A nyáron még tagadta, a mai napon azonban is hivatalosan is bejelentette: a szezonzáró Wales Rali után visszavonul a WRC világától Mikko Hirvonen. 

10426809_741643682555655_3578503080028556137_n.jpg

13 év, 162 futam, 15 győzelem és 68 dobogó után fejezi be hosszú és eredményes ralikarierjét a Ford finn pilótája. 

"Az elmúlt 13 évről rengeteg hihetetlen emlékem van. Körbejártam a világot, csodaálatos embereket ismerhettem meg, minden egyes ralit és küzdelmet élveztem.
Néhányat megnyertem, néhányat elvesztettem, de életem végéig mosolyogva fogok visszaemlékezni ezekre a pillanatokra." - írja hivatalos oldalán a pilóta. 

Hirvonen 1998-ban, egy Opel Kadettel kezdett ralizni, természetesen szülőföldjén, Finnországban. A világbajnokságon 2002-ben egy privát S1600-as Renault Clioval debütált, egy évvel később pedig már mint a Ford pilótája versenyezhette végig a 2003-as szezont.

Egy évnyi subarus kitérő után 2005-ben visszatért a Fordhoz, 2006-tól újra gyári versenyzőként folytatta. Ebben az évben szerezte meg élete első győzelmét is, az ausztráliai futamon. 

Egészen 2012-ig fordos maradt: kétszer lett világbajnoki harmadik, míg zsinórban négyszer a második helyen zárta az évet. Utoljára, 2012-ben már a Citroen Racing pilótájaként.

 Hirvonen pályafutása számokban:

Szezon Csapat Futamok  Győzelmek Dobogók Kiesések Kizárások Pontok Összetett helyezés
2002 Private 3 0 0 1 1 0 -
2003 Ford 14 0 0 6 0 3 16th
2004 Subaru 16 0 0 4 0 29 7th
2005 Privát, Ford, Skoda 6 0 1 3 0 14 10th
2006 Ford 16 1 8 2 0 65 3rd
2007 Ford 16 3 10 0 0 99 3rd
2008 Ford 15 3 11 0 0 103 2nd
2009 Ford 12 4 11 1 0 92 2nd
2010 Ford 13 1 2 2 0 126 6th
2011 Ford 13 2 8 1 0 214 2nd
2012 Citroën 13 1 10 0 1 213 2nd
2013 Citroën 13 0 5 2 0 126 4th
2014 Ford 12 0 2 2 0 108 jelenleg 4.
Összesen 162 15 68 24 2 1192

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr126869679

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Szólj hozzá! hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) Citroen (14) citroen (53) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása