Ennél azonban sokkal fontosabb, hogy sikeres tesztet tudott le Ausztriában a közelgő Monte előtt és ismerkedett az új autójával és a csapattal. A most használt autója ugyanaz, amit majd a világbajnokság idei első futamán is használni fog, természetesen akkor már WRC-nek öltöztetve.

rsz_kubicaföntre.jpg

Az előző mondatokból talán arra lehet következtetni, hogy unalmas volt a Jänner Rallye, de ez egyáltalán nem igaz, mert Kubica győzelme egy pillanatig sem volt biztosra vehető. A lengyel mindjárt a nap elején időt veszített fékprobléma miatt így Pech átvehette és át is vette a vezetést. Később Kubica maga is rontott, egy korai rajt miatt további tíz másodpercet írtak az idejéhez és nap első körének a végére 10,5 másodperccel vezetett a cseh páros. A veterán Baumschlager nem tudta vagy nem akarta tartani az éllovasok tempóját és negyvenöt másodpercre nőtt a hátránya, de magabiztosan tartotta a harmadik helyet, ami egyben a számára nagyon fontos osztrák bajnoki értékelés első helyét is jelentette, várható volt, hogy nem fog kockáztatni.

A szerviz után újra ugyanez a három gyorsasági következett, kiegészítve a huszonöt kilométeres Bad Zell - Tragwein - Aistal szakasszal, ami a rali leghosszabb pályája volt. Ennek a körnek a végére sem született döntés, továbbra is Pech vezetett, de Kubica ott loholt a nyomában. A negyedik helyért Tarabus és Harrach gróf között zajlott férfias párharc amit Tarabus hibája döntött el a tizenhetedik gyorsaságin, így a gróf úr kicsit megnyugodhatott a záró gyorsasági előtt. Visszatérve a Kubica és Pech között dúló harcra, eszünkbe juthatott a tavalyi verseny, amikor Bryan Bouffier csatázott Kopeckyvel. Akkor Bouffier vezetett az utolsó gyors előtt 10,6 másodperccel, ám huszonöt kilométerrel később már Kopecky ünnepelhetett, mert fél másodperccel megnyerte a versenyt. Idén ugyanez a gyorsasági döntött Kubica és Pech között, Pech előnye 11,8 másodperc volt a lengyel előtt. Régóta tudjuk, hogy a történelem hajlamos ismételni önmagát és ezúttal Kubica vette át Kopecky szerepét és közel fél percet adott Pechnek.

A versenyt követő sajtótájékoztatón Pech nagyon sportszerűen elismerte, hogy nem a gumiválasztásával hibázott, hanem túlságosan óvatosan vezetve próbálta beosztani az előnyét, így fordulhatott elő, hogy ekkora különbséggel előzze meg őt Kubica. A verseny végeredménye ITT.

Sajnos a magyar különítmény nem kezdte jól a 2014-es esztendőt, de abban biztos vagyok, hogy mindannyian számos új dolgot tanultak ezen a versenyen. Érdiék és Hadikék nem értek célba, Lukácsék az abszolút tizennegyedik helyen végeztek és a Production Cup ötödik helyét szerezték meg. Hadikék hajtásprobléma miatt csak négy gyorsasági szakaszt teljesítettek, kívánom nekik, hogy minél több versenyre jussanak el és biztos vagyok benne, hogy összejön számukra néhány kiváló eredmény idén is az ERC-ben. Ifj. Érdi Tibor jól döntött, hogy idén az Európa-bajnokságot részesíti előnyben, hiszen ennek sorozatnak nagyobb televíziós megjelenése van Magyarországon, mint a WRC-nek, így a szponzorait is jobban ki tudja szolgálni amellett, hogy szurkolók is gyakrabban láthatják. Lukács Kornél nagyon gyors, de meg kell egy kicsit nyugodnia és koncentrálnia arra, hogy az úton tartsa az autóját, akkor jönnek majd az eredmények. Csucsu számára ez az ötödik hely nem rossz, hiszen a csapat célja a Production Cup bajnoki címének megszerzése és ezek a pontok is kellenek majd a végén.

Ofon videója a versenyről

A 2WD Kupa Európa-bajnok párosa ezúttal műszaki hiba (féltengely törés) miatt kiálltak az első napon, de a második napon legalább a bónuszpontokból markoltak hatot. Így Bessenyey sem lehet csalódott, noha a verseny előtt valószínűleg szerette volna, ha a kétkerekesek mezőnye erősebb a Jänner-en, de utólag már aligha bánja a trónkövetelők távolmaradását az idénynyitótól. A fiatal Klausz Kristóf minden bizonnyal soha nem autózott még ilyen nehéz körülmények között és fontos volt számára, hogy a tavalyi horvát fordulón egy hídkorlát által megtépázott önbizalmát egy befejezett versennyel visszaszerezze. Ez tökéletesen sikerült számára, hiszen célba ért a Renault Clio R3-al.

rsz_pech.jpg

Mindent összevetve nem volt rossz verseny az idei Jänner Rallye, de európa-bajnoki nyitánynak mégis soványkának nevezhető. A baj, hogy ebből a mezőnyből szinte senki nem tervez hosszú távon az ERC-ben, így még mindig nem tudjuk, hogy mire számítsunk a 2014-es Európa-bajnokságon. Kíváncsian várom, hogy a soron következő lettországi versenyre milyen mezőny verbuválódik.

rsz_kubcavégére.jpg

Címkék: 2014 Kubica ERC Bessenyey Zoltán Lukács Kornél Csucsu Pech Baumschlager Hadik András Klausz Kristóf jänner rallye ifj. Érdi Tibor

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr255736863

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Szólj hozzá! hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) Citroen (14) citroen (53) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása