A második leghosszabb napon mindössze 4 szakasz szerepelt a kiírásban: egy 20 és egy 60 kilométeres gyorsaságit kellett két-két alkalommal teljesíteni szombaton a még versenyben lévő párosoknak. 

10421989_747151538675318_5882539971517159985_n.jpg

Reggel Latvala kezdett jobban, a rövidebb gyorson tovább tudta növelni előnyét csapattársával Ogierrel szemben, aki a gigahosszú Monte Lerno-n visszavágott és hátrányát 11 másodperccel csökkenteni tudta.

Rövid szerviz után délután újra ez a két pálya következett. Ogier nyerte a rövidet, hátránya ekkor már csak 12,3 másodperc volt Latvalához képest, aki úgy látszik nem tudta elviselni ezt a nyomást, ugyanis a hosszú gyorson hibázott! Már a szakasz elején eltalált egy követ, ami defektet okozott, így muszáj volt kereket cserélnie. Emellett a fék is megsérült a VW Polo WRC-ben. Több, mint két percet vesztett ezzel a finn pilóta és az összetettben visszacsúszott a 3. helyre, Ostberg mögé mintegy 21 másodperc lemaradással.

Az addig magabiztosan, egyenletes teljesítményt nyújtva az ötödik helyen álló Robert Kubica a 12. gyorson vétett "végzetes" hibát. Latvalához hasonlóan ő is egy követ talált el, neki azonban kevesebb szerencséje volt: kiszakadt futóművével nem tudott tovább versenyezni.10390497_800071880013749_5816957797336703442_n.jpg

 

Vasárnap azonban visszatérhet még a pályákra, büntetéssel együtt még így is az abszolút 8. helyen áll.

Kubica helyét a szintén fordos Evans vette át, mögötte Martin Prokop (6.) és Henning Solberg állnak (7.)
Vasárnap már csupán 50 versenykilométer vár a mezőnyre, 4 rövidebb szakaszt kell még teljesíteni a célba éréshez.  

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr766286805

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Szólj hozzá! hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (68) mediabox (37) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (129) Turán Frici (13) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása