Ugyanott folytatja Robert Kubica az Azori-szigeteken, ahol a Gran Canarián abbahagyta. A SATA Rally Acores első napját csütörtökön rendezték, de az időjárás keresztülhúzta a szervezők számításait. Az elmúlt napokban akkora mennyiségű csapadék esett az Atlanti-óceán ezen szigetcsoportján, hogy komolyan veszélyeztette a verseny megrendezhetőségét.

Már a hétfői teszten és a pályabejárás során is problémás volt a gyorsasági szakaszokon közlekedni, azóta pedig csak romlott a helyzet. Robert Kubica volt az első, aki jelezte a szervezőknek, hogy a kétszeri pályabejárás nem elegendő, mivel a sűrű köd miatt szinte az autójuk elejét sem látták, nemhogy a pályát. Több csapat is egyetértett a lengyellel és a szervezők, engedve a nyomásnak, engedélyezték, hogy bizonyos gyorsaságikon még egyszer átmehessen a mezőny.

Raoux_Prt_01 [].JPGRaoux fürdeti a Peugeot-t

A csütörtöki nap első gyorsasági szakaszát teljesen törölni kellett, az esőzések ugyanis olyan károkat tettek a pálya burkolatában, hogy versenyzésre alkalmatlannak minősült. A második szakaszt „csak” meg kellett kurtítani. Az eredetileg tervezett tizenhat kilométeréből lecsippentették az utolsó tízet, de legalább versenyezhettek a csapatok. Szerencsére a nap harmadik (Lagoa 7,9 km) és negyedik (Grupo Marques 2,2 km) gyorsasági szakaszát is versenytempóban teljesítette a mezőny.

Kubica_Prt_13 [640x480].JPGHasít az RRC

Kubica megnyerte a kvalifikációs szakaszt, így ő választhatott először rajtpozíciót és némi meglepetésre az tizediket választotta. Mivel a feljebb már említett tíz kilométerrel megrövidült a csütörtöki versenytáv és emiatt az első napi gyorsasági szakaszok teljes hossza kevesebb, mint az összes gyorsasági szakasz hosszának tíz százaléka, a versenyigazgató úgy döntött, hogy pénteken is marad a csütörtöki rajtsorrend. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a továbbiakban csökkenni fog a csapadék mennyisége, akkor már érthető, hogy Kubica miért nem akart elöl menni.

Kopecky_Prt_08 [640x480].JPGKopecky - Desler

Az ex-Forma 1-es versenyző mindhárom mai szakaszt megnyerte és közel tíz másodperces előnyre tett szert Kopeckyvel és Breennel szemben. A koreográfia tehát eddig ugyanaz, mint a Kanári-szigeteken volt, a lengyel viszont biztosan bízik abban, hogy a folytatásban már nem találunk párhuzamot az előző ERC futammal.

Kubica_Night [640x480].JPGKubica a szerdai City Stage-en

A verseny második napján – pénteken – már nyolc gyorsasági szakaszt teljesít a mezőny. A pénteki gyorsok között van az SATA Rally Acores emblematikus pályája, a Sete Cidades (24 km), amelyen az út egy része egy vulkáni kürtőn vezet végig. Ez az a gyorsasági szakasz, amelyet az Eurosport mindkétszer élőben mutat. Nagy kérdés, hogy az időjárás engedi-e, hogy a kamerákkal felszerelt helikopterek felszálljanak vagy csak a fedélzeti kamerák képét láthatjuk majd a helyszínről.

A Sete Cidades gyorsasági a levegőből, szép időben...

Mindkét magyar párosunk versenyben van. A Puskádi - Gódor (Skoda Fabia S2000) kettős az abszolút tizenharmadik helyen (+57,5 s) zárták a csütörtököt, míg a 2WD Kupában érdekelt Bessenyey - Nyírfás (Honda Civic Type-R R3) páros a saját értékelésük ötödik helyén (+29,5 s) zártak. 

Címkék: kubica kopecky breen erc azori-szigetek sata rally acores sete cidades puskádi jános bessenyei zoltán eurosol racing team

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr805247296

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

johnnybee 2013.04.26. 14:32:09

hát már hogyne kellett volna elindítani ez nem a nyavalygóktól hangos f1...

Adam31 2013.04.27. 09:54:33

Nem azért, de a modern autókban már nem látni az autó elejét, csak ha nagyon nyújtja az ember a nyakát :DDDDDDD
komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (68) mediabox (37) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (129) Turán Frici (13) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása