatt megkotlott a turbó, így foszlott szerte tisztes előnye, amivel a mezőnyt vezette, és lett belőle egy órás hátrány.

A napi szakaszt a tatrás Loprais nyerte, mindössze hét másodperccel a holland Versluis (MAN) és Kargyiniov (Kamaz) előtt  Mégsem ők, hanem a kiegyenlített teljesítményt nyújtó, de szakaszt még nem nyert Nyikolajev áll Kamazzal az élen a cseh Kolomy (Tatra) és Margyejev (Kamaz) előtt. De Rooy pedig csak a negyedik. 

A Darázsi Zsolt, Vörös Ferenc, Szalai Norbert trió annak ellenére hogy vagy 80 kilométert autózott ellenfelük porában, az idei legjobb eredményét elérve a 21. helyen teljesítette a napi szakaszt, ezzel összetettben a 32. helyen áll.

Photo

Történetből leginkább a motorosoknak jutott ki. Cyril Despres megmutatta, hogy miért az ő motorján van az 1-es rajtszám. Olyan formát mutatott, amilyent az elejétől vártunk volna tőle, de beosztotta az erejét, rápihent, és 25 perc hátrányból csak 5 perc lett, és ezzel összetettben feljött a második helyre. (Idejére jellemző, hogy az autósok között is elég lett volna egy harmadik helyre.) Mekkora fizikai és szellemi állóképesség kell ahhoz, hogy közel hat órán keresztül, bőven százas tempó fölött hiba nélkül menjen?! Mögötte két husquarnás Joan Barreda Bort és Alessandro Botturi ért be.

Photo

A motoros összetett első helyen is változás történt, ugyanis David Casteu csak kétórás hátránnyal ért be a napi célba. Legyintenénk, hogy eltévedés, vagy technikai hiba egy ekkora szakaszon benne van, a Dakar az Dakar. Csakhogy vele nem ilyen szokványos történet esett meg, hanem a szelektív szakasz 134. kilométerénél elgázolt egy tehenet. (Bár lehet, hogy az "összeütközött egy kóbor tehénnel", talán jobban leírná az eseményt.) Szegény embert az ág is húzza, üzemanyag-ellátási gondjai is lettek, amit egyedül nem is tudott megjavítani. A korábban sokáig élen álló másik yamahások továbbra sem megy, Pain most 26. lett, ezzel összetettben már csak 6. 

A quadok mezőnyében a megszokott forgatókönyv szerint zajlott minden: valaki, aki eddig még nem nyert, megnyerte a szakaszt (a lengyel Lukasz Laskawiec), Patronelli a második, ezzel összetettben tovább növelte az előnyét. Van tehát Patronelli és van a mezőny.

Képek: www.dakar.hu, dakar.com (FRANÇOIS FLAMAND / DPPI), Red Bull, www.dakar-derooy.com

Címkék: nasser al attiyah Dakar nászer el attija Kamaz Dakar-rali

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr785019181

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ancsur24 2013.01.15. 12:15:44

hát, elég szomorú

eszgbr 2013.01.15. 12:22:35

Azért a címmel vitatkoznék, ha Peterhansel indul, akkor ő a legnagyobb esélyes. (Könyörgöm olvassátok át a posztot mielőtt kiteszitek, hemzseg az elütésektől, hibáktól.)
Az autósoknál ez eldőlt, ha nem lesz Peterhanselnek valami gondja, akkor ő már innen nem veszíti el. A kamionosoknál De Rooy szerintem még megpróbálja ledolgozni azt az egy óra hátrányt, tempóban nem nagyon lehet felvenni a lépést, nem véletlen, hogy Nyikolajev még nem nyert szakaszt. Lassan kb. a motorosoknál is eldőlhet, Despres szerintem a keresztbeverések miatt el fog lépni az üldözőktől.

will 2013.01.15. 14:02:25

Számszeríj Attiláról arabosított a csávó, eredetileg magyar.

Mazzzzu 2013.01.15. 14:08:46

"Összetettben Peterhansel vezet tehát De Villiers, Novickij és Roma előtt. Lehet eső, lehet hó, de ez ez előny több mint megnyugtató." Mekkora az az előny? :)

Násszer kiesésére reagálhatnék valami rosszindulatút, de nem tudom a csapata nevét, de vajon nekik is nekik megy mint Gordonnak, hogy szar kocsit adtak? :D

nagyonnagyon 2013.01.15. 16:19:04

Sajnálom Nasser-t mert jól ment amíg ment a kocsi és 5 hónap alatt ilyen járgányt csatasorba állítani se semmi. Remélem jövőre sok teszt és fejlesztés után visszatérnek. Kell egy csapat a Mini mellé aki ütőképes, mert így nem oké. Peterhansel többet árt a versenynek mint használ ;)
Az a Lengyel síugró gyerek szimpatikusan megy akit nyom egy kicsit az Eurosport. Szerény, kiegyensúlyozott és szimpi ott a végén az a kétkocsis magyar különítmény is. Nagyon szorítok hogy beérjenek a célba !

Ez van.. 2013.01.15. 17:29:44

Kiesett Peterhansel? Azt hittem.. Mert hogy a cím ezt sejteti.. Nem semmi az öreg, no meg a BMW technika, ami itt is a csúcson van! :)

Ez van.. 2013.01.15. 21:51:07

caby_genesis7:

Egy jó téligumi, elvárható minimális érzék a vezetéshez, és nincs ilyen probléma! ;) Kb. 1km hegymenet a házamig, 20cm-es hókása, DSC kontrol néha felvillan, de simán felmegy ott, ahol néhány elsőkerekes kénytelen volt leparkolni! :D (nem X-drive!) A Mini-hez: szerinted miből rakták össze? :) Nézz utána mielőtt blődségeket prédikálsz.. ;)

rac 2013.01.16. 02:58:56

@Ez van..:

A dakaros Miniknek a motoron kívül semmi közük sincs egyetlen utcai BMW-hez sem :). Teljesen egyedi építésű gépek. A motor viszont soros 6 hengeres BMW dízel, igaz, szárazkarteres kenéssel, ahogy versenyautókban szokták.
komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) Citroen (14) citroen (53) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása